Typographia, 1890 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1890-01-03 / 1. szám
f. szám. — XXII. évfolyam. Megjelenik minden pénteken. Egész évre......................4 forint TYPOGRAPHIA íhiv.c. 3509^ ELŐFIZETÉSI ÁRA : Negyedévre......................1 forint Fél évre..........................2 forint Szerkesztőség : Vill., Stáhly-utcza 1. sz. Budapest, 1890. január 3. HIRDETÉSEK árszabály szerint számitatnak. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal; V11I> ^higuteza 1. SZAKTÁRSAK! Gyüjtsetek és egy mulatság vagy összejövetel alkalmával se feledkezzetek meg az árszabály-bizottságról. Eldöntetlen kérdések, ív.. A sikksorozatomban utolsónak hagytam ama kérdés eldöntését, hogy az árszabály keresztülvitelét egyszerre kisértsük-e meg az egész országban, vagy előbb külön a fővárosban s később az itteni siker után a vidéken. Azt mondhatnák sokan erre a kérdésre, hogy ez nem »eldöntetlen kérdés«, mert ez ügyben már határozott az utolsó országos nyomdászgyűlés, amennyiben kimondta, hogy az árszabály keresztülvitele az egész országban egyszerre történjék; ez igaz, de igaz az is, hogy a csupán küldöttekből álló országos nyomdász-gyűlés határozatát egy közgyűlés vagy az összes szaktársak személyenkint történő szavazása által meg lehet dönteni. Sem én, sem senki más nem vonja kétségbe az országos nyomdász-gyűlésen részt vett küldöttek jóakaratát és jóhiszeműségét, s elhiszi és tudja mindenki, hogy a fönnebbi határozatot az ügy fontosságától áthatva a legjobb meggyőződésben hozták; ennek daczára azonban szabad nekem s mindenkinek e határozat, ellen szólni és érveim fölsorolása után annak megváltoztatására törekedni. Az én véleményem elüt az országos nyomdászgyűlésen hozott határozattól: szerintem nem az egész országban egyszerre, hanem előbb a fővárosban kell az árszabályt keresztülvinni, s csak ha itt sikerült, akkor tehetjük meg a vidéken is a kísérletet. A keresztülvitel ideje a fővárosban karácsony tája, midőn itt legtöbb a munka, vidéken pedig junius hó, midőn ott meg az iskolai értesítők miatt, torlódik meg a munka. Elmondom érveimet. Az egész országban egyszerre való küzdelem ellen és a külön mellett szól az, hogy így a vezetés könnyebb és a főváros győzelme buzdítólag hat a vidékre. A fővárosban, hol több mint 1200 az egyleti tagok száma, könnyű a mozgalmat vezetni, mert könnyen akadnak vezetők is: könnyebb továbbá eredményt is elérni, mert a szaktársak egymás közötti érintkezése a lehető legkifejlettebb, míg ez az egész országban egyszerre nem érhető el. A fővárosi szaktársak már több ármozgalmat átéltek: ismerik annak az összeségre esetleg háramló előnyeit, de tudják azt is, hogy még a legjobb sikerrel végződő mozgalom is sújt egyeseket anyagilag, amennyiben eddigi jó állásukat elveszíthetik. Ez utóbbi tény daczára azonban mégis mindig megállták a fővárosi szaktársak helyüket, amit az 1870 óta eddig történt négy sztrájk a legfényesebben bizonyít, s mindig akadtak vezetők is, akik kitették magukat a későbbi üldöztetésnek. Így lesz ez most is, s ez nem is oly kényes dolog, mint tán első tekintetre látszik, mert, ha az illetőt egyik üzletből buszuból elbocsátják is, mégis csak kap munkát a másikban. Nem így áll azonban a dolog a vidéken. Vegyük csak a nagyobb városokat, a kerületi központokat. Ott, a 30—40 nyomdász között, mindenütt van néhány, tán a mai viszonyokhoz képest jó állással biró szaktárs, aki biz' nem igen hajlandó kondiezióját ott hagyni egy egészen bizonytalan kimenetelű mozgalom érdekében, s annál kevésbbé hajlandó e mozgalomban — daczára, hogy az egyleti életben tevékeny részt vesz — mint vezető szerepelni. Nem is teheti ezt, mert ha a mozgalom rosszul végződik és ő kondíczióját veszíti, kénytelen családjával együtt czigány módra vándorolni. Beszélhetünk mi mindig a tőke elleni harczról, a munkástársak általános érdekéről, azért mégis lesznek közöttünk mindig olyanok, akik családjuk látszólagos érdekét az általánosság érdeke elé teszik: ez emberi érzést, e fajszeretetet minden emberből kiölni nem lehet, de el lehet azt érni, hogy az ilyen emberek ellenünk ne küzdjenek. Elérjük pedig úgy, ha előbb a fővárosban visszük keresztül az árszabályt, s csak azután a vidéken? Ez esetben ott lesz előttük a követendő példa, ott lesz a tény, amire munkaadóikkal szemben hivatkozhatnak: nem félnek annyira a kilépéstől, mert a fővárosban remélhetnek munkát; kérhetnek nagyobb munkadíjt, mert a fővárosi árszabályra hivatkozhatnak. Szerintem az egész mozgalmat az egylet vezesse a közgyűlésen választandó árszabálybizottság által. E bizottság legyen teljhatalmú, csak a közgyűlésnek felelős, s ha a fővárosban czélt ért, kezdje meg működését a vidéken is; működjék úgy, hogy a vidéki családos szaktársak munkaadóikkal összeütközésbe ne jöjjenek, minden egyes város munkaadóival e bizottság érintkezzék, alkudozzék és érveljen, s ha szükség, egy tagja utazzék el abba a városba, ahol nehéz a megegyezés és esetleg rendelje el a kilépést és eszközölje a segélyezést. Ez az én nézetem az árszabály keresztülvitelét illetőleg; teljesen elüt az országos gyűlésen hozott határozattól s nem tudom, hogy szaktársaim, különösen a vidékiek, hogyan gondolkoznak e kérdés felől: elüt továbbá a Németországban szokásos árszabály-mozgalomtól, amennyiben ott az egész országban egyszerre szokott az történni, de hát Magyarország a nyomdászati viszonyok tekintetében nem hasonlítható Németországhoz, ott sok a nagy város, nálunk csak egy van.—Szerintem az én nézetem a helyes, de ha a jövő esetleg bebizonyítaná a másik nézet helyességét s a szerint érnénk eredményt, úgy én volnék az, aki legőszintébben örül nézetem mellőzésén. Ami végre az árszabály keresztülvitelének idejét illeti, azt is tapasztalásból ajánlottam úgy; a fővárosban a négy utolsó sztrájk közül három télen volt, s csak egy, az 1872-iki, történt nyáron: legtöbb a munka karácsony táján s igy ekkor van ideje föllépésünknek. A vidékre a junius hónapot azért ajánlottam, mert ott meg akkor égető a munka, s mert akkor az esetleg munka nélkül levők könynyebben utazhatnak. Más apróbb részletekre, mint a mozgalom előtti időben az egyletbe való belépés megkönnyítésére, az utassegélynek az esetleges sztrájk tartama alatt való fölemelésére stb. czikkemben nem terjeszkedem ki, mert ezek oly dolgok, amelyeket a választmány a közgyűlés jóváhagyása reményében úgy is megtesz, vagy ha nem meri megtenni, összehí egy rendkívüli közgyűlést és megteszi ez. Cikksorozatomban elmondottam nézeteimet a tanoncz-szabályzatról, a munkaidő megrövidítéséről, a számolási rendszerről és az árszabálynak miként és mikor való keresztülviteléről; hogy ki ért velem egyet vagy nem, azt nem tudom, de azt mondhatom, hogy az ellenvéleményt örömmel olvasom el s a meggyőző érvek előtt mindig meghajolok. "? 1890. Ismét egy, az egész emberiségre, de különösen mi ránk munkásokra nézve bizonytalan uj év küszöbén állunk. Örvendjünk-e annak, hogy megértük? A szokásnak hódolva, bizonyára mi is úgy teszünk, mint a többi halandók. — Találkozunk és kezet szorítva barátságot színlelő arczczal igen-igen boldog uj évet kívánunk egymásnak. Barátságot színlelő arczczal, mondom, és úgy hiszem, teljes joggal, mert a reánk nézve fontos életkérdések, úgy a magunk, valamint legnagyobbrészt szűkölködő családaink föntartásának gondja korántsem ejthet bennünket komolyan vidám hangulatba. Ha az elmúlt évre visszatekintünk, csakhamar meggyőződünk a föntebbiek valóságáról. — A munkabeszüntetések, a kenyérért, a létért való küzdelem hosszú lánczolata volt ez, melyek részben sikerrel, részben a munkások vereségével végződtek. Ez hű képe a mult évnek és ezzel örvendeztetett meg minket munkásokat. De azért mi mégis örvendő arczczal kívántunk most egy éve egymásnak boldog új évet. Tudvalevő dolog, hogy a pesszimisták és optimisták a jövendőt illetőleg már kezdettől fogva harczban állanak egymással. Amit a pesszimisták állítanak és sokszor ügyes érveléssel védenek, azt az optimisták nemkülönben sikerült érvekkel tagadják. Most nem tudom, a pesszimisták vagy az optimisták táborába szegődjem-e? Nehéz dolog itt a helyes utat megtalálni. De azért megkísértem, vajjon eleget tehetek-e mind a két félnek? Segítsünk magunkon! E tétel elől nem szabad kitérnünk. De hogy és mikép? Ez a kérdés, melyre azonban nem találom meg a helyes választ. A munkás-osztályról szól rám általában és úgy hiszem, joggal mondhatom a nyomdászokat a munkás-osztály egyik főrészének. Mivel azonban mindenkinek legelőször a saját ajtaja előtt kell söpörni, tehát kapcsolatosan én is csak rólunk és jövőnkről beszélhetek. Mit remélünk mi az új évtől és reményeink teljesülnek-e? Leghőbb kívánságunk és legnagyobb örömünk, mely után mindennap sóvárgunk és melynek elérése végett az ólomporos légkörben teljesített nehéz napi munka után még agyunkat is megerőltetjük, az volna, hogy végre létrejönne a munkások és munkaadók közt annyira szükséges, mindkét félre nézve kedvező, békés megállapodás és egészséges alapra helyezett egyetértés. Egy még nagyobb, őszintébb és szívünk legmélyebb rejtekéből jövő kívánságunk az volna továbbá, ha , ha mi magunk közt is békés egyetértésben élnén ., egyetértenénk a szó legszorosabb értelmében. Harmadik kívánságunkat pedig, mely azonban már életkérdés, az képezné, hogy vajha az egész országban rendezettebb árszabály-viszonyokat — és a mi fődolog — békés uton érhetnénk el. Egyelőre igen jó volna tehát, ha az 1890-iki év e hármas kívánság teljesítésével ajándékozna meg bennünket. Mivel azonban semmit sem lehet elérni a tényezők összeműködése nélkül és hogy kívánságaink alakot nyerjenek, testté és vérré váljanak, kézzel és szívvel kell tehát áldoznunk. Hogy főnökeink között és köztünk a béke és egyetértés úgy jöjjön létre, ahogy azt mi kivánjuk, az bizony nagyon nehéz munkába kerül, mert a munkaadó a munkásban — itt már a pesszimizmus terén találkozunk vele — legnagyobb ellenségét látja; a munkaadót ennek ellenkezőjéről meggyőzni erő. kitar-