Typographia, 1900 (32. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-05 / 1. szám
Budapest, 1900. január 5. wv.g." 35 fi 6 51. szám. EGYES SZÁM ÁRA a fővárosban................30 fil. a vidéken ........... . . 20 fii. ELŐFIZETÉSEKET nem fogadunk el.TYPOGRAPHY A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK POLITIKAI KÖZLÖNYE Szerkesztőség: VI., Aradi-utcza 14. sz. MEGJELENIK MINDEN PÉNTEKEN. XXXII. évfolyam HIRDETÉSEK soronkint 20 fil., azonkívül 60 fil. bélyegilleték, mely összeg előre beküldendő. KÉZIRATOK nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: VI., Aradi-utcza 14. sz. Vidéken sehol se vállaljanak a szaktársak kondicziót, mielőtt a tizenegyes bizottság véleményét ki nem kérték. A mi ünnepeink. Mint mikor megmozdul a föld, bizonyos aggodalom és a menekvésre való remény tölti el az emberek szívét, úgy vagyunk most Magyarország nyomdászaival is. Ezek is megmozdultak mindenütt a vidéken és megmozdulásuk aggodalommal és reménnyel tölti el az ügy iránt érdeklődők szívét. Aggódunk egyes helyeket illetőleg, mert ezekről nem biztató jelentések érkeznek, de reménnyel töltenek el a más helyekről jövő lelkesítő hírek, és e reményünket még fokozza az, hogy egyes nagyobb városokban, mint pl Kassa, Nagy-Kanizsa és Győr, s igen sok kisebb városban a tulajdonképeni megmozdulás, a kilépés nélkül, ezért értek a szaktársak. Lássuk csak, miért aggódunk és miért reménykedünk? Vegyük először a nagyobb városokat. Ezekben már rég megvan a kilencz órai munkaidő, s így a küzdelem nem nehéz, ám a szaktársak bátran mennek a mozgalomba. Ámde mit látunk ? Nagyvárad, Szeged, Kolozsvár és Temesvár oly gyatrán viseli magát, hogy csak az általános helyzet csekély javulásához, de nem a teljes árszabály keresztülviteléhez van reményünk. Mindez azonban még megváltozhatik, mert hisz e városokban még föl sem mondtak. Talán gyújtó erővel hat e városokra Kassa, Kanizsa, Brassó, Győr, Szeben, Pécs és a számtalan kisebb város, de különösen Debreczen példája, ahol egy szálig mind fölmondták a szaktársak. Debreczen! Nagyon rossz híre volt eddig e városnak ! Majdnem olyan rossz, mint Aradnak. Most azonban bebizonyítják az ottani szaktársak, hogy e rossz hir alaptalan volt, vagy ha volt is alapja, ledöntik most azt. Itt a példa, kövessétek mindenütt! A nagy magyar Alföld városai lennének a leggyámoltalanabbak akkor, midőn a leghíresebb alföldi város, Debreczen, jó példával megy elől? Nem, ez nem lehet; majd Várad és Szeged is követi a példát s utánuk mennek a többiek is. Ahol eddig még nem mondtak föl, kíséreljék meg újra a főnökökkel való tárgyalást és bizonyosan czélt érnek, ha eléjük terjesztik ama városokban már elért sikereket, amelyekben eddig is egy kissé több mersz volt. Az igaz, hogy Magyarország olyan szabad állam, ahol a szolgabírónak vagy városi kapitánynak minden szabad, míg a polgároknak csak az, amit nem is a törvények, hanem csak a miniszteri rendeletek nem tiltanak. E nagy szabadság eredménye aztán az, hogy míg a polgárok mindenütt rokonszenveznek mozgalmunkkal, addig a hatóságok mindenütt üldözik azt. Sátoralja-Ujhelyből kiutasítja az ottani kapitány három kassai szaktársunkat, akik agitáczió czéljából ott jártak, Ungvárott pedig pláne toloncz-útlevelet nyom a markába egy szaktársunknak, aki ezzel kénytelen volt a várost elhagyni és szülővárosába, Székes-Fejérvárra menni, ahol ily szép bizonyítvánnyal aligha kap munkát. Ránk szorul tehát, de mi majd gondoskodunk is róla, hogy ne legyen csavargó, ha az ungvári kapitány azzá is akarta tenni Szaktársak! Ilyen esetek — különösen a kisebb városokban — előre láthatólag még fordulnak elő. De ez ne riasszon el benneteket, sőt inkább edzzen a küzdelemre, mert a küzdelem kettős: küzdünk anyagi helyzetünk javulásáért és küzdünk a városi kapitányok ellen is. Aki áldozatul esik, tűrje békével sorsát, sőt legyen rá büszke, mert ő a mi kis testületünkben ép oly mártír, mint azok, akik a nagy politikai mozgalmakban esnek a hatalom áldozataivá. Most, végezetül, még egy buzdító példát. Tudjátok azt, hogy osztrák szaktársaink mozgalma az örökös tartományokban a teljes vonalon győzelemmel végződött, mégpedig kilépés nélkül! Az igaz, hogy a vezetők az alkuvás közben engedékenyek voltak az ügy érdekében, de igaz az is, hogy hátuk mögött egy jól szervezett tömeg állott, amely lehetővé tette a megalkuvást. Nálunk mások a viszonyok. A szabad Magyarországban nem szabad a testületnek tagjairól gondoskodni ; itt ki van dobva minden egyes a munkaadó önkényének. Itt minden város csak külön léphet föl, de föllépésének lesz is eredménye, ha kicsiben oly erős egységet képez, mint a minőt nagyban az osztrák szaktársak képeztek. Szaktársak! Kövessétek osztrák szaktársaink példáját, vagy ha nem akartok a példáért oly messzire menni, itt van előttetek Debreczen, Kassa stb. város szaktársainak példája. Kövessétek ezeket. Ahol eddig hanyagok vagy gyávák voltatok, legyetek szorgosak és bátrak. Kezdjétek meg a főnökökkel a tárgyalást újra és ha ennek nem lesz eredménye, járjatok el úgy, a mint kell. — Jobb hét héttel később, mint soha! Reméljük, hogy így lesz, s így lesz Magyarországon árszabály tisztességes minimummal és kilencz órai munkaidővel. Szoczialisták — szoczializmus nélkül. (Vége.) Sőt fentebb — nagy merészen — Lassalle követőinek jelenti ki czikkíró a debreczenieket. Lassalle szocziáldemokrataságának az ellenkezőjét senki ember fia nem tudja bebizonyítani; az volt ő minden izében. Nézeteivel egyedül állott, ki a küzdtérre; szembe szállott az államhatalommal és kortársai előítéletével, valamint az akkori „munkásboldogító“ Lulze Delitsch nemzetgazdásszal, az önsegélyzés nagy mesterével. Városról-városra ment és ellenségei gúnykaczajától körülvéve hirdette forradalmi eszméit. És miként követik őt debreczeni „tanítványai“ ?! Mint „intelligens nyomdászok“ kerülik a szoczialista ipari munkásokat és földművelőket, tehát azt a népet, melylyel és melyért Lassalle és Petőfi küzdöttek. Amint 48 előtt irtóztak a nemesek az akkori „rebellisekétől, és úgy irtózik a mai pénznemesség és idegenkedik, a debreczeni nyomdászság a mostani szocziáldemokratáktól. Lassallenak volt programmja, de viszont nincs az ő „tanítványai“-nak. Lassalle az akkori „jogrend“ lerombolására törekedett, míg az ő debreczeni tanítványai mindent csak „kiegyenlíteni“ akarnak papiroson. Hogy a debreczeniek modern szoczialistáknak vallják magukat ezen az újkori betegségen ne csodálkozzunk. Hiszen ma már mindeki modernnak és szoczialistának érzi magát, bárha irtózik is a szoczializmustól. Czikkíró azután ismét védelmébe veszi a 48-as vívmányokat és azt mondja, hogy nem lehet egyszerre a tökéletesség tetőpontjára jutni, hanem csak lassan, lépésben; 48-as vívmányok csak egy lépést jelentenek a történelemben. Ez igen helyes felfogás, de ne feledje el czikkíró, hogy ebből a felfogásból kiindulva meg kellene ünnepelni a legelső tolvajt is, mert annak köszönhetjük, hogy tolvajok ellen védő törvények felett rendelkezünk. Újra ismétlem : e felfogás oly értelemben helyes, hogy a fejlődést elismeri, azonban helytelen akkor, midőn oly embereket dicsőit, kik a fejlődés-szülte viszonyokat részben nem tudták és részben nem akarták demokratikus intézmények létesítésére kihasználni. A 48-as év csak a polgárságnak hozta meg a szabadságát, vagyis a nemesség uralmát átöltöztetve kiterjesztette a polgárságra, azaz a létező rossz szélesebb körre terjesztetett. Tagadhatatlan azonban, hogy ezen alakulás befolyással van a kultúrára, de ebből még nem következik az, hogy a 48-asokat, mint szabadságharczosokat ünnepeljük meg. A 48-as forradalmat nem az akkori forradalmárok idézték elő, hanem a nemesség elnyomása, vagyis —materialisztikus nyelven szólva — az akkori tarthatatlan gazdasági és politikai állapotok, röviden: a nemesség garázdálkodása forradalmat és forradalmárokat teremtett. Az igazi forradalmárok érdeme és teendője pedig abból áll, hogy az elégedetlen tömeg segítségével demokratikus intézményeket létesítsenek. Ha a forradalmárok így járnak el, akkor a megtisztelő nevet megérdemlik és, mint ilyenek, megkoszorúzásra méltók. A 48-as forradalmárok azonban, dacára, hogy az elkeseredett nép oldaluk mellé állott, a forradalmár kötelességet nem teljesítették. Ha azonban a czikkíró mégis azt állítja, hogy 48 behozta a népképviseletet, akkor tudva állít valótlanságot, mert népképviselet nem volt és ma sincs Magyarországon. Végre így ir czikkíró : „És ha a 48-as év mit sem hozott a népnek, legalább a törvény előtti jogegyenlőség elvét lefektette“. Hát ez egyszerű valótlanság. A A 8-as választási törvény különbséget tesz polgár és polgár között, amennyiben az országos választási jogok gyakorlásából a vagyontalanokat kizárja és megállapítja a vagyoni czenzust, ami oldalba rúgása a demokrácziának, a jogegyenlőségnek. Igen, féligmeddig behozták az egyenlőség elvét ott, ahol büntetnek, ami legjobb esetben egyenlőség és nem a jog, vagyis jogegyenlőség. Mert hogy egy gazdag zsivány vagy egy szegény éhező tolvaj a törvényszék elé kerüljön, ehhez még nem kell semmiféle jog a vádlottak részéről, mert elkövetett cselekményük vitte őket oda. Ebben az esetben a jog az ítélkezésnél nyilvánul és itt bizony nincs semmiféle egyenlőség, mert mig vádlott lehet mindenki, addig itélőbirók lásd az esküdtszéki tárgyalásokat — csak a jobbmóduak lehetnek, kik egy bizonyos cselekményért a munkásembert elitélik, mig ugyanennek elkövetéséért a saját osztálybeliedet fölmentik; ez megtörtént már számtalanszor. De még az egyenlőség is hiányzik a bűntettesekkel szemben, mert mig Éhenkórász János galambtolvajt 4 hónapra elitélik, addig egy nagyváradi lapkiadó „lovagias" gyilkosát, egy zsentri kölyköt 3 hónapra ítélnek és mig Országúti Dénest „csavargásért“ lezárják és tolonczkocsira teszik, addig Pulszky urat, ki néhány százezrecskét a nép zsebéből ellopott, ekvirázson szállítják a gyógyintézetbe. Tehát semmivé foszlik úgy az egyenlőség, mint a jogegyenlőség elve,melyről czikkíró beszél. Ezután pedig : „Az a nemgondolkodó szoczialista, aki ezt az óriási vívmányt (Huh!) csak azért nem akarja elismerni, mert nem kapott meg mindent, amit óhajt, az ily ember menjen Oroszországba . . .“ No, ez sem rossz. Jó, hogy még nem a zulukafferek közé küld bennünket a magyar „jogállam“ eme debreczeni polgára jogi összehasonlítást tenni! A magyar állam „jogállam“-nak nevezi magát és ha ezt bíráljuk, akkor