Typographia, 1888 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1888-05-04 / 18. szám
18. szám — XX. évfolyam Megjelenik minden pénteken Szerkesztőség: VII.,Stáhly-utcza l.sz. A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE Kiadóhivatal: VIII.,Stáhly-utcza l.sz. Budapest, 1888. május 4-én ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre................1 forint Fél évre . . ..................2 forint Egész évre....................4 forint TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Szaktársak! Bécsi szakáirsaink munkaadóik magatartása következtében tán rövid idő múlva kilépnek. Érdekeink kölcsönös védése, a kollegialitás, de még a hála is parancsolja, hogy őket minden erőnkből segélyezzük : fölkérjük tehát úgy a fővárosi üzletek házi pénztárnokait, mint a vidéki szaktársakat, hogy hetenkint c czélra gyűjtsenek.A gyűjtött pénzt Steiner Adolf urnak küldjék be, ki ezt a „Typographic“-ban nyugtázza. A szerkesztő-bizottság. Az országos egylet. Négy hónapja még csak, hogy a „Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyleteinek választmánya fölszólította a kerületi egyleteket, hogy csatlakozzanak az orsz. egylethez, s már is hat egylet tényleg belépett az egyletbe, három pedig — az előzményekből ítélve — rövid idő múlva belép; amily örömmel tölti el ez a jó szervezkedés igazi barátait, oly leverőleg hat az, hogy két másik egylet épenséggel nem akar csatlakozni : ez a két egylet a nagyszebeni és a pozsonyi. Az előbbiről nem is tudjuk, hogy fönnáll-e még, mert semmiféle hivatalos érintkezésben nincs velünk, a másodikról ellenben azt is tudjuk, hogy erős, jól szervezett, sok a tagja, de nem akar velünk egy testet képezni. Kivételt tettünk ez utóbbi egylettel, ismételve fölszólítottuk a csatlakozásra, de ismét elutasította fölszólításunkat. — Először nem akart csatlakozni azért, mert sokalta a heti illetéket, másodszor okul hozta föl, hogy az elnök princzipális és hogy a „Typographia“ szerkesztőjét nem a közgyűlés választja, most pedig azért utasítja vissza fölszólításunkat, mert nem tetszik nekik az egyleti közlönynek irányukban tanusított magatartása. A pozsonyi egyletnek e kifogások utáni kapkodásáról most nem szólunk; értéke szerint tudja azt úgy is megítélni mindenki. Most csak azokról a teendőkről írunk néhány sort, amelyek az országos egylet előtt állanak a pozsonyi egylet magatartása következtében. Az utolsó nyomdászgyűlés határozata értesülésében minden oly egylet kisebbségben maradt tagjai, mely egylet nem csatlakozik, a kölcsönösség alapján beléphetnek az országos egyletbe. Tudjuk nagyon jól, hogy e határozat értelmében a pozsonyi egyletből sokan ki- s hozzánk belépnek; azt is tudjuk, hogy ezzel a pozsonyi szóvivők, akik — legalább ők úgy reményük — Pozsonyban születtek , s ott is halnak meg, nem sokat törődnek, s mert hisz vagyonuk szaporodik, de hát nekünk ennek daczára is az említett határozatot végre kell hajtanunk. Eddig tényleg két tagunk van a pozsonyi kerületből, s jelentkezett ismét Nyitráról kettő és a győri szaktársak, tizenketten, ajánlkoztak a pozsonyi helyett fiók alakítására. A vasárnap tartott választmányi ülés — tekintettel az országos nyomdászgyűlés említett határozatára és a pozsonyi egylet elutasító válaszára, fölvette a nyitrai két szaki társat és elfogadta Győrt központul; ha most már a szombathelyiek, turócz-szentmártoniak, s magyaróváriak stb. ki akarnak lépni a pozsonyi egyletből, vagy a győri fiók, vagy a központ megadja nekik a további utasításokat. A pozsonyi egylet választmánya az országos egylet választmányának e tettét természetesen úgy tünteti majd föl, mint ellenségeskedést, pedig a választmány az országos nyomdászgyűlésen hozott egy határozatot hajt csak végre. De még ezzel sem éri majd be a választmány: a Gráczban most pünkösdkor tartandó osztrák nyomdászgyűlésen is szóba hozatja küldöttei által a pozsonyi egylet által követett magatartást, s reméljük, hogy ez a gyűlés is elitéli majd a pozsonyiakat. Apostagi duhaj legény & Co. A múlt vasárnap tartott választmányi ülésen történtek annyira szokatlanok és annyira megdöbbentők, hogy fölöttük egyszerűen napirendre térni bűn volna. Bűn volna nem kutatni e sajnálatos esemény forrását, bűn volna nem gondolkozni radikális kúráról, mely által megszabadíthassuk magunkat azoktól a fekélyektől, melyek egyleti, sőt társadalmi életünk testén már évek óta rágódnak, melyek megbénítják annak egészséges fejlődését, melyek pusztai csárdához teszik hasonlóvá gyűléstermeinket. Foglalkoznunk kell e dologgal és pedig komolyan, mert a múlt vasárnap történtek olyanok, hogy megrendítik minden nemesebben gondolkodó szaktárs szívét és a közjóért önzetlenül fáradozókat nemcsak visszariaszthatják a további fáradozástól, de sőt megutáltathatják velük azt. Elkerülhetetlennek látszik előttem, hogy ne szóljak előbb a megtörtént sajnálatos esemény előidézőjéről, az apostagi duhaj legényről, s csak azután , a háta mögött működő »szellemi és szakbeli isme-Tovább megyünk. Jövő évben okvetetlenül j reteinket fejlesztő“ diszes társaságról, szükséges lesz országos magyar nyomdász | Ki és micsoda hát az a Darvas Adolf, kinek oly gyűlést tartani, már az önképző-osztályok ! S* van hogy nem fél elnökünket, kinek, ____•„ „ „ ______3, __, L ügyében is, s e nyomdász-gyűlésen — akkorra I mellesleg mondva, nemcsak egyleti életünk, hanem már teljesen szervezve lévén az országos egylet — ki kell mondani azt, hogy minden, kalabriász-kompániának, melynél ő ismét kibiczel országban levő más nyomdász-egylettel az 1987szer‘, már kidobták magok közül, — oly anyagi jólétünk előmozdítása körül is százszor több érdeme van, mint egy Darvasnak, meg annak a az őrs___ i , vr , i sértéssel illetni száz tag füle hallatára, mely sebeoszagos egylet megszünteti a kölcsönösségét, szebb forgásba hozza még a leghiggadtabb ember s erre az országos gyűlés fölkéri az osztrák és külföldi egyleteket is, vérét is. Ismerem őt meglehetősen, hát majd elmondom. A külföldi egyleteknek ép úgy érdekükben “icsoda , 1 Kora gyermeksége óta nagy tettekre érezte mavan az, hogy minél kevesebb, de jól szervezett egylettel legyenek kölcsönösségben, mint amily érdekünk nekünk az, hogy Magyarországban csak egy egylet legyen. A „Correspondent“ egy ízben már ki is fejezte eme óhaját, amit azonban Pozsonyban még semmibe sem vesznek; lehet azonban, hogy majd máskép gondolkoznak, különösen ha a mostani barátságos érintkezés helyett tényleg kénytelenek leszünk a kényszerhez fordulni. A kényszernek, az erőszaknak munkástársak elleni alkalmazása igaz, hogy nem szép dolog, de hát ha rákényszerítenek, el nem kerülhetjük , mi kerültük; ismételve fölszólítottuk a pozsonyi egyletet, hogy respektálja az országos nyomdászgyűlésen az ő küldöttei közreműködésével hozott határozatot, de hát — hiába. Az elutasításra egyelőre mással nem válaszolhatunk, mint hogy fölvesszük a pozsonyi egylet tagjait ott gát ^ hivatva; fölismerték ezt benne az apostagi kanászok is, és hogy legény korában elég kemény legyen s ne ártson bőrének sem az idő vasfoga, sem az életben rákenődő piszok, már mint süldőt megpörkölték lobogó tűz mellett a mezőn, minek ékes bizonyságát ma is hátán és nyakán hordja. Kis termetet a gondviselés jó nagy és örökké mosdatlan szájjal egalizálta, amely lehetővé tette, hogy a kis pörkölt gyerekből „nagy ember“ vált közöttünk. Vezérszerepet játszott egyleti életünkben ; ő csinálta a tónust. Harczolt a „Társaskör“ zászlaja alatt, majd ott hagyta ezt, egyúttal nem mulasztván el az előbb bálványozott „nagy embereket“ oly piszkolódással illetni, melyek után arról, hogy köztük még valaha paktum létesüljön, már csak a tisztesség szempontjából is lehetetlennek tartottuk, — de hát az idők ori erkölcsök! ez mégis megtörtént. Majd úgy hozta magával a sors, hogy az a párt, melyhez újabban szegődött, kidobta kebeléből; ismét visszatért tehát a legyalázott emberekhez, és ezek — oh erkölcsök ! — szeretettel ölelik ismét keblökre a megtért csavargó fiút ! Ez idő alatt, mig e csavargás tartott, mely jellemére oly gyanús fényt vet, számtalan duhajka .. . , adásában és határtalan czinizmusában elég alkalszerzett jogaik épségben j műnk volt gyönyörködni, de hát elnéztük neki, azt tartásával; később, mint említők, válaszolunk , gondolva, hogy a közügyek iránt való túlbuzgóság mással is, ha időközben a viszonyok meg nem változnak. Soraink végeztéül még csak annyit mondhatunk, hogy a pozsonyi egylet a mi fölszólításunkra adott elutasító válaszával használt az országos egylet ügyének: legalább ragadtatja erre ; megvallom, magam is ezt hittem eddig, de aki a vasárnap történtek után is ezt hiszi még, az már csakugyan kötözni való bolond. Nem a közügyek iránt való buzgóság volt az ő buzgóságának indító oka soha, hanem a legpiszkosabb magánérdek és legtöbbször a legaljasabb magánbuszu, melyet a magánéletben kielégíteni soha nem tudván, kényszerítve volt hát bevinni most már tudjuk, hogy nem akarnak csatla közéletünkbe, melyet ez által egészséges fejlődés okozni, s a fölhozott okokat csak ürügyülben nem egyszer hónapokig megakasztott, használják; legalább most már tudjuk, hogy ! Egyleti elnökünk előtt az összes budapesti szakaz ott dolgozó szaktársakat felvehetjük egy- k?zül «em játszott soha egy sem oly talp, ... , i a. . . , _ i aínyaló szerepet, mint o, nem hazudott, nem terelte létünkbe. Kiutasító válaszukkal szemben meg , le a helyes irányról gondolkozásmódját annyira azt is kijelentjük, hogy mi hozzájuk többé senki, midőn arról volt szó, hogy az ő bosznja a csatlakozást illető fölszólítással soha sem kielégítést nyerjen, mint ő, s most, midőn elnökünk fordulunk, s hogy e czikkünkkel nem akartuk i *fz meggyőződött róla, hogy milyen ravasz, tehet, , , ■ , . , : ananun segét mily nemtelen czelra használó emberrel van o két sejtem, ámbár ok az igazságban is mm-t dolga, s őt megillető bánásmódban részesíti, tudósdig sértést látnak, hanem csak magoktartásának következményeire figyelmeztetni. illik ignorálja, — most őt kezdi sértegetni. Hát kérdem most, ezek után, hogy van-e szüksége Budapest körülbelül 1400 nyomdászának egy ilyen megbízhatatlan, minden szeméremből kivet-