Typographia, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-02 / 1. szám
1903. A munkásnők védelme Svájczban. Svájcz már régi idők óta mint olyan ország ismeretes, a hol kitűnő az iparfölügyelet és megfelelő munkásvédelem. Csak éppen a törvényhozás különleges formái tartóztatták föl fejlődésében egy időre a munkásvédelmet. A gyári törvény, mely egész Svájcz területén érvényes, meglehetős messzemenő intézkedéseket tartalmaz, de nem vonatkozik a munkásság összes rétegeire. Ebbe bele kell nyúlnia az egyes kantonok törvényhozásainak, ami lépésrőllépésre lassanként meg is történik, így például különleges munkásnőket védő törvények állanak fönn Baselben, St. Gallenban, Zürichben, Solothurnban, Luzernben és Neuenburgban. . Bern kanton tanácsa előtt most fekszik egy munkásnőket védő törvény tervezete, amelyet jónak kell neveznünk. A tervezet számos olyan intézkedést tartalmaz, amilyen Magyarországon teljes ismeretlen valami és ami legjobban mutatja, hogy a munkásvédelem tekintetében a szabad Magyarország milyen nagyon hátra van. A törvény mindenekelőtt kiterjed mindazokra az üzletekre, amelyek nincsenek a gyári törvénynek alárendelve, s melyekben egy vagy több a családhoz nem tartozó női személy iparszerűleg kereset czéljából alkalmazva van. Ez alól csak a mezőgazdasági üzemek vannak kivéve. A törvény tehát a munkásnők védelmét czélozza és nem a kis mesterekét, akiknek érdekében nálunk tudvalevőleg a munkások és munkásnők védelem nélkül kiszolgáltatnak. Megállapítja továbbá a törvénytervezet, hogy iskolaköteles leányok semmiféle iparszerű munkánál nem alkalmazhatók. Tehát a gyermekekre oly fárasztó, testet és lelket ölő munkának az iskolai szünetek alatt meg kell szűnnie. TYPOGRAPHIA JANUÁR 2. Meg nem értett indok. A szervezőbizottságnak egynémely cselekedete ellenében sokszor fölhangzik az a méltatlankodó fölszólalás, hogy «azt tesznek, amit ők akarnak.» Természetes, hogy ha valaki erkölcsi vagy anyagi kárt szenved, elkeseredik vagy legalább is bosszankodik. Ezt már az ösztön hozza magával. Hanem hát van az embernek az ösztönén kívül becsesebb tulajdona is és ez az ész. Ha bennünket valami baj ér, forduljunk mindjárt az eszünkhöz, mivelhogy az ösztön jobb tanácsadó még sosem való az észnél. Most pedig térjünk át a konkrét tárgyra. Az idei karácsonyi munkanélküli segélyben nem részesültek olyanok, akik határzárlatkor hazajöttek. Ez a körülmény az érdekelteknek természetesen nem tetszett és valószínű, hogy egyik-másik haragra is gerjedt emiatt. Haragra gerjedt pediglen azért, mert nem látta indokoltnak ezt az eljárást, illetve mert nem találta elég indoknak azt, hogy mert ő határzárlatkor jött haza, ne részesüljön a karácsonyi segélyben. A szervezőbizottságnak kötelessége minden cselekedetét indokolni, ha tehát a fönt nevezett eljárásnak egyéb indoka is lenne a fönt nevezettnél, úgy azt is említette volna a bizottság amaz eljárás indokolásánál. De hát nincsen egyéb indok. Ama eljárásra csupán a már említett, mély igazságon alapuló indok adott jogot. Ismétlem, jogot adott. Képzeljünk egy szociális községet, akár állam, akár egyéb legyen annak elnevezése, amelynek czéljához mért, jogos és igazságos törvényei vannak. Eme szocziális község föntartásához, mint a mai államokban, szükséges, hogy annak jogos törvényei ellen senki se cselekedjen, miután azzal maga a község léte veszélyeztetve volna. Ha tehát ilyen eset előfordul, szükséges valamelyes intézkedés, amely az elkövetőt és általában a község tagjait figyelmeztesse, hogy ezt nem szabad megtenni, mivel ez a község jogos törvényeivel, tehát a község tagjainak érdekével ellenkezik. A mi szervezetünk egy ily, természetesen abstract hatáskörű és létviszonyainál fogva, törvények nélküli község, Így tehát, ha kitűzött czélja előbbreviteléhez valamely eszközre van szüksége, utasításokat ad tagjainak, amelyekkel elősegíteni véli ez eszközök megszerzését. Ezek az utasítások jogosak és igazságosak, mert hatásukban igazságos és jogos czélunkat előbbre viszik. Ezek az utasítások tehát a mi törvényeink, amelyek tiszteletben tartásától függ a mi községünk léte. Aki ezen törvények ellen cselekszik, a község tagjainak érdeke ellen cselekszik, ennélfogva szükséges, hogy ily cselekedetek kizárassanak vagy legalább is korlátoztassanak, ami az általános emberi lelki gyöngeség mellett csak úgy érhető el, ha a község tagjai ilyen igazságtalan és káros cselekedetektől, igazságos ítéletekkel elriasztatnak. Ezért volt szükséges a fönt nevezett eljárás és ezért volt indoka ennek az, hogy : «mert határzárlatkor jöttek haza.» Leopárd: Az általános határozatokban a taposó gépeknél alkalmazott munkásnők korának határa 16 évben van megállapítva, egyúttal intézkedés tétezik arra nézve, hogy három óránál tovább nem foglalkoztathatók. Ugyancsak az általános határozatok között foglaltatik az intézkedés a munkásnők egészségének és életének megvédése és biztosítása érdekében. A munkásnők rendes napi munkaideje — a törvénytervezet szerint — nem lehet magasabb napi tíz, vasár- és ünnepnapokat megelőző napokon pedig kilencz óránál. 18 éven aluli munkásnők részére egy órával rövidebb munkaidő állapíttatik meg, déli szünet másfél óra. A munka hazavitele és otthon elkészítése szintén el van tiltva. A munkaidő meghosszabbításának engedélyezése, a törvényben szigorúan körülírt esetekben, a hatóságok jogában áll. Az így nyert engedély a munkahelyiségben kifüggesztendő. Hogy azonban a tervezet már jó előre elvegye kedvét a munkaadóknak a munkaidő meghosszabbítására irányuló kérelmektől, a rendes munkaidőn túli munkát 15 százalékkal magasabban fizetendőnek állapítja meg. Dr. Hofmann Emil államtanácsos, foglalkozva egy tudományos folyóiratban a törvénytervezettel, ezt az intézkedést nem tartja elég erősnek, hanem ajánlja, hogy a rendes munkaidőn túli munka óránként 25 százalékkal legyen drágábban fizetendő a közönséges fizetés szerinti óradíjnál, azonkívül minden egyes esetben, ha a munkaadó a munkaidő meghosszabbításának engedélyezését kéri, bizonyos megállapított díj volna fizetendő. A mi munkaadóink saját maguk engedélyezik maguknak a különórázást, mit szólnának azonban akkor, ha a rendes munkaidő minden egyes áthágásakor bizonyos összeg megfizetésével volnának sújthatók. Biztosan azt hinnék, hogy a világnak tönkre kell mennie. Gyermekágyas nők lebetegedésük után négy héten belül egyáltalán nem, az azt követő két hét alatt pedig akkor alkalmazhatók, ha egy diplomás orvos, bizonyítvány alapján, ennek megengedhetőségét konstatálja. Joguk van azonban nyolcz hétig a munkából kimaradni. Terhes nők terhességük utolsó idejében bármikor kimaradhatnak a munkából. A törvény többi intézkedései a munkarendre, bizonyítványokra és bérfizetés módozataira vonatkoznak. Ezek nem olyan fontosak ugyan, mint a föntebbiek, de azért ezek is nagy pontosságuk, világos, szabatos és szigorú intézkedéseik folytán szintén megérdemlik a fölemlítést. A nevezett törvény egy modern tervezet, amely arra vall, hogy az azt készítők gazdag tapasztalatokat szereztek a jelenlegi munkásviszonyok terén. Mi ehhez képest a mi ósdi, elavult intézkedéseket tartalmazó ipartörvényünk, amely sehogysem elégíti ki a munkásérdekeket! ? Hanem ennek daczára sem akarja magát kormányunk rászánni arra, hogy az ipartörvényt módosítsa. A parlament pedig sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy holmi ostoba mentelmi ügyekkel, idegen nyelvű levelekkel és fölösleges szófecséreléssel töltse idejét, semhogy egészséges munkásvédtörvények alkotásával rendezze azt a gyalázatosan rossz gazdasági viszonyt, amely alatt a munkásság oly hosszú idő óta nyög. Nálunk a törvényhozás sokkal hajlandóbb a munkaadóknak és vállalkozóknak még nagyobb kedvezményeket nyújtani, semhogy a munkásságot megvédje a fékevesztett kizsákmányolás ellen, mely hovatovább mind nagyobb veszéllyel fenyegeti nemcsak az ország népét, hanem az ország gazdasági föllendülését is. Egy oroszországi nagy sztrájk. A «Typographia» 48. számában V. K. szaktárs egy igen jellemző részletet közölt az oroszországi munkásnép életéből. Ezen részlet kiegészítéséül érdekes lesz megemlékezni azon nagyarányú munkásmozgalomról, mely az egész Dél-Oroszországot izgalomba hozta, s mely fényes bizonyságot tesz arról, hogy a munkásság immár ébredni és szervezkedni kezd ott is, ahol a hatalom a legembertelenebb eszközöket is fölhasználja arra, hogy a népet az évszázadok sorvasztó sötétségében és tudatlanságában megtartsa s öntudatra ébredésének útját állja. A Don melletti Rostowban (Dél-Oroszország) kitört nagy sztrájkról rövidesen már megemlékezett az európai munkás sajtó a Wolff-féle távirati ügynökség jelentései útján, most azonban alkalmunk van bővebb részletekről beszámolni. A sztrájkban — mint azt a «Leipziger Volkszeitung»-nak jelentik — a vladikaukázusi vasúti műhelyek, az Asmolow-, Kuschnarew-, Tokarew- és Pastuschow-féle gyárak munkásai vesznek részt; csupán az Akszáj-féle gyárban folyik tovább a munka. A tischoreczki vasúti műhelyek munkásai szintén abbanhagyták a munkát, épúgy a kaukázusi vasúti vonal munkásai is. A sztrájkolókhoz november hó végén fölszólítást intéztek, hogy kezdjék meg a munkát s követeléseik akkor figyelembe fognak vétetni. Az összegyülekezett 20.000 főnyi munkásság azonban kijelenté, hogy nem akar a munkaadókkal tárgyalni, ha szószólóik elárulását követelik tőlük, mint azt a kormányzó követelte. A doni szociáldemokrata párt komitéjának proklamácziói kétszer jelennek meg napjában. A jelentés tovább így folytatja : «Nyolczad napja tartja már fogva idegeinket a lázas izgatottság. A sztrájk tovább tart, a Temerniken minden nap gyűlés van. Tegnap hat lovastámadást kellett a munkástömegnek kiáltania; a katonák kíméletlenül verték a népet kancsukával, karddal és lándzsával, de a munkásság minden támadást kőzáporral fogadott és visszavert. Midőn a sztrájkolók már oszladozni kezdtek, gyalogság érkezett a helyszínére, s anélkül, hogy a tömeget fölszólította volna, éles sortüzet adott." Heten maradtak halva, tizenkettőt pedig halálra sebezve a kórházba szállítottak. A tömeg nem engedte meg, hogy halottaikat a hatóság emberei elvigyék. Mára új gyűlés van hirdetve. A rendőrség sorfalat képez a Temernik folyó mentén, hogy a tömeg benyomulását a városba megakadályozza. A házkutatások még nem vették kezdetüket, de annál több elfogatás történt már. Az utczákat kozákok barangolják be , megjött a kormányzó is, továbbá a közlekedésügyi minisztérium kiküldötte és más személyiségek.» Egy további jelentés, mely egy másik gyűlésről számol be, a következőket mondja: «A kozákok élén álló tiszt kiadá a parancsot az eloszlásra. A tömeg azonban nem mozdult helyéről, mire a tiszt kijelenté, hogy még három fölszólítást fog intézni, azután erőszakhoz nyúl. A tiszt harmadszori fölszólalása után egy munkás kiadá a vezényszót : «leülni!» s erre leült a beláthatatlan néptömeg. Ezen helyzetben folytatták a tárgyalást a vezénylő tisztekkel, kik megkisérték a munkásokat rábeszélni, hogy a munkát ismét fölvenni kötelesek. A munkások azonban kijelentették, hogy, ha erőszakkal hurczolják őket a munkába, összetörnek minden gépet, minden szerszámot. A sztrájkolók hangulata kitűnő , a városban nagy összegeket gyűjtenek számukra.» Egy másik lapnak, a bécsi «Arbeiterzeitung»-nak a következőket írják a Don melletti Rostowból: «Nálunk most valami rendkívüli esemény megy végbe. Már nyolcz napja múlt, hogy a vladikaukázusi vasúti műhelyek munkásai — több mint négyezer ember — sztrájkba léptek; gyáraink munkásságának legnagyobb része, szimpátiából szintén hozzájuk csatlakozott. És ami még egészen új az oroszországi munkásmozgalmak történetében: naponta 15—20.060 ember gyülekezik össze a Temerniken (munkások, azok családtagjai, sőt az intelligenczia közül is számosan) s a szabad ég alatt szónoklatokat tartanak, melyekben kifejezik és megértetik a jelenlevőkkel a sztrájkmozgalom czélját, jelentőségét s annak Oroszország politikai viszonyaival való összefüggését. Valóban megható kép! Képzeljetek magatoknak munkástestvérek egy hegyhasadékot a Temernik mentén (ezt a helyet azért választottuk, mert a katonaság és rendőrség hozzáférkőzését nagyon megnehezíti) ; az egész hegyhasadék alja és a hegy két oldala telve munkásnéppel. Egy magaslaton B. munkás áll, ki messzeható, erős hangon — hogy még a legtávolabb állók is meghallják — lelkesülten fejtegeti a sztrájkmozgalom czélját és jelentőségét; szavai tisztán, népszerűen és érthetően szólnak s mintha lelkébe szállnának a hallgatóságnak. És hozzá mily fegyelem uralkodik hallgatóinak soraiban ! Csak inteni kell egyet, hogy szólni akar s a húszezer főnyi tömeg egy pillanat alatt elcsendesül . . . Egy szóval: valami rendkívüli látomány az ilyen szabad ég alatt tartott óriási munkásgyűlés. B. valóságos hős ; ő és még két vezetőtársa igen ügyesen értenek ahhoz, miként kell a rendőrség kezei elöl kisiklaniok, bár a rendőrség minden lehetőt elkövet, hogy őket elfoghassa. A gyűlések befejezte után rendesen elvegyülnek az embertömegben, éppen ily észrevétlenül jelennek meg a gyűlés színhelyén. Ahová az ember lép, találkozzék bárkivel, nyilvános helyiségekben, magánházakban, mindenütt ezen eseményről beszélnek. Különösen föltűnő, hogy az egész mozgalom intézése a rendőrség és katonaság szeme láttára megy végbe. A városban, jelentékeny távolságokra fölosztva, lovas kozákok, rendőrök és csendőrök czirkálnak nagy elővigyázattal. A hatóságok, mintha fejüket vesztették volna, nem tudják, mihez fogjanak; a provinczia minden részéből csapatokat rendelnek ide, azonban a munkások oly elszánt nyugodtságot tanúsítanak, hogy a vad kozákhordáknak kevés alkalom kínálkozik az erélyesebb közbelépésre. A kozákbandák tétova határozatlansága különben érthető: 20 000 jól fegyelmezett embert nem lehet oly könnyen letiporni! Különösen megjegyzendő, hogy nálunk Oroszországban az 1896. év nyarán lezajlott szent-pétervári takács-sztrájk óta még nem volt ily nagyarányú mozgalom, melyben a munkásság ily nagyfokú szervezettséget és fegyelmet tanúsított volna. A polgári társadalmi osztályok szimpátiája sztrájkolók mellett van. Hölgyek a polgári osztály-a