Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-04-22 / 16. szám
április 22 TYPOGRAPHIA ségtelenül megállapítható az, hogy a Typographia két egymásután megjelenő számaiban kötött gyászkeretben erkölcsi halottaikat, mégpedig az 1890. évi október 31-iki és a rákövetkező november 7-iki számban. Összesen 17 nyomda suszterei kerültek ily módon pellengérre. A Franklin a második transzportban 44 suszterrel szerepelt. Hol van itt a H. szaktárs álltal annyira hangsúlyozott igazságtalansáig és egyenlőtlen mérték, mi köze van ennek az esetnek a harminchármasok ügyéhez, amely csak ezután keletkezett? Ugyanis a 44 bennmaadt közül 33 a kipellengérezést sérelmesnek találta és becsületsértés miatt Zaika ellen pert indított Hogy e tekintetben a tényállást megállapítsuk, nem kell egyebet tennünk, mint hogy föllapozzuk a már föntebb idézett forrásmunka^ 35L pagináját, ahol szó szerint ezeket italáljuk: „A Franklin-nyomda 33 alkalmazottja 1891-ben pert indított a Typographia szerkesztője ellen, mert az 1890. évi árszabálymozgalom alkalmával tanúsított inkollégiális magatartásukért neveiket Erkölcsi Halottainik cim alatt a lapban leközölte. Ezek mint a radikális és szocialista irányzat ellenségei Zalka és az egyesületi vezetés radikális iránya, valamint az áiszabálymozgalom ellen foglaltak állást. A sajtóper 1891 május 21-én tartott tárgyalásán, amelyen Győrffy Gyula 48-as képviselő és ügyvéd, a panaszosok védője, a vádlottat a’rlnaJ, ^istának és fölforgatónak jellemezte, az esküdtszék Zaka Lajos szaktársát 33 rendbeli becsületsértésért háromhavi fogházra és az el- Daraisi költségek megfizetésére ítélte. Zaka 1891 november 16-án kezdte meg fogságát és 1892 február 22-én nyerte vissza szabadságát.“ Ezzel azonban a _ harminchármasok bűnlajstroma még nincs kimerítve. Tudvalévően ezek följelentésére Hieronymi akkori belügyminiszter Segélyző Egyesületünk föloszlatását rendelte el, amely azonban később fölfüggesztésse enyhült. (Az erre vonatkozó adatokat lássd az idézett mű 350. és további oldalain.) Az itt fölsoroltak után azután már nem nehéz elbírálni, hogy mennyiben helytállóik H. szaktupns históriai megállapításai és mennyiben indokolt azokat megfelelő világításba helyezni. Nincsen arról szó, hogy elkövetett bűnök nem tehetőik jóvá. Azokat jóvátenni igen, de meg nem történtté tenni nem lehet. A vázolt események óta harminc esztendő múlt el. Azóta Darvas is és a többi kolléga is jóvátette a hibáját. Hiszen csak a nemrég lezajlott bérmozgalmunkra kell utalnunk, amikor minden szaktálisunk egyformán kitett magáért. A harminc év előtti sebek behegedtek és nincs semmi ok arra, hogy azokat újra fölszakítsuk. Viszont azért, hogy a tényeket tárgyilagosan megállapitottuk, senkinek haragudni nem lehet. Béküljünk ki valamennyien, hiszen testvérek vagyunk és okuljunk a múlton. H. szaktárs is okuljon. Hiszen oly szép és szivreható cikkeket tud irni a „Hírneves nyomdászokéról meg a nyomdászrokkantakról. Maradjon meg ennél és ne törje a fejét már-már elfelejtett, kellemetlen reminiszcenciákon. Egy fortárs. * E cikk adatait összehasonlítottuk a hivatkozott források erre vonatkozó anyagával és miután eltérést nem észleltünk, cikkíró szaktárs megállapításait objektíveknek fogadhatjuk el. így állván a helyzet, további vitának a szükségessége nem forog fönn, amiért is ennek befejezett voltát — azt hisszük — minden lelkiismeretfurdalás nélkül kijelenthetjük. A szerkc. 1921 LEVELEZÉS. . Debrecen, április 1. Jegyzőkönyv a csoport március 9-én tartott évi rendes közgyűléséről. Boross József elnök üdvözli a nagysiráimban megjelent _ szaktársakat, _ a közgyűlést megnyitja. Sajnálattal állapítja meg azonban, hogy annak dacára, hogy gyűléseket nem igen tarthatunk, a szaktársnők közül mégis kevesen jelentek meg. Tartalmas szavakkal vázolja az év történetét és fokozottabb összetartásra szólítja föl a szaktársakat. Megemlékezik Kulcsár András, Dalmi József és Kiss József szaktársak elhunytáról, akiknek emlékét jegyzőkönyvben kívánja megörökíteni. Ezután fölszólítja a pénztárosokat jelentéseik megtételére. Botos Sándor az 1919. évi április 17-től 1920. évi május 1-ig terjedő pénztári forgalomról teszi meg jelentését, amely szerint bevétel volt 18.248.32 K,kiadás 19.690.10 K, deficit 1441.78 K. Borsa Lajos 1920. évi május 1-től az év végéig terjedő pénztári forgalomról tesz jelentést, amely szerint bevétel volt 36.557.— K. kiadás 17.050.20 K. maradvány 19.506.80 K. Hadiárvák segélyezésére befolyt 425.68 K. kiadás 8.— K. Typographiának fölküldve 417.68 K. Taglétszám 146. Ellenőrök jelentése után a pénztári jelentés tudomásul vétetik. Nyíri János, aki a könyvtár rendezésével volt megbízva, jelenti, hogy a román megszállás alatt többször fölkutatták a könyvtárt és így mintegy 183 mű elveszett, maradt a könyvtárunkban 88 szakmai mű, 509 regény, ehhez vettek 24 kötetet, mig Papp Andor szaktárs 2 kötetet adományozott. Egyben jelenti, hogy több szaktárs és szaktársnő még a román megszállás előtt kivitt könyvet nem szolgáltatott be. Gyűlés a jelentést tudomásul veszi és megbízza Nyíri János és Bartha József szaktársakat, hogy a rendelkezésükre bocsátott 10.000 koronából a könyvtárt egészítsék ki. Sterbinszki indítványára a gyűlés a vezetőségnek kifejtett munkásságáért köszönetet szavaz és részére a fölmentvényfr megadja. Korelnöknek Benedek Sándor választatik most, mig a szavazatszedő bizottság tagjai Kurucz Béla, Szabó István I és Szabó István IV lettek. — A szavazás megejtése előtt Szabó Kálmán jelenti, hogy Budapesten léte alkalmával a központi vezetőséggel igyekezett elintézni, hogy azok a szaktársak, akik a román megszállás alatt (mivel a központtal érintkezni nem tudtunk és közben illetékfölemelések történtek) hátralékban maradtak, hátralékukat törleszthessék, azonban megállapodás nem történt és így kéri az újonnan megválasztott vezetőséget, hogy erre vonatkozólag keresse meg a központot és igyekezzen megállapodásra jutni. Tudomásul vétetik. — Kurucz Béla a választás eredményét hirdeti M. Elnök lett: Boross József, alelnök Botos Sándor, jegyző Veres Jenő, pénztáros Borza Lajos, ellenőr Kiss Bálint, számvizsgálók Erdei István, Patkó Imre, könyvtáros Papp Andor. Választmányi tagok: Nagy László, Kapusi János, Takjáris Sándor, Kozma István, Kiss Sándor, Nickelsburg Izidor, gazdasági bizottság Nyiri János, Szabó Kálmán, Szilágyi Imre, Trunkó Barna, Bartha Józef, Szentesi Pál, Szabó Péter, Simon Márta. Borosa elnök úgy a maga, valamint az újonnan megválasztott vezetőség nevében megköszöni a bizalmat, ígéretet tesz, hogy mindig a közérdeket szem előtt tartva fog működni és hogy ez eredményes is legyen, a szaktársak támogatását kéri. — Szabó Kálmán szóvá teszi, hogy a hadiárváik segélyezéséhez egyes főnökök nem járultak hozzá. Gyűlés fölhívja az uj választmányt, hogy hasson oda, hogy ezt minden főnök fizesse meg. — Szabó Kálmán bejelenti a Nyomdálsz Sport Club fúzióját a Munkás Testedző Egyesülettel és kléri továbbra is a szaktársak támogatását. Tudomásul vétetik. — Több kisebb tárgy elintézése utáni elnök ismételten összetartásra hívja föl a szaktársakat, a gyűlést bezárja. Sz. I. RÖVID KÖZLEMÉNYEK. Házi szarkákról Az írásjelek alkalmazása i'fofig adott még alkalmat az idevonatkozó irodalom gyarapítására. Pedig ez a tér meglehetősen érdemes tárgyalási anyagot jelent. Az írásjelek gyakorlati alkalmazása ugyanis azok írcözé az elhanyagolt magyar helyesírási kérdéseik közé tartozik, amelyekkel eleddig úgyszólván csak féz iskola törődött, az pedig vajmi keveset föl a gyakorlati élet követelményeiből. Sajnos, mostanában még csak reményien tnik sem lehet a Horváth-féle szótár újabb kiadását. Az anyagi lehetőségeken kívül gondolnunk kell a munkakedv szinte általános lohadtságára is, amely az ilyen természetű munkák alaposságát nem kis miértékben teszi kockára Nem is ezt célozzák a helyesírás egyes kérdéseinek a tárgyalásai. Csak az idevonatkozó irodalom gyarapításáról és ápolásáról van jegyekre szó. Az irodalomnak kötelessége az egész helyesírás kérdését előkészíteni a nagy revízióra. Mire meglesznek a kiadáshoz szükséges lehetőségek, addig gondoskodhatunk a különböző fölfogások tisztázásáról és egyes ingadozások megszüntetéséről. Ezzel a gondolattal igen szépem megfér az Írásjelek gyakorlati alkalmazásával való foglalkozás is. Az Írásjelek között a kommának és pontnak van talán a legértékesebb jelentősége. Ezek annyiam nélkülözhetetlenek és elválaszthatatlannok minden szövegezéstől, hogy már a helyesírás legkezdetlegesebb időszakában is szereződnek. Az írásjelek gyakorlati jelentősége mindig abban összpontosult, hogy a szövegezés olvasásbeli hangsúlyozásánál segítségül szolgált. Csak az írásjelek elterjedésével és a kellő gyakorlat kialakulásával vált lehetségessé, hogy az olvasás olyan tüneményes gyorsasággal kapcsolódhatik össze az emberi fertelemmel, mint az napjainkban történik. [Amikor még csak a pont és ikommá dominált mint írásjel, aligha volt lehetséges a folyamatos és értelmes olvasásnak az a tempója, amelyet Gutenberg óta annyira megszoktunk. Nyelvünkben sem a pont, sem a kommün alkalmazásának a módjai és lehetőségei nincsenek tüzetesen és minden eshetőségre vonatkozóan megszabva. A Horváth-féle helyesírási szótár korántsem foglalkozik velük azzal a szakszerű részletességgel, amely a németek „Dudenjét“ annyira jellemzi. A pontról mindössze annyit tudhatunk meg, hogy azt a mondat végén és a rövidítések után alkalmazzák. Pedig éppen az utóbbi évtizedek fölfogásai olyan gyakorlatot teremtettek, amelyek nem nagyon respektálják ezt a szabályt. A különféle elmék után alkalmazott és nem alkalmazott pontokra gondolunk itt, amelyek végül is állásfoglalásra kényszerítenek majd bennünket. Természetesen ez még nem minden, ami a pontra vonatkozóan hiányzik. Ez a hely azonban túlságosan korlátok közé szorult ahhoz, hogy minden részletre bőségesen kitérjünk. Csak egyes és olyan kirívóbb esetek megvitatására vállalkozhatunk, amelyek éppen kiforróban vannak. A pontnak a címeknél való megvonása már meglehetősen elharapódzott. Ez a körülmény arra kényszeríti majd a helyesírás revizorait, hogy bizonyos koncessziókat tegyenek a szokásnak, amelynek különben is igen tisztes szerep jutott mindig a magyar helyesírásban. A kommá használata sokkal több fejtörést okozhat Horváth szótára is lényegesen többet foglalkozik vele, mint a ponttal. De már a bevezetés is hiányos. Azt állítja ugyanis, hogy a kommiát — a többek között — „használjuk: több egyforma mondatrész között, kivéve, ha az ,és*, ymeg‘, ,vagy‘ kötőszó áll közöttük“. Ez a szövegezés nem világos, mert egyáltalában nem tisztázza, hogy mikor is alkalmazható jól a kommá a kötőszavak előtt. A Magyar Grafika már tárgyalta ezt a kérdést. Ezúttal nem is szándékozunk vele bővebben foglalkozni. De itt is hangsúlyozzuk: a kötőszavak előtt megvont kommá nem mindig helyes. „A németországi bányászok és a kormány döntése a bérek ügyében.“ Egyik napilapunk közölte ezt a címet mostanában. Tessék itt a mondatot úgy olvasni, ahogyan írva van, és tessék aztán az „és“ előtt kommát alkalmazni: az értelem különbözősége szembeötlő. Ugyanez a napilap így ír egyik vezércikkében: „A táplálkozásnak az alapja a kenyér és a kenyér, a liszt az egyetlen tápszer...“. És így tovább. Kit nem zavar itt a kommá hiánya az „és“ előtt? A pont és kommá szerepe teljesen tisztázatlan azokban az esetekben, amikor egyéb írástudósítanak a napilapok, házi tolvajokról panaszkodnak egyes nyomdafőnökök is. Magukról megfeledkezett tisztviselők kis fizetésűiket nem egyenes után akarják kiegészíteni: sikkasztanak, lopnak, csalnak, hogy ruházkodásra, jóllakásra is teljék, noha van olyan is, akinek könnyelmű életmódra, kártyára, nőre és lóra kell a pénz. Lopás, sikkasztás, hűtlen kezelés mindig volt, de soha annyi, mint az utóbbi időben. Lehetetlen a mai gazdasági viszonyokkal való összefüggést meg nem látni ebben a jelenségben. Egészen a háború kitöréséiig minden dolgozó — ha egyebet nem — legalább jóllakhatott, ruházkodhatott és jóllakhatott. És ezzel nem is lehetett megelégedve, a munkás, mert jogosan követelhette kulturális szükségleteinek melegítését is. Melyik tisztviselő, melyik munkás keres ma annyit, hogy valamennyi szükségletét kielégíthesse? Ez a kérdés korántsem akar a jogtalan eltulajdonítások igazolása lenni, csupán megállapítása annak a ténynek, hogy becsületes munkából ma tisztességesen megélni nem lehet. Hogy megélhessünk, arra. jelek mellett alkalmazzák. Különösen érdekesek a mínuszokkal és zárójelekkel való kapcsolatok, valamint az idézőjeles esetek. A Horváth-féle szótár éppen ezekkel nem foglalkozik. Pedig ezek egymaguk is megérdemelnék, hogy miattuk revízió alá vonják az egész interpunkcióra vonatkozó részt. A kommü szerepe különösen a mimuszozások eseteiben nincsen tisztázva. Duden Rechtschreibungj ának itt némi hatását érezzük ugyan, de csak igen mérsékelt mennyiségre szorul azoknak a száma, akik fogékonyak a kérdés iránt. Duden ugyanis a közbevetett mondatokhoz fűzött második gondolatjel után kommát alkalmaz, ha a közbevetett mondat nélkül is kellene kommá. Így: Budapest székesfőváros volt az egyetlen — már a múltban is —, amely ezen a téren dominált Európában. Ezt a mindenképen logikus szokást különösen a Világosság-nyomda sajtótermékein látjuk. A hiba ott is csak az, ami Dudennél: nem vonják le a logikus szabály teljes konzekvenciáját. Mert hiszen a két mínusz közé ékelt szöveg ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a zárójelek közé tett szöveg. Ezt bármikor ellenőrizhetjük: Budapest székesfőváros volt az egyetlen (már a múltban is), amely ezen a téren dominált Európáiban. Aki szeretettel és türelemmel tud a kérdéshez nyúlni, olyan szép, világos és egyszerű logikát talál ebben a szabályban, hogy még véletlenül sem tévesztheti meg a gyakorlati élet. A németeknél érthető, hogy még nem vonták le ennek a szabálynak a teljes konzekvenciáját. Ők ugyanis a párbeszédeknél és azok közbevetett mondatainál idézőjeleket használnak, nem pedig mínuszokat. Ez a nagy különbség aztán lehetetlenné is teszi az összehasonlítást.A magyar szépirodalom szedése rengeteg hibát rejt ebből a nézőszögből. A párbeszédes szöveg szedésénél olyan anarchia, honol köztünk, amely méltó kísérőként szegődik a többi bajhoz. De a példák többet mondanak: — Hiába, — szól a nyomdász — ön sohasem teremthet rendet, mert a magyar virtus-