Typographia, 1962 (94. évfolyam, 1-12. szám)

1962-01-01 / 1. szám

WtIAC PROLETÁRJA!, EGYESÜLJETEK! A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA 1962. január­­ 94. évfolyam­áRA: 20 FILLÉR Békét és boldogulást kívánunk az új esztendő küszöbén Ismét eltelt egy esztendő. Ilyenkor mindig számba vesz­­szük az elmúlt év eredmé­nyeit és meghatározzuk a jö­vő feladatait. Ezt tesszük ott­hon, a családban is. Megelé­gedéssel állapítjuk meg, hogy vettünk egy új szőnyeget, szép télikabátot a gyereknek. Az­után elhatározzuk, hogy jö­vőre televíziót vásárolunk, s elmegyünk pihenni a Balaton mellé. Év végén számvetést végez az ország is. Felmérjük a megtett utat, s kidolgozzuk az új év terveit. Túl vagyunk az ötéves terv első évén. Az eredmény miatt nem kell szégyenkeznünk. Az 1961-es évben nagy sikereket értünk el a termelés további növelésében, emeltük az ipar termelékenységét, és csökken­tettük az önköltséget. Felada­taink azonban nagyok: a má­sodik ötéves terv időszakában lényegében be kell fejeznünk a szocializmus alapjainak le­rakását, s rá kell térnünk a fejlett szocialista társadalom felépítésére. Nagy munka vár mindany­­nyiunkra. A párt és a kor­mány célkitűzései világosak. Előrehaladásunk biztosítéka­­— a második ötéves terv. El­képzeléseink reálisak és meg­valósíthatóak. Ahhoz azonban, hogy jól sikerüljön az 1962-es év, szükség van mindannyiunk áldozatkészségére, szorgalmá­ra és tehetségére. Növelnünk kell a termelést, javítanunk a minőséget, és tovább csökken­teni a termelési költségeket. Az újabb gazdasági eredmé­nyeket csak szívós és kitartó munkával érhetjük el. Az ötéves terv azonban nem csupán számokból áll. A legfontosabb az, ami a szá­mok és a tervek mögött van: az ember. Azért feszítjük meg erőinket, hogy boldogabb hol­napot teremthessünk meg a dolgozó emberek számára. Azért kell betartani a terv ál­tal meghatározott előírásokat, hogy hozzákezdhessünk egy fejlettebb társadalom építésé­hez. Rólunk és gyermekeink­ről, a mi jövőnkről van szó. Ezért nemcsak illik, hanem érdemes is becsületesen, erőt nem kímélve dolgozni. Nagyon fontos, hogy a szak­­szervezet minden tagja, bár­hol tevékenykedjék is, tudása, ereje és képessége legjavát adja. Mi könnyíti meg ezt a munkát? Segítő anyagot, biz­tos iránytűt nyújtanak ehhez a Szovjetunió Kommunista Pártja XXII. kongresszusának határozatai, amelyeket mint az idősebb testvér tapasztalatait kell felhasználnunk. A kom­munista pártok célkitűzései mindeddig azt igazolták, hogy helyes úton járunk. Bízhatunk abban, hogy ezen az úton jár­va történelmileg többé-kevés­­bé azonos időben léphetjük át a kommunizmus küszöbét a szocializmus minden országá­ban. A közelmúltban fejeződött be Moszkvában az V. szak­­szervezeti világkongresszus, ahol meghatározták a szak­­szervezetek elkövetkezendő feladatait. Az ott hozott ha­tározatok hosszú időre meg­szabják tennivalóinkat. A kongresszus ismételten meg­erősítette azt a tételt, hogy a munkásosztály egyesült ereje lefoghatja a háborús gyújto­­gatók kezét. A háború nem elkerülhetetlen. A békét fenn­tarthatjuk, ha minden dolgo­zó fokozza harcát a háború ellen. Mindez nagy eszmei erőt ad békéért folyó har­cunkhoz. Legközvetlenebb feladatain­kat a szakszervezet központi vezetőségének határozata szab­ja meg. Tovább kell fejleszte­nünk a szocialista verseny új formáit. Nagy szerepet kap a brigádok közötti verseny. Az egyéves időtartamra szóló ver­seny az éves terv végrehajtá­sának fontos eszköze. Ez je­lenti munkaversenyünk bázi­sát, döntő erejét, emellett azonban támogatnunk kell minden formát. Emelnünk kell a vezetés színvonalát is. Az új eszten­dőben fokozottabban érvényt akarunk szerezni annak a té­telnek, hogy minden helyre megfelelő embert állítsanak. Harcolni kell azért, hogy­ a vezetők hallgassanak a dolgo­zók véleményére. Hangsú­lyozzuk az új esztendő kü­szöbén, hogy támaszkodunk választóink bizalmára, igé­nyeljük segítő bírálatukat. Szeretnénk szólni a szak­­szervezeti tagság neveléséről is. A legfőbb nevelőeszköznek a munkát látjuk. Akkor fej­lődnek leginkább az emberek, ha feladatokat bíznak rájuk. Feladatban pedig nincs hiány. Meg kell­ osztani a gondot, kö­zösen sokkal könnyebben tud­juk elvégezni a munkát. Több embert kell bevonni a gazda­sági és a politikai vezetésbe, mert ezzel elérhetjük, hogy fejlődnek az egyszerű szak­­szervezeti tagok, és nevelőd­nek a vezetők is. Miről van szó? Az a cé­lunk, hogy a szakszervezetek minél előbb valóban a kom­munizmus iskoláivá váljanak. Hogyan érhetjük el ezt a nagy­szerű célt a lehető leggyor­sabban? Minden új ember bevonása a munkába egy-egy új lépcsőfokot jelent. Ha töb­ben vállalnak közéleti szere­pet, mint eddig, már közelebb jutottunk a célhoz. Ha min­den szakszervezeti tag törődik az üzemével, törődik munka­társaival, már gyorsabban jutunk előre. Ne legyen az üzemben senkinek nyugodt éj­szakája addig, amíg elintézet­len ügye van. Becsülni és értékelni kell a hétköznapi munkát. A kis fel­adatok elvégzése többet ér, mint a látványosság. Fejlesz­teni kell a szakszervezetekben az úgynevezett aprómunkát, mert ezzel sok ember gondját segíthetünk megoldani. Tö­rődjünk lelkiismeretesen a kis ügyekkel. A tisztségviselőktől természetesen kétszer annyi törődést és gondoskodást vá­runk, hiszen őket a szakszer­vezeti tagság bízta meg. Lássunk tehát munkához. Minden okunk megvan rá, hogy higgyük: célkitűzéseink valóra válnak. Bízunk benne, hogy most is, úgy mint eddig, minden feladatunkat megold­juk. Szeretjük a békét, sze­retjük hazánkat és akarjuk a szocializmust, akarjuk a dol­gozó nép még boldogabb jö­vőjét. Szeretjük az alkotó munkát, szeretjük szakmán­kat. Mindez biztosítékot je­lent elképzeléseink, terveink megvalósításához. Az 1962-es­­ év sikereihez erőt és egészsé­get, tettre készséget és békés alkotó munkát kívánunk. - A­z új esztendő alkalmából szakszervezetünk minden tagjának és tisztségviselőjének jó egész­séget, eredményes munkát kívánnak a központi vezetőség, az apparátus összes munkatársai és a Typographia szerkesztő bizottsága. Az V. szakszervezeti világkongresszus A földkerekség csaknem 143 millió szervezett dolgozója képviseletében ült össze de­cember 4-én Moszkvában a történelem eddig legnagyobb, szakszervezeti tanácskozása. Kilencvenhét országból ér­kezett a kongresszus 958 résztvevője, akik a man­dátumvizsgáló bizottság megállapítása szerint 142 millió 831 ezer 927 dolgo­zót képviselnek. A kongresszuson, a tíznapos tanácskozás során négy fő kérdés rajzolódott ki, ame­lyek a szakszervezeti mozga­lom tevékenységének fő irány­vonalait foglalták össze. E négy­­ fő kérdés: 1. A­­nemzet­közi szakszervezeti mozgalom feladatai a béke megvédéséért vívott harcban, 2. a gyarmati rendszer megszüntetésével és a neokolonializmus elleni harccal kapcsolatos szakszer­vezeti feladatok, 3. a tőkésor­szágok dolgozóinak harca or­szágaikban politikai, gazdasá­gi és szociális követeléseikért, 4. a szakszervezeti világmoz­galom egységének továbbfej­lesztése és kiszélesítése. A kongresszus fő referátu­mát Louis Saillant, a Szak­­szervezeti Világszövetség fő­titkára mondotta el, majd Ibrahim Zakaria, az SZVSZ titkára terjesztette elő beszá­molóját. Brutyó János elvtárs felszólalása Az elhangzott beszámolók feletti vitában a világ sok szakszervezeti vezetője szólalt fel, közöttük Brutyó János, a ma­gyar Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitkára is. Beszédében nyomatékosan hangsúlyozta, hogy az V. vi­lágkongresszus jelentőségét emeli az a tény, hogy a kong­resszusi teremben alig né­hány héttel azelőtt a kommu­nizmus építőinek kongresszu­sa tanácskozott. Rámutatott arra, hogy a kommunizmus építésének világtörténelmi programja nemcsak a szovjet nép számára mutat utat, ha­nem történelmi mérföldköve a XX. századnak, sőt az embe­ri társadalom egész fejlődé­sének. Részletesen foglalkozott a szakszervezeti világmozgalom fejlődésével, akcióprogram­tervezetével és időszerű fel­adataival. Kijelentette, hogy a magyar szakszervezeti kül­döttség egyetért Saillant és Zakaria elvtársak beszámoló­jával. Zakaria elvtárs beszá­molójával foglalkozva alá­húzta annak jelentőségét, hogy a IV. szakszervezeti világ­­kongresszus óta eltelt négy évben rendkívüli módon meg­gyorsult a gyarmati rendszer felbomlása. Az imperializmus persze nem nyugszik bele — mondotta —, hogy pozíciója egyre gyengüljön. A béke erői azonban hatalmasabbak a há­ború erőinél. Brutyó elvtárs a továbbiak­ban azzal a nevetséges váddal foglalkozott, amelyet az úgyne­vezett Szabad Szakszerveze­tek Nemzetközi Szövetségének vezetői terjesztenek, amely szerint a szocialista országok szakszervezetei »állami szak­­szervezetek«. Ezzel kapcsolat­ban Brutyó János kijelenette: Mi azt a rendszert támo­gatjuk és szívvel-lélekkel segítjük, amely egyszer s mindenkorra megszüntette hazánkban az embernek ember által történő ki­zsákmányolását, és a nép kezébe adta a termelőesz­közöket a politikai hata­lommal együtt. Ezután Brutyó elvtárs rész­letesen ismertette a magyar szakszervezetek sokoldalú te­vékenységét, s befejezésül ki­jelentette, hogy a magyar szakszervezeti mozgalom — ugyanúgy, mint eddig — min­dent megtesz majd az V. szakszervezeti világkongresz­­szus határozatainak gyakorlati megvalósításáért. A kongresszuson felejthetet­lenül forró ünneplésben része­sítették Hruscsov elvtársat, a Szovjetunió miniszterelnökét, az SZKP Központi Bizottsá­gának első titkárát. Hruscsov elvtárs felszólalásában részle­tesen beszélt az SZKP új programjáról, a szovjet em­berek életéről, a szakszerveze­tek feladatairól. A szakszervezeti világkong­resszus tíznapos vitájában fel­merült kérdések a világ ösz­­szes dolgozóinak létérdekeit érintették. Alapvető volt a vitának az a megállapítása, hogy a szocialista rendszer az em­beri társadalom fejlődésé­nek már döntő tényezője. A vitában nagy szerepet ka­pott az a megállapítás, hogy tovább szélesedik a nemzet­közi munkásegység, napról napra, évről évre fejlődnek a kapcsolatok a Szakszervezeti Világszövetség és a világszö­vetségen kívül álló szakszer­vezetek között. Ezt mutatta az a tény is, hogy a kongresszu­son mintegy 23 millió dolgo­zót tömörítő olyan szakszer­vezetek küldöttségei vettek részt, amelyek nem tagjai a Szakszervezeti Világszövetség­nek. A vitában természetesen kü­lönböző vélemények is elhang­zottak, az alapvető kérdések­ben azonban egyetértés nyil­vánult meg, a határozatok megszövegezése is ennek alap­ján történt. A nézetek azo­nossága elsősorban a békéért vívott harc kérdéseit illetően volt szembetűnő. A kongresz­szus felszólalói megállapítot­ták, hogy a béke biztosításáért ví­vott küzdelem fő kérdése: harc az általános és teljes leszerelésért, a békeszer­ződés megkötéséért a két német állammal, valamint a világ dolgozóinak ak­cióegysége mindenfajta agresszív imperialista kí­sérlet ellen. A magyar szakszervezetek — köztük a Nyomda-, a Pa­píripar és a Sajtó Dolgozói­nak Szakszervezete — teljes mértékben egyetért a Szak­­szervezeti Világszövetségnek a békéért, az általános és tel­jes leszerelésért, a világ dol­gozóinak létérdekeiért folyta­tott harcával s minden erejét latba veti azért, hogy ezek a célok mielőbb megvalósulja­nak. A Diósgyőri Papírgyárat államosítása óta folyamatosan kor­szerűsítik. Eddig mintegy 40 millió forintot fordítottak beruhá­zásra. A képen az épülő új kazánház látható KITÜNTETÉSEK Boldog Ferenc, az Oralid Vállalat karbantartó műveze­tője, többszörös újító, a szak­­szervezeti bizottság újítási fe­lelőse, a kiváló újítók és fel­találók III. országos tanácsko­zásán (december 3.) Munka Érdemérem kitüntetésben ré­szesült. A könnyűipari miniszter a »Könnyűipar kiváló dolgozó­ja« jelvénnyel tüntette ki: a Papíripari Kutatóból An­nus Sándort; a Budai Dobozgyárból Gön­­czöl Mihálynét, Kőszegi De­zsőt, Muzslai Róbertnét, Tichi Györgynét; a Csepeli Papírgyárból Pa­lotai Györgyöt, Reinitz Egont; a Csomagodóanyaggyárból Mészáros Magdát, Müller Já­­nosnét, Pélyi Sándornét, Pur­­ger Józsefet, Szalados Istvánt; a Kartonlemezgyárból Var­ga Józsefet; az Ozalid Vállalattól Pintér Gézát; a Papírneműgyárból Győri Lászlónét; a Szolnoki Papírgyárból Fe­hér Lászlónét, Mátyus Sán­dort, Rigó Lajost, Cs. Sebes­tyén Istvánt, Sebestyén Sán­dort; az Állami Nyomdából Imre Gusztávot, Sülök Györgyöt, Szegő Györgyöt; az Athenaeum Nyomdából Héger Istvánt, Radics Tibort, Toronyi Bélát; az Egyetemi Nyomdából Horváth Józsefet, Kiss Bélát, Kovács Istvánnét; a Franklin Nyomdából Za­lán Tibort; a Globus Nyomdából Amb­­rózi Irént, Kolozs Istvánt; a Játékkártyagyárból Lelkös Lászlónét, Mikó Ferencet; a Kossuth Nyomdából Ba­lázs Józsefet, Baráth Andrást, Gyömrei Dezsőt, Radó Endrét; a Közlekedési Nyomdából Rácz Sándort, Schmiedt Gusz­­távnét; a Pátria Nyomdából Fauszt Jánosnét, Kovács Sándort; a Plakát-Cimke Nyomdából Lackó Gyuláknét; a Révai Nyomdából Jodál Sándornét, Klenóczky Lászlót; a Zrínyi Nyomdából Gyulai Tibort, ifj. Kassai Ferencet, Toplánszky Andornét; a Fővárosi Nyomda Válla­lattól Molnár Károlyt, Újvári Andrást; a Pest megyei Nyomdaválla­lattól Türei Istvánt; a Szabolcs-Szatmár megyei Nyomdaipari Vállalattól Szo­­kolay Sándort; a Veszprém megyei Nyom­davállalattól Pekár Istvánt. Miniszteri dicséretben része­sültek: a Franklin Nyomdából Fauszt János; a Zrínyi Nyomdából Dudás Ferenc. Örömmel közöljük kitünte­tett szaktársnőink, szaktár­saink nevét. Kívánunk továb­bi munkájukhoz erőt, egészsé­get és újabb sikereket. 1. silm Tanácskoztak a papíripari szocialista brigád­vezetők, művezetők, igazgatók és szó­titkárok A szakszervezet elnöksége mellett működő műszaki ta­nács javaslatára a Papíripari Igazgatóság a szakszervezet el­nökségével közösen tanácsko­zásra hívta össze a papíripari szocialista brigádvezetőket, művezetőket, igazgatókat, szb­­titkárokat. A megbeszélésnek az volt a célja, hogy a brigá­dok vezetői mondják el: mi­lyen segítséget kapnak a mű­vezetőktől, és megbeszéljék a szocialista brigádmozgalom­ban előforduló hiányosságokat, hibákat. A tanácskozáson Szilágyi Ottó, a Szolnoki Papírgyár gyártásvezetője mondott beve­zetőt. Elemezte a szocialista munkaverseny jelentőségét és a szocialista brigádmozgalom helyzetét. Megállapította, hogy a papírgyártó és feldolgozó vállalatoknál a­­mozgalom szé­lesedik, de még nem vált tö­megmozgalommá. Rámutatott arra, milyen nagymértékben járulnak­­hozzá a vállalati­tervteljesítéshez a brigádok vállalásai, és mennyire előse­gítik a brigádok a szocialista embertípus kialakítását, a kollektív szellem ápolását. A vitában résztvevők hang­súlyozták a művezetők közre­működésének fontosságát a brigádokban, és feladatként megjelölték annak megvalósí­tását, hogy az igazgatók és a szakszervezeti bizottságok töb­bet törődjenek a szocialista brigádokkal. Hasonló feladat hárul a szakszervezeti központ munkatársaira is. A hozzászó­lásoknak az volt a közös vo­násuk, hogy a brigádok több megbecsülést és támogatást várnak mind a gazdasági ve­zetőktől, mind a mozgalmi szervektől. A felszólalók azt is megtárgyalták, hogy milyen legyen a jó brigádnapló. A tanácskozáson elhangzot­tak megvalósítása bizonyára a szocialista brigádmozgalom fejlődését fogja eredményezni öt papíriparban.

Next