Typographia, 1926 (58. évfolyam, 1-52. szám)
1926-01-01 / 1. szám
1926 Tizenhat mellékleten nem kevesebb mint S3 hirdetéspéldát mutat be a karácsonyi szám Kun Mihály tervei alapján a Hornyánszkynyomda szedőinek munkájaként. Minden dicsérő szóval csak leronthatnám azt az érzést, amely a szakembert elfogja e hirdetések szemlélésénél. Ötletesség dolgában az egyik fölülmúlja a másikat. Nézzük meg például a reggel, délben, este szókat szimbolizáló fölkelő, delelő és lenyugvó napokkal díszített hirdetését Az Est-lapoknak, vagy a Mindig nagyobb lesz, a Globus, az Optica, a Meghívjuk című és a többi hirdetést, amelyek bő tanulságot és sok impulzust nyújtanak minden törekvő szedőnek. Akár nyomó, akár szedő, minden nyomdász a szaktudomány gazdag távát találja meg minden számban, de különösen a karácsonyi Magyar Grafikában. Amikor meg megemlítjük, hogy a lap szakoktatás-száma —amint egy eldugott helyen szerény nonparelL- ből szedve olvassuk — a nyáron 25 millió koronás mínusszal zárult a kiadóra nézve, amely teher egy szaktanfolyami Értesítő kiadásával nagy részben a közös szakoktatási fórumokat sújtotta volna, bárki megállapíthatja, hogy ez a külföldön is elterjedt egyetlen szakfolyóiratunk úgy a munkások, mint a főnökök részéről nagyobb pártolást érdemelne. Ami a lap technikai kivitelét illeti, az nemcsak a Biró Miklós kiadó-szerkesztő irányításának és szakmaszeretetének, Wankó Vilmos szerkesztő külföldön is elismert kiváló szaktudásának, a lapot és mellékleteket szedő szedőknek és az azokat nyomó gépmestereknek, szóval: a Globus-nyomdának méltán a büszkesége, hanem talán meg sem érdemelt jó hírnevet szerez ez a szám az egész magyarországi nyomdaiparnak is. Ismertetésünket Kun Mihály gyönyörű reklámlapjának a vízi monstrum szájából kibugyborékoló mottójával fejezzük be: „Minden nyomdász, aki fejleszteni akarja tudását, okvetlen vegye meg a Magyar Grafikát.“ H. S. Kongresszus után sem veszítenek — úgy vélem — időszerűségükből azok a megjegyzések, amelyeket ehelyütt tennem kell Novotny Lajos szaktársammak „Kongresszusra“ című cikkére. Elöljáróban Novotny kollégám megnyugtatására kijelentem, hogy mi sem állt távolabb tőlem, mint az, hogy azoknak az elvtársaknak — ha azok esetleg intellektuelek is — a jóhiszeműségét, becsületességét és önzetlenségét kétségbevonjam, akik valamely kérdésben ellentétes állást foglalnak el a vezetőséggel szemben. Nem, ez igazán távol állt és áll tőlem, mert hisz voltak és vannak kérdések, amelyekkel szemben csekélységem is ellentétes állásponton van. És mi tagadás: alaposan a szemébe néznék azoknak, akik állásfoglalásom becsületességét kétségbe vonnák. A szocialista etika egyik alaptétele pedig — én még körülbelül három évtizeddel ezelőtt legalább így tanultam — ez: „Amit a magad személyére vonatkoztatva sérelmezel, azt ne kövesd el másokkal szemben.“ Mint a régi iskola embere, konzervatív vagyok és követem e tant a mozgalom kitermelte harcokban és küzdelmekben is és ennek köszönhetem, hogy — nyugodt lelkiismerettel állíthatom ezt — tudtommal nincs személyes ellenfelem. Meg vagyok győződve, ha Novotny szaktársam biztosan tudta volna, kicsoda G.b, akkor nem adott volna ama gyanújának kifejezést, amely ellen most védekezem. Hiszen ha odáig merészkednénk, amivel N. vádol, akkor lehetetlenné válna minden véleménynyilvánítás. És ki akarhatja ezt? Azok semmiesetre sem, akik a munkásmozgalom fejlődését a szívükön viselik. N. hivatva érezte magát velem szemben az intellektuelek és az utóbb a pártba bejött nagytudású elvtársak megvédésére. Én sem az intellektueleket, sem a nagytudású elvtársakat nem akartam megbántani és nem is bántottam, mint ilyeneket. Egyedüli célom az volt, hogy a különböző csoportok kulisszatologatóira mutassak rá. E törekvésemben igyekeztem tárgyilagos lenni és, úgy gondolom, e törekvésem sikerült. Annyira, hogy ha az intellektuelek az én fejtegetéseimmel szembeállítják N. védelmét, csak azt mondhatják: Uram isten, ments meg barátaimtól, az ellenségeimmel majd csak elbánok. Azt hiszem, a legjobban egy triviális hasonlattal tudnám megvilágítani cikkem hatását. A diktatúra alatt volt egy sereg ember, aki az első sorokban tolongott, ha valamelyes eseményt fényképezőgéppel akartak megörökíteni. A diktatúra bukása után azok, akik legjobban tolongtak, hogy rajta legyenek a képen, kezdték a fényképészt szidni, hogy olyan jó felvételt készített róluk. Most is, hogy cikkemet az Intellektuelkérdésről — mert mi tagadás, van ilyen — „elkövettem“, nem azok az intellektuelek jelentkeztek, akik évtizedes munkájukkal segítettek a pártot naggyá és hatalmassá tenni, hanem pont azok, akik szeretnek az elsők lenni. Tehát nem az én hibám, ha fényképük oly nagyszerűen sikerült. Ami N. fejtegetéseit a pártegységre vonatkozóan illeti, azokkal egyetértettem, de hogy a kongresszus másként gondolta a kérdést megoldani, nem rajtam múlt. TYPOGRAPHIA Ha az ipari*. proletárság meg fogja érteni, hogy a szellemi munkás is proletár, és ez utóbbi meg fogja érteni, hogy ő a párton belül nem felsőbbrendű, hanem csak egyenrangú tag, akkor a hasonló viták helyett termékenyítő munkát lehet majd folytatni. Első cikkemnek az volt a célja és a kongresszuson elhangzottak bizonyították, hogy nem végeztem hiábavaló munkát. G—b. Nyomtatvány kiállítás a Gutenberg-Otthonban Tanulságos és a maga nemében elsőrendű érdekességű nyomtatványkiállítást hozott elénk karácsony mind a két napjára a Nyomdaipari Továbbképző Tanfolyam végrehajtó bizottsága. A Gutenberg-Otthon öt tévés helyiségét megtöltötte modern, szép nyomtatványokkal, áttekintést adva így tipográfiánk jelenlegi állásáról, s buzdítva egyszersmind a könyvnyomtatók széles tömegeit a maguk isteni mesterségének megbecsülésére, s a XX. századbeli igényeknek megfelelő, lelkiismeretes és lehetőleg művészies színvonalon való gyakorlására. Ismételjük: a kiállítás jó képet adott tipográfiánk jelenlegi állásáról, bár a benne résztvevő nyomdák száma elszomorítóim kevés volt. Ha nem csalódunk: van vagy hatszáz nyomda Magyarországon; mikorra fejlődik majd a legáltalánosabb értelemben vett nyomdász-etika annyira, hogy az ilyen irányban való hívó szózatra is százával reagálnak a nyomdaipar emberei? Mindamellett a kiállítás igen szépen sikerült. A Gutenberg-r Otthon öt termetölt meg a beküldött anyaggal, s publikumunk is volt akkora, hogy akárminő képtárlat bízvást büszkélkedhetett volna vele. Különösen a déli órák felé zsúfolásig volt közönség a termeinkben. A színpados nagyteremnek az ablakok felé eső egész frontját a Világosság-könyvnyomda tartotta, megszállva. Negyvennél több tabló, rajtuk a tiszta tipográfiát sugárzó legszebb színes nyomtatványokkal, valósággal a szenzáció erejével hatott. A nyomda nagyszerű mesterszedőjét, Dukál Károly szaktársunkat, Primer Arnold tanítványát, aki munkáinak százait tervezte s véste ömaga ólomba, mellesleg a dekoratív léniák és mütyürkék nagy tömegét faragva ki ebből a háládatos anyagból, mindenfelől elhalmozták gratulációval és elismeréssel. Nagy érdeklődéssel nézte a közönség azt a színpadon fölállított óriási tablót is, amely a Világosságnál megjelenő vagy ötvenféle szaklap meg egyéb folyóirat fejét mutatja be tetszetős csoportosításban. A nagyterem belső falának felerészét a Rigler-nyomda, a gyomai Knerofi’icina, Oster Lajos akcidens-szedőnk munkái foglalták el. A Rigier-nyomda főleg a Lakenbach Artúr kollégánk színes nyomataival excellált; finoman színezett fedőlapok, precíz dombornyomatok s tiszta trikrómiák sokaságát láttuk a tablóin. Néhány elegáns kiállítású gyermekképeskönyvet is bemutatott kiváló műintézetünk. A gyomai AVier-nyomda a maga közismert könyvnyomtatói gondosságával készített munkáiból adott beszédes mutatót vagy tíz tablón. Csupa bibliofilek szemének való finomság, a szedés, nyomtatás és konfekcionálás minden részletére kiterjedően. Oster Lajos szaktársunk főleg a Révai- meg az Apostolnyomdákban készült vésetes akcidenciáiból adott mutatót a maga három tablóján. Ugyan a teremben az ajtókra akasztottan láttuk a Hollósy-nyomda ügyes akcidens-szedőjének, Puzsér Lajosnak a részben merészhajlításos kompozícióit. Érdekes munka valamennyi. A társalgóban az Athenaeum Rt. pompás nyomtatványaiból volt kiállítva vagy 15 tabló, egy méteres négyszínnyomat, valamint Franyó Józsefnek, az Az Est hirdetésszedőjének ügyes lénia- és keretvésetei. Talán mondanunk sem kell, hogy az Athenaeum, az ország legnagyobb nyomdai műintézete, csupa szépet és jót állított ki. E monstrum-vállalat tárlata mögött a középnyomdák egyik legkiválóbbikának, Pápai Arno-félének a kiállítása következett, a a kitűnő nyomtatású akcidenciák, háromszínű meg egyéb nyomatok nagy sokaságával, Müller Sándor Moser-metszeseivel. E terem falain Apfel Sándor kollégánk csinos rézkarcai meg figurális ólomvésetei voltak még kifüggesztve. Az ezután következő termecskében a Stádiumnyomda hét szép könyve volt legelül. Következtek a Fax-nyomda, csinos nyomtatványokból összeállított tablói, majd a nagykanizsai Gutenberg-nyomda gépmesterének, Marvalics Józsefnek komoly iparkodásra valló nyomtatványai, majd pedig egy régi jó, akcidensszedőnknek, Varga Miksának jobbára még a gyomai Kner-nyomdában készült ízléses munkái. Ugyané teremben voltak még egy a nyomdászat területéről a kommün után kiszorult fiatalembernek, Huszágh Sándornak, Márton Ferenc kitűnő tanítványának figurális rajzai is. Két további termet Wankó Vilmos kolléga külföldi nyomtatványokból összeállított gyűjteménye töltött meg, érdekes tanulmányokra adva alkalmat a sokszorosítás, és különösen a tipográfia új utairól s eszközeiről. 'Január 1 LEVELEZÉS Debrecen. Jegyzőkönyv az 1925 október 11-én tartott általános nyomdászgyűlésről. Kapusi János elnök üdvözli a szaktársaikat és a gyűlést megnyitja. A mult gyűlés jegyzőkönyvének fölolvasása után Márta Zoltán pénztáros teszi meg jelentését a következőkben: Százalékból befolyt a III. negyedévben 7.792.400 K, a központba küldetett 7.682.000 K, a munkanélkülipénztár bevétele 4.197.905.06 K, kiadása 3,003.728 K, maradvány a III. negyedév végén 1.194.177.06 K. A pénztári jelentést az ellenőrök átvizsgálták és rendben találták. A munkásközvetítésről Szentesy Pál tesz jelentést, mely szerint a negyedév végén egy munkanélküli sincs. A gyűlés úgy a pénztárosi, mint a közvetítői jelentéseket tudomásul veszi. Ezután Kapusi elnök teszi meg elnöki jelentését. A szervezőbizottság nevében kéri a szaktársakat, hogy álljanak a bizottság háta mögé együttesen. Az elnöki jelentést hosszú, szenvedelmes vita követte, melyben részt vettek: Sterbinszky László, ki a bizottság munkájáról beszélt, majd az őt, mint kiküldött szervezőbizottsági tagot ért sérelmet fejtegeti; Szabó Kálmán kritikát gyakorol a bizottság működése fölött, indítványozza, hogy Sterbinszkynek Trankóval fönnálló szervezeti ügyét a szervezőbizottság intézze el és tegyen erről jelentést az összességnek; Lehotai Pál a Sterbinszky—Trunkó-affér indítóokait sorolja föl; Schwarz Ernő és Simon János hozzászólásai után Trunkó Barna adja elő a történteket, kijelenti, hogy soha szándékában nem volt a bizottságot sérteni; Erdélyi Károly, Nickelsburg Izidor fölszólalásai után Kapusi elnök válaszol a fölszólalóknak. A bizottság mindent meg fog tenni a gyűlésen fölmerült ügyek megvizsgálására és tisztázására. Szabó Kálmán szólal még föl, azután Kapusi elnök a gyűlést berekeszti. Doró József: RÖVID KÖZLEMÉNYEK Karácsony után Elmúlt ismét egy év! A munkásság szenvedésteli kálváriája volt az 1925-ik esztendő is: a börtönök ajtai nem nyíltak meg a politikai foglyok előtt, az emigrációt nem likvidálták. Az Ember eszméje nem lett szabadabb — az Ö nevében tovább szenvedtetik azokat, akik az ő tanait hirdették. Az emberi szívekben nem talál a megértés utat, hanem a gyűlölet göröngyös útjain iegmozog a szív és ész, mint két harcos ellenfél — az emberekben. Mintha kihalt volna a felebaráti szeretet — és csak a kegyetlenség, az erőszak, az erősebb marásának a kínjai kiáltanák: hol késik a megváltást hozó Megváltó? Megváltó? Te is mártírja voltál tanaidnak tanítványaiddal együtt, mint a többi, emberi igazságot, fölszabadulást hirdető roboto ® társad — Bacsó, Somogyi és a többi. Születésed napján megfeledkeznek a tövises koronákról s a reád helyezett keresztről, amelyre föl is szegeztek — s ma a dicsőség glóriájával öveznek. Megfeledkeznek arról is, hogy a 33 év alatt hányszor kellett menekülnöd, futnod a zsarnokok előtt, hogy unokabátyád, Keresztelő János sorsát elkerüld, kinek fejét vette, a zsarnokság, s tálcára téve gyönyörködött benne. Nem kerülhetted el sorsodat, mert kitartottál elved mellett. A börtön rabságát nem szenvedted soká, mert a rögtönítélő bíróság elé kerültél, s Pilátus mosta kezeit, mert nem talált bűnösnek — nem találta bűnnek az emberiség haladását. De a főpapok és a zsarnokok halálád követelték, mert eszméid köré hatalmas tábor özönlött — s ez, akkor éppúgy, mint ma, kenyérkérdés volt. Követelték a keresztrefeszítésed, hogy ne árthasson az ige nekik — s ma a zsidó és keresztény tőkés egyformán díszíteti a fenyőfát születésed emléknapján. Üdvözölnek téged, a Megváltót? A sajtó legnagyobb része misztikus glóriát von fejed köré — nem az egyszerű ács fiát, a forradalmárt üdvözlik, az igazság első apostolát, mártírját, hanem a Megváltót. Miért? Nem foglalkozok vele. Minek? Hisz a legtöbben tudják, miért van ez a szemfényvesztés. Születésed napján félre szokták tenni az emberi gyarlóság álarcát, s belepillantanak a Te tanaidba s azok előtt, kik tanaid miatt vannak bezárva, száműzetve, a börtönök kapui és az ország határai nem nyílnak meg, hogy ezek visszatérhessenek az ő szeretteikhez, és a mai apostolai és a tanítványok tovább szenvednek. A farizeusok nagyképűsködése, a politikai kalandorok pénzhamisítása — nem árt az országnak. De eljön a föltámadás! A farizeusok verni fogják a mellüket, a politikai kalandorok pénzhamisítói pedig vissza fognak emlékezni a Judás-pénzre! Húsvétkor, keresztrefeszítésed után, ott szoktak állni a fegyveres őrök, hogy föl ne támadj — és Te mégis föltámadsz, újra életre kelsz, te egyszerű ács fia, Bacsó és Somogyi sorstársa, mert eszméitek öröktől fogva valók! Legyetek üdvözölve, Bacsó és Somogyi, Jézus Krisztus sorstársai! Szeder Jenő.