Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)

1921-04-22 / 16. szám

április 22 TYPOGR­APHIA ségtelenül megállapítható az, hogy a Typo­­graphia két egymásután megjelenő számaiban kötött gyászkeretben erkölcsi halottaikat, még­pedig az 1890. évi október 31-iki és­­ a rákövet­kező november 7-iki számban. Összesen 17 nyomda suszterei kerültek ily módon pellen­gérre. A Franklin a második transzportban 44 suszterrel szerepelt. Hol van itt a H. szaktárs álltal annyira hangsúlyozott igazságtalansáig és egyenlőtlen mérté­k, mi köze van ennek az esetnek a harminch­ármasok ügyéhez, amely csak ezután keletkezett? Ugyanis a 44 benn­­ma­­ad­t közül 33 a kipellengérezést sérelmes­nek találta és becsületsértés miatt Zaika ellen pert indított Hogy e tekintetben a tényállást megállapítsuk, nem kell egyebet tennünk, mint hogy föllapozzuk a m­ár föntebb idézett forrás­­munka^ 35L pagináját, ahol szó szerint ezeket italáljuk: „A Franklin-nyomda 33 alkalmazottja 1891-ben pert indított a Typographia szerkesz­tője ellen, mert az 1890. évi árszabálymozgalom alkalmával tanúsított inkoll­égiál­is magatar­tásukért neveiket Erkölcsi Halottainik cim alatt a lapban leközölte. Ezek mint a radikális és szocialista irányzat ellenségei Zalka és az egyesületi­ vezetés radikális iránya, valamint az ái­szabálymozgalom ellen foglaltak állást. A­ sajtóper 1891 május 21-én tartott tárgyalá­sán, amelyen Győr­ff­y Gyula 48-as képviselő és ügyvéd, a panaszosok védője, a vádlottat a’rlnaJ, ^istának és fölforgatónak jellemezte, az esküdtszék Zaka Lajos szaktársát 33 rendbeli becsületsértésért háromhavi fogházra és az el- Daraisi költségek megfizetésére ítélte. Zaka 1891 november 16-án kezdte meg fogságát és 1892 február 22-én nyerte vissza szabadságát.“ Ezzel azonban a _ harm­inchármaso­k b­ű­n­lajstro­ma még nincs kimerítve. Tudvalévően ezek föl­jelentésére Hieronymi akkori belügyminiszter Segélyző­ Egyesületünk föl­oszl­atását rendelte el, amely azonban később fölfüggesztésse eny­hült. (Az erre­ vonatkozó adatokat lássd az idé­zett mű 350. és további oldalain.) Az itt föl­soroltak után azután már nem nehéz elbírálni­, hogy­ mennyiben helytállóik H. szaktupns his­tóriai megállapításai és mennyiben indokolt azokat megfelelő világításba helyezni. Nincsen arról szó, hogy elkövetett bűnök nem tehetőik jóvá. Azokat jóvátenni igen, de meg nem tör­téntté tenni nem lehet. A vázolt események óta harminc esztendő múlt el. Azóta Darvas is és a többi kolléga i­s jóvátette a hibáját. Hiszen csak a nemrég lezajlott bérmozgalmunkra kell utalnunk, amikor minden szaktálisunk egyfor­mán kitett magáért. A harminc év előtti sebek behegedtek és nincs semmi ok arra, hogy azo­kat újra fölszakítsuk. Viszont azért, hogy a tényeket tárgyilagosan megállapitottu­k, senki­nek haragudni nem lehet. Béküljünk ki vala­mennyien, hiszen testvérek vagyunk és okul­junk a múlton. H. szaktárs is okuljon. Hiszen oly szép és szivreható cikkeket tud irni a „Hírneves nyomdászokéról meg a nyomdász­­rokkantakról. Maradjon meg ennél és ne törje a fejét már-már elfelejtett, kellemetlen remi­niszcenciákon. Egy f­ortárs. * E cikk adatait összehasonlítottuk a hivat­kozott források erre vonatkozó anyagával és miután eltérést nem észleltünk, cikkíró szak­­társ megállapításait objektíveknek fogadhat­juk el. így állván a helyzet, további vitának a szükségessége nem forog fönn, amiért is ennek befejezett voltát — azt hisszük — minden lelki­­ismeretfurdalás nélkül kijelenthetjük. A szerkc. 1921 LEVELEZÉS. . Debrecen, április 1. Jegyzőkönyv a csoport március 9-én tartott évi rendes közgyűléséről. Boross József elnök üdvözli a nagysiráimban megjelent _ szaktársakat, _ a közgyűlést meg­nyitja. Sajnálattal állapítja meg azonban, hogy annak dacára, hogy gyűléseket nem igen tart­hatunk, a szaktársnők közül mégis kevesen jelentek meg. Tartalmas szavakkal vázolja az év­ történetét és fokozottabb összetartásra szó­lítja föl a szaktársakat. Megemlékezik Kulcsár András, Dalmi József és Kiss József szaktár­sak elhunytáról, akiknek emlékét jegyző­könyvben kívánja megörökíteni. Ezután föl­szólítja a pénztárosokat jelentéseik megtételére. Botos Sándor az 1919. évi április 17-től 1920. évi május 1-ig terjedő pénztári forgalomról teszi meg jelentését, amely szerint bevétel volt 18.248.32 K,­­kiadás 19.690.10 K, deficit 1441.78 K. Borsa Lajos 1920. évi m­ájus 1-től az év végéig terjedő pénztári forgalomról tesz jelentést, amely szerint bevétel volt 36.557.— K. kiadás 17.050.20 K. maradvány 19.506.80 K. Hadiárvák segélyezésére befolyt 425.68 K. kiadás 8.— K. Typographiának fölkü­ldve 417.68 K. Taglét­szám 146. Ellenőrök jelentése után a pénztári jelentés tudomásul vétetik. Nyíri János, aki a könyvtár rendezésével volt megbízva, jelenti, hogy a román megszállás alatt többször föl­kutatták a könyvtárt és így mintegy 183 mű elveszett, maradt a könyvtárunkban 88 szak­mai mű, 509 regény, ehhez vettek 24 kötetet, mig Papp Andor szaktárs 2 kötetet adományo­zott. Egyben jelenti, hogy több szaktárs és szaktá­rsnő még a román megszállás előtt ki­vitt könyvet nem szolgáltatott be. Gyűlés a je­lentést tudomásul veszi és megbízza Nyíri Já­nos és Bartha József szaktársakat, hogy a ren­delkezésükre bocsátott 10.000 koronából­­ a könyv­tárt egészítsék ki. Sterbinszki indítványára a gyűlés a vezetőségnek kifejtett munkásságáért köszönetet szavaz és részére a fölmentvényfr megadja. Korelnöknek Benedek Sándor válasz­­tatik most, mig a szavazatszedő bizottság tagjai Ku­rucz Béla, Szabó István I és Szabó István IV lettek. — A szavazás megejtése előtt Szabó Kálmán jelenti, hogy Budapesten léte alkalmá­val a központi vezetőséggel igyekezett elintézni, hogy azok a szaktársak, akik a román meg­szállás alatt (mivel a központtal érintkezni nem tudtunk és közben illetékfö­lemelések tör­téntek)­ hátralékban maradtak, hátralékukat törleszthessék, azonban megállapodás nem tör­tént és így kéri az újonnan megválasztott ve­zetőséget, hogy erre vonatkozólag keresse meg a központot és igyekezzen megállapodásra jutni. Tudomá­sul vétetik. — Kurucz Béla a választás eredményét hirdeti M. Elnök lett: Boross József, alelnök Botos Sándor, jegyző Veres Jenő, pénztáros Borza Lajos, ellenőr Kiss Bálint, számvizsgálók Erdei István­­, Patkó Imre, könyvtáros Papp Andor. Választ­mányi tagok: Nagy László, Kapusi János, Ta­­kjáris Sándor, Kozma István, Kiss Sándor, Nickelsburg Izidor, gazdasági bizottság Nyiri János, Szabó Kálmán, Szilágyi Imre, Trunkó Barna, Bartha Józef, Szentesi Pál, Szabó Péter, Simon Márta. Borosa elnök úgy a maga, vala­mint az újonnan megválasztott vezetőség nevé­ben megköszöni a bizalmat, ígéretet tesz, hogy mindig a közérdeket szem előtt tartva fog mű­ködni és hogy ez eredményes is legyen, a szak­­társak támogatását kéri. — Szabó Kálmán szóvá teszi, hogy a hadiárváik segélyezéséhez egyes főnökök nem járultak hozzá. Gyűlés föl­hívja az uj választmányt, hogy hasson oda, hogy ezt minden főnök fizesse meg. — Szabó Kálmán bejelenti a Nyomd­álsz Sport Club fúzióját a Munkás Testedző Egyesülettel és kléri továbbra is a szaktársak támogatását. Tudomásul vétetik. — Több kisebb tárgy el­intézése utáni elnök ismételten összetartásra hívja föl a szak­társak­at, a gyűlést bezárja. Sz. I. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Házi szarkákról Az írásjelek alkalmazása i'fofig adott még­­ alkalmat az idevonatkozó iro­dalom gyarapítására. Pedig ez a tér meglehe­tősen érdemes tárgyalási anyagot jelent. Az írás­jelek gyakorlati alkalmazása ugyanis azok írcözé az elhanyagolt magyar helyesírási kérdé­seik közé tartozik, amelyekkel eleddig úgyszól­ván csak féz iskola törődött, az pedig vajmi keveset föl a gyakorlati élet követelmé­nyeiből. Sajnos, mostanában még csak reményien t­nik sem lehet a Horváth-féle szótár újabb kiadá­sát. Az anyagi lehetőségeken kívül gondolnunk k­ell a­ munkaked­v szinte általános lohadtsá­­gára is, amely az ilyen természetű munkák­ alaposságát nem kis miértékben teszi kockára Nem is ezt célozzák a helyesírás egyes kérdé­seinek a tárgyalásai. Csak az idevonatkozó irodalom gyarapításáról és ápolásáról van jegyek­re szó. Az irodalomnak kötelessége az egész­ helyesírás kérdését előkészíteni a nagy revízióra. Mire meglesznek a kiadáshoz szük­séges lehetőségek, addig gondo­skodhatunk a különböző fölfogások tisztázásáról és egyes ingadozások megszüntetéséről. Ezzel a gondo­lattal igen szépem megfér az Írásjelek gyakor­lati alkalmazásával való foglalkozás is. Az Írásjelek között a kommának és pontnak­­ van talán a legértékesebb jelen­tősége. Ezek annyiam nélkülözhetetlenek és elválaszthatatla­­nn­ok minden szövegezéstől, hogy már a helyes­írás legkezdetlegesebb időszakában is szere­ződnek. Az írásjelek gyakorlati jelentősége­­ mindig abban összpontosult, hogy a szövege­zés olvasásbeli hangsúlyozásánál segítségül szolgált. Csak az írásjelek elterjed­ésével és a kellő gyakorlat kialakulásával vált lehetsé­­­gessé, hogy az olvasás olyan tüneményes gyorsasággal kapcsolódhatik össze az emberi fertelemmel, mint az napjainkban történik. [Amikor még csak a pont és ikommá dominált mint írásjel, aligha volt lehetséges a folyama­tos és értelmes olvasásnak az a tempója, ame­lyet Gutenberg óta annyira megszoktunk. Nyelvünkben sem a pont, sem a kommü­n alkalmazásának a módjai és lehetőségei nin­csenek tüzetesen és minden eshetőségre vonat­kozóan megszabva. A Horváth-féle helyesírási szótár korántsem foglalkozik velük azzal a szakszerű részletességgel, amely a németek „Dudenjét“ annyira jellemzi. A pontról mind­össze annyit tudhatunk meg, hogy azt a mon­dat végén és a rövidítések után alkalmazzák. Pedig éppen az utóbbi évtizedek fölfogásai olyan gyakorlatot teremtettek, amelyek nem nagyon respektálják ezt a szabályt. A külön­féle elmék után alkalmazott és nem alkalma­zott pontokra gondolunk itt, amelyek végül is állásfoglalásra kényszerítenek majd bennünket. Természetesen ez még nem minden, ami a pontra vonatkozóan hiányzik. Ez a hely azon­ban túlságosan korlátok közé szorult ahhoz, hogy minden részletre bőségesen kitérjünk. Csak egyes és olyan kirívóbb esetek megvita­tására vállalkozhatunk, amelyek éppen ki­­forróban vannak. A pontnak a címeknél való megvonása már meglehetősen elharapódzott. Ez a körülmény arra kényszeríti majd a he­lyesírás revizorait, hogy bizonyos koncesszió­kat tegyenek a szokásnak, amelynek különben is igen tisztes szerep jutott mindig a magyar helyesírásb­an. A kommá használata sokkal több fejtörést okozhat Horváth szótára is lényegesen többet fogl­alkozik vele, mint a ponttal. De már a bevezetés is hiányos. Azt állítja ugyanis, hogy a kommiát — a többek között — „használjuk: több egyforma mondatrész között, kivéve, h­a az ,és*, ymeg‘, ,vagy‘ kötőszó áll közöttük“. Ez a szövegezés nem világos, mert egyáltalában nem tisztázza, hogy mikor is alkalmazható jól a kommá a kötőszavak előtt. A Magyar Gra­fika már tárgyalta ezt a kérdést. Ezúttal nem­­ is szándékozunk vele bővebben foglalkozni. De itt is hangsúlyozzuk: a kötőszavak előtt meg­vont kommá nem mindig helyes. „A német­­országi bányászok és a kormány döntése a bérek ügyében.“ Egyik napilapunk közölte ezt a címet mostanában. Tessék itt a mondatot úgy olvasni, ahogyan írva van, és tessék aztán az „és“ előtt komm­át alkalmazni: az értelem különbözősége szembeötlő. Ugyanez a napilap így ír egyik vezércikkében: „A táplálkozásnak az alapja a kenyér és a kenyér, a liszt az egyetlen tápszer...“. És így tovább. Kit nem zavar itt a kommá hiánya az „és“ előtt? A pont és kommá szerepe teljesen tisztázat­lan azokban az esetekben, amikor egyéb írás­tudósítanak a napilapok, házi tolvajokról pa­naszkodnak egyes nyomdafőnökök is. Maguk­ról megfeledkezett tisztviselők kis fizetésűiket nem egyenes után akarják kiegészíteni: sik­kasztanak, lopnak, csalnak, hogy ruházkodásra, jóllakásra is teljék, noha van olyan is, akinek könnyelmű életmódra, kártyára, nőre és lóra kell a pénz. Lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés mindig volt, de soha annyi, mint az utóbbi idő­ben. Lehetetlen a mai gazdasági viszonyokkal való összefüggést meg nem látni ebben a jelen­ségben. Egészen a háború kitöréséiig minden dolgozó — ha egyebet nem — legalább jóllak­hatott, ruházkodhatott és jól­lakhatott. És ezzel nem is lehetett megelégedve, a munkás, mert jogosan követelhette kulturális szükségletei­nek melegítését is. Melyik tisztviselő, melyik munkás keres ma annyit, hogy valamennyi szükségletét kielégíthesse? Ez a kérdés koránt­sem akar a jogtalan eltulajdonítások igazolása lenni, csupán megállapítása annak a ténynek, hogy becsületes munkából ma tisztességesen megélni nem lehet. Hogy megélhessünk, arra. jelek mellett alkalmazzák. Különösen érdeke­sek a mínuszokkal és zárójelekkel való kap­csolatok, valamint az idézőjeles esetek. A Hor­­váth-féle szótár éppen ezekkel nem foglalkozik. Pedig ezek egymaguk is megérdemelnék, hogy miattuk revízió alá vonják az egész interpunk­­cióra vonatkozó részt. A kommü szerepe különösen a mimuszozások eseteiben nincsen tisztázva. Duden Rechtschrei­bungj ának itt némi hatását érezzük ugyan, de csak igen mérsékelt mennyiségre szorul azok­nak a száma, akik fogékonyak a kérdés iránt. Duden ugyanis a közbevetett mondatokhoz fűzött második gondolatjel után kommát alkal­maz, ha a közbevetett mondat nélkül is kellene kommá. Így: Budapest székesfőváros volt az egyetlen — már a múltban is —, amely ezen a téren dominált Európában. Ezt a mindenképen logikus szokást különösen a Világosság-nyomda sajtótermékein látjuk. A hiba ott is csak az, ami Dudennél: nem vonják le a logikus szabály teljes konzekvenciáját. Mert hiszen a két mínusz közé ékelt szöveg ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a zárójelek közé tett szöveg. Ezt bármikor ellenőrizhetjük: Budapest székesfőváros volt az egyetlen (már a múltban is), amely ezen a téren domi­nált Európáiban. Aki szeretettel és türelemmel tud a kérdés­hez nyúlni, olyan szép, világos és egyszerű logikát talál ebben a szabályban, hogy még véletlenül sem tévesztheti meg a gyakorlati élet. A németeknél érthető, hogy még nem von­ták le ennek a szabálynak a teljes konzekven­ciáját. Ők ugyanis a párbeszédeknél és azok közbevetett mondatainál idézőjeleket használ­nak, nem pedig mínuszokat. Ez a nagy különb­ség aztán lehetetlenné is teszi az összehasonlí­tást.­­A magyar szépirodalom szedése rengeteg hibát rejt ebből­­ a nézőszögből. A párbeszédes szöveg szedésénél olyan anarchia, honol köz­tünk, amely méltó kísérőként szegődik a többi­­ bajhoz. De a példák többet mondanak: — Hiába, — szól a nyomdász —­ ön soha­sem teremthet rendet, mert a magyar virtus-

Next