Typographia, 1921 (53. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-25 / 47. szám
Budapest, 1921 november 25 ötvenharmadik évfolyam A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE . .. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: x Mcg jelenik minden neten pénteken. iho» A Tjincinn vill a i cjry Ám Kéziratok nem adatnak vissza. Hirdetés fizetési ár egész évre 200 korona. Egyes i * Ii üiöl, Vlil, DMlllUUolS lJ IvÄ 1. ö/iAal. §ek nonparenle-soronként megállapodás számára 4 korona. Telefon: József 1-33 FÉLEMELET, 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON szerint számíttatnak és előre fizetendők '47. szám Az anyageltünésekről. Ahol csak megfordulunk, mindenütt keserves panaszokat, végnélküli sirámokat hallunk az erkölcsök leromlásáról és a közállapotok elzülléséről Szomorú, hogy ezek a panaszok alaposak és a sirámok indokoltak. Alig múlik el nap, hogy a napilapok milliós sikkasztásokról vagy egyéb visszaélésekről ne számolnának be. De nemcsak magánszemélyek tévelyednek el, hanem, sajnos, közhivatalok viselői és városi és nemzetgyűlési képviselők is arra használják föl hivatalos állásukat, tekintélyüket és befolyásukat, hogy maguknak jogtalan előnyöket, meg nem engedett hasznot biztosítsanak. Mindezek tudott dolgok. Qutenberg művészetének az volna a tulajdonképeni hivatása, hogy az emberiséget magasabb ideálokhoz vezesse el, a háború elején elrettentő büntetésekkel sújtották a legcsekélyebb vétséget is, akár polgári egyén, akár katona követte el. Erre a célra seregháborús törvényt és rendeletet léptettek életbe. Ez egyideig fönn is tartotta a fegyelmet. Kis idő múltával azonban már nagy visszaéléseknek jöttek a nyomára a hadseregszálltasok körül. Ki ne emlékezne például a papirosbakancsokra, a gyapjúszövetek gyanánt szállított csalán sző vetetre, az emberhalált okozott romlott húsra és a többire? Ezen viszonyok között, a felsőbb osztályokból jött ilyen példaadással szemben nagyon nehéz volt megnemesíteni a háborús erkölcsöket lefelé, a „köznép“ körében is. Ezután már, aki csak tehette, hasznot húzott a háborúból. Megkezdődött a roham, a hajsza a milliókért, miközben a becsületes százezrek rohamra mentek, hogy életüket áldozzák föl. A háború három évvel ezelőtt megszűnt, de a pénz utáni tisztességtelen hajsza, a meggazdagodási düh sokkal nagyobb, mint valaha. Úgynevezett hazafias politikai pártok tagjai összeférhetőnek tartják hazafiasságukkal, hogy — mert ez nekik anyagi előnyöket jelent — honfitársaik kenyerét és egyéb fontos eledelét külföldre szállítsák és ezzel mindennapi kenyéradagját csökkentsék, ha mindjárt bele is pusztul a magyarság. Általában mindenki csak a könnyebb végét akarja megfogni a dolognak, míg a munkáját becsületesen végző munkásság életszínvonala a legalsóbb fokra sülyedt. Mindezeket pedig azért mondtuk el, hogy magyarázatát találjuk a munkásság között mind gyakrabban előforduló lopási eseteknek. Már a háború folyamán is általános volt a panasz, hogy a gyárakból, malmokból géprészek, szerszámok tűnnek el, a transzmissziók és gépek szíjait levagdossák és egyéb drága anyagokat elhordanak. Sok gyárban meg is motozzák a munkásokat, ami rájuk nézve egyike a leglealázóbb cselekedeteknek. Az anyagi tulajdonítások szoros kapcsolatban vannak egyrészt az anyagok árának rendkívüli emelkedésével, másrészt a munkásság fokozatos lerongyolódásával, éheztetésével. Sajnos, ezektől az általános jelenségektől nem mentes a nyomdaipar sem. Itt is sok a panasz, hogy drága nyomdai anyagok eltűnnek és még sajnosabb, hogy ezeket a panaszokat nem is mondhatjuk alaptalanoknak sem. Nem egy ízben óvtuk már a nyomdai munkásságot az ilyen elítélendő cselekedetektől. Legutóbb abból az alkalomból, hogy egy nyomdából nyomásra kész szedést vittek el, amit az illető beolvasztásra potom áron adott el, háromszoros kárt okozva a nyomdának: 1. a kész betűnek, 2. a kész szedésnek és 3. az anyagnak eredeti rendeltetésétől való elvonásával. Hasonlít ez a templomrabláshoz, amikor az ötvösművészet remekeit, értékes műkincseket összetörnek, mert a rablóknak csak a nyersanyag értéke a fontos és nem a ráfordított munka. Nyomatékosan kijelentjük, hogy mi az ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket a legszigorúbban bíráljuk el. A Typographia ötvenhárom esztendő óta áll a haladás szolgálatában. nyomdai munkásságtól elvárjuk — ha nehezen kell is küzdenie a megélhetésért —, hogy a munkásbecsület szent legyen előtte. Semmivel sem menthető, hogy nyomdai munkások megfeledkezzenek magukról és anyagokat tulajdonítsanak el a nyomdából. Ismételten megmondjuk, hogy a nyomdai munkásság tisztességes eszközökkel, szervezettségének erejével küzd helyzetének megjavításáért. Tudjuk, mert átérezzük, hogy keresete nem olyan, hogy abból minden szükséglete kielégíthető lenne, de ennek nem az az ellenszere, hogy nyomdai anyagok jogtalan eltulajdonításával kárpótoljuk magunkat. Ezzel az összesség súlyos erkölcsi kárára legföljebb egyesek javítják meg ideig-óráig a maguk helyzetét, de az össznyomdászság megélhetésének kérdése ezzel még nincs megoldva. Nekünk az a célunk, hogy szervezetünk minden egyes tagja megkapja munkájának teljes ellenértékét, és ezt a célt az anyageltüntetők cselekedeteikkel csak eltávolítják tőlünk. Mindenkor együttesen, megengedett fegyverekkel kell a magunk becsületes kenyerét kiverekednünk. És ebben számítunk minden egyes nyomdai munkás fegyelmezett és öntudatos magatartására Csöppet sem kívánatos, hogy egyes főnökök olyan rendszabályok alkalmazásával védekezzenek az anyageltüntetések ellen, amelyek öntudatos és önérzetes munkásokra nézve végtelenül lealázók. Ennek mindenképen elejét kell venni. Egészen nyíltan megmondjuk: amennyiben valaki észreveszi, hogy valamely anyagot eldugnak vagy elvinni megkísérelnek, pirítsunk rá az illetőre, világosítsuk föl arról, hogy cselekedete öntudatos munkáshoz nem méltó. Ha ez nem használ, hatásosabb eszközhöz is folyamodhatunk. Arra gondolunk itt, hogy egyenesen az üzem vezetőségének figyelmét is föl lehet hívni az illetőre. Ez nem egyéb önvédelemnél. Senki sem tekintheti denunciálásnak — ily esetekben eddig sem tekintettük annak—, ha valaki nem akarja elviselni a néma gyanúsításokat, amikor tudja, hogy ki a bűnös. Mert addig, amíg a tettes nincs leleplezve, minden ott dolgozót érheti a gyanú elviselhetetlen fullánkja. Nagy önföláldozás is lenne, ha valaki inkább elviselné a meggyanúsíttatást, mintsem elárulja a tolvajt. Fontos okok indítanak bennünket arra, hogy ezt a kényes tárgyat ehelyütt szóvátesszük. Reméljük, ezzel megelőzzük, hogy valakire rápirítanunk, vagy valamely munkástársunkat a főnök vagy helyettese figyelmébe ajánlanunk kellene. Ne tévesszük soha, egy pillanatra sem szem elől, hogy nincsen olyan nagy anyagi érték, amiért munkásbecsületünket odaadni érdemes lenne. A VII. nemzetközi nyomdászkongresszus. X. A kis szervezetek összevonása tulajdonképen ■ a nyitját képezte annak a vitának, amely a csatlakozás kérdéséről folyt. Verdán a határeltolódásokból származó szétforgácsolódásokat vázolja, ami Csehszlovákiában a legsúlyosabb. Ott most négy szervezet működik. Csehszlovákia nyomdászkongresszusán azonban elfogadták a kis szervezetek összevonásának az eszméjét, bár a morva nyomdászegyesület ellene foglalt állást. A nemzetközi nyomdásztitkárságnak — mint eddig — ragaszkodnia kell ahhoz, hogy minden csatlakozott ország egy nyomdászszervezettel bírjon; nem engedhető meg, hogy a régi egységességet a határváltozások miatt a szervezetek sokfelé tagozódása váltsa föl. A nemzetközi nyomdásztitkárság ezért fölszólította a kis szervezeteket, hogy hat hónapon belül az ország főszervezetébe egyesüljenek, mert mint különálló szervezetek nem maradhatnak tagjai a nemzetközi nyomdásztitkárságnak. A szlovenszkói egyesület egyelőre fölvétetett azzal a föltétellel, hogy a csehszlovákiai szövetséggel egyesül. Thurner kijelenti, ha a kongresszus ilyen értelemben határoz, akkor ezt a morvaországi egyesület tagjai is kötelezőnek ismerik el magukra nézve. Schlumpf kéri, hatalmazzák föl a titkári bizottságot, hogy hasson oda, hogy a kis szervezetek egy országos szervezetben tömörüljenek. Minthogy ebben az irányban már téteztek lépések, az egyesülés határideje 1922 január elsejében volna megállapítható. A kongresszus ehhez hozzájárul és az alábbi határozati javaslat egyhangú elfogadásával befejezték a 8. pont tárgyalását: A VIII. nemzetközi nyomdászkongresszus a tőke erős koncentrációjával szemben valamennyi ország nyomdászszövetségeinek hiánytalan tömörülésében látja a védekezés leghathatósabb és legbiztosabb eszközét. Ezért a még távolálló szervezeteket sürgősen felszólítja, hogy az eddigi előítéleteket ejtsék el és a szolidáris kötelességteljesítést mint a munkásmozgalom legfőbb célját a gyakorlatban az eddiginél jobban mozdítsák elő. Ha a kongresszus e szavakat főképen Nagybritannia szervezeteihez intézi, úgy ezt azért teszi, mert ezek képviselői a nyomdászkongresszusokon történt ismételt résztvételük alkalmával a nemzetközi tömörülés szükségességét nemcsak föntartás nélkül elismerték, hanem ezt ünnepélyes szavakkal nyomatékosan hangsúlyozták is. Miután az angol szakszervezetek az amsterdami szakszervezeti internacionáléban előkelő helyet foglalnak el, a nyomdászokra is az a kötelesség hárul, hogy szakmájuk internacionáléjától tovább ne maradjanak távol. A kongresszus felszólítja a titkári bizottságot, hogy minden alkalmas eszközt ragadjon meg arra nézve, hogy a nyomdászok legközelebbi nemzetközi kongresszusa alkalmával azok a szervezetek is sorainkban foglaljanak helyet, amelyek különböző okokból ma még nem határoztak. A teljesen kiépített és egységes^ nyomdászinternacionálé a legjobb biztosíték nemcsak a meglévő pozíció megtartásaira, hanem további eredmények elérésére is. Csak így jut valamennyi ország nyomdászainak valódi szolidaritása igazán kifejezésre. A napirend 9. pontját a szövetségek indítványai képezik. A két osztrák indítvány a nemzetközi titkárság illetékeinek a rendezésével elintézést nyert; az első francia indítvány, amely a nemzetközi alapszabályok 23. pontjának a módosítását célozza, a viatikum fölötti vita befejezése után visszavonatott. A második francia indítványt Lipphon indokolja meg. A három grafikai internacionálénak egységes nemzetközi szervezetté való átalakítása itt csupán elvi szempontból tárgyalható, miután a kérdés még fejlődésnek van alávetve. Kisebb helységekben a három csoport szervezetileg egyesülhet Jobb is volna, ha a három nemzetközi titkárság egy országban és egyazon városban székelne. Poels (a litográfusok Internacionáléjának a küldötte) megemlíti, hogy a litográfusok és kőnyomók legutóbbi kongresszusán az a kívánság jutott kifejezésre, hogy egyesülni kellene a