Typographia, 1903 (35. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-02 / 1. szám

1903. A munkásnők védelme Svájczban. Svájcz már régi idők óta mint olyan ország isme­­­retes, a hol kitűnő az iparfölügyelet és megfelelő munkásvédelem. Csak éppen a törvényhozás különleges formái tartóztatták föl fejlődésében egy időre a munkásvédelmet. A gyári törvény, mely egész Svájcz területén érvényes, meglehetős messze­menő intézkedéseket tartalmaz, de nem vonatkozik a munkásság összes rétegeire. Ebbe bele kell nyúlnia az egyes kantonok törvényhozásainak, a­mi lépésről­­lépésre lassanként meg is történik, így például különleges munkásnőket védő törvények állanak fönn Baselben, St. Gallenban, Zürichben, Solothurn­­ban, Luzernben és Neuenburgban. . Bern kanton tanácsa előtt most fekszik egy munkásnőket védő törvény tervezete, a­melyet jó­nak kell neveznünk. A tervezet számos olyan intéz­kedést tartalmaz, a­milyen Magyarországon teljes ismeretlen valami és a­mi legjobban mutatja, hogy a munkásvédelem tekintetében a szabad Magyar­­ország milyen nagyon hátra van. A törvény mindenekelőtt kiterjed mindazokra az üzletekre, a­melyek nincsenek a gyári törvénynek alárendelve, s melyekben egy vagy több a család­hoz nem tartozó női személy iparszerűleg kereset czéljából alkalmazva van. Ez alól csak a mező­­gazdasági üzemek vannak kivéve. A törvény tehát a munkásnők védelmét czélozza és nem a kis mesterekét, a­kiknek érdekében nálunk tudvalevőleg a munkások és munkásnők védelem nélkül kiszolgáltatnak. Megállapítja továbbá a törvénytervezet, hogy iskolaköteles leányok semmiféle iparszerű munkánál nem alkalmazhatók. Tehát a gyermekekre oly fárasztó, testet és lelket ölő munkának az iskolai szünetek alatt meg kell szűnnie. TYPOGRAPH­IA JANUÁR 2. Meg nem értett indok. A szervező­bizottságnak egynémely cselekedete ellenében sokszor fölhangzik az a méltatlankodó fölszólalás, hogy «azt tesznek, a­mit ők akarnak.» Természetes, hogy ha valaki erkölcsi vagy anyagi kárt szenved, elkeseredik vagy legalább is bosszan­kodik. Ezt már az ösztön hozza magával. Hanem hát van az embernek az ösztönén kívül becsesebb tulajdona is és ez az ész. Ha bennünket valami baj ér, forduljunk mindjárt az eszünkhöz, mivelhogy az ösztön jobb tanácsadó még sosem való az észnél. Most pedig térjünk át a konkrét tárgyra. Az idei karácsonyi munkanélküli segélyben nem részesültek olyanok, a­kik határzárlatkor hazajöttek. Ez a körülmény az érdekelteknek természetesen nem tetszett és valószínű, hogy egyik-másik haragra is gerjedt e­miatt. Haragra gerjedt pediglen azért, mert nem látta indokoltnak ezt az eljárást, illetve mert nem találta elég indoknak azt, hogy mert ő határzárlatkor jött haza, ne részesüljön a karácsonyi segélyben. A szervező­bizottságnak kötelessége minden csele­kedetét indokolni, ha tehát a fönt nevezett eljárás­nak egyéb indoka is lenne a fönt nevezettnél, úgy azt is említette volna a bizottság amaz eljárás indo­kolásánál. De hát nincsen egyéb indok. Ama eljárásra csu­pán a már említett, mély igazságon alapuló indok adott jogot. Ismétlem, jogot adott. Képzeljünk egy szoc­iális községet, akár állam, akár egyéb legyen annak elnevezése, a­melynek czéljához mért, jogos és igazságos törvényei van­nak. Eme szocziális község föntartásához, mint a mai államokban, szükséges, hogy annak jogos tör­vényei ellen senki se cselekedjen, miután azzal maga a község léte veszélyeztetve volna. Ha tehát ilyen eset előfordul, szükséges valamelyes intézkedés, a­mely az elkövetőt és általában a község tagjait figyelmeztesse, hogy ezt nem szabad megtenni, mivel ez a község jogos törvényeivel, tehát a község tag­jainak érdekével ellenkezik. A mi szervezetünk egy ily, természetesen abstract hatáskörű és létviszonyainál fogva, törvények nél­küli község, Így tehát, ha kitűzött czélja előbbre­­viteléhez valamely eszközre van szüksége, utasítá­sokat ad tagjainak, a­melyekkel elősegíteni véli ez eszközök megszerzését. Ezek az utasítások jogosak és igazságosak, mert hatásukban igazságos és jogos czélunkat előbbre viszik. Ezek az utasítások tehát a mi törvényeink, a­melyek tiszteletben tartásától függ a mi községünk léte. A­ki ezen törvények ellen cselekszik, a község tagjainak érdeke ellen cselekszik, ennélfogva szük­séges, hogy ily cselekedetek kizárassanak vagy leg­alább is korlátoztassanak, a­mi az általános emberi lelki gyöngeség mellett csak úgy érhető el, ha a község tagjai ilyen igazságtalan és káros cseleke­detektől, igazságos ítéletekkel elriasztatnak. Ezért volt szükséges a fönt nevezett eljárás és ezért volt indoka ennek az, hogy : «mert határzár­latkor jöttek haza.» Leopárd: Az általános határozatokban a taposó gépeknél alkalmazott munkásnők korának határa 16 évben van megállapítva, egyúttal intézkedés tétezik arra nézve, hogy három óránál tovább nem foglalkoz­tathatók. Ugyancsak az általános határozatok között foglal­tatik az intézkedés a munkásnők egészségének és életének megvédése és biztosítása érdekében. A munkásnők rendes napi munkaideje — a törvénytervezet szerint­ — nem lehet magasabb napi tíz, vasár- és ünnepnapokat megelőző napokon pedig kilencz óránál. 18 éven aluli munkásnők részére egy órával rövidebb munkaidő állapíttatik meg, déli szünet másfél óra. A munka hazavitele és ott­­­hon elkészítése szintén el van tiltva. A munkaidő meghosszabbításának engedélyezése, a törvényben szigorúan körülírt esetekben, a ható­ságok jogában áll. Az így nyert engedély a munka­­helyiségben kifüggesztendő. Hogy azonban a tervezet már jó előre elvegye kedvét a munkaadóknak a munkaidő meghosszabbítására irányuló kérelmektől, a rendes munkaidőn túli munkát 15 százalékkal magasabban fizetendőnek állapítja meg. Dr. Hofmann Emil államtanácsos, foglalkozva egy tudományos folyóiratban a törvénytervezettel, ezt az intézkedést nem tartja elég erősnek, hanem ajánlja, hogy a rendes munkaidőn túli munka óránként 25 százalék­kal legyen drágábban fizetendő a közönséges fizetés szerinti óradíjnál, azonkívül minden egyes esetben, ha a munkaadó a munkaidő meghosszabbításának engedélyezését kéri, bizonyos megállapított díj volna fizetendő. A mi munkaadóink saját maguk engedélyezik maguknak a különórázást, mit szólnának azonban akkor, ha a rendes munkaidő minden egyes át­hágásakor bizonyos összeg megfizetésével volnának sújthatók. Biztosan azt hinnék, hogy a világnak tönkre kell mennie. Gyermekágyas nők lebetegedésük után négy héten belül egyáltalán nem, az azt követő két hét alatt pedig akkor alkalmazhatók, ha egy diplomás orvos, bizonyítvány alapján, ennek megengedhetőségét konstatálja. Joguk van azonban nyolcz hétig a munkából kimaradni. Terhes nők terhességük utolsó idejében bármikor kimaradhatnak a munkából. A törvény többi intézkedései a munkarendre, bizonyítványokra és bérfizetés módozataira vonat­koznak. Ezek nem olyan fontosak ugyan, mint a föntebbiek, de azért ezek is nagy pontosságuk, világos, szabatos és szigorú intézkedéseik folytán szintén megérdemlik a fölemlítést. A nevezett törvény egy modern tervezet, a­mely arra vall, hogy az azt készítők gazdag tapasztalato­kat szereztek a jelenlegi munkásviszonyok terén. Mi ehhez képest a mi ósdi, elavult intézkedéseket tartalmazó ipartörvényünk, a­mely sehogysem elégíti ki a munkásérdekeket! ? Hanem ennek daczára sem akarja magát kormányunk rászánni arra, hogy az ipartörvényt módosítsa. A parlament pedig sokkal fontosabbnak tartja azt, hogy holmi ostoba mentelmi ügyekkel, idegen nyelvű levelekkel és fölösleges szófecséreléssel töltse idejét, semhogy egészséges munkásvédtörvények alkotásával rendezze azt a gyalázatosan rossz gazdasági viszonyt, a­mely alatt a munkásság oly hosszú idő óta nyög. Nálunk a törvényhozás sokkal hajlandóbb a munkaadóknak és vállalkozóknak még nagyobb kedvezményeket nyújtani, semhogy a munkásságot megvédje a féke­vesztett kizsákmányolás ellen, mely hovatovább mind nagyobb veszél­lyel fenyegeti nemcsak az ország népét, hanem az ország gazdasági föllendülését is. Egy oroszországi nagy sztrájk. A «Typographia» 48. számában V. K. szaktárs egy igen jellemző részletet közölt az oroszországi munkásnép életéből. Ezen részlet kiegészítéséül ér­dekes lesz megemlékezni azon nagyarányú munkás­­mozgalomról, mely az egész Dél-Oroszországot iz­galomba hozta, s mely fényes bizonyságot tesz arról, hogy a munkásság immár ébredni és szervezkedni kezd ott is, a­hol a hatalom a legembertelenebb eszközöket is fölhasználja arra, hogy a népet az év­századok sorvasztó sötétségében és tudatlanságában megtartsa s öntudatra ébredésének útját állja. A Don melletti Rostowban (Dél-Oroszország) ki­tört nagy sztrájkról rövidesen már megemlékezett az európai munkás sajtó a Wolff-féle távirati ügy­nökség jelentései útján, most azonban alkalmunk van bővebb részletekről beszámolni. A sztrájkban — mint azt a «Leipziger Volkszei­­tung»-nak jelentik — a vladikaukázusi vasúti mű­helyek, az Asmolow-, Kuschnarew-, Tokarew- és Pastuschow-féle gyárak munkásai vesznek részt; csupán az Akszáj-féle gyárban folyik tovább a munka. A tischoreczki vasúti műhelyek munkásai szintén abbanhagyták a munkát, épúgy a kaukázusi vasúti vonal munkásai is. A sztrájkolókhoz november hó végén fölszólítást intéztek, hogy kezdjék meg a munkát s követeléseik akkor figyelembe fognak vé­tetni. Az összegyülekezett 20.000 főnyi munkásság azonban kijelenté, hogy nem akar a munkaadókkal tárgyalni, ha szószólóik elárulását követelik tőlük, mint azt a kormányzó követelte. A doni szoc­iál­­demokrata­ párt komitéjának proklamácziói kétszer jelennek meg napjában. A jelentés tovább így folytatja : «Nyolczad napja tartja már fogva idegeinket a lázas izgatottság. A sztrájk tovább tart, a Temer­­niken minden nap gyűlés van. Tegnap hat lovas­támadást kellett a munkástömegnek kiáltania; a katonák kíméletlenül verték a népet kancsukával, karddal és lándzsával, de a munkásság minden tá­madást kőzáporral fogadott és visszavert. Midőn a sztrájkolók már oszladozni kezdtek, gyalogság ér­kezett a hely­színére, s a­nélkül, hogy a tömeget fölszólította volna, éles sortüzet adott." Heten ma­radtak halva, tizenkettőt pedig halálra sebezve a kórházba szállítottak. A tömeg nem engedte meg, hogy halottaikat a hatóság emberei elvigyék. Mára új gyűlés van hirdetve. A rendőrség sorfalat képez a Temernik folyó mentén, hogy a tömeg benyomu­lását a városba megakadályozza. A házkutatások még nem vették kezdetüket, de annál több elfoga­­tás történt már. Az utczákat kozákok barangolják be , megjött a kormányzó is, továbbá a közlekedés­­ügyi minisztérium kiküldötte és más személyiségek.» Egy további jelentés, mely egy másik gyűlésről számol be, a következőket mondja: «A kozákok élén álló tiszt kiadá a parancsot az eloszlásra. A tömeg azonban nem mozdult helyéről, mire a tiszt kijelenté, hogy még három fölszólítást fog intézni, azután erőszakhoz nyúl. A tiszt harmad­szori fölszólalása után egy munkás kiadá a vezény­szót : «leülni!» s erre leült a beláthatatlan néptömeg. Ezen helyzetben folytatták a tárgyalást a vezénylő tisztekkel, kik megkisérték a munkásokat rábeszélni, hogy a munkát ismét fölvenni kötelesek. A munká­sok azonban kijelentették, hogy, ha erőszakkal hur­­czolják őket a munkába, összetörnek minden gépet, minden szerszámot. A sztrájkolók hangulata kitűnő , a városban nagy összegeket gyűjtenek számukra.» Egy másik lapnak, a bécsi «Arbeiterzeitung»-nak a következőket írják a Don melletti Rostowból: «Nálunk most valami rendkívüli esemény megy végbe. Már nyolcz napja múlt, hogy a vladikauká­zusi vasúti műhelyek munkásai — több mint négy­ezer ember — sztrájkba léptek; gyáraink munkás­ságának legnagyobb­ része, szimpátiából szintén hoz­­zájuk csatlakozott. És a­mi még egészen új az orosz­­országi munkásmozgalmak történetében: naponta 15—20.060 ember gyülekezik össze a Temerniken (munkások, azok családtagjai, sőt az intelligenczia közül is számosan) s a szabad ég alatt szónoklato­kat tartanak, melyekben kifejezik és megértetik a jelenlevőkkel a sztrájkmozgalom czélját, jelentőségét s annak Oroszország politikai viszonyaival való össze­függését. Valóban megható kép! Képzeljetek magatoknak munkástestvérek egy hegyhasadékot a Temernik mentén (ezt a helyet azért választottuk, mert a ka­tonaság és rendőrség hozzáférkőzését nagyon meg­nehezíti) ; az egész hegyhasadék alja és a hegy két oldala telve munkásnéppel. Egy magaslaton B. mun­kás áll, ki messzeható, erős hangon — hogy még a legtávolabb állók is meghallják — lelkesülten fej­tegeti a sztrájkmozgalom czélját és jelentőségét; szavai tisztán, népszerűen és érthetően szólnak s mintha lelkébe szállnának a hallgatóságnak. És hozzá mily fegyelem uralkodik hallgatóinak soraiban ! Csak inteni kell egyet, hogy szólni akar s a húszezer főnyi tömeg egy pillanat alatt elcsendesül . . . Egy szóval: valami rendkívüli látomány az ilyen szabad ég alatt tartott óriási munkásgyűlés. B. való­ságos hős ; ő és még két vezetőtársa igen ügyesen értenek ahhoz, miként kell a rendőrség kezei elöl kisiklaniok, bár a rendőrség minden lehetőt elkövet, hogy őket elfoghassa. A gyűlések befejezte után rendesen elvegyülnek az embertömegben, éppen ily észrevétlenül jelennek meg a gyűlés színhelyén. A­hová az ember lép, találkozzék bárkivel, nyil­vános helyiségekben, magánházakban, mindenütt ezen eseményről beszélnek. Különösen föltűnő, hogy az egész mozgalom intézése a rendőrség és katona­ság szeme láttára megy végbe. A városban, jelen­tékeny távolságokra fölosztva, lovas kozákok, rend­őrök és csendőrök czirkálnak nagy elővigyázattal. A hatóságok, mintha fejüket vesztették volna, nem tudják, mihez fogjanak; a provinczia minden részé­ből csapatokat rendelnek ide, azonban a munkások oly elszánt nyugodtságot tanúsítanak, hogy a vad kozákhordáknak kevés alkalom kínálkozik az eré­lyesebb közbelépésre. A kozákbandák tétova hatá­rozatlansága különben érthető: 20 000 jól fegyel­mezett embert nem lehet oly könnyen letiporni! Különösen megjegyzendő, hogy nálunk Oroszország­ban az 1896. év nyarán lezajlott szent-pétervári takács-sztrájk óta még nem volt ily nagyarányú mozgalom, melyben a munkásság ily nagyfokú szervezettséget és fegyelmet tanúsított volna. A polgári társadalmi osztályok szimpátiája sztrájkolók mellett van. Hölgyek a polgári osztály-a

Next