Typographia, 1888 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1888-05-04 / 18. szám

18. szám — XX. évfolyam Megjelenik minden pénteken Szerkesztőség: VII.,Stáhly-utcza l.sz. A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE Kiadóhivatal: VIII.,Stáhly-utcza l.sz. Budapest, 1888. május 4-én ELŐFIZETÉSI ÁRA Negyedévre................1 forint Fél évre . . ..................2 forint Egész évre....................4 forint TYPOGRAPHY HIRDETÉSEK árszabály szerint számíttatnak KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Szaktársak! Bécsi szak­áirsaink munkaadóik magatar­tása következtében tán rövid idő múlva ki­lépnek. Érdekeink kölcsönös védése, a kolle­gialitás, de még a hála is parancsolja, hogy őket minden erőnkből segélyezzük : fölkérjük tehát úgy a fővárosi üzletek házi pénztárno­kait, mint a vidéki szaktársakat, hogy heten­­kint c czélra gyűjtsenek.­A gyűjtött pénzt Steiner Adolf urnak küldjék be, ki ezt a „Typographic“-ban nyugtázza. A szerkesztő-bizottság. Az országos egylet. Négy hónapja még csak, hogy a „Magyar­­országi könyvnyomdászok és betűöntők egy­leteinek választmánya fölszólította a kerü­leti egyleteket, hogy csatlakozzanak az orsz. egylethez, s már is hat egylet tényleg be­lépett az egyletbe, három pedig — az előz­ményekből ítélve — rövid idő múlva belép; a­mily örömmel tölti el ez a jó szervezkedés igazi barátait, oly leverőleg hat az, hogy két másik egylet épenséggel nem akar csatla­kozni : ez a két egylet a nagyszebeni és a pozsonyi. Az előbbiről nem is tudjuk, hogy fönnáll-e még, mert semmiféle hivatalos érint­kezésben nincs velünk, a másodikról ellen­ben azt is tudjuk, hogy erős, jól szervezett, sok a tagja, de­­ nem akar velünk egy testet képezni. Kivételt tettünk ez utóbbi egylettel, ismé­telve fölszólítottuk a csatlakozásra, de ismét elutasította fölszólításunkat. — Először nem akart csatlakozni azért, mert sokalta a heti illetéket, másodszor okul hozta föl, hogy az elnök princzipális és hogy a „Typographia“ szerkesztőjét nem a közgyűlés választja, most pedig azért utasítja vissza fölszólításunkat, mert nem tetszik nekik az egyleti közlöny­­­­nek irányukban tanusított magatartása. A pozsonyi egyletnek e kifogások utáni­­ kapkodásáról most nem szólunk; értéke sze­rint tudja azt úgy is megítélni mindenki. Most csak azokról a teendőkről írunk néhány sort, a­melyek az országos egylet előtt álla­nak a pozsonyi egylet magatartása követ­­­keztében. Az utolsó nyomdász­gyűlés határozata értes­­ü­lésében minden oly egylet kisebbségben ma­radt tagjai, mely egylet nem csatlakozik, a kölcsönösség alapján beléphetnek az országos egyletbe. Tudjuk nagyon jól, hogy e hatá­rozat értelmében a pozsonyi egyletből sokan ki- s hozzánk belépnek; azt is tudjuk, hogy ezzel a pozsonyi szóvivők, a­kik —­ legalább ők úgy reményük — Pozsonyban születtek , s ott is halnak meg, nem sokat törődnek, s mert hisz vagyonuk szaporodik, de hát ne­­­­künk ennek daczára is az említett határoza­tot végre kell hajtanunk. Eddig tényleg két tagunk van a pozsonyi kerületből, s jelent­kezett ismét Nyitráról kettő és a győri szak­társak, tizenketten, ajánlkoztak a pozsonyi helyett fiók alakítására. A vasárnap tartott választmányi ülés — tekintettel az országos nyomdász­gyűlés em­lített határozatára és a pozsonyi egylet eluta­­­sító válaszára, fölvette a nyitrai két szak­­i társat és elfogadta Győrt központul; ha most­­ már a szombathelyiek, turócz-szentmártoniak, s magyaróváriak stb. ki akarnak lépni a po­zsonyi egyletből, vagy a győri fiók, vagy a központ megadja nekik a további utasítá­sokat. A pozsonyi egylet választmánya az országos egylet választmányának e tettét természetesen úgy tünteti majd föl, mint ellenségeskedést, pedig a választmány az országos nyomdász­­gyűlésen hozott egy határozatot hajt csak végre.­­ De még ezzel sem éri majd be a választmány: a Gráczban most pünkösdkor tartandó osztrák nyomdász­gyűlésen is szóba hozatja küldöttei által a pozsonyi egylet által követett magatartást, s reméljük, hogy ez a gyűlés is elitéli majd a pozsonyiakat. Apostagi duhaj legény & Co. A­­ múlt vasárnap tartott választmányi ülésen történtek annyira szokatlanok és annyira megdöb­bentők, hogy fölöttük egyszerűen napi­rendre térni bűn volna. Bűn volna nem kutatni e sajnálatos esemény forrását, bűn volna nem gondolkozni radikális kúrá­ról, mely által megszabadíthassuk magunkat azok­tól a fekélyektől, melyek egyleti, sőt társadalmi életünk testén már évek óta­ rágódnak, melyek meg­bénítják annak egészséges fejlődését, melyek pusztai csárdához teszik hasonlóvá gyűléstermeinket. Foglalkoznunk kell e dologgal és pedig komolyan, mert a múlt vasárnap történtek olyanok, hogy megrendítik minden nemesebben gondolkodó szak­társ szívét és a közjóért önzetlenül fáradozókat nemcsak visszariaszthatják a további fáradozástól, de sőt megutáltathatják velük azt. Elkerülhetetlennek látszik előttem, hogy ne szól­­­­jak előbb a megtörtént sajnálatos esemény előidé­­­­zőjéről, az apostagi duhaj legényről, s csak azután , a háta mögött működő »szellemi és szakbeli isme-Tovább megyünk. Jövő évben okvetetlenül j reteinket fejlesztő“ diszes társaságról, szükséges lesz országos magyar nyomdász­ | Ki és micsoda hát az a Darvas Adolf, kinek oly gyűlést tartani, már az önképző-osztályok ! S* van hogy nem fél elnökünket,­­ kinek, ____•„ „ „ ______3, __, L ügyében is, s e nyomdász-gyűlésen — akkorra I mellesleg mondva, nemcsak egyleti életünk, hanem már teljesen szervezve lévén az országos egylet — ki kell mondani azt, hogy minden,­­ kalabriász-kompániának, melynél ő ismét kibiczel o­rszágban levő más nyomdász-egylettel az 1­987szer‘, már kidobták magok közül, — oly­­ anyagi jólétünk előmozdítása körül is százszor több érdeme van, mint egy Darvasnak, meg annak a az őrs___ i , vr , i sértéssel illetni száz tag füle hallatára, mely sebe­o­szagos egylet megszünteti a kölcsönösségét, s­zebb forgásba hozza még a leghiggadtabb ember s erre az országos gyűlés fölkéri az osztrák és külföldi egyleteket is, vérét is. Ismerem őt meglehetősen, hát majd elmondom. A külföldi egyleteknek ép úgy érdekükben “icsoda , 1­­ Kora gyermeksége ót­a nagy tettekre érezte ma­van az, hogy minél kevesebb, de jól szerve­zett egylettel legyenek kölcsönösségben, mint a­mily érdekünk nekünk az, hogy Magyar­­országban csak egy egylet legyen. A „Cor­respondent“ egy ízben már ki is fejezte eme óhaját, a­mit azonban Pozsonyban még sem­mibe sem vesznek; lehet azonban, hogy majd máskép gondolkoznak, különösen ha a mos­tani barátságos érintkezés helyett tényleg kénytelenek leszünk a kényszerhez fordulni. A kényszernek, az erőszaknak munkás­­társak elleni alkalmazása igaz, hogy nem szép dolog, de hát ha rá­kényszerítenek, el nem kerülhetjük , mi kerültük; ismételve föl­szólítottuk a pozsonyi egyletet, hogy respek­tálja az országos nyomdász­gyűlésen az ő küldöttei közreműködésével hozott határoza­tot, de hát — hiába. Az elutasításra egyelőre mással nem vála­szolhatunk, mint hogy fölves­szük a pozsonyi egylet tagjait ott gát ^ hivatva; fölismerték ezt benne az apostagi kanászok is, és hogy legény korában elég kemény legyen s ne ártson bőrének sem az idő vasfoga, sem az életben rákenődő piszok, már mint süldőt megpörkölték lobogó tűz mellett a mezőn, minek ékes bizonyságát ma is hátán és nyakán hordja. Kis termetet a gondviselés jó nagy és örökké mos­­datlan szájjal egalizálta, a­mely lehetővé tette, hogy a kis pörkölt gyerekből „nagy ember“ vált közöttünk. Vezérszerepet játszott egyleti életünk­ben ; ő csinálta a tónust. Harczolt a „Társaskör“ zászlaja alatt, majd ott hagyta ezt, egyúttal nem mulasztván el az előbb bálványozott „nagy embe­reket“ oly piszkolódással illetni, melyek után arról, hogy köztük még valaha paktum létesüljön, már csak a tisztesség szempontjából is lehetetlennek tartottuk, — de hát az idők­ ori erkölcsök! ez mégis megtörtént. Majd úgy hozta magával a sors, hogy az a párt, melyhez újabban szegődött, kidobta kebeléből; ismét visszatért tehát a legyalázott em­berekhez, és ezek — oh erkölcsök ! — szeretettel ölelik ismét keblökre a megtért csavargó fiút ! Ez idő alatt, m­ig e csavargás tartott, mely jel­lemére oly gyanús fényt vet, számtalan duhajka­ .. . , a­­­dásában és határtalan czinizmusában elég alkal­szerzett jogaik épségben j műnk volt gyönyörködni, de hát elnéztük neki, azt tartásával; később, mint említők, válaszolunk , gondolva, hogy a közügyek iránt való túlbuzgóság mással is, ha időközben a viszonyok meg nem változnak. Soraink végeztéül még csak annyit mond­hatunk, hogy a­­ pozsonyi egylet a mi föl­­szólításunkra adott elutasító válaszával hasz­nált az országos egylet ügyének: legalább ragadtatja erre ; megvallom, magam is ezt hittem eddig, de a­ki a vasárnap történtek után is ezt hiszi még, az már csakugyan kötözni való bolond. Nem a közügyek iránt való buzgóság volt az ő buzgóságának indító oka soha, hanem a legpisz­kosabb magánérdek és legtöbbször a legaljasabb magánbuszu, melyet a magánéletben kielégíteni soha nem tudván, kényszerítve volt hát bevinni most már tudjuk, hogy nem akarnak csatla­ közéletünkbe, melyet ez által egészséges fejlődés o­kozni, s a fölhozott okokat csak ürügyül­ben nem egyszer hónapokig megakasztott, használják; legalább most már tudjuk, hogy ! Egyleti elnökünk előtt az összes budapesti szak­az ott dolgozó szaktársakat felvehetjük egy- k?zü­l «em játszott soha egy sem oly talp­, ... , i a. . . , _ i aí­nyaló szerepet, mint o, nem hazudott, nem terelte létünkbe. Kiutasító válaszukkal szemben meg , le a helyes irányról gondolkozásmódját annyira azt is kijelentjük, hogy mi hozzájuk többé­­ senki, midőn arról volt szó, hogy az ő bosznja a csatlakozást illető fölszólítással soha sem­­ kielégítést nyerjen, mint ő, s most, midőn elnökünk fordulunk, s hogy e czikkünkkel nem akartuk i *fz meggyőződött róla, hogy milyen ravasz, tehet­­, , , ■ , . , : ananun segét mily nemtelen czelra használó emberrel van o két sejtem, ámbár ok az igazságban is mm-t dolga, s őt megillető bánásmódban részesíti, tudós­dig sértést látnak, hanem csak magoktartá­sának következményeire figyelmeztetni. illik ignorálja, — most őt kezdi sértegetni. Hát kérdem most, ezek után, hogy van-e szük­sége Budapest körülbelül 1400 nyomdászának egy ilyen megbízhatatlan, minden szeméremből kivet-

Next