Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1921-07-22 / 29. szám

1921 TYPOGRAPHIC t­ulius 22 Az árszabályhoz. A főnökegyesület köteléké­hez tartozó grafikai és könyvkötőmunkások ár­szabályukat fölmondták (Ez a tévedés; a könyv­kötőknek a főnökök mondták föl! A szerk.), amivel igazolják azt a helyzetet, hogy a most érvényben levő árszabályokkal nincsenek megelégedve s annál jobbat óhajtanak. Nem tudom, hogy a mai szervezőbizottságunk a fel­mondásra vonatkozólag milyen álláspontot foglal el, vájjon fölmondja vagy meghosszab­­bítja-e i azt? Egy körülményre azonban már most föl akarom hívni figyelmüket, még­pedig a különórák mai díjazására. Ugyanis a béke­idő­ beli helyzet az volt, hogy heti fizetésünk 3 és 4%-át kaptuk különóra gyanánt, ami, 40 ko­ronát véve alapul, 1.20, illetve 1.60 K volt, vagyis, az a­kkori heti 52 órát fölosztva (miért nem 51-et. A szerk.), egy rendes óra volt 77 fillér, a 3%-os különóra 43, a 4%-os 83 fillérrel, azaz körülbelül 60, illetve 110%-kal volt maga­sabban díjazva a rendes óránál. A mai helyzet pedig a következő: a magam példáját véve ala­pul, a rendes óra bére 16.25 K, a különóráé pe­dig 19.25, illetve 20.25 K, így tehát a rendes óránál csak körülbelül 17, illetve 25%-kal ma­gasabbak. Ez tehát nagy visszaesést jelent, amit okvetlen korrigálni kell, akár fsölmondja, akár m­­eghosszabbítja szervezőbizottságunk az árszabályt. Ámbár a fizetésünk sem olyan, mintha azt nem kellene emelni, mert bizony a legutóbbi mozgalmunk óta sok minden meg­drágult s ez még fokozódni fog, ha pénzünk ér­téke nem emelkedik. Továbbá figyelembe kell venni, hogy a legutóbb elért fizetésemelés nem volt kielégítő, csak külső nyomásra voltunk kénytelenek engedni. A különóradíj­azásnak a mostani módszer szerint való rendezését azzal indokolták, hogy a sokféle­ pótlék után nagyon nehézkes annak kiszámítása.­ Ez igaz ugyan, csakhogy azt oly módon is rendezhetnénk, amint az a többi iparágaknál van , ahogy az végeredményben, amint fönt ki is mutattam, nálunk is volt, vagyis a rendes órára 50, illetve 100%-ot hozzácsatolni, ami által a régi helyze­tet kapjuk. Ha a főnököknek drága az ily ala­pon számított különóra, akkor majd csak leg­végsőbb esetben különóráztatnak, ami végered­ményben munkanélküli szaktársainkon segít Az árszabályban kellene még lefektetni azt is, habár a gyakorlatban ez már­­ megvan, hogy ünnep- és vasárnap este készülő lapoknál dol­gozóik a he­ti fizetés Vs-át kapják, de ennek munka­ideje csak legföljebb 6 órában állapíttassák meg. Volna még bizonyára — a fizetésemelésen kívül — egyéb javítani való is, amelyekre ta­lán mások fognak rámutatni, de a legutóbb megkötött árszabályban a különórák díjazásá­nál óriási visszaesésben részesültünk s ezt ok­vetlenül meg kell javítani. B. K. Föl a fejjel! Letargia! Ez ma általános jár­vány Magyarországon és nem hagy érintetle­nül senkit, aki ezekben a szerencsétlen eszten­dőkben kényszerül életét itt ledarálni. Olykor­­olykor föl-fölüti fejét az az agyongyötrött párna, amikor a külföldre, avagy a meg­szállt területekre kivándorolt iszaktárstól jön­tek ki, a gyakrabban használt, következéskép hamaros elkopásnak kitett „stöcklik“ galvani­zálását pedig a mi bódénk ezermestere, Türke József végezte, a kellő szaktudással. Az öreg kézinyomó, gépmester, fabetűfaragó, egérfogó­­gyártó és stereptipor, aki a nyomdászdalárdá­ban a II. basszust fújta, a Gerstensaft (sör) nevű sárga, habzó folyadékot pedig egy négy pint (Maaß) űrtartalmú pléhedényből (Bittsehn) itta, valóban Tausendkünstler volt és a hatva­nas évek közepén — néhai Gangl Simon kedé­lyes Sehr­­ftgießer-koll­égánk állítása szerint — nemcsak ólom- és rézpitykéket öntött a mexikói Kaiser Maxmilian Amerikába vitorlázó, vörös bugyogóiba bujtatott, önkéntes katonai szátulara, hanem még a szükséges puskagolyóbisokat (Flintenkugl) is ő­­ stereotopálta.­ (Gängl szak­­társ ez utóbbi mondása alkalmasint olyan fel­húzás akart lenni.) Unser Vater, Joseph Türke, az Önkepzoegylet _ az Egyesült Erővel szerint — első könyvtá­rosa, minden tekintetben mintakolléga és _ Gu­tenberg apó majdnem összes budapesti tanítvá­nyával „per Du“ volt, sőt még a legfiatalabb — pardon a banális kifejezésért! — tacskóval is tegeződött, de csak akkor, ha az illető Nase­weis a d­alártestvérek (szerinte: Langesbrüde­­rek), mint a Stahl und Eisen összetartó bohém gárdájához tartozott s a borral vagy sörrel szi­­nültig’ megtöltött fenenagy dalárkürtből, egy szuszra, hatalmas kortyokat tudott huzni. •­ (Türke a nyolcvanas évek első felében hagyta el a Siralomvölgyet) Lássuk végül, hogy a Gutenberg­ utca honnan és miért kapta az ő tisztes nevét? Megjegyzem, hogy a Bucsámbky-nyomda minden utcája ne­vet viseli. Erről azonban majd más alkalommal írok, föltéve, ha MORS Imperator, alias Kaszás őfensége, még néhány esztendeig nem zaklat engemet, az invalidus nyomdászt, aki — mint azt Grün Ignác kollégánk,­ a Kultura-nyomda igazgatója a hozzám ez évi június 23-án intézett b. levelében igen találóan megjegyzi — „a rok­kantság csekély és keserű kenyerével kénytelen megelégedni“, az ő — fűzzük hozzá — rokkant társaival együtt­­ Grün szaktárssal a Mozsár­­utcában, a volt Boruth-féle nyomdában dolgoz­tam együtt, huszonhat évvel ezelőtt. Kifogásta­hír vagy levél, hogy élek, a fizetésem elég jó és ruházkodhatom is belőle. Itt álljunk meg egy pillanatra. A román megszállás alatt levő erdélyi szaktársak nagyon szép eredményt értek el a legutóbbi tárgyalásuk alkalmával. Oly egészséges nyomdai élet fejlődött ott ki, hogy nyomdászok munka nél­kül alig vannak. Ezt írja egy szaktárs Kolozs­várról, ahol háromszor annyian dolgoznak most, mint békében. Az árakat nem célom feszegetni, elég, ha megjegyzem, hogy van 3 koronás cu­kor és 27 koronás zsír, és mellékesen szólva, „ruházkodhatom is.“ A szerbiai állapotokról ne beszéljünk. A fizetést és a megélhetést nem le­het a mi viszonyainkkal összemérni. Munkanél­küli ott sincs, de a szaktársak ezért nem bús­­komorak, mert sejthető, hogy ott is van 22 ko­ronás zsír és a cukor is olcsóbb, és úgy mellé­kesen ott is „ruházko­d­hatnak.“ Mert a 900 ju­goszláv koronából tud az a szegény szak­társ agyongyötört családjának mosolyt­ is fakasz­tani az arcára, ha ráakaszt egy új ruhadara­bot. Menjünk tovább, Szlovenszkóban is mily elérhetetlenül jobban élnek, mint mi; a minden­napi szükségleti cikkek is hozzáférhető árakon beszerezhetők. A legutóbbi Typographia közli az új osztrák árszabályt, amelynek a megkon­struálását és összeállítását mesterien állították össze. És ha most végiggondolom azt a sok har­cot, amit nekünk nap-nap után a mi éhbérün­kért, szenvedéseinkért el kell viselnünk, amikor bizonyos elemek egyebet sem hangoztatnak, mint hogy a munkások fizetését redukálni kell, nem csodálom, ha letargiába esünk. Szaktár­sak! Föl a fejjel! Értessük meg azokkal, akiket illet, hogy az ország csak akkor lehet gazdag és nagy, ha nem éheztetett munkáshad és ron­gyos gyemekek serege szidja benne a levegőt, hanem a megélhetést nyújtó munkálkodás folyik, ami sajnos, nincs meg, mert élni kevés, lehetetlenül kevés az, amit nagyon ke­servesen, „hazaárulás vádjával“ terhelten kap­tunk meg. F. A., Szeged. A nyomdatulajdonosok világkongresszusa. Talán van még­ valaki, aki eddig nem tudta, hogy ez év május 10-én és 12-én Londonban világkongresszust tartottak a nyomdatulajdo­nosok. E rosszul értesült halandók kedvéért írjuk meg ehelyütt, hogy a nagy esemény bi­zony megtörtént. Egy hollandi nyomdatulaj­donos, áld. holland kartársait a kongresszuson képviselte, a „Hét Tak­ef“ című szaklapban többek között így számol be benyomásairól. „Előbb mindenütt a gyülésterem után kellett kérdezősködnöm, amelyet csak hosszú keresés után tudtam megtalálni. Ez hosszú, keskeny és alacsony terem volt, mintegy 300 ülőalkal­matossággal. Csak egy helyen jutott be a nap­fény. Az emelvény olyan magas volt, hogy csak szék segítségével lehetett elérni. Egy asztal és körülötte négy szék volt rajta. Az asztalon kopott terítő. Nem volt ott senki, aki a küldöt­teket fogadta volna; a kongresszus programja sehol. És ez a kongresszus „The Worlds* Prin­ting Trades Congress“ büszke elmét viselte. A kongresszuson Angolország, Franciaország, tanul viselte magát nemcsak velem, hanem a lapszemélyzettel szemben is. Rokonszenveztem vele. Két napilap (Népszava és Volksstimme) ügyes tördelője volt. Én mint lapkorrektor szív­tam a szóban fzargó, kitünően berendezett és föl­szerelt sokszorosí­tó-műhelynek — amint azt a korán elhunyt Weselényi Vilmos barátom mon­daná — lebegőjét. A nyomda annak előtte Fuchs Samu, több ízben volt választmányi tagnak, most rokkant szaktársnak a tulajdonát képezte.) Ad vocem: Gutenberg-utca! Közvetlen az utca melletti falon, rendes s még elég jó karban levő képrámában, egy régi sajtótermék, valóságos ereklye függött, az alábbi — az akkori kedélyes „jó“ világot, az abban élt nyomdászokat és ezek jámbor (bieder) gondolkozását fényesen jellemző — textussal: Csehszlovákia, Dálafrika, Dánia, Svájc és Hol­landia volt képviselve. Első napon 150—200 küldött volt jelen, a második napon ez a szám már 50-re apadt le, tehát nagyon csekély volt az érdeklődés. Néhány technikai kérdésről tar­tottak előadást és ez volt minden, amit a „vi­lágkongresszus“ vagy „a nyomdatulajdonosok­ internacionáléja“ a nyomdaipar javára fölmu­tatni tudott“ El­vámolják a könyveket. Az Omke hivatalos lapja a következőket írja: A kereskedelmi szer­ződések lejárta folytán, a vámtarifa vonatkozó rendelkezéseihez képest, néhány nap óta a kül­­­földről érkezett kötött könyveket elvámolják. E kulturális szempontból tűrhetetlen rendel­kezés ellen a könyvkereskedők egyesülete sür­gős fölterjesztéssel élt. Reméljük, hogy illeté­kes helyen a fönforgó nyomatékos kulturális indokok alapján sürgősen meg fogják változ­tatni a mai sérelmes helyzetet. — A magyar könyvkiadók meg nyilván azt remélik, hogy­ nem fogják megváltoztani ezt az új rendel­kezést. Szóval mindenki a maga érdeke szerint. E kérdés megoldásához nekünk is fűződik vala­melyes érdekünk, mi azonban a mai kormány­zati szellemtől nem remélünk a magunk száj mára semmi jót. Halálra kínozták Miszlovicban Rölle nyomda­tulajdonost, akit faktorával, Kotteval együtt két lengyel leány alaptalan gyanúsítására len­gyel felkelők elhurcoltak és borzalmasan meg­­kínoztak. Rölle belehalt sérüléseibe. Holttestét megcsonkítva találták meg a gyilkosság szík­­­­helyén, míg Kottónak sikerült kimenekülnie kínzói körmei közül. A munkások és a szövetkezés. Akár a gazda­sági válság, akár pedig az egyes iparágaik munkáltató érdekeltségei okozzák a munka­nélküliséggel járó nyomort, nélkülözést, munkanélküliség mind több munkáskategóriát a kényszerit a, szövetkezésre, arra, hogy a maguk munkaerejét parlagon ne hevertessék. Az egyes szakmák munkásai a munkanélküliek foglalkoztatására üzemeket, műhelyeket ren­­deznek be, ahol a háborús vállalkozói hasznot kiküszöbölve, bizonyítják be, hogy ma is lehet termelni. Legutóbb a sapkásmunkások vették tervbe azt, hogy ilyen, szövetkezeti üzemmel veszik föl a küzdelmet a munkanélküliség, il­letve a munkáltatók munk­ab­ér csökkentését célzó üzemszüneteltetésével szemben. Most pe­dig a fényképészmunkások alakították szövetkezeti fényképészüzemüket, ahol a még vál­lalkozói hasznot kiküszöbölve, igyekeznek munkanélküli tagjaikat foglalkoztatni. Mind­két szakma olyan, hogy azoknak a fejlődését nagyban előmozdítaná az, ha a szervezett munkások szükségletük kilegítésénél ezeket a foglalkoztatóműhelyeket keresnék föl. A munkanélküliek biztosítása Angliában. Az angol munkanélküliség biztosítására vonatko­zólag a londoni Economist írja, hogy az uj tör­vény szerint munkanélküli biztosításra kötele­zett minden foglalkozást űző munkás vagy tisztviselő, kivéve a mezőgazdasági és házi cse­lédeket. A munkaügyi minisztert azonban fel­hatalmazta a törvény arra, hogy a biztosítási kötelezettség alól kivetettekre rendeleti úton mondja ki a biztosítási kötelezettséget. Az új törvény szerint, a munkanélküli munkást he­tenként 15 shilling, a munkásnő pedig 12 shilling segélyt kap. Az Economist szerint kö­rülbelül 11.750.000 személy tartozik a törvény hatálya alá és a költségek fedezésére az állam­ 4 millió font sterlinget fordít. Franciaország. A Helvetische Typographia­ írja. A felsőelzá­szi kollégák sztrájkja folyik. Munkaerőt kereső csápjaikat kinyújtották már, svájci területre is az ottani katolikus hon­­hazafiak. Egy baseli katolikus pap megkísé­relte, " hogy egy munkanélküli", kollégát lép­vesszőre csaljon, Mühlhausenbe sztrájktörőnek. A balekfogás azonban nem sikerült Ellenben az üzemvezetőségnek sikerült messzeágazó tá­borkara fáradozásával egy-két jellemtelen fic­kót fölhajszolni. De hogy báránykáikat bizto­­sitsá­k karámjukban, még ágyakat is állítottak föl az üzemekben, hogy igy a távolról jött sztrájktörők­­ zavartalanul teljesíthessék ne­mes missziójukat Mindezek ellenére a sztráj­kolók fegyelme és lelkesedése példás; el vannak határozva, hogy kitartanak a teljes győzelemig. Norvégia: Az általános sztrájk, amelyet tudvalévően a hajózási munkások sztrájkja iránt való rokonszenvből határoztak el, 14 napi harc után befejezést­ nyert. A sztrájk, amely minden támogatás nélkül folyt le, a nyomdai munkásokra nézve is sikerrel járt, amennyiben a munkabérek csökkenté­sére irá­nyuló törek­vés az egész vonalon meghiúsult. A hajósi sztrájk még tart de már megindultak a tár­gyalások az újonnan kinevezett döntőbíró ve­zetésével. A nyomdai munkások árszabályreví­­ziója a sztrájk által késedelmet szenvedett, ami éppen nem baj a részükre. Árszabályuk ugyanis már április 1-én lejárt. A főnökökkel való tár­gyalás július 2-án megszakadt A nagy munka­­nélküliség következtében a szervezet vezető­­sége Krisztiániában 8 koronára emelte föl a tagdíjjárulékot heti átlagos 120 korona munka­bér után. Címváltozás: A „Bristol“-nyomda fuzionált a volt Székely Szövetséggel és „Keletmagyar­­ország ‘ cimet­­ vette föl. Wanderer! Dieses Häosciiea steht In Gottes Hand« Zum Hans Gutenberg Wird es genannt! Bf“®* Wasserköhe den 15. März. *99 Anno Í838. Gott grßss’ die Kunsti Ime, innen az utca elnevezése! A nyomd­ász­­relikviának bár rövid, de sokatmondó históriája pedig —Häusler (helyesen Heiszler) János mes­terszedőnek, az anno datámal divatos pesti dialektusban (vagy egy tucatszor) elmondott re­géje szerint — a következő: — Dos is’ a’ Sehriftprob’ (betürninta?) des Landerar und Heckenasťsclien KunsttempTs. Der Herr Fax (művezető) Andreas Träger hat sölbiges g’dicht, Franz Greif (Kápolnai) hat ’s — g’legentlich der fünfundzwanzigst’n Jahres­­wend’ der groß’n Ueberschwemmung — aus der Dopp’ltext Fraktur g’setzt, a’ alt’s Haus, der Christian Glutsch bat ’s auf der Tlandpress’ kwetsebt (nyomta) und a’ and’rer Kwetsoher (nyomó), mein Freund Syrowi Tamás, bat ’s mir g’schenkt. D’rum der Name: Gutenberggasse... így regélte azt Heiszter János bácsi, a mes­terszedő — so nach dem alten Schlag! Erzsébetfalva, 1921 julius hó, Leiinex BdK

Next