Typographia, 1932 (64. évfolyam, 1-53. szám)
1932-01-01 / 1. szám
fianuar 1 osztály evezőseinek vízitúráját Passautól Budapestig. Intenzíven fogunk foglalkozni weekend-házunk megépítésének kérdésével is. A fentieken kívül még sok célkitűzésünk van, de hogy ezt mind végre tudjuk hajtani, szükséges, hogy a fiatal nyomdai munkások — fölismerve a bölcs mondást: ép testben ép lélek ■— tömegesen csatlakozzanak hozzánk. Az egész évi tagsági díj 6.30 P, családtagoknak 3.30 P. (feleség és gyermekek 18 éves korig) Azok, akik a belépésüket megelőző három hónapon át munka nélkül voltak, szintén 3.30 P-t fizetnek. A tagsági díj fejében tagjaink 50%-os kedvezményben részesülnek a MÁV, MFTR és a DDSG összes vonalain, csoportos utazás esetén (10 ember). A HÉV vonalain egyénenkénti 50%-os kedvezmény van érvényben. A menedékházakban szintén 50%-ra jogosít az igazolvány. Fiatal nyomdai munkások! J Jöjjetek közénk és velünk együtt töltsétek vasárnapjaitokat a szabad természetben! Ott, ahol a virág nyílik, a madarak dalolnak, ott, ahol nem parancsol senki. A fölszabadulásra törekvő munkásosztálynak szüksége van a szabadban barangoló, természetszerető fiatalságra, mert a napnál világosabb az, hogy aki a vasárnapjain hozzászokott az egyenlőséghez és a szabadsághoz, az a hétköznapjain is fog küzdeni a szabadságért és az egyenlőségért, tehát a munkásosztály fölszabadításáért, a szocializmusért! Hiszem, hogy ez a néhány sor írás nem lesz pusztába kiáltó szó és a nyomdászfiatalság szakít a tánciskolákkal és egyéb polgári szórakozásokkal — amely ártalmára van saját magának és az egész munkásosztálynak —, táborunkba siet és segít harcolni a kapitalizmus ellen a hármas fronton: a szakszervezetben, a pártszervezetben és a kultúregyesületekben! Barátság! Lemér Gábor: Apróságok Ntán is olyan rég mást sem hallottunk, mint azt: dolgozni és dolgozni mindenkinek megfeszített erővel, hogy megmentsük a megmenthetők Azonban nem lehetett megmenteni semmit. Ma éppen a megfordítottja van: sehol sem dolgozni, és ahol esetleg még dolgoznak, ott igyekezni kell a munkabéreket a legalacsonyabbra redukálni, hogy megmentsük a megmenthetők Hát ez micsoda? Mi jön ezután? Ez a kérdés foglalkoztatja a munkásságot. Mert mindent odaadtunk, hogy megmentsék a megmenthetők. Nincs más egyebünk már, mint puszta életünk, ezt is odaadjuk, de azt már azért fogjuk odaadni, hogy megmentsük jövőnket, családunk életét , hogy a szükséges kenyeret a gyermekeink részére biztosítsuk. * Egy nagyon hírneves nagybácsi egy nyilvános helyen nagy beszédet tartott a munkanélküliek állami segélyezése ellen. A beszéd elmondása után az öreg — mint aki jól végezte a dolgát — hazament. Odahaza a kis Karcsi gyerekemígyen fogadta a nagybácsit: Karcsi: Nagybácsi, a tehén micsodája a borjúnak? Nagybácsi: A mamája. Karcsi: És a bika? Nagybácsi: A papája. Karcsi: Akkor az ökör a nagybácsija, úgy-e? * Gyöngyösön van egy elmegyógyintézet, ahol kezelés alatt van Sz. L. nevű nyomdász; ezt a nyomdászt egy blokált gyöngyösi nyomdába naponta kiutalják dolgozni. Igaz, hogy a rokonlelkek találkoznak, már t. i. a blokált nyomda és a kiutalt nyomdász, de végeredményben ez a Sz. L. nevű nyomdász nem is olyan nagyon beteg, mert éppen a napokban küldött egy kérvényt a Jótékonysági Körhöz, hogy utaljon ki neki karácsonyi segélyt. Hát nincs ennek esze?♦ Az egyik nagyüzembe egyszerre 35 közvetítés történt. Persze, a szaktársak és szaktársnők úgy vonultak a nyomdába, mint a gyerekek az iskolába. Hát a portás — aki máskülönben segédmunkás volt — nagyon megijedt és kérdőre vonta a kollégákat, kicsodák. Persze, mikor a válasz az volt, hogy nyomdászok, a portás éktelen lármába kezdett: — Itt ne tüntessenek, ez egy árszabályhű nyomda, menjenek, keressék föl a blokált nyomdákat és ott csináljanak rendet. Hosszas kimagyarázás után aztán mégis bevonultak a szaktársak — dolgozni. * A Eökk Szilárd uccában három kolléga elkapott egy blokált nyomdában dolgozót és egykettőre megtörtént a lekenés. Persze, mint ilyenkor Pesten szokás, sok néző verődött össze és az egyik idegen kérdezi a másiktól, hogy mi történt, aki emígyen felelt: — Biztosan fölvette az előleget és nem szállította a cipőt, mert folyton azt mondják neki, hogy suszter“.* Boldogabb és barátsággal teljesebb új esztendőt! Lőcsei Lajos, TYPOGRAPHIA A nagykövetek tanácsának asztalánál Kedves szaktársam, ha véletlenül mégis olvasnád e címet, vigyázz, tévedésbe ne ess! Ne gondolj a világháborús diplomácia nagyfejűire. Vesd ki fejedből Wilson, Clémenceau, Poincaré, Lloyd George urakat. De ne gondolj Versailles, St. Germain, Trianon, Sévres helynevekre, valamint Dawes-terv, Young-terv, Hoovier-moratórium, jóvátétel se jusson az eszedbe, mert a nagykövetek tanácsa, amiről ezúttal szó esik, egy nagyon kedves, barátságos környezet és ami bizonyára téged is érdekel, szaktársakból áll. Maga az asztal a szép Tinglió vendéglőjében van és akik mellette ülnek, azok a vidéki városok küldöttjei, akik kongresszusokra és a mostanság oly gyakran előadódó „Megállapodások“ megtárgyalása végett utaznak fel Pestre. E küldötteket a „toronyiban barátságosan csak ,követeknek“ nevezik. Szeged, Debrecen és Miskolc küldöttei már nagyköveti rangsorban állanak, mert százon felüli taglétszámot képviselnek, a többi százon aluli nyomdavárosokkal szemben. Egy megállapodás megkötése után, most is együtt ebédelnek a követek és egy pesti riporter élelmességével furakodjunk közelükbe, vajjon miről folyik a disputa. Az asztalfőn a legszimpatikusabb követ, Szeged küldöttje ül. Nála a küldetés — latifundium, ami a szegedi szaktársak bizalmából és becsüléséből vált azzá. A fekete kávén kívül mindent, ami ehető, erős paprikával „eszik“. Mellette a komoly arcú, de aranyos kedélyű debreceni követ néz ki reflektor-nagyságú szemüvege alól. Jobbra Miskolc követe, akinek minden hajszála és ruhadarabja, egy élő tiltakozás a megvénülés _ ellen. Tovább Pécs követe. Imponáló alakjával (nemkülönben eszével is) miniszteri osztálytanácsost mutat. Majd a hallgatag győri követ, aki ha mégis szól, méltán emeli a nyomdászbecsületet. Azután Szombathely rendkívül szép arcú követe. A sorban tovább a népszerű Mihály bátyánk, akinek nyíregyházi impériuma annyira hozzáférhetetlen más számára, mint — mondjuk — Tibet, a középkor utazóinak. És következik sorban a többi is. Okos emberek mondják, hogy a jóllakottság felemelő érzéssel van a szellemre is. Ez igaz lehet, mert a követek között is emelkedett a hangulat. Debrecen követe azonban figyel, és szól is a győri követnek, hogy rosszul írta nevét egy lapra, mert a helyesírás szerint „Kotormán“ két szóba írandó. Ezután Pécs követe elmondja, hogy az ezévi képviselői választások idején ottani párttitkár elvtársunkat kerestette a hatóság, egy barátságtalan ügyben. Mert nem találták, az ott tartózkodó Esztergályos képviselőnkhöz fordultak. Kérem, nagyságos képviselő úr, nem tetszik tudni, hol van a titkár úr? Elutazott, hangzott a válasz. Hová utazott, kérem alássan? Hová?... hát a sztratoszférába! Megköszönték a kérdezők és kimentek az uccára. Kint kérdi az egyik a másikat: Te, hová is utazott... hová mondta a képviselő úr? Hát izé... sztori... Különben tudod mit? írd be a jelentésbe, hogy „a gyanúsított ismeretlen helyre távozott“. Most a miskolci követ veszi át a szót. Elmondja, hogy X. Y. szaktárselnöki tevékenységét erősen kifogásolta a nyomdászgyűlés. Bizalmatlansági indítványt is nyújtottak be ellene, amelynek eredménye meglepő volt, mert szavazategyenlőség állott elő. Az érdekelt szaktársnak kellett tehát eldönteni az indítvány sorsát. El is döntötte a következőkép: Tisztelt szaktársak! Tekintettel arra, hogy én elnöki tevékenységemmel a legnagyobb mértékben meg vagyok elégedve, ennélfogva a bizalmatlansági indítvány ellen szavazok! Ám a szegedi követnek is van mondanivalója. Nagyon komoly arccal közli velünk, hogy a debreceni követ, amikor először utazott Pestre, jegyet kért a pályaudvaron. Hová adjam a jegyet — kérdezte tőle a jegypénztáros. Hová, adja? Hát ide ni, a markomba! — felelte követünk. Persze Debrecen küldöttje sem maradt adós és a következő intimitást beszéli el: Amikor Szeged küldöttje elsőízben Pesten járt, olyan átszállójegyet kért a villamosra, amellyel Szegeden is villamosra lehet átszállani. No de vége szakadt a diskurzusnak is. Hívjuk a pincért, hogy fizessünk. És itt el kell mondanom, hogy a nagykövetek tanácsának asztalánál egy idegen is fiú. Ugyanis pécsi követünk maga mellé vette fiát is, egy derék, nagyon szép szál fiatalembert, aki Budapesten dolgozik. A vendéglátó házigazda gavallériájával ebédjét is ő rendelte. Az apa egy nagy adag birkapörköltet, a fiú egy kis adagot evett. Jön tehát a pincér és hamisítatlan pesti dialektikával zeng pécsi követünk fölött: Igenis fizetni, urraim! Mi volt, urraim? És válaszol Nándor bátyánk, jó pécsi tömörséggel: Itt volt egy nagy birka és egy kis birka“. No azok még most is ott vannak! — szólal meg szemüvege alól a debreceni követ, ravaszul hunyorítva hozzá. (íj.) 1932 A magyar nyelvű szakirodalom új termése Szép és értékes ajándékkal lepte meg a Szlovenszkói és Kárpátaljai Grafikai Munkások Egyesülete kebelében működő Typographia Szakkör ungvári fiókja a magyar nyelvű nyomdász szakirodalmat. Neumann Ede szaktársunk összeállításában kiadta a „Linotype technikai szakkönyv gépszedők számára“ című könyvet. A könyv a németországi gépszedők központi vezetőségének kiadásában megjelent „Die Linotype, technisches Hilfsbuch für Maschinensetzer“ című könyv fordítása, de a német szöveg magyarra fordított tartalmán kívül egyéb hasznos fejezeteket is tartalmaz, amelyekért ugyancsak, sőt ezekért különösen Neumann szaktársunkat illeti a dicséret, lévén ezek eredeti és nem fordított szövegek. Hát bizony, most már, hogy a könyv megjelent, megváltjuk őszintén, nemigen bíztunk annak megjelenésében. Szép, nemes törekvésnek tartottuk a könyv megjelentetésére irányuló munkálkodásokat, de a mai időkben, a mai lehetetlenül rossz gazdasági viszonyok között, az embereknek mindennel szembeni fásultságuk idején, kevés reményt tápláltunk a könyv megjelenéséhez. Ismerve a mi viszonyainkat, a magyarországi körülmények bizony nem adtak volna lehetőséget egy ilyen munka kiadásához. Elismeréssel kell adóznunk szlovenszkói szaktársainknak, hogy a miénknél jóval kevesebb létszámú magyar nyelvű gépszedőt magába foglaló nyelvterület részére kiadott instrukciós könyv nem feneklett meg a „pillanatnyi felbuzdulás“ következtében elhatározott tervnél, hanem azt a megvalósulás stádiumába juttatták. Hogy a szánk íze kissé fanyarrá lesz a gondolatra, hogy ezt a könyvet nem Magyarországon, hanem az elszakított területen adták ki — azt talán mondanunk sem kell. Igaz viszont, hogyha túltesszük magunkat ezen a földrajzi szépséghibán, akkor mi sem áll útjában annak, hogy ezt a legújabb termését a magyar nyelvű szakirodalomnak ne sorozzuk be a szépszámú, egész tekintélyes könyvtárra való itthon megjelent munkák közé. Reméljük, hogy szlovenszkói szaktársainknak ez ellen nincs kifogásuk és ebben nyelvi és nemzetközi kapcsolatainknak egy, újabb dokumentumát látják. No de az „érzelmi“ szempontokon kívül foglalkozzunk magával a könyv tartalmával is. Könnyen áttekinthető, a munkafolyamat sorrendjében beosztott csoportosításban találunk rá minden olyan alkatrészre és annak előfordulható zavarára, amelyek mindennapi munkánk közben kellemetlenül jelentkezhetnek. Részletes magyarázattal szolgál a könyv a Linotype szedőgép alkatrészeinek rendeltetése és működése felől és hasznos útmutatást nyújt nemcsak arra vonatkozólag, hogy az egyes alkatrészek működésében milyen zavarok állhatnak elő, hanem — és ez az, ami a könyv tulajdonképpeni célja — jó tanácsokat ad a zavarok megelőzésére vagy ha az nem lehetséges, úgy a már bekövetkezett „Störung“ elhárítására. Itt aztán persze senki se gondoljon arra, hogy a legkomplikáltabb géphibák, olyanok, amelyek előtt még a hosszú gyakorlattal és a gép technikájának alapos ismeretével bíró szedőgépszerelő is megtorpan, a könyv alapján játszi könnyedséggel megoldhatók. De bizonyos, hogy a könyv áttanulmányozása a géptechnika iránt érdeklődő gépszedőt közelebb viszi sok ismeretlen kérdéshez és ezen az úton természetesen a bonyolultabb zavarok megoldásának lehetőségéhez is. Habár a könyv lexikonszerűen van összeállítva (persze nem abc, hanem a gép működésének sorrendjében), mégis alkalmas arra, hogy azt ne csak akkor vegyük kézbe, amikor feleletet keresünk benne egy a munkánk közben előfordult störungra; élvezetes olvasmányként lapozgathatunk a könyvben akkor is, amikor nem egy konkrét esetre vonatkozólag kutatunk benne útbaigazítás után. A már említett alkatrészismertetésen és azok zavarain kívül, ami a könyv gerincét képezi, külön fejezetek foglalkoznak a Linotype-gyár újításaival, a gép karbantartásával, a villanyos gázfűtéssel, a szedőgépólom minőségével és kezelésével, a szedőgépüzem levegőjével és az üzemi balesetekkel. Közli ezeken kívül a könyv a Linotype-szedőgép nagynevű feltalálójának, Ottmar Mergenthalernek (1854—1899) arcképét és élettörténetét is. A gazdag tartalmú könyv minden bizonnyal kitűnő segítőtársul fog szolgálni mindazoknak az érdeklődő gépszedőknek, akik a szedőgépben egy a gondjaikra és felügyeletükre bízott munkatársat látnak és akik ismereteiket gyarapítva, önállóságra törekszenek a gép mechanizmusát illetően is. Grosz Ernő,