Typographia, 1912 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1912-01-05 / 1. szám

1912 _______TYPOGRAPHY_______ A Hirlapszedők Köre és a közvetítés. Midőn a kilincselés megszüntetését és a munka­­közvetítés rendszeresítését vezetjük be, a szak­társak legnagyobb része kíváncsian várja az ered­ményt: vajjon mit is fog hozni ez az új rendszer, javít-e a mostani állapoton, avagy még súlyosabbá teszi-e a helyzetet? Az eredmény előre meg nem állapítható, a gya­korlat majd meghozza a határozott választ. Azonban már most is egész határozottsággal konstatálható, hogy ezen új rendszernek egyedül a hirlapszedők lesznek az áldozatai. * Egy orvostól arra a kérdésemre, hogy „miféle funkciója van a vakbélnek az emberi szervezetben“, azt a választ kaptam: „hogy semmi egyéb, mint az, hogy az ember vakbélgyulladást kaphasson!“ Ugyanígy vagyunk mi a Hírlapszedők körével is. Miért létezik ? Hogy legyen elnöke, alelnöke, pénz­tárosa stb. Egyebet e kör működéséről, létezéséről ember még egyáltalán sohasem hallott, kivéve akkor, amikor fizetni kellett! Nagyon csodálatos, hogy ez a kör a munka­közvetítési szabályzat létesítése alkalmából nem talált egy szót sem arra nézve, hogy tagjainak érdekeit valamiképpen megvédje, sőt mi több, a szabályzatban a „hirlapszedő“ szó egyáltalán nem is szerepel, pedig a körben igen szép számmal vannak képviselve. A szaktársak egy része ezt természetesnek találja és azt mondja, hogy ez felesleges is, mert szedő mindig szedő és teljesen szükségtelen ebből külön kasztot csinálni. Ez a felfogás téves és cáfolatára a gyakorlat legjobban alkalmas. A szabályzatban olvassuk, hogy a munkanélküli tag egy ívet tölt ki, melyben megnevezi: merkantil-, akcidens- vagy táblázatszedő-e. Legnagyobb része a szaktársaknak mindhárom kérdésre igennel felel s így a sorrendben kedvezőbb helyet foglal el.­­ De mi történik a hírlapszedővel, aki talán néhány évtized óta állandóan hírlapnál kondicionál? Aki már sem merkantil-, sem akcidensszedő ? Ez a szegény áldozat ott ülhet a munkaközve­títőben, mig szakálla a földet nem éri s várhat, mig egy faktor vagy principális egy „lapszedőt“ keres „állandó" kondícióra ... Hallottak talán már ilyet is a szaktársak ? Ugyebár nem ! A lapszedői állások rendesen a meglévő személyzetből teker­nek be s úgyszólván előléptetés számba mennek. De hát ez még nem volna nagy baj, mert a jó lapszedő előbb-utóbb mégis csak jutna álláshoz. A bökkenő a dologban ott van, hogy a lapszedőre semmiféle tekintettel nincsenek, még akkor sem, ha tulajdonképpen lapszedőt keresnek, tudniillik ha kisegítőt kérnek egy laphoz ! Mégis csak furcsa dolog az, ha egy lap kisegítőket kér, akkor mer­kantil-, akcidens- vagy táblázatszedőt közvetítenek, csak­ azért, mert éppen ez van soron, míg a lap­szedő vár, holott talán hosszabb ideig sétál a többi szedőnél, mert ő a speciell lapszedő. Ha tehát a „hirlapszedő“ hátrál akkor, mikor más szedőt keresnek, nagyon logikus, hogy amikor „lapszedőt“, illetve „lapkisegítőt“ kérnek, elsősor­ban a munkanélküli hirlapszedőkre kellene tekin­tettel lenni.* Csodálatos, hogy a kör vezetőségének erre nem volt gondja, pedig éppen most lett volna alkalma bebizonyítania azt, hogy létezik s hogy voltaképpen szükség is van reá. Klein Izidor: A közvetítés technikájával nem ismerős a cikkíró és ezért helytelen következtetést vont le fejtege­téséből. A sorrendszerű­ közvetítésnél a hírlap­­szedőknek nem kell tovább várakozniok, mint a többieknek, de kevesebb ideig sem. És méltán. Mert: először hirlapszedő ritkán sétál, másodszor hirlapszedő volta nem lehet jogcím arra, hogy a szakszervezet részéről kedvezősben részesüljön és harmadszor lapokhoz nem akcidens­, hanem kom­­presszszedők közvetíttetnek. A gyakorlatban ez így van. Egyébként a körre ne tessék haragudni, mert a közvetítést a szakegyesületi kongresszus — igen helyesen — kivette a körök hatásköre alól. Végül tényként tessék elfogadni azt a tételt, hogy aki ma merkantilszedő, holnap lehet hírlapszedő és viszont. A kivételek, amelyek kétségtelenül létez­nek, csak megerősítik ezt a szabályt. A szerk. Erkölcstelen és lealázó állapotok ütik fel fejüket az egyes nyomdákban, amelyek minden túlzás nélkül valósággal beteg­séggé kezdenek már elfajulni. Átkozott politikai és gazdasági viszonyaink okozta rossz gazdasági konjunktúrák mondhatni az egyes nyomdákat valóságos „lélekvásárló“ üzemekké for­málják át. És ebben a penészes jö­­vőben beteggé lesz a még teljesen érintetlen szer­­et is. A rossz munkaalkalom, amelynek következtében hónapokig sétáló szaktársaink valósággal „meg­törnek“ — mintegy prediszpozíció —, szinte kész talaj, hogy az egyes nyomdák fertőző betegségé­nek csíráit magukba fogadják. Mindannyiunk előtt ismert „nyílt titok“ az, hogy még mindig van néhány nyomda, ahol az árszabály csak papíron van meg, valóságban azonban ezen nyomdák tulajdonosai minden alkalmat felhasznál­nak, hogy érdekeinken némiképp csorbát üssenek és az adott alkalomkor igyekeznek is az árszabályt arájuk nézve nem létezőnek tekinteni. Valósággal elszomorító képet tárna elénk egy olyan statisztika, amely ezen „árszabályhű“ nyomdáknak pontos és hű másolata volna. Érdekes megjegyeznünk, hogy munkaadóink, akik „szorult" helyzetükben szeretnek arra hivatkozni, hogy ők nem tanulmányozzák az árszabályt, soha­sem tudnának „nemtanulmányozásból“ olyat csele­kedni, ami munkásaiknak egyszer előnyükre is válhatna . Teljesen céltalan itt nyilvánosan megnevezni a nyomdát, amelyről az alábbiakban szó van. A karácsonyi „úszáshoz“ lettünk felvéve. Ilyenkor a munka sürgős természeténél fogva a rosszul fel­szerelt nyomdákban óriási fejvesztettség szokott lenni. A profitot elszalasztani nem akaró munka­adó ilyenkor a faktort­­ tüzeli­, aki a legtöbb eset­ben mindenre kész „bizalmi embere“ a főnök­nek. Megkezdődik tehát az „intézkedés“. Hogy ez az intézkedés mennyire lealázó és sértő, arra vonatkozólag az „úszásból“ néhány jelenetet közlök. Egyik kollégánkat, aki a faktor véleménye szerint keveset szedett,­­212-kor elküldték és hogy a faktor eljárása helyességét némiképp látszólagossá tegye, odavezeti őt egy másik kisegítőhöz ezen szavak kíséretében: „nézze, ez hat évig asztalos volt, azért megszedi, ami járt. Hogy ez az ár nagyon könnyen felejti a múltat és nem igen szeret visszagondolni az ő 13-14 forintos nyomós állására (most faktor), azon mi nem igen csodálkozunk. És talán ezért van az, hogy nem válogatós a gorombáskodásokban, mert különben érthetetlen volna megmagyarázni az okát annak, hogy egyik kollégánk másodszori kérdésére „süket maga, hogy mindent kétszer kell mondani“, legyen a válasza. Hogy ezek az állapotok mennyire inficiálják a nyomdák erkölcseit, mit sem bizonyítja jobban, mint hogy ebben a nyomdában is vannak szaktársak (?), akik munkaidőn kívül „bizalmas szolgálatokat“ tel­jesítenek. Teljesítik ezeket pedig olyan imperti­­nenciával, hogy az egész személyzet előtt veszik át a délben, este és vasárnapon szállítandó korrek­túrákat és egyéb megbízásokat minden kisebb szégyen és restelkedés nélkül. Lehet-e ezek után csodálni, ha a hosszú munka­­nélküliség után lerongyolódott és eladósodott szak­társak a nyomdákban nem elég radikálisak ? Szembe kell néznünk azzal az igazságtalan közvélemén­­nyel is, hogy a „toronyiban csupa dolgozni nem tudók és munkakerülők vannak. Ezek után a vak is láthatja, hogy nem csupán a dolgozni tudás kell az egyes nyomdákban a kondíció biztosításához, hanem munkaidőn kívül úgynevezett „bizalmas szolgálatokat“ is kell teljesíteni és akik ezt telje­síteni vonakodnának, azoknál eljön a szombat és „munkahiány“ miatt távozniok kell. Urak, ezek után higgjék el, hogy a „toronyiban nemcsak dolgozni nem tudó munkanélküliek, hanem önérzetes emberek is vannak. Spiegelhaller I. « Ez mind nagyon helyes, de — nézetünk szerint — cikkíró tökéletesebb munkát végzett volna akkor, ha az illető nyomda ellen a békéltető bizottságnál panaszt emel. A szerk. hogy „Homok“ barátod, aki azt az asszonyokat megrikató érzelgős, szép történetet megírta, először is borbélymester és csak azután — író. Tehát amit ír, először is a mester, a munkaadó szempontjából írja meg. Ő mint okos Figaró többre becsüli azt a borbélylegényt, aki a mestertől ajándékozott nyolc koronás ezüstórát megbecsülve, nem sztrájkol s szerény igényeivel a haszonrátát növeli s vasárnap templomba jár, mint azt, ki a nyolc koronás ezüst­­órat sutba dobva, a szocializmus eszméjének szol­gálatában a vörös emblémát megvédi s mellette mint hős esik el. Miért ? Egyszerű a felelet. Mert az előbbi „józanság“ neki, mint mesternek, több hasznot hajt... Aztán elfeledi a te kedvelt h­őd, hogy a kereszténység eszméje éppen úgy kívánt áldozatokat, hősöket a múltban, mint a szocializmus eszméje — ma. Minden fejlődés forradalommal jár, melynek nyomában vérvirágok serkednek. — Frázis ez mind. Érdemes a tömegért, azért a lomha tömegért áldozatot hozni ? — Érdemes magunkért, mert a tömeg az mi vagyunk. A polgárság is csak áldozatokkal tudta jogait kiküzdeni a középkor tűlési intézményeivel szemben. Vagy talán a francia enciklopédisták olvasóval kezükben készítették elő az 1789-et? És Petőfi, a mi Petőfink talán az ezüstóra és tánc^ mesteri ajándékának megbecsülhetetlen érté­kéről, mint a végtelen családi boldogság egy bizto­sitékáról énekelt folyton ? — Szép, szép. De én mást mondok. Most hogy nyomdát, főnököt cseréltem ... Alázatos Ádám homloka verítékezett. Kimondja, ne mondja ki azt a szót? Elárulja magát? Úgyis megtudja ... Hát inkább ő mondja meg s folytatta; — ... hogy most más nyomdában dolgozom, a — Dénesnél... — Mit ? — ugrott fel Dacos Pista. — Te blokád­ nyomdában dolgozol ? Miért nem mondtad előbb ? — ... sokkal boldogabb vagyok. A főnököm szeret s ott lehetek, amíg élek. Ami egy családos embernél mégis csak fontos Dacos Pista nem szólt erre semmit. Fizetett. Kalapját vette s a küszöbről visszafordulva csak ennyit szólt: — Légy boldog! — Hát ti még ébren vagytok gyerekek? Kire vártok ? így szólt Alázatos Ádám, mikor belépett a sze­gényes szobába s sorba csókolta a gyerekeket. — Asszony, miért nem fektetted le ezeket a kis porontyokat ? — Nem akartak, sírtak. Azt mondták, májjön a Jézuska. Hogy a szomszéd Bélához eljöttek. Hogy oda már vitt régen puskát meg babát. Mit csináljak velük ? Alázatos Ádám hosszan nézett felesége sápadt arcába, melyen az elfojtott bánat vibrált. — Lesz, asszony ! Lesz ... Holnap szombat. Már kiválogattam. Az egész játék három korona — súgta. Aztán a főnököm előleget is ígért. Böske, Károly feküdjetek le. Holnap jön a Jézuska. Be­széltem vele. Neked, Böske, aranyhajú babát hoz, neked meg építőkockákat. Csak imádkozzatok. S a gyerekek az ágyban szépen taktusra mondták apjuk után az imádságot: „Mi Atyánk, ki vagy a menyekben ...“ stb., mig el nem aludtak, álmodva az aranyhajú babáról s a kőkockákról, amit a Jézuska majd hoz.* Szombat volt. Alázatos Ádám bambán bámult bele a petróleumlámpa lomba, vizes-sárga fényébe. Böske és Károlyka összeölelkezve ültek szótlanul s félénken, mint akik tartanak valami nagy bajtól, valami rettenetestől. Kis szemecskéikkel, melyek vörösen meredtek előre kis üregeikből, riadtan néztek apjukra. Anyjuk künn sirdogált csendesen, szivszaggatóan a konyhában. Alázatos Ádám pedig lassan nyújtotta ki kezét az asztalon levő kék könyvecske felé s idegesen gyűrte, tépte ujjaival annak lapjait... Weselényi Vilmos. ____________________________ Január 5 RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Két szaktárs távozásához. Kirsteier János és Rothenstein Mór szaktársak, miként azt olvasóink a Typographiából tudják, leköszöntek a szakszervezetnél betöltött pozíciójuk­­ról. A véletlen játszik közre, hogy ez a két kiváló szaktárs egyszerre hagyta el helyét, ami csak fokozza szakszervezetünk tagjainak veszteségét. Mind a két szaktárs búcsúszavában megindokolja távozásának okát, amihez sem hozzátenni, sem elvenni jogunk nincs. Mindamellett úgy érezzük, hogy nemcsak a magunk, hanem valamennyi nyomdai munkás véleményének adunk kifejezést akkor, amikor azt kívánjuk, hogy ez a távozás csak pihenést jelentsen, különösen Rothenstein Mór szaktársnál, aki mint korrektor továbbra is fen­­tartja az összeköttetést a szakszervezettel, sőt mint szakegyesületi elnök ezután is bizonyos fokú működést fejt ki a nyomdai munkások érdekében és javára. A két szaktárs lemondásával a múlt évi december hó 29-én tartott budapesti bizalmiférfi-értekezlet is foglalkozott, amelyen egyhangúlag a következő indítvány fogadtatott el:­­ „A budapesti bizalmiférfi-értekezlet a legnagyobb sajnálattal megállapítja, hogy Rothenstein Mór, a Gutenberg szerkesztőjét és Kirsteier János, szabad szervezeti levelezőt lemondásuk visszavonására rábírni nem sikerült; amikor távozásukat ilyen­formán a bizalmi férfiak testülete tudomásul venni kénytelen, nem mulaszthatja el, hogy nevezett szaktársakkal szemben a szakszervezetben kifejtett működésükért és szerzett elévülhetetlen érdemeikért háláját és elismerését fejezze ki.“ A szerk. Jegyzőkönyv, felvétetett Budapesten 1911 december 31-én és 1912 január 1-én, a soron lévő két város alulírott kiküldötteivel együttesen megtartott félévi ellen­őrzés alkalmával. Jelen vannak az országos ellenőrző bizottság részéről Einhorn Mór és Radnai Vilmos (Budapest), Dürbeck György (Újvidék) és Mészáros Vendel (Ungvár). Az összes bevételi és kiadási könyveket tételről tételre átvizsgáltuk, azokat a nyugtákkal és a pénzállománnyal összehasonlítottuk és mindenben megegyezőnek találtuk. Budapest, 1912 január 1-én. Radnai Vilmos Einhorn Mór Halálozás. Gajdos István szedő, 1911 december hó 27-én, 22 éves korában meghalt Rákospalotán. — Petz Rezső öntő, 1911 december 30-án, 33 éves korában meghalt Budapesten. Az Egyesült nyomdászdalkör január 7-én, dél­előtt 7.11 órakor, a szakegyesület nagytermében összpróbát tart. Pontos és teljes számú megjelenés követik. Felolvasás: Január hó 12-én dr. Mándoki Mór orvos úr a nyomdászok hivatásos betegségeiről tart felolvasást. A szaktársak figyelmébe! A Budapesti korrek­torok és revizorok köre felkérésére dr. Balassa József tanár úr 1912 január hó 6-án, szombaton délelőtt pontban 10 órakor, a szakegyesület ülés­termében (Vill., Kölcsey-utca 2. szám, Gutenberg- Otthon) „Az egységes magyar helyesírás, különös tekintettel a nyomdászatra“ címen előadást tart. Ezen előadásra felhívjuk a szaktársak figyelmét. Előadás a szakegyesületben. Folyó hó 10-én, szerdán este 8 órakor Csizmadia Sándor elvtárs a szocializmus történetéről tart folytatólagos elő­adást. Kérjük a szaktársakat és szaktársnőket, hogy az előadásokat fokozott mértékben látogassák. Budapest, Budapest. Mészáros Vendel Dürbeck György Ungvár. ___ Újvidék.

Next