Typographia, 1959 (91. évfolyam, 1-12. szám)

1959-01-01 / 1. szám

Január 1. TYPOGRAPHIA Jubilál a Papír- és Nyomdaipari Műszaki Egyesület Bensőséges esemény színhe­­l­­ye volt december 13-án a Kossuth Nyomda díszterme. ■ Iparunk legjobbjai, szakmai és mozgalmi vezetők gyűltek egybe a két iparág államosí­tásának 10. évfordulójára és az egyesület tízéves fennállá­sa alkalmából. A jubileumi ülésen részt vett Nagy Jó­­zsefné könnyűipari miniszter, Terényi László, a szakszerve­zet főtitkára és a Német De­mokratikus Köztársaság Nyomdaipari Szakszervezeté­nek alelnöke, Annie Linder­mann is, valamint Klenk Fri­gyes és Konczwald Imre ipar­igazgatók. Lengyel Lajos elnöki meg­nyitója után, Földi Lászlónak, a könnyűipari miniszter első hel­yettesének előadásával kez­dődött az ülés. A miniszter­­helyettes vázolta az egyesü­lethez tartozó három iparág, a papírgyártó­, a papírfeldolgo­zó és a nyomdaipar jelenlegi munkáját, fejlesztésének táv­lati terveit.­­ Hazánkban a papírgyár­tás tíz év alatt 48 százalékkal emelkedett, minden nagyobb beruházás nélkül. A cellulóz­­gyártás 1948-ban indult meg, s jelenleg évente 20 000 ton­nát termelünk. Jóval több pa­pírt használunk fel, mint amennyit előállítunk, s a hiányt külföldről pótoljuk. Hároméves tervünkben és a későbbiek során jelentős be­ruházásokkal új létesítmé­nyekkel kívántuk fejleszteni a papíripart. Magyarországon 1938-ban az egy főre jutó pa­pírfelhasználás nyolc kiló volt, jelenleg ez a mennyiség 14 kiló — tudjuk, hogy ez na­gyon kevés, s ezért a követ­kező két évben a cellulóz­gyártást 10—12 000 tonnával kívánjuk növelni. Jövőre nagy ütemben folytatjuk a sztálinvárosi cellulózgyár építését és azt tervezzük, hogy 1961- re felavathatjuk. Vannak olyan elgondolásaink is, hogy a második ötéves tervben még egy, évenként 20—22 000 tonna termelőké­pességű cellulózgyár felállítá­sát­­ javasoljuk. Szeretnénk mindehhez hazai nyersanya­got biztosítani. Több papír­gyártó gépsort is üzembe he­­­­lyezünk, folytatjuk a gyárak­­ rekonstrukcióját, és több he­­l­­yen létesül új erőmű. Ezek megvalósításával szeretnénk, ha az egy lakosra eső papír­felhasználás 1965-ig 20 kilóra, 1970-ig 25 kilóra, 1975-ig 30 kilóra emelkedne. Ehhez a papírgyártást a következő 15 évben meg kellene háromszo­rozni. Merész terveink meg­valósítását segíti a KGST munkája és a baráti államok is. — A papírfeldolgozó iparra az jellemző — mondotta a to­vábbiakban Földi László —, hogy a kis pince­üzemekből szocialista gyáripart szervez­tünk. Az igények kielégítésé­től azonban még messze va­gyunk, a csomagolóanyag­hiány vagy a rossz minőség olykor-olykor nem kis bosszú­ságot okoz a vásárló közön­ségnek. A csomagolóanyag­gyártás 10 év alatt csaknem ötszörösére emelkedett. A kö­vetkező években ezt még in­­kább fokozni kívánjuk, ezért hoztuk létre Csepelen a hul­­lámlemez-üzemet és a zsák­gyárat, és ezért kap jelentős beruházást a Budai Doboz­gyár. A korszerű gépek egész sore v állajuk maii üzembe és úgy véljük, hogy ily módon a termelést megháromszorozhat­juk a következő tíz évben. Helyesnek tartjuk a papír­gyártó és feldolgozó kombiná­tok építését. Ezután a nyomdaipar hely­zetéről szólt Földi elvtárs.­­ A nyomdaipar szintén külö­nösebb beruházás nélkül igye­kezett melegíteni az iénye­­ket, és 1948 óta 60 százalékkal növelte termelését. A nagy szakmaszeretettel és hozzáér­téssől készült kiadványaink egy részének minőségi szín­vonala egyenértékű a legfej­lettebb országok produktumai­val. Nyomdáinknak a három­éves tervben 18 százalékkal több nyomdaterméket kell ad­ni. Harminc százalékkal több könyvet, 41 százalékkal több folyóiratot és 14 százalékkal több napi­lapot kell nyomtat­ni, mint 1957-ben. E három év alatt csak­nem 90 millió forintot fordítunk a nyomdák fej­lesztésére, s ebből 40 mil­lió forint jut a könyv­­gyártás korszerűsítésére és fokozására. Nagy József­né könnyűipari miniszter méltatta az egyesü­let munkáját és hangoztatta, hogy az egyesület tagjainak is nagy része van az ipar eredményes működésében. Kérte, tolmácsolják köszöne­tét a papírgyárak munkásai­nak, akik az ezévi tervet nagymértékben túlszárnyal­ták, a tervezett 103 000 tonna papír helyett előreláthatólag 108 000-et gyártanak. Felkér­te az egyesület tagjait, hogy segítsenek az iparágak reális távlati terveinek kialakításá­ban és a későbbiek folyamán azok megvalósításában. A miniszter végezetül kor­mánykitüntetéseket és kiváló dolgozó felvét­eket adott át. Szocialista Munkáért Érdem­érmet kapott: Haiman György, a Nyomdaipari Igazgatóság főmérnöke, Szántó Tibor, a Magyar Grafika című folyó­irat szerkesztője, Ferenczi Aladár, a Kartonlemezgyár osztályvezetője és dr. Upor János, a Csomagolóanyag­­gyár főmérnöke. A könnyű­ipar kiváló dolgozója kitünte­tés új birtokosai: Bertalan István, a Csepeli Papírgyár mérnöke, Gáti Péter, a Dunai Szalmacellulózgyár igazgató­ja, Katona Kálmán, a Papír­ipari Igazgatóság mérnöke, Pretsch Ernő, a Pénzjegy­­nyomda főmérnöke, Lengyel Lajos, a Kossuhh Nyomda igazgatója, Ráthonyi Ferenc, a Budai Dobozgyár igazgató­ja, Türk Péter, a Ságvári Tanműhely oktatója, Székely Artur nyugdíjas korrektor, Vámos György kutatóintézeti igazgató. A Műszaki Egyesü­let megalapításában és eddi­gi tevékenységében részt vett kiváló szakemberek díszes ki­vitelű emléklapot kaptak. Az ülés részvevői megláto­gatták a Kossuth Nyomdát, majd délután iparági előadá­sokat hallgattak meg. A ma­gyar papíripar perspektívájá­ról Béres László, a papíripar jelenlegi színvonaláról és fej­­lődéséről Lakner Kálmán, a nyomdaipar fejődéséről Hai­man György, A nyomdatechni­ka ma és holnap címmel Stohl Endre tartott előadást. Az egyesület elhatározta, hogy az előadott témák alap­ján rövid időn belül vitadél­­utánt szervez. Szakszervezetünk elnöksége őszinte szeretettel köszönti a jubiláló Műszaki Egyesületet és további eredményes, jó munkát kíván minden tagjá­nak. Az újságírók és lapkiadók nőbizottságának terveiről Az újságírók és lapkiadói dolgozók nőbizottsága nemrég alakult, tehát inkább csak­­ a tervekről, az elképzelésekről beszélhetünk. Nőbizottságunk­nak nemcsak az a célja, hogy az újságírónők és a lapkiadók­nál dolgozó nők részére elő­adásokat, kultúrprogramokat szervezzen, hanem az is,­­hogy az újságíró-feleségek részére is szórakozási, művelődési le­hetőséget nyújtson. Az újság­írónők munkájuk során hama­rabb megtalálják a klubot, könyvtárat és a különböző rendezvényeket. Nőbizottságunknak az a célja, hogy az anyákat úgy sza­badítsuk fel az otthoni munka alól és úgy hívjuk meg klub­­délelőttre vagy tárlatlátoga­tásra, hogy közben a gyerme­keiknek is szórakozást bizto­sítsunk. A közelmúltban pl. meghívtuk a Budapesti Illat­­szergyár kozmetikusnőit, hogy tartson az asszonyok, lányok részére kozmetikai és testápo­lási szaktanácsadást. Ugyan­akkor, amikor az asszonyok a klubhelyiségben beszélgettek, a gyermekek számára az épü­let egy másik helyiségében ar­tista-bemutatót tartottunk.­­ Terveink szerint változatos programot lehet kialakítani a nők számára. Januárban pél­dául az Újságíró Szövetség klubjába meghívjuk több nagy gyár és néhány szakszer­vezet munkásasszonyát s itt­­ az újságírónők beszélgetnének­­ velük közös problémáikról,­­ élet- és m­unkakörülményeik­­ről. Ugyanebben a hónapban tervezzük másik találkozónkat is képviselőnőkkel, tanácstag­nőkkel. Majd nevelési tanács­adót tartunk. Nem akarunk túl dús ter­vet összeállítani, csak annyit, hogy az asszonyoknak kényel­mes legyen és mindig szívesen jöjjenek. A vidám és komoly előadások váltakoznak majd: az Esze Tamás Nevelőintézet és a fóti gyermekváros patro­­nálása mellett farsangi mu­latságot, sőt gyermekbált és tárlatlátogatást tervezünk. Külön foglalkozunk a gyere­kek nevelésével. Egyelőre gondot okoz számunkra a gyermekek nyelvtanfolyamá­nak megszervezése, de a szak­mai elnökségünk támogatásá­val már beindítottuk a gyer­mektorna, úszó- és sítanfolya­mokat. Szeretnénk külön cso­portban biztosítani a különbö­ző korosztályúak szórakozását és nevelését, így például a serdülő gyerekek számára tánctanfolyamot indítunk majd. Lendvai Vera, az újságírók és lapkiadói dolgozók nőbizottságának titkára. Szeptember 28-án indultunk el a Moszkva mel­letti vukovói repülőtérről, a rossz légköri viszonyok miatt a gép azonban csak másnap in­dult. 29-én aztán felszálltunk egy TU-104-es repülőgépre, amelynek végső iránya kifeje­zetten csak Irkuck volt. Másnap Irkuckból kínai gé­pen indultunk Peking felé, közben gépünk Ulan-Batorban másfél órát időzött, este érkez­tünk meg­­Pekingbe. Egyszerre csak azt vettük észre, hogy gépünk a Nagy Fal fölött kering. A steward szólt, hogy 20 perc múlva Pekingben leszünk. Mikor kiszálltunk a gépből, legelsősorban az egész­ségári bizonyítványokat kér­ték, mely szerint igazolni kel­lett, hogy semmiféle betegség­ben nem szenvedünk. (Kíná­ban ugyanis igen komolyan ve­szik a járványok elleni harcot.) Rövid vám- és útlevél-vizsgálat után az ottani Magyar Kiren­deltség autójával a város felé indultunk. Hatalmas, vadonat­új, nemrég épült műúton ha­ladt autónk, kétoldalt véges­végig alig párhónapos fasorok sorakoztak. De szomorú lát­ványban is volt részünk: unan­­is még sok nyomorúságos fő­épületet, lakásokat láttunk. Szeptember 30-án érkeztünk Pekingbe. A városban igen nagy a forgalom, az egész vá­ros kilobogózva, kidíszítve P­rmpázott, mert másnap, ok­tóber 1-én volt a kínai név fel­szabadulásának évfordulója. Rend­beszedtük magunkat és városnézésre akartunk men­ni, mikor közölték velünk, hogy a Peking szállóban aznap este nagy fogadás van, kétezer meghívott vendég részvételé­vel. Csou En-lai elvtárs tart ünnepi beszédet. Elindultunk a Peking étterembe és szállóba, útközben, közvetlen a szállo­dánk mellett, egy nyomdát pil­lantottunk meg, ahol szita­nyo­mással különös módon tábláza­tos nyomtatványokat készíte­nek. Üdvözöltem a szaktársa­kat, akik rögtön közölték ve­lem, hogy Kínában sok min­denre van szükség és minden­ből igen nagy mennyiségre és ezért ő is ezt csinálja, mint szö­vetkezeti tag. A Peking szálló előtt, mely­nek az épülete több emeletes és 4 utcai frontra nyílik, ha­talmas autóparkot láttunk. Jel­lemző a szálloda méreteire, hogy míg egyik részében a két­ezer személyes fogadás folyt, a másik részben zavartalanul folyt, az egyéb vendégek ki­szolgálása. A vacsorán nem vettem részt, mert későn ér­keztem, de egy résztvevő elv­társ elmesélte, hogy a vacsora úgy folyt le, hogy Csou En-lai elvtárs a beszéde után minden asztalhoz odament és koccintott a vendégekkel, majd felállt a szónoki emelvényre és azt mondotta: „Elvtársak, holnap nagy munka vár reánk, min­denki menjen haza pihenni” — ezzel a vacsora befejeződött. Másnap az ünnepség nagy felvonulással és katonai parádéval folytatódott. Már reggel 3 órakor zajos volt az ut­ca, beláthatatlan tömegek ön­tötték el egész Pekinget. A­ szál­­lóból néztük végig a felvonulást, amely katonai szemlével kez­dődött. Pompás látványt nyúj­tott a kínai hadsereg modern felszerelése, fegyelmezett, ön­tudatos, magabiztos és türel­mes magatartása. Szinte órákig álltak ott fegyelmezetten, majdnem „vigyázz” állásban, amíg a felvonulás megkezdő­dött. 10 órakor indult meg a menet a „Mennyek Kapuja” felé, amely tulajdonképpen a volt Császár téri palota egyik kapuja és amelynek felső ré­szén elhelyezett tribünön fog­laltak helyet a párt- és kor­mány vezetői, valamint a kül­földi vendégek. Az emberek lelkesen, vidá­man, fegyelmezetten, és fárad­hatatlanul vonultak. Teher­autókra szerelt dobogón csinos kínai tornásznők és tornászok menetközben a legkülönbözőbb tornamutatványokat mutatták be. A milícia egyes alakulatai­nak a felvonulása lenyűgözően szép volt, megható és felemelő. Ezeket a jelzőket el lehet mon­dani az egész felvonulásról. Nem volt abban semmi mester­kéltség, érezni lehetett, hogy ami ott történik, az minden szívből jön és meggyőződésből. A felvonulás 2 órakor ért vé­get. Este 8 órakor a Csín Szan szálló tetejéről, amely szintén egy modern nagy szálloda, néz­tük végig a tűzijátékot, amely káprázatosan szép volt és kb. másfél óráig tartott. Másnap alkalmunk volt a város különböző pontjaira el­menni, a város más részein ha­talmas új épületeket, lakóház tömböket láttunk, modern vil­lanyvilágítással, vízvezetékkel felszerelve. Érdeklődésünkre illetékesek közölték, hogy Pe­­kingnek 4 és fél millió lakosa van és ebből 2 millió már a demokratikus rendszer által épített új, egészséges lakásban lakik. És láttuk azt­ is, hogy hatalmas gyár- és lakásépítke­zések folynak Pekingben is. Nem kétséges, hogy az elszo­morító fabódék, amelyeket a lakás területén láttunk, hihe­tetlen rövid idő alatt a múlté lesznek, mint ahogy örökké a múlté lett a rablógazdálkodás és az elnyomás is Kínában. (Folyt. köv.) Kocsis Vilmos Felejthetetlen napok KÍNAI ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ A híres-nevezetes Kínai Fal (Kocsis Vilmos felvétele.) Vidéki üzemek műszaki dolgozói Budapesten A Műszaki Szakosztály a Mű­szaki Tudományos Egyesület­tel karöltve sikeres tanulmány­utat rendezett vidéki műszaki dolgozók részére december hó 12-én és 13-án. A vendégeket a szakszerve­zet székházában Ferenci Ala­dár, a szakosztály titkára, és Miseje Tivadar, a szakszervezet helyettes főtitkára üdvözölte. A délután folyamán a vendé­gek szakmai csoportokra oszol­va az Athenaeum Nyomdát és a Csepeli Papírgyárat tekintet­ték meg, amely üzemekben a legnagyobb készséggel nyúj­tottak szakmai felvilágosításo­kat. Este a Partizán Szövetség székházának helyiségében kö­zös vacsorán vettek részt, ame­lyen megjelent Földi László, a könnyűipari miniszter első he­lyettese, Klenk Frigyes, a Nyomdaipari Igazgatóság igaz­gatója, Terényi László, a szak­­szervezet főtitkára, valamint a Műszaki Tudományos Egyesü-­­let, a szakszervezet, és a buda­pesti üzemek számos vezetője, illetve műszaki dolgozója. Legyen a bizalmi az igazságos bérezés kialakításának segítője A bizalmiak augusztus 19—20-i III. országos tanácskozásán­­ hozott határozat harmadik pontja figyelmeztet a bére­zéssel kapcsolatos szakszervezeti feladatokra. Kimondja: A szakszervezeti bizalmiak joga, hogy hallassák szavukat a dol­gozók bérbesorolásánál. Érjék el, hogy a bérek megállapításá­nál a dolgozók képességét, teljesítményét és a végzett munka minőségét vegyék figyelembe. A bér megállapításánál, a mun­ka elosztásánál küzdjenek a protekció ellen, ne tűrjék, hogy egyesek jogtalan előnyöket élvezzenek. Ugyanakkor lépjenek fel az egyenlősdi ellen is, mert az is sérti a dolgozók igazság­érzetét. A bizalmiak követeljék meg, hogy a dolgozók jogos bérpanaszait gyorsan orvosolják, mert a huzavona zavarja a dolgozókat a termelésben, anyagi veszteséget okoz nekik és politikai szempontból is káros. Ahol arra szükség van, tegye­nek javaslatot az egyszerű munkautalványozásra és bérelszá­molási rendszerre, hogy a dolgozók már munka közben lássák, hogyan alakul keresetük.« Önzetlen és áldozatkész bizalmiaink magukévá tették a határozatot, hiszen mintegy törvénybe iktatva látják mindazt, ami bérügyi vonatkozásban munkájuknak eddig is értelme volt. Az ország legnagyobb nyomdájában, az Athenaeumban a bizalmi láttamozása nélkül nem fogad el besorolást a szak­­szervezeti bizottság. Fülesi István szb-elnök elmondotta, hogy a vállalat igazgatójának részvételével még októberben —csak­nem 100 százalékos részvétellel — megbeszélést tartottak a II. emeleti szedőteremben. Órákon át tartott ez a formájában tel­jesen kötetlen összejövetel, ahol tisztázták a problémákat, s ami nem utolsó: tisztázták az új dolgozók besorolásával kap­csolatos véleménykülönbségeket, eltüntették az aránytalansá­gokat. A Vegypapírgyár szakszervezeti bérbizottsága — az összes bizalmiak bevonásával — általánosságban még 1957-ben foglalkozott a besorolásokkal. Azóta a bérezési problémákat a művezetők elsősorban a bizalmiakkal beszélik meg és csak azután a munkaügyi osztály illetékeseivel. Figyelmet keltőnek és értékesnek tartjuk az Állami Nyom­da szakszervezeti bizottságának álláspontját is. Szilágyi Géza szb-elnök elmondotta, hogy a szakszervezeti bizottság és a bi­zalmi testület közös megbeszélésén a bizalmiak helyzetének és tekintélyének erősítésére a vállalati igazgató támogatásával olyan határozat született, amely szerint az osztályvezetők fize­tésjavítási és jutalmazási ügyekben csak a bizalmiak meghall­gatása után dönthetnek. Talán a nagygépteremben valósult meg legtökéletesebben a bizalmiak és művezetők együttműkö­dése, ahol Farkas István főművezető valóban a bizalmi tanács­kozás szellemében oldja meg ezeket a kérdéseket. Csak egy-­két példa. A gépterem bizalmijai: Jászi Zoltánné, Rusek József, Lefflinger Gyuláné kifogásolták Pincés­ Jó­zsef és Szerencsés István segédmunkások alacsony órabérét. A két dolgozó a bizalmiak fellépése folytán 25—25 fillér javí­tást kapott. Ugyancsak e bizalmiak együttes fellépésére az újonnan felszabadult fiatal berakónők fizetését 20—30 fillérrel emelte fel a művezető. Befejezésül említjük meg a minisztériumnak a szakszer­vezet elnökségével közösen kiadott, október 1-től érvényes bér­ügyi intézkedését, amelyet 1289/958. szám alatt kaptak meg a vállalatok és a szakszervezeti bizottságok. A végrehajtási uta­sítás kimondja, hogy a rendelkezésre bocsátott és osztályszin­tekre felbontott prémiumösszegek szétosztása csak az illetékes szakszervezeti bizalmiak bevonásával történhet. * HELYESÍRÁS di­ nak azonos az utótagja, rend­szerint csak az utolsó összetett szót írjuk ki teljes alakjában. Ilyenkor az elhagyott közös utótagra kötőjellel utalunk( bel- és külkereskedelmi, tej-, zöldség■ és gyümölcsfelhozatal) stb. (L. szab. 403. pont.) Mint mindig, ha a szabályzat nem utal konkrétan az ugyan­abba a fogalomkörbe tartozó, de más típusú példákra is, és megelégszik az egyszerűbb ese­tek bemutatásával, megoszlik a vélemény a szabályzat helyes értelmezését illetően. A hosz­­szabb felsorolásoknál ugyanis lehetnek olyan előtagok is, melyeket a közös utótagtól kü­lön kell írni, s tévesen ilyen­kor is sokszor alkalmazzák az utótagot helyettesítő kötőjelet! Vegyük példának a követke­zőt: cső-, meghajtó, gépi és kor­mányberendezés. Mind a négy előtagnak közös utótagja a „be­rendezés”. A „csőberendezés’’ egy szó (kötőjelet teszünk); a „meghajtó berendezés” és a „gépi berendezés” különírva helyes (kötőjelet nem teszünk); a „kormányberendezés” szin­tén egy szó, s mivel a közös utótag előtt áll, egybeírjuk. Mint láthatjuk, kötőjelet csak olyan előtag után teszünk, amelyet önmagában is egybe­írnánk a közös utótaggal. * A dunapart, dunaparti, tisza­­part, tiszaparti, balatonparti szavakat eddig kis kezdőbetű­vel, összetételként írtuk. A He­lyesírási Főbizottság ezeket módosította. A 248. pontban foglalt szabályhoz hasonlóan a két főelemből álló összetett földrajzi nevek előtagját nagy kezdőbetűvel kell írni, és kö­tőjellel kapcsoljuk a köznév­ utótaghoz: Duna-part, Tisza­­part, Balaton-part stb. Ha az utótaghoz -i képző já­rul, és az előtag tulaj­donnévj­e továbbra is nagy kezdőbetűt használunk: Duna-parti, Tisza­parti, Balaton-parti stb. (L. 254. pontban foglalt szabályt.) (Folytatjuk.) Somogyi Dezső Boldog új évet kívánok ked­ves olvasóimnak. (Két szóba írom az »új évet«, mert kíván­ságom egész évre szól, nem pe­dig csak újév napjára.) Ha két va­gy több egymás után következő összetett szó­ 1959.

Next