Betű, 1950 (82. évfolyam, 1-24. szám)
1950-01-01 / 1. szám
4 KÖZLEMÉNYEK Jegyzőkönyvi kivonat a Nyomdász Segélyzőpénztár 1949 december 1-én tartott rendes választmányi üléséről Orvosi vizsgálat nélkül rokkant állományba helyeztetnek: Berkes Károly I., Fűrész Gyula, Kovács J. József IV., Moskovitz Márton, Rostás Gyula, Tremmel Mihály, Urbán István ss Zaka Imre. Orvosi vizsgálat alapján rokkantállományba helyeztettek: Jaks Rezső végleg, Kéky Lajos egy évre, Till György egy évre. Felülvizsgálat alapján rokkantállományban maradnak: Bata Lajos végleg, Zsigmond József fél évre. Orvosi vizsgálatra bocsátásukat kérik: Becz L. Lajos, Hima György, Kocsis Soma, Márta Zoltán II. Árvaállományba vétettet: néhai Róth Ignác, Zsuzsanna nevű gyermeke. Cserepes Dezső munkanéklülisegély iránti kérelme elutasítva. Buruzs János jogtalanul felvett 523,50 Ft segélyt köteles visszafizetni, további segélye megvomlik és eljárását a választmány szigorú megrovásban részesíti. Más foglalkozású illetéket fizethetnek: Bárány Vencel, Frick György, Laky Gyula, Rózsa Ferenc. Tagsági jogaik felfüggesztve: Kovács László VI., Kozáry István, Rabanek József, Sarkadi Iztván egy-egy évre. Csapi Benő és Karp Róbert kérésével elutasítva. Simkó Ferenc más foglalkozású illetéket tartozik fizetni. Holzweber Sándorné, Kutschera Ferencné és Simon Anna szülés után fél-félévre. Leidenfrost Károlyné három hóra. Tagsági jogaikban visszahelyeztettek: Bogdán Tibor (Debrecen), Demeter József (Ath.), Geszler Ferenc (Stilus), Heverkle József (Ath.), Janoch Gyula (Révai), Láng József II. (Forrás), Marót Imre (Katona), Pazsiczky István (Steph.), Reiner Árpád (mn.), Rudolics József (Petőfi Akad.), Schwartz István I. (mn.), Simon Ferenc II. (Bpest), Szőnyi József (Ath.), Holzweber Sándorné (mn.), Mezei Éva (Szikra H. u.), Mezei Jenőné (Gy.szt. Iván), Nagy Ilona II. (Ath.), Szegedi Lajosné (Igazság), Dávid Sándor (mn.), Dénes Ignác (Ath.), Draschitz József (Hung.), Steinhäuser Ferenc (Globus), Szőcs Mózes (Ath ). Új tagokat felvétettek: Szakmunkások: Altmann Imrénné gsz. (Függ.), Bárd Endre sz. (Szikra H.), Bartyik Miklós gépm. (Fény), Borbély Károly sz. (Mezőtúr), Darabont Lajos sz. (Függ.), Deckner József gépm. (M. Vegypapír), Fullajtár János gépm. (Frischhof), Greguss Endre O. (Szikra H ), Hábel József sz. (Sylvester), Hullay János gépm. (Szikra H.), Jautner Ferenc sz. (Függ.), Kiss Imre II. sz. (Glób.), Kökei Gyula gépm. (Szeged), Körmendy Árpád sz. (Békéscsaba), Kun Imre sz. (Légrády), Mayer Géza sz. (Pécs), Mészáros Károly IV. gépm. (Szikra H.), Németh Pál I. sz. (Steph.), Németh Sándor sz. (Kun Kálmán), Neuwirth Sándor gépm. (Révai), Novák Gyula II. gépm. (Forrás), Novák Ottó gépm. (Pécs), Paksi József gépm. (Állami), Plech József gépm. (Földi), Ráth György sz. (Grafika), Sánta György gépm. (Hungária), Schulcz Alajos II. gépm. (Ath.), Szabó Pál sz. (Kun K.), Vastagh Ferenc gépm. (Glób.), Weltner György sz. (Ath.), Weiszberger László sz. (Függ.), Aczél Ferenc sz. (Posner), Baluska Ferenc gépm. (Hungária), Erdey Sándor gépm. (Szikra H.), Gillich András sz. (Állami), Grosz Nándor sz. (Szfőv.), Gyimesi Endre sz. (Bélyegző), Iglói József sz. (Szfőv.), Janoch László sz. (Révai), Katz Sándor sz. (Állami), Király János sz. (Glób.), Kovács Zoltán sz. (Bélyegző, Loyold Lajos sz. (Bélyegző), Lóránt Ferenc gépm. (Kaposvár), Nagy Péter sz. (HUng.), Novák Lajos sz. (Állami), Pakó Béla sz. (Szlöv.), Répási Antal sz. (Gyula), Szecső József sz. (Állami), Zeke Kálmán gépm. (Posner), Weisz József sz. (Szikra H.) Munkásnők: Arany Jánosné (Rigler), Bodor Gyuláné (Állami), Bugyi Béláné (Világosság), Gera Erzsébet (Glób.), Jancsika Áronné (Kelemen), Kinál Jánosné (Szikra H.), Knapp Teréz (Kaszás), Kordé Józsefné (Szikra H.), Lancsek Sándorné (Glób.), Marschik Ferencné (Léer.), Méhes Lajosné (Glób.), Polgár Ferencné (Rigler), Sebes Anna (Nagykanizsa), Szendrei Ilona (Mezőtúr), Sztrapek Jánosné (Szikra H.), Tóth Ferencné II. (Stern), Virág Lalené (Hung), Vutsek Jánosné (Glób.), Badin Jánosné (Cuber), Balogh Istvánná (Glób.), Bíró Mártonná (Márkus), Csinos Alajosné (Állami), Csiszér Lalené (Forrás), Czvitkovics Istvánná (G-kör), Énekes Antalné (Rigier). Fodor Teréz (Ath.), Gyeneesy Györgyné (Hun-M. Hankó Mária fBéliccaaba). Kertész Mihályné fForrás). Lakatos Manda fMftPgvetami, Lendvai Erzsébet fKóziekndénl). Lövei Anna (Miskolc). Matos Ilona fKisn. Faragó). Milák Béláné (Forrást. Mlivkó Andrásné (Béké zsalent pornós Lenke fSzfév). Ce-óBnanikások: Atkai László (Ath.). Bripper Péla Államit. Baldakov M(htir ISziána FT.). Domantes éptül (Államit Harsányi Gábor (Pátriát, Tutffinn József (Alt.t Mama József (Krakauer). Porebszkov Félix (All.). Sihwarnz László (VII.), Csersenovlin Ferenc (Fz11ra )., Pavrén Györgi (Fmetem), Kadlin Sándor ft.( Medák Albert (Glób.), Pálfy Tibor (Világossági, Csiztrarita Lajos (Szikra J.), Heller Ferenc (Szikra J.), Lőrincz József (All.), Nagy Gábor (Világosság), Pallovits Mihály (Szikra H.). Töröltettek 1949 december 17-én a nyomdász segélyzőpénztár alapszabályának 17. § b) pontja alapján: Bán János szedő (Ath.), Csernus Lukács István szedő (OTI), Ehrmann Lajos I. gépm. (Rigler), Haas György gépm. (Haas), Kassai Sándor gépm. (Forrás), Klammer Gyula gépm. (Jövő), Kóródi Jenő szedő (Pécs), Kovács István XV. gépmester (Athenaeum), Regős Imre gépmester (Független), Vigh György gépmester (Posner), Borbély Miklósné (Athenaeum), Dékány Gyuláné (Szikra H.), Kloska Anna (Szikra H.), Radics Vilmos Frigyesné (Függ.), Rózsahegyi Ernőné (Forrás), Brunner Béla sgm. (Állami), Bakó Ferenc sgm. (Szikra H.), Juhász Gyula II. sgm. (Szikra H.), Pittner Gábor sgm. (Szkira H.), Raffai Lajos sgm. (Szikra H.). 18. A választmány a törölt tagot tagsági jogaiba visszahelyezheti, ha ezt tagságának megszűnése után írásban a legközelebbi választmányi üléstől kérelmezi. Nyomdász segélyző pénztárból végleg töröltettek: Bajlai István szedő (Igazság), Biléli Jáános szedd. Dobos Károly gépm. (Révai), Fodon Béla gépm. (Ath.), Harmati Pál szedő (Szarvas), Horváth József Vili szedő (Dombóvár), Kincses István szerelő (Szikra H.), Kuli Lajos szedő, Kupferstein Ferenc szedő (Nyíregyh.), Lesó Lajos szedő (Sárospatak), Mádi László szedő (Sátoraljaújhely), Malőr Kálmán szedő (Szikra J.), Malovecz Lajos gépm. (Szikra H.), Mező Sándor gépm. (Nyomda Ip. lg.), Münzer István gépm., Nagy Imre IX. gépm. (Keszthely), Pechtler Ferenc (Baja), Rand Barna szedő, Rengi Kálmán gépm. (Szfőr.), Roth Henrik szedő (Révai), Sági Sándor gépm. (Közr.), Spitzer Simon szedő (Révai), Szabó László XII. (Kiskunfélegyháza), Szeredi István szedő (Gyula), Tóth László VI. szedő (Felsőgalla), Udvár Gyula szedő (Ózd), Várkonyi György szedő (Állami), Vasvári László szedő (Grega), Bakos Ilona (Ath.), Goron Erzsébet (Szombath.), Győry Jánosné (Keszthely), Horváth Béláné II., Horvai Lajosné, Kapitány Imréné, Klein Tiborné, Klimasz Gizella, Magyar Gyuláné (Szombath.), Munkácsi Mihályné, Radovics Magdolna, Ráth Éva, Szabó Mária Magdolna, Szép Mihályné (Kecskemét), Török Lászlóné (Baja), Tóth Klára, Czinner Olivér sgm., Dicker László sgm., Kiss János sgm. (Ath.), Szilágy Vilmos sgm., Vujevits János sgm. (Szikra II.). TIPOGRÁFIA NY. T. TERMÉSZETBARÁTOK SZAKOSZTÁLYA TÚRÁI Január 15-én: X. Aggtelek. 2. Budai hegyek. Találkozás: Széll Kálmán tér 9-kor. Vezető: Nyirő György. Január 15-én az 1949. évi Igazolványok lejárnak. 1950. évre a tagsági díj 10 forint, ifiknek 5 forint. Új belépőknek 1 darab 4X4 cm-es fénykép szükséges. Minden felvilágosítást a tagestén. Tagest minden szerdán este 5—7 óráig (Rózsa Ferenc u. 22.). A GRAFFUS SEGÉLYZŐPÉNZTÁR PÉNZTÁRFORGALMI KIMUTATÁSA 1949 november hóban Bauer Rezső Betegsegélyző alap: Forint Bevétel 3 . 3.223— Kiadás ...................... 4.140— Túlkiadás . . . 917— Munkanélküliségi alap: Bevétel . . ..... . 5.286.80 Kiadás ........................... 1.725.50 Több bevétel . . . 3.561.30 Rokkantsági alap: Bevétel 14.307.60 Kiadás ...................... 14.030. Több bevétel . . . 277.60 Halálozási alap: Bevétel ..................... . 3.351.20 Kiadás ........................................860._ Több bevétel . . . 2.491.20 Kezelési alap: Bevétel .......................... 3.505.40 Kiadás . ................... 5.144,63 Túlkiadás . . . 1.639.23 Közös házak: Bevétel ........................ 6.606.02 Kiadás.......................... 6.942,83 Túlkiadás . . . 336.81 Jótékonysági alap: Bevétel .......................... 2.296.30 Kiadás .......................... 6.985,81 Túlkiadás .... 4.689.51 összbevételek ...... 38.576.32 összkiadások .... . 39 828,77 Túlkiadások . . . 1.252.45 $etu Ötéves terv — induló* Munka zajában lüktet az élet, Csendül az ének, harsog a dal. Ott vagyunk veled a verseny élén. Munkás és paraszt egyet akar, ötéves tervvel építjük az új hazát, a holnapot, ötéves tervben — a szocializmus felénk ragyog. Miénk már a gép, a gyár, a föld, — lesz több könyv és több ruha Velünk a hősi szovjet nép és Sztálin, annak nagy fia. Munkabrigádok hősi dalától Hangos a város — egyek vagyunk. Tettre készen izzik a vérünk. Munkaversennyel győzni fogunk, ötéves tervvel építjük az új hazát, a holnapot, ötéves tervben — a szocializmus felénk ragyog. Miénk már a gép, a gyár, a föld, — lesz több könyv és több ruha Velünk a hősi szovjet nép és Sztálin, annak nagy fia. , Úri bitangok hullanak a porba. Kemény a munkás harcos ököl. Dolgozz lát elvtárs — Tiéd az ország Tiéd lesz minden — versenyre föl ötéves tervvel építjük az új hazát, a holnapot, ötéves tervben — a szocializmus felénk ragyog. Miénk már a gép, a gyár, a föld, — lesz több könyv és több ruha Velünk a hősi szovjet nép és Sztálin, annak nagy fia, Major Kálmán * A szakszervezeti kórusszövegpályázaton első díjat nyert munka. Kórusszöveg-pályázat eredménye Szakszervezetünk szeptember hónapban kórusszöveg-pályázatot írt ki, melynek témája az ötéves terv. A pályázatra 50 munka érkezett be, melyekből a bíráló bizottság 3 munkát javasolt díjazásra. Az 500.— forintos első díjat Major Kálmán szaktárs nyerte, »Komszomol« jeligéjű, »ötéves terv” című indulójával. A második 300.— forintos díjat a bíráló bizottság javaslata alapján megosztva 150—150 forinttal Helmeczi Mátyás »Jövőnk dala« jeligéjű és Őrszigeti Lajos »Élet a romokon« jeligéjű pályamunkái nyerték. Major Kálmán szaktárs az 500 forintot két többgyermekes nyomdaipari özvegynek ajánlotta fel, mert — mint ő maga mondta — ő maga is árva gyermek volt és átélte az árva gyermek nehéz sorsát és így kívánja a mozgalom iránt leróni azt a segítséget, amelyet ő gyermekkorában kapott. Az első pályadíjat nyert mű a közeljövőben kerül megzenésítésre és minden bizonnyal az elinduló ötéves terv célkitűzéseit a kultúra eszközével fogja elősegíteni. Kisüzemi ifjúmunkások Felhívjuk a kisüzemi ifjúmunkások figyelmét, hogy minden csütörtökön este fél 6 órakor az újonnan alakult SzIT klubhelyiségünkben ifi-napot tartunk (Rózsa Ferenc utca 22. szám), melyre minden kisüzemi ifjúmunkást mindenkorra szeretettel meghívunk. Egyben felhívjuk a kis nyomdákban dolgozó ifjúmunkások figyelmét, hogy aki SzIT tagsági könyvvel rendelkezik, 1950 január 12-én a Rózsa Ferenc utca 22. sz. alatt jelenjék meg tagsági könyvével együtt. Vezetőség: SPORTHÍREK A nyomdász asztalitennisz egyéni és párosversenyeit bonyolították le december 17- és 18-án Az Athenaeum SC erzsébetkörörti kultúrtermében. A verseny a várakozásnak megfelelően igenszépszámú nevezéssel, jó körülmények között, nívós játékot hozott. Az eredmények a következők voltak: Férfi egyes (72 induló): 1. Makk György (Piatnik) nyerte a Szikra SE bronzszobrát. 2. Zsolnai László (Szikra) nyerte a Révai-nyomda értékes tiszteletdíját. 3. Apatni Gyula (Athenaeum) nyerte az Állami nyomda díját. 4. Frank László (Hungária) nyerte az Athenaeum plakettjét. A döntők igen élvezetes játékot nyújtottak. Férfi páros: T. Makk—Apatini. 2. Zsolnai—Landheimr. 3. Miklós— Dénes és Frank I.—Frank II. Női egyes: 1. Palcsa M. (Rigler). 2. Benczéné (Rigler). 3—4. Beréné és Breckel. A döntőket ünnepélyes díjkiosztás követte, melyen a nyomdász bajnoki érmeket és értékes könyveket osztotta ki Weisz Emil elvtárs a Tipográfia NyTE sportosztályának megbízásából. Szovjet betűöntősgép A leningrádi »Linotip« gyár dolgozói most fejezték be a betűöntőgépek kísérleti mintáinak egy új sorozatát, mely a szedőüzemek számára készül. A szovjet gép előnyösen különbözik az ismeretes külföldi típusoktól. Az M. R. Zsitomirszkij vezetése alatt álló gyári újítócsoportnak feleakkora méretű, nagyobb munkatermelékenységű gépet sikerült előállítani. A kísérleti példányok sorozatának első betűöntőgépeit ma küldték el a leningrádi szedőgyárba üzemi kipróbálás céljából. JANUÁR 1 FILM A forradalom költője Jatt Slajnisz A népek sztálini barátsága meghozta gyümölcsét a nemzetiségi filmművészetben. Virágzó filmkultúra fejlődött azoknál a nemzetiségeknél, amelyeknek azelőtt mozijuk sem volt. A Lett Szocialista Köztársaságban 1947 folyamán született meg az önálló nemzeti filmművészet. A szovjet állam anyagi támogatásának köszönhető, hogy ez a fiatal filmgyártás rövid idő alatt már olyan fényes kiállítású filmet készített a rigai stúdióban, mint a »Forradalom költője, Jan Rajnisz«. Rajniszban a lett nép nagy forradalmár költőjét tiszteli, akit egyszersmind a lett irodalom megalapítójának tekint. A filmben a századforduló forradalommal telített légköre feszült középpontjában Jan Rajnisz élete és forradalmi költészete áll. Rajnisz szoros kapcsolatban állott 4 néppel, a cári elnyomás alatt sínylődő munkások és parasztok nyomoráról személyes élménye alapján győződött meg. Az a jelentősége, hogy költői tehetségét, egész életét a népet felszabadító, forradalmi mozgalmaknak szentelte. Tüntetéseket szervezett és verseiben buzdította harcra a népet, később a párt tagja lett s törhetetlen optimizmussal vállalta az üldöztetést, a száműzetést. Ez a filmalkotás bemutatja mindazokat a történelmi körülményeket, amelyek a Balti államban a forradalmat kirobbantották. Érezzük belőle a harcba induló nép szíve dobbanásait. Megismerjük a lett munkásság különböző életteljes típusait, a parasztságot és képet kapunk a polgári rétegekről is. Szatirikus alakításban jelennek meg a cárizmus helytartói, a „tőkés urak”. A szerepeket a lett Állami Színház művészei alakítják. A Jan Rajniszt játszó Grantyinnak ez az első filmszerepe. Sokoldalúan ábrázolja a költőt, kidomborítva alakjában a forradalmárt és a romantikuslelkű embert. Rajnisz felesége, Aszpázia költőnő volt, aki burzsoá körökből került ki. Milda Pietniedze hozza elénk a szerelmes asszony figuráját. A film egyik érdekessége, hogy a felvételezésnél a demokratikus kínai filmgyártásnak egyik operatőrje is részt vett. Orosházi csoportunk díjat nyert A nyomda- és papíripari dolgozók Orosházi Csoportja Sztálin elvtárs 70. születésnapjára méltóképpen dekorált helyiségével a bírálóbizottság véleményezése alapján első díjat nyert. Elsődíjul kapta a csoport a »Szovjetunió 30 éves fejlődése« című könyvet, melyet a vezetőség a könyvtár rendelkezésére bocsátott, hogy a tagjaik bármikor olvashassák. Meg kell említeni Hán Ibolya szaktársnőt és Szűcs szaktársat, akik legfőképpen vették ki részüket a dekorációban, a helyiségek díszítésében és elsősorban az ő érdemük, hogy a csoport az első díjat nyerte. — Bányakönyvtárak. A Kuznyeck medence bányáiban ez év folyamán 67 új könyvtár nyílt meg. Mindegyikben 5000 kötet könyv áll az olvasók rendelkezésére, amelyeknek összértéke egy és negyedmillió rubel. Felelős szerkesztő: Galló Ernő. Felelős kiadó: Halász Alfréd. Szerkesztőség Budapest, Vili, Bérkocsis ut T : 221 -861. Athenaeum Nyomda N. V. (Fr.: Soproni Béla.)