Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-22 / 29. szám
1921 TYPOGRAPHIC tulius 22 Az árszabályhoz. A főnökegyesület kötelékéhez tartozó grafikai és könyvkötőmunkások árszabályukat fölmondták (Ez a tévedés; a könyvkötőknek a főnökök mondták föl! A szerk.), amivel igazolják azt a helyzetet, hogy a most érvényben levő árszabályokkal nincsenek megelégedve s annál jobbat óhajtanak. Nem tudom, hogy a mai szervezőbizottságunk a felmondásra vonatkozólag milyen álláspontot foglal el, vájjon fölmondja vagy meghosszabbítja-e i azt? Egy körülményre azonban már most föl akarom hívni figyelmüket, mégpedig a különórák mai díjazására. Ugyanis a békeidő beli helyzet az volt, hogy heti fizetésünk 3 és 4%-át kaptuk különóra gyanánt, ami, 40 koronát véve alapul, 1.20, illetve 1.60 K volt, vagyis, az akkori heti 52 órát fölosztva (miért nem 51-et. A szerk.), egy rendes óra volt 77 fillér, a 3%-os különóra 43, a 4%-os 83 fillérrel, azaz körülbelül 60, illetve 110%-kal volt magasabban díjazva a rendes óránál. A mai helyzet pedig a következő: a magam példáját véve alapul, a rendes óra bére 16.25 K, a különóráé pedig 19.25, illetve 20.25 K, így tehát a rendes óránál csak körülbelül 17, illetve 25%-kal magasabbak. Ez tehát nagy visszaesést jelent, amit okvetlen korrigálni kell, akár fsölmondja, akár meghosszabbítja szervezőbizottságunk az árszabályt. Ámbár a fizetésünk sem olyan, mintha azt nem kellene emelni, mert bizony a legutóbbi mozgalmunk óta sok minden megdrágult s ez még fokozódni fog, ha pénzünk értéke nem emelkedik. Továbbá figyelembe kell venni, hogy a legutóbb elért fizetésemelés nem volt kielégítő, csak külső nyomásra voltunk kénytelenek engedni. A különóradíjazásnak a mostani módszer szerint való rendezését azzal indokolták, hogy a sokféle pótlék után nagyon nehézkes annak kiszámítása. Ez igaz ugyan, csakhogy azt oly módon is rendezhetnénk, amint az a többi iparágaknál van , ahogy az végeredményben, amint fönt ki is mutattam, nálunk is volt, vagyis a rendes órára 50, illetve 100%-ot hozzácsatolni, ami által a régi helyzetet kapjuk. Ha a főnököknek drága az ily alapon számított különóra, akkor majd csak legvégsőbb esetben különóráztatnak, ami végeredményben munkanélküli szaktársainkon segít Az árszabályban kellene még lefektetni azt is, habár a gyakorlatban ez már megvan, hogy ünnep- és vasárnap este készülő lapoknál dolgozóik a heti fizetés Vs-át kapják, de ennek munkaideje csak legföljebb 6 órában állapíttassák meg. Volna még bizonyára — a fizetésemelésen kívül — egyéb javítani való is, amelyekre talán mások fognak rámutatni, de a legutóbb megkötött árszabályban a különórák díjazásánál óriási visszaesésben részesültünk s ezt okvetlenül meg kell javítani. B. K. Föl a fejjel! Letargia! Ez ma általános járvány Magyarországon és nem hagy érintetlenül senkit, aki ezekben a szerencsétlen esztendőkben kényszerül életét itt ledarálni. Olykorolykor föl-fölüti fejét az az agyongyötrött párna, amikor a külföldre, avagy a megszállt területekre kivándorolt iszaktárstól jöntek ki, a gyakrabban használt, következéskép hamaros elkopásnak kitett „stöcklik“ galvanizálását pedig a mi bódénk ezermestere, Türke József végezte, a kellő szaktudással. Az öreg kézinyomó, gépmester, fabetűfaragó, egérfogógyártó és stereptipor, aki a nyomdászdalárdában a II. basszust fújta, a Gerstensaft (sör) nevű sárga, habzó folyadékot pedig egy négy pint (Maaß) űrtartalmú pléhedényből (Bittsehn) itta, valóban Tausendkünstler volt és a hatvanas évek közepén — néhai Gangl Simon kedélyes Sehrftgießer-kollégánk állítása szerint — nemcsak ólom- és rézpitykéket öntött a mexikói Kaiser Maxmilian Amerikába vitorlázó, vörös bugyogóiba bujtatott, önkéntes katonai szátulara, hanem még a szükséges puskagolyóbisokat (Flintenkugl) is ő stereotopálta. (Gängl szaktárs ez utóbbi mondása alkalmasint olyan felhúzás akart lenni.) Unser Vater, Joseph Türke, az Önkepzoegylet _ az Egyesült Erővel szerint — első könyvtárosa, minden tekintetben mintakolléga és _ Gutenberg apó majdnem összes budapesti tanítványával „per Du“ volt, sőt még a legfiatalabb — pardon a banális kifejezésért! — tacskóval is tegeződött, de csak akkor, ha az illető Naseweis a dalártestvérek (szerinte: Langesbrüderek), mint a Stahl und Eisen összetartó bohém gárdájához tartozott s a borral vagy sörrel szinültig’ megtöltött fenenagy dalárkürtből, egy szuszra, hatalmas kortyokat tudott huzni. • (Türke a nyolcvanas évek első felében hagyta el a Siralomvölgyet) Lássuk végül, hogy a Gutenberg utca honnan és miért kapta az ő tisztes nevét? Megjegyzem, hogy a Bucsámbky-nyomda minden utcája nevet viseli. Erről azonban majd más alkalommal írok, föltéve, ha MORS Imperator, alias Kaszás őfensége, még néhány esztendeig nem zaklat engemet, az invalidus nyomdászt, aki — mint azt Grün Ignác kollégánk, a Kultura-nyomda igazgatója a hozzám ez évi június 23-án intézett b. levelében igen találóan megjegyzi — „a rokkantság csekély és keserű kenyerével kénytelen megelégedni“, az ő — fűzzük hozzá — rokkant társaival együtt Grün szaktárssal a Mozsárutcában, a volt Boruth-féle nyomdában dolgoztam együtt, huszonhat évvel ezelőtt. Kifogástahír vagy levél, hogy élek, a fizetésem elég jó és ruházkodhatom is belőle. Itt álljunk meg egy pillanatra. A román megszállás alatt levő erdélyi szaktársak nagyon szép eredményt értek el a legutóbbi tárgyalásuk alkalmával. Oly egészséges nyomdai élet fejlődött ott ki, hogy nyomdászok munka nélkül alig vannak. Ezt írja egy szaktárs Kolozsvárról, ahol háromszor annyian dolgoznak most, mint békében. Az árakat nem célom feszegetni, elég, ha megjegyzem, hogy van 3 koronás cukor és 27 koronás zsír, és mellékesen szólva, „ruházkodhatom is.“ A szerbiai állapotokról ne beszéljünk. A fizetést és a megélhetést nem lehet a mi viszonyainkkal összemérni. Munkanélküli ott sincs, de a szaktársak ezért nem búskomorak, mert sejthető, hogy ott is van 22 koronás zsír és a cukor is olcsóbb, és úgy mellékesen ott is „ruházkodhatnak.“ Mert a 900 jugoszláv koronából tud az a szegény szaktárs agyongyötört családjának mosolyt is fakasztani az arcára, ha ráakaszt egy új ruhadarabot. Menjünk tovább, Szlovenszkóban is mily elérhetetlenül jobban élnek, mint mi; a mindennapi szükségleti cikkek is hozzáférhető árakon beszerezhetők. A legutóbbi Typographia közli az új osztrák árszabályt, amelynek a megkonstruálását és összeállítását mesterien állították össze. És ha most végiggondolom azt a sok harcot, amit nekünk nap-nap után a mi éhbérünkért, szenvedéseinkért el kell viselnünk, amikor bizonyos elemek egyebet sem hangoztatnak, mint hogy a munkások fizetését redukálni kell, nem csodálom, ha letargiába esünk. Szaktársak! Föl a fejjel! Értessük meg azokkal, akiket illet, hogy az ország csak akkor lehet gazdag és nagy, ha nem éheztetett munkáshad és rongyos gyemekek serege szidja benne a levegőt, hanem a megélhetést nyújtó munkálkodás folyik, ami sajnos, nincs meg, mert élni kevés, lehetetlenül kevés az, amit nagyon keservesen, „hazaárulás vádjával“ terhelten kaptunk meg. F. A., Szeged. A nyomdatulajdonosok világkongresszusa. Talán van még valaki, aki eddig nem tudta, hogy ez év május 10-én és 12-én Londonban világkongresszust tartottak a nyomdatulajdonosok. E rosszul értesült halandók kedvéért írjuk meg ehelyütt, hogy a nagy esemény bizony megtörtént. Egy hollandi nyomdatulajdonos, áld. holland kartársait a kongresszuson képviselte, a „Hét Takef“ című szaklapban többek között így számol be benyomásairól. „Előbb mindenütt a gyülésterem után kellett kérdezősködnöm, amelyet csak hosszú keresés után tudtam megtalálni. Ez hosszú, keskeny és alacsony terem volt, mintegy 300 ülőalkalmatossággal. Csak egy helyen jutott be a napfény. Az emelvény olyan magas volt, hogy csak szék segítségével lehetett elérni. Egy asztal és körülötte négy szék volt rajta. Az asztalon kopott terítő. Nem volt ott senki, aki a küldötteket fogadta volna; a kongresszus programja sehol. És ez a kongresszus „The Worlds* Printing Trades Congress“ büszke elmét viselte. A kongresszuson Angolország, Franciaország, tanul viselte magát nemcsak velem, hanem a lapszemélyzettel szemben is. Rokonszenveztem vele. Két napilap (Népszava és Volksstimme) ügyes tördelője volt. Én mint lapkorrektor szívtam a szóban fzargó, kitünően berendezett és fölszerelt sokszorosító-műhelynek — amint azt a korán elhunyt Weselényi Vilmos barátom mondaná — lebegőjét. A nyomda annak előtte Fuchs Samu, több ízben volt választmányi tagnak, most rokkant szaktársnak a tulajdonát képezte.) Ad vocem: Gutenberg-utca! Közvetlen az utca melletti falon, rendes s még elég jó karban levő képrámában, egy régi sajtótermék, valóságos ereklye függött, az alábbi — az akkori kedélyes „jó“ világot, az abban élt nyomdászokat és ezek jámbor (bieder) gondolkozását fényesen jellemző — textussal: Csehszlovákia, Dálafrika, Dánia, Svájc és Hollandia volt képviselve. Első napon 150—200 küldött volt jelen, a második napon ez a szám már 50-re apadt le, tehát nagyon csekély volt az érdeklődés. Néhány technikai kérdésről tartottak előadást és ez volt minden, amit a „világkongresszus“ vagy „a nyomdatulajdonosok internacionáléja“ a nyomdaipar javára fölmutatni tudott“ Elvámolják a könyveket. Az Omke hivatalos lapja a következőket írja: A kereskedelmi szerződések lejárta folytán, a vámtarifa vonatkozó rendelkezéseihez képest, néhány nap óta a külföldről érkezett kötött könyveket elvámolják. E kulturális szempontból tűrhetetlen rendelkezés ellen a könyvkereskedők egyesülete sürgős fölterjesztéssel élt. Reméljük, hogy illetékes helyen a fönforgó nyomatékos kulturális indokok alapján sürgősen meg fogják változtatni a mai sérelmes helyzetet. — A magyar könyvkiadók meg nyilván azt remélik, hogy nem fogják megváltoztani ezt az új rendelkezést. Szóval mindenki a maga érdeke szerint. E kérdés megoldásához nekünk is fűződik valamelyes érdekünk, mi azonban a mai kormányzati szellemtől nem remélünk a magunk száj mára semmi jót. Halálra kínozták Miszlovicban Rölle nyomdatulajdonost, akit faktorával, Kotteval együtt két lengyel leány alaptalan gyanúsítására lengyel felkelők elhurcoltak és borzalmasan megkínoztak. Rölle belehalt sérüléseibe. Holttestét megcsonkítva találták meg a gyilkosság szíkhelyén, míg Kottónak sikerült kimenekülnie kínzói körmei közül. A munkások és a szövetkezés. Akár a gazdasági válság, akár pedig az egyes iparágaik munkáltató érdekeltségei okozzák a munkanélküliséggel járó nyomort, nélkülözést, munkanélküliség mind több munkáskategóriát a kényszerit a, szövetkezésre, arra, hogy a maguk munkaerejét parlagon ne hevertessék. Az egyes szakmák munkásai a munkanélküliek foglalkoztatására üzemeket, műhelyeket rendeznek be, ahol a háborús vállalkozói hasznot kiküszöbölve, bizonyítják be, hogy ma is lehet termelni. Legutóbb a sapkásmunkások vették tervbe azt, hogy ilyen, szövetkezeti üzemmel veszik föl a küzdelmet a munkanélküliség, illetve a munkáltatók munkabér csökkentését célzó üzemszüneteltetésével szemben. Most pedig a fényképészmunkások alakították szövetkezeti fényképészüzemüket, ahol a még vállalkozói hasznot kiküszöbölve, igyekeznek munkanélküli tagjaikat foglalkoztatni. Mindkét szakma olyan, hogy azoknak a fejlődését nagyban előmozdítaná az, ha a szervezett munkások szükségletük kilegítésénél ezeket a foglalkoztatóműhelyeket keresnék föl. A munkanélküliek biztosítása Angliában. Az angol munkanélküliség biztosítására vonatkozólag a londoni Economist írja, hogy az uj törvény szerint munkanélküli biztosításra kötelezett minden foglalkozást űző munkás vagy tisztviselő, kivéve a mezőgazdasági és házi cselédeket. A munkaügyi minisztert azonban felhatalmazta a törvény arra, hogy a biztosítási kötelezettség alól kivetettekre rendeleti úton mondja ki a biztosítási kötelezettséget. Az új törvény szerint, a munkanélküli munkást hetenként 15 shilling, a munkásnő pedig 12 shilling segélyt kap. Az Economist szerint körülbelül 11.750.000 személy tartozik a törvény hatálya alá és a költségek fedezésére az állam 4 millió font sterlinget fordít. Franciaország. A Helvetische Typographia írja. A felsőelzászi kollégák sztrájkja folyik. Munkaerőt kereső csápjaikat kinyújtották már, svájci területre is az ottani katolikus honhazafiak. Egy baseli katolikus pap megkísérelte, " hogy egy munkanélküli", kollégát lépvesszőre csaljon, Mühlhausenbe sztrájktörőnek. A balekfogás azonban nem sikerült Ellenben az üzemvezetőségnek sikerült messzeágazó táborkara fáradozásával egy-két jellemtelen fickót fölhajszolni. De hogy báránykáikat biztositsák karámjukban, még ágyakat is állítottak föl az üzemekben, hogy igy a távolról jött sztrájktörők zavartalanul teljesíthessék nemes missziójukat Mindezek ellenére a sztrájkolók fegyelme és lelkesedése példás; el vannak határozva, hogy kitartanak a teljes győzelemig. Norvégia: Az általános sztrájk, amelyet tudvalévően a hajózási munkások sztrájkja iránt való rokonszenvből határoztak el, 14 napi harc után befejezést nyert. A sztrájk, amely minden támogatás nélkül folyt le, a nyomdai munkásokra nézve is sikerrel járt, amennyiben a munkabérek csökkentésére irányuló törekvés az egész vonalon meghiúsult. A hajósi sztrájk még tart de már megindultak a tárgyalások az újonnan kinevezett döntőbíró vezetésével. A nyomdai munkások árszabályrevíziója a sztrájk által késedelmet szenvedett, ami éppen nem baj a részükre. Árszabályuk ugyanis már április 1-én lejárt. A főnökökkel való tárgyalás július 2-án megszakadt A nagy munkanélküliség következtében a szervezet vezetősége Krisztiániában 8 koronára emelte föl a tagdíjjárulékot heti átlagos 120 korona munkabér után. Címváltozás: A „Bristol“-nyomda fuzionált a volt Székely Szövetséggel és „Keletmagyarország ‘ cimet vette föl. Wanderer! Dieses Häosciiea steht In Gottes Hand« Zum Hans Gutenberg Wird es genannt! Bf“®* Wasserköhe den 15. März. *99 Anno Í838. Gott grßss’ die Kunsti Ime, innen az utca elnevezése! A nyomdászrelikviának bár rövid, de sokatmondó históriája pedig —Häusler (helyesen Heiszler) János mesterszedőnek, az anno datámal divatos pesti dialektusban (vagy egy tucatszor) elmondott regéje szerint — a következő: — Dos is’ a’ Sehriftprob’ (betürninta?) des Landerar und Heckenasťsclien KunsttempTs. Der Herr Fax (művezető) Andreas Träger hat sölbiges g’dicht, Franz Greif (Kápolnai) hat ’s — g’legentlich der fünfundzwanzigst’n Jahreswend’ der groß’n Ueberschwemmung — aus der Dopp’ltext Fraktur g’setzt, a’ alt’s Haus, der Christian Glutsch bat ’s auf der Tlandpress’ kwetsebt (nyomta) und a’ and’rer Kwetsoher (nyomó), mein Freund Syrowi Tamás, bat ’s mir g’schenkt. D’rum der Name: Gutenberggasse... így regélte azt Heiszter János bácsi, a mesterszedő — so nach dem alten Schlag! Erzsébetfalva, 1921 julius hó, Leiinex BdK