Typographia, 1948 (80. évfolyam, 1-53. szám)
1948-01-01 / 1. szám
Budapest, 1948 január 1 SEGÉLYZŐ-EGYESÜLET: Megjelenik hetenként 80. évfolyam, 1. szám A MAGYARORSZÁGI KÖNYVNYOMDÁSZOK ÉS BETŰÖNTŐK EGYESÜLETEINEK HIVATALOS KÖZLÖNYE SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: BUDAPEST VIII, BÉRKOCSIS UTCA 1. SZÁM FÉLEMELET 4. AJTÓ, GUTENBERG-OTTHON TELEFON: 138-486 TELEFON: 137-547 SZAKSZERVEZET Szaktársainknak, szaktársnőinknek, a szakszervezeteknek, munkáspártoknak és mindazoknak, akik a demokratikus Magyarország újjáépítésén és megerősítésén fáradoznak. Őszinte érzésekkel kívánunk , 5 .. , " .. . ’ " - boldog nj évet a szabadságharc centenáriumi esztendejére ! A „TYPOGRAPHIA“ T szerkesztősége és kiadóhivatala Mérleg és prognózis Tegyünk eleget mi is a szokásnak. Az ijesztendő végén és az új év küszöbén vessük tekintetünket a magunk mögött hagyott tizenkét hónap eredményeire s szűrjük le azokból — ha ilyenek adódnak — a tanulságokat. És ugyanakkor keressük meg az elkövetkező idők útját, amelyen haladva, közelebb jutunk célunkhoz. A feladat nem nehéz. A múlt vizsgálatához nem kell különösebben elmerülnünk nehéz tanulmányokban. Hiszen az események nemcsak hogy körülöttünk zajlottak le, de azoknak cselekvő, sokszor szenvedő részesei voltunk. S ha valami mégis nehezíti az elmúlt idők eseményeinek visszaidézését, az legfeljebb a sorrend megállapításánál mutatkozik. Bizony nem könnyű feladat az elsőbbség megállapítása. Nem egyszerű dolog azt mondani, hogy a gazdasági kérdések mindennél fontosabbak, a politikai szempontok csak azután következhetnek. Ha a szocializmus alapvető tételeinek megtanulásakor nem jutottunk volna el annak az igazságnak a felismeréséig, hogy a gazdasági és politikai elemek szinte elválaszthatatlanok, egymástól, azok oly szorosan összefüggnek, hogy egyikről a másik nélkül nem lehet beszélni sem, ha tehát mindezt nem tudnánk már elméletből, volt alkalmunk az 1947. év folyamán —■ mondjuk ki bátran — tapasztalhatni a saját életünkön, a saját bőrünkön keresztül. És amikor a mögöttünk maradt év eseményeit vesszük át újra, már ezen a ponton adódik a számunkra igen értékes tanulság, melyről bűn volna megfeledkezni. A tanulság pedig érthető és világos szavakkal kifejezve így hangzik: ha fölfelé fejlődő gazdasági viszonyokat akarunk biztosítani magunknak a jövőben, meg kell teremtenünk ehhez a válságoktól mentes politikai alapot; ha a jól indult hároméves tervet programszerűen akarjuk továbbfolytatni, a politikai viharokat le kell csendesítenünk. Miért? Mert csak nyugodt politikai légkörben jelentkezhetnek a gazdasági erőfeszítések értékes, hasznos eredményei. Láthattuk az elmúlt esztendőben, hogy mindenkor akkor jelentkeztek a gazdasági kilengések, amikor a politikai élet területén zavarok mutatkoztak. Tapasztalhattuk, hogy rendszerint dákkor szabadultak el az árak s szöktek a magasba, mikor a politika vizeit az összeesküvés vagy a koalíción belül fellépő nézeteltérések zavarták fel. Ma már — a múltak átélései után — törvényként állapíthatjuk meg, hogyha az ország vezetőinek idejét és erőfeszítéseit a politikai élet területén jelentkező válságok elsimítása, közömbösítése foglalja le, ennek gazdasági vonatkozású hátrányos következményei elkerülhetetlenek. S ez így lesz mindaddig, amíg nem heverjük ki teljesen a háborúelőidézte gyötrő gazdasági betegségeket. De láthattunk mást is. Éspedig azt, hogy a politikai nyavalyák nyomán keletkezett gazdasági eltolódások akkor váltak súlyosabbakká, amikor nemcsak a baloldal és jobboldal került szembe egymással, hanem a két munkáspárt között támadt — még szerencse, hogy minden esetben viszonylag rövid lejáratú — a kérdések, gyakorlati megítélésében nézeteltérés. S itt mingjárt előttünk áll a második tanulság. Az év folyamán szóban és írásban ismételten és ismételten idéztük emlékezetbe a két munkáspárt őszinte szoros együttműködésének fontosságát. A fentiekből önkéntelenül megint csak erre kell utalnunk és mindannyiunk jól felfogott érdekében erre kell figyelmeztetnünk nagyokat és kicsiket egyaránt az új esztendő küszöbén. De az 1947-es esztendő fényes bizonyítékát adta annak is, hogy életszínvonalunk emelését nem várhatjuk az emelkedő árak mellett bekövetkező béremeléstől. Ez a megoldás semmi egyéb, mint szemfényvesztés, aminek gyakorlati értéke vajmi kevés van. Már az 1947 januárjában — tehát pontosan egy esztendővel ezelőtt — megtartott kongresszusunkra készült jelentésünkben kihangsúlyoztuk, hogy az irányt nem a munkabérek feltornászása felé kell vennünk, hanem az árak csökkentésében, vagy legalábbis azok stabilitásában kell magunk elé tűznünk. Hányszor, de hányszor szóltunk erről a kérdésről az elmúlt év folyamán a fenti értelemben! És a most lezárult év élő példáját is szolgáltatta elképzelésünknek. Mert gondoljunk csak vissza az év elejére, amikor február közepe táján munkabéreinket az emelkedő árak miatt fölemeltük. Jelentett-e ez akkor életnívójavulást is a számunkra? Nem! Ilyen kedvező helyzet nem következett el a bérek emelése nyomán. És nem pontosan ugyanaz volt-e a helyzet az őszi munkabérkiigazítás idején is? A több pénz, sajnos, egyik esetben sem jelentett csökkenést a gondokban. S ha ilyen száraz tárgyilagossággal foglalkozunk ezzel a kérdéssel akkor, amikor panaszkodunk, legyünk objektívak egyéb viszonylatban is. Nem szégyeljük kimondani az igazságot A magunk mögött hagyott esztendő utolsó hetei megmutatták a segítés útját. Megmutatták, hogy béremelés nélkül, tehát több pénz nélkül is javulhat — és csak így javulhat a jelen helyzetben! — életszínvonalunk. Persze csodákat senki se várjon. Senki se higgye, hogy egyik percről a másikra a jólét köszönthet ránk. De, hogy helyzetünk fokozatosan így javulhat meg, az bizonyos. Kétségtelen, hogy az élelmiszerfronton a drágulási folyamat megállt. Sőt vannak élelmicikkek, amelyeknél az utóbbi hetekben nem is lebecsülhető olcsóbbodás következett be. Ennek oka pedig az árubőségben leli magyarázatát. Nem kell különösebben jó emlékezőtehetség visszagondolni azokra a közelmúlt időkre, amikor az egy kiló zsír vagy egy kiló cukor csak óhajtott, de elérhetetlennek látszó heti bérkívánság volt a dolgozók legtöbbjének a részéről. És ma már zsírból is, cukorból is az egy kilónak a többszörösét tudjuk megvenni egyheti fizetésünkből. Igaz, hogy az életszínvonal javulását erősen lefékezi a textil- és egyéb cikkek árában bekövetkezett emelkedés, ennek ellenére elvitathatatlan, hogy az egy esztendővel ezelőtti helyzettel szemben, ha csak szerény mértékben is, de valamelyes javulás eltagadhatatlan. És itt adódik a harmadik kézzelfogható tanulság. Fentebb azt mondottuk, hogy az egyes élelmicikkrekben bekövetkezett olcsóbbodás árübőségnek a következménye. Ragyogóan bizonyosodik be az a közgazdasági alaptörvény, amely a kereslet és kínálat egymásrahatásának örök igazságaként jelentkezik a gyakorlatban: a sok áru törvényszerűen nyomja le az árakat. Mi ebből a tanulság? Egyszerűen az, hogy becsületes munkával, öntudatos dolgozókhoz méltó munkafegyelemmel termeljünk javakat, minél több árut, ко у annak következtében mind szélesebb és szélesebb területre terjedjen ki az olcsóbbodási folyamat. Ha tehát mindenki lelkiismeretesen teljesíti kötelességét munkahelyén, ha a hároméves terv valóra válását nemcsak óhajtjuk, de annak érdekében mindenki megteszi a magáét, komoly kilátásaink lehetnek életszínvonalunk további fölemelkedésére. Az új év küszöbén az elmondottakban készítettük el az eltelt esztendő mérlegét. Cikkünk címében prognózist is ígértünk. Hát igen! Ha okosan használjuk fel az átélt események tanulságait; ha e tanulságok szabnak majd irányt ezutáni magatartásunknak; ha a következő évben és években kedvezőbb időjárás segít bennünket mezőgazdasági javaink növelésénél, akkor... Akkor nem kell aggódással gondolnunk jövőnkre! A második világháború befejezése óta alig, három esztendőselt el. S ha igazságosak akarunk lenni, el kell ismernünk, hogy gyermekcipőben járó demokráciánk ez alatt a rövid idő alatt — ellenére nagy szegénységünknek, elesettségünknek, melybe a háború következtében jutottunk — tekintélyesebb eredményeket mutathat fel máris, mint az első háború után uralomra került fasiszta reakció háromszor három év alatt. Ha így folytatjuk, (most, már leszámolva nagyjából a nyílt színen és a fórumokon jelen volt reakciós elemekkel), hamarább fog ez az ország teljesen talpraállni, mint akármelyik, másik, amelyik hasonló körülmények között szenvedte át a háborút, mint Magyarország. S hogy ez minél hamarabb be is következzen, fogjunk össze minden jószándékú erőt. Nem másoknak, magunknak, a dolgozóknak építjük az országot! Szebben, méltóbban nem hódolhatunk 1848 emléke előtt a százéves fordulón, mint úgy, ha Kossuth, Petőfi és a többi Nagy szellemében eleget teszünk a szabadságharc nagy parancsának: „Itt az idő, most, vagy soha!“ Ne legyünk hát kishitűek, ne torpanjunk meg a még előttünk álló nagy feladatok előtt. A magunk mögött hagyott három esztendő nagyszerű eredményei biztató ígéret a számunkra. Biztató ígéret arra, hogy ha mindannyian egyet akarunk megerősíteni demokráciánkat, akkor megteremthetjük ezen a földön a dolgozók országát. És ki ne akarná ezt közülünk? Fogjuk tehát össze szorosra a sorokat s az elkövetkező esztendőben még fokozottabban tegyük meg kötelességünket, mint tettük azt eddig. Az eredmény pedig mindannyiunkat kárpótolni fog a türelemért és a fáradalmakért- I