Typographia, 1968 (100. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

1968. J­ANTIXI 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! in Ar 20 FILLÉR TOO. évfolyam * A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA * 1. szám AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN ÍRTA: KIMMEL EMIL ír új esztendő küszöbén reményekkel, ten­­niakarással teli szívvel várjuk, mit hoz 1968, amely nemcsak egy új évet, de gaz­dasági életünk fejlődésében új szakasz kez­detét is jelenti. Az élet, a gyakorlat megtaní­tott bennünket arra, hogy a társadalmi rend­szerünkben rejlő lehetőségeket, előnyöket ma már a korábbinál korszerűbb vezetési, irányí­tási módszerekkel tudjuk hasznosítani. Sok-sok évvel ezelőtt az új esztendők virra­datán az elképzelésekkel, álmokkal együtt telve voltunk szorongó várakozással. Az egyén akkoriban többnyire csak önmaga cselekede­teit tehette a mérleg serpenyőjébe, és ki vol­tunk szolgáltatva a tőkés társadalom vak törvényeinek, önkényének. Ma viszont egyéni elképzeléseink mellett, amelyek többségükben megvalósulhatnak, felelősséget érezve szocia­lista hazánk sorsa iránt, végiggondoljuk tár­sadalmi, gazdasági életünk fejlődését, ered­ményeit. H­a valamikor,­ akkor az elmúlt évben klasszikus példáját láttuk annak, hogyan lehet a jelen feladatainak végrehajtásá­val egy időben készülni a jövőre. Az 1967-es év gazdasági célkitűzései nem voltak cseké­lyek. Megfeszített tempóval kellett biztosítani az ország papírellátását. A nyomdaipar szo­kásos, feszített programját tovább növelték az olyan szép, nemes, de egyben megoldásra váró tennivalók, mint a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 50. évfordulójára elkészí­tett jubileumi kiadványok. Emellett nagy tö­megben gyártottunk könyveket a téli könyv­vásárra, az iskolai tanulók számára, továbbá jelentős feladatot képezett az új gazdaság­­irányítási rendszer bevezetéséhez szükséges nyomtatványok előállítása. A könyvkiadók, újságok, folyóiratok szer­kesztőségeinek dolgozói magas színvonalú, po­litikailag és emberileg átgondolt munkát vé­geztek, amikor számos összefüggést, megany­­nyi új fogalmat ismertettek, hirdettek a nép nyelvén. Sokszor tettek közérthetővé bonyo­lult, közgazdasági fogalmakat, hogy népünk jobban megértse a gazdaságirányítási rend­szerünkben szükséges változások bevezetésé­nek indítékait. Az emberek tudatában egyik, napról a má­sikra alapvető változások nem mehetnek vég­be, de tapasztalataink alapján mondhatjuk, hogy az 1967-es esztendő, az 1968-ra való fel­készülés valamiben különbözött az előzőektől, mégpedig abban, hogy sokkal tudatosabb volt a munkások, a dolgozók részvétele a jövő ala­kításában. Nem állítjuk, hogy máról holnapra mindenki megértette elképzeléseinket. Nem mondjuk azt sem, hogy nincsenek kétkedők. Viszont egyértelműbb annak felismerése, hogy az egyén boldogulását csak a társadalom egészének fejlődése, előrehaladása eredmé­nyezheti. V­itáztunk és vitázunk azokkal, akik azt hiszik, hogy január 2-án valamilyen lát­ványos fordulat következik be, egy csa­pásra megszűnik minden gondunk, és egy különleges automatizmus majd elrendezi a dolgokat. A gazdasági reform kibontakozásá­hoz idő és türelem kell. Ami a legfontosabb, és ami az intézkedés értelmét, célját jelenti: továbbra is az ember áll gazdasági, társadal­mi életünk központjában, érte történik min­den, és az emberi tettek, a helyes felismeré­sek teszik lehetővé céljaink megvalósulását. A reform nem az emberek »feje felett« válik gyakorlattá, hanem általuk, cselekedeteik ré­vén. Összességében és fő vonalaiban tudjuk, hogy mit miért kell tennünk ebben az évben. 1967-ben megjelentek azok a fontosabb rende­letek, szabályozások, határozatok, amelyek megjelölik a vállalatok­, a szakszervezetek, az állami szervek tevékenységének széles körű és sokszínű lehetőségeit, kereteit. A lehető­ségek adva vannak, most már rajtunk múlik, hogy ezeket milyen sikerrel hasznosítjuk né­pünk, szakszervezetünk tagságának javára. Az év utolsó napjaiban megkötötték a kol­lektív szerződéseket a papír-, a nyomdaipari vállalatoknál, a könyv- és lapkiadóknál. Ezekben a szerződésekben már testet öltöttek és a napi gyakorlat számára megfogalmazód­tak a teendők. A kollektív szerződésekben ér­vényesülnek és kifejeződnek mindazok a he­lyi sajátosságok, amelyeket gazdaságirányí­tásunk rendszerében a fejlődés adta lehető­ségeken belül a vállalatok munkásai és dol­gozó népünk egészének javára lehet és kell is hasznosítani. Korábban arról tanácskoztunk, mi az, ami jó és mi az, ami rossz a szerződéstervezetek­ben. Most viszont arról kell beszélnünk, hogy miként biztosítsuk azok gyakorlati érvényesí­­tését, ami semmivel sem lesz könnyebb, mint a szerződések elkészítése. A vállalati szakszer­vezeti bizottságok és tanácsok kellő megfon­toltságot, tárgyilagosságot tanúsítottak­­a­­ kol­lektív szerződések összeállításánál. Ez már je­lezte, érzékeltette, hogy a nagyobb önállóság nagyobb felelősséggel is jár. A kollektív szerződések­­ tervezeteinek­ vitá- ■ ja során a dolgozók nagyfokú érdeklődése, részvétele már előrevetette annak árnyékát, hogy helyesen értelmezik az üzemi demokrá­ciát, annak fejlődését és szükségességét. A kol­lektív szerződések tervezeteihez megtett töme­ges észrevételek többségükben mértéktartást, az adott lehetőségek és körülmények figyelem­­bevételét, megfontoltságot tükröztek. B­iztató tehát mindaz, ami az év utolsó napjaiban történt. A tenniakarás, a fe­lelősség, a realitások iránti érzék, az önállóság jegyében mindjobban kibontakozó alkotókedv jellemezte ezt az időszakot. Az egyéni és a társadalmi érdekeltség együttes érvényesülését biztosítja az egysze­mélyi felelős vezetéssel párhuzamosan fejlődő üzemi demokrácia, amely a sokak bölcsessé­ge alapján nyugvó egyszemélyi felelős veze­tést sikeresen befolyásolhatja. A szakszervezet hatásköre, joga és ezzel együtt felelőssége megnövekedett. Úgy ítéljük meg, hogy a szakszervezetünk tisztségviselői, aktivistái élni tudnak majd ezekkel a lehető­ségekkel. Képesek lesznek arra, hogy kellő hatásfokkal képviseljék munkatársaik, a vál­lalati kollektívák érdekeit, s egyben tevékeny­ségükkel, állásfoglalásaikkal biztosítják a tár­sadalmi érdekek érvényesülését is. Jól tud­juk, hogy gyakorlatilag nem könnyű megte­remteni a különböző szintű érdekek összhang­ját. Időnként kisebb-nagyobb feszültségek, ell­lentmondások keletkezhetnek. Szakszerveze­tünk kötelességének tartja segíteni ezek tuda­tos feloldását. Sokan úgy fogalmazták meg­, hogy a tagság részéről vannak különféle követelések. Azon­ban, ha egy kissé mélyebben elemezzük az úgynevezett követeléseket, akkor azt tapasz­taljuk, hogy ezek többségükben reális igé­nyek, és némelyikük az elmúlt esztendők kö­töttségei miatt nem valósulhattak meg, és egyikük-másikuk talán természetes módon, különösebb erőfeszítés nélkül megoldódik már az elkövetkezendő esztendőkben. E­zek az igények sokszor a dolgozók hangu­latát fejezik ki, ugyanakkor szakszerve­zetünk központi vezetősége számára megfelelő tömegbázist jelentenek. A jogos igé­nyeket figyelmen kívül hagyni — hiba lenne, ezeket a népgazdaság fejlődésétől, a gazda­sági eredményektől függően kell kielégíteni. Tehát a mindenkori igényeket — az ismerte­ket vagy a jövőben adódóakat — tanulmá­nyozni, gondosan elemezve értékelni kell, hogy kellő színvonalon tehessünk eleget tár­sadalmi-politikai hivatásunknak, azok kielé­gítése érdekében. Jó néhány ilyen igény nyer kielégítést az új esztendő első napjaiban. Mint ismeretes, két nyomdában kísérletképpen bevezetik a csökkentett munkaidőt. A feltételek megte­remtése után az év második felétől a többi vállalatnál is lehetőség lesz a rövidebb mun­kaidő alkalmazására. A kollektív szerződések a túlóragazdálkodásban is megszüntetik a dolgozókra hátrányos körülményeket. Az új Munka Törvénykönyve feloldja a munkaerő­gazdálkodás kötöttségeit. Ugyanakkor intéz­kedések születtek — Dunaújvárosban, Lábat­lanban és másutt — a népgazdaságot kedve­zőtlenül befolyásoló papírhiány csökkentésé­re. Az igények tehát nemcsak az egyének köz­vetlen életkörülményeit érintik, hanem köz­vetve iparágaink fejlesztésében is jelentkez­nek, és ezeket is ki kell elégítenünk. Ebben az esztendőben jelentős feladatok várnak ránk. Jelenlegi ötéves tervünk telje­sítésének harmadik esztendejébe léptünk, az idei terv sikeres teljesítése céljából hasznosí­tanunk kell az új gazdaságirányítási rendszer adta lehetőségeket. A gazdasági reformot esz­közként — mind hatékonyabb eszközként — kell felhasználnunk népgazdaságunk fejlesz­tése, népünk boldogulása érdekében. Helyes, ha egyértelműen kimondjuk: politikai érdek­­védelmi feladatainkat csak akkor tudjuk ma­radéktalanul teljesíteni, ha sikerrel valósul­nak meg gazdasági céljaink, ha az új mecha­nizmus működése mind zavartalanabb lesz. Központi vezetőségünk legutóbbi ülésén is megfogalmazódott: teljes erőnkkel támogatjuk az új gazdaságirányítási rendszer életbelépé­sét. Nagy körültekintéssel, felelősséggel kell elemeznünk a gyakorlatot, az életet, az eddi­ginél igényesebben kell általánosítanunk a tapasztalatokat. Hibát vétenénk, ha késve is­mernénk fel iparágainkban, dolgozóink köré­ben észlelhető jelenségeket, igényeket, ha nem vennénk észre időben a kedvező ténye­ket, tendenciákat, éppúgy, mint a kedvezőt­leneket. A jövő optimizmust sugároz, a feladatok nemesek, népünk, ezen belül szakszerve­zetünk tagságának felemelkedését szol­gálják. Szakszervezetünk kötelességének tart­ja, hogy társadalmunk gazdasági és politikai célkitűzéseinek megvalósítását segítse, amely összességében eredményezni fogja iparágaink dolgozóinak egyenletesen javuló, tartós jólé­tét és boldogságát, éz 1968. évi feladatokról tárgyalt a központi vezetőség Öt nyomdában csökkentették a linószedők munkaidejét Szakszervezetünk központi vezetősége 1967. december 19- én ülést tartott, amelyen megjelent: Geréb Sándorné, a Szakta­nács titkára és Horváth Gyula könnyűipari miniszterhelyettes. Napirenden szerepelt: »A gazdaságirányítás új rendszeréből adódó feladatok­«, előadó Gerlach Ferenc. »Javaslat szakszer­vezetünk elnökségének 1968. évi programjára és az 1968. I. fél­évi munkatervére", előadó Gajda László. »Szakszervezetünk 1968. évi költségvetése«, előadó Horváth Lajos. A központi ve­zetőség vita után a beterjesztett jelentéseket, javaslatokat el­fogadta és megfelelő határozatokat hozott. Az alábbiakban részleteket közlünk Gerlach Ferenc elvtárs beszámolójából. h­­úsz nap körüli nyereségrészesedés Az előadó bevezetőben ipar­ágaink 1967. évi tevékenységét elemezte. Rámutatott arra: a Papíripari Vállalat előzetes becslések szerint éves tervét alapanyagból 90, a papírgyár­tásban 98 és a feldolgozó tevé­kenység területén 101 százalék körül fogja teljesíteni. A pa­pírgyártásnál mutatkozó lema­radás abból adódott, hogy egy­részt nem volt szükség a terve­zett facsiszolat előállítására, másrészt a Dunaújvárosi Pa­pírgyár messze nem teljesíti tervezett programját. A csepeli és szolnoki új gépek ezzel szemben a várakozáson felül beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. A nyereségrésze­sedés a papíriparban 18—20 nap körül várható. A Nyomdaipari Tröszt idő­arányos (11 hó) programját 100,6%-ra teljesítette. Elmarad,­dás a könyvkészítésnél mutat­kozik, amelynek oka a papírel­látásban mutatkozó nehézsé­gek. A könyvexportnál gondo­kat okozott az imprimatúrák késedelmes­, visszaküldése. A Nyomdaipari Trösztnél a nye­reségrészesedés szintén 20 nap körül várható. Gerlach Ferenc elvtárs a to­vábbiakban a jubileumi m­un­­kaverseny eredményeit, sike­reit méltatta, majd rátért az 1968. évi tervvel összefüggő feladatok ismertetésére. A könnyűipar 1968-ban a terme­lését 8%-kal növeli. A Papír­ipari Vállalat 17%-kal több alapanyagot, 9%-kal több pa­pirost kíván előállítani és 4%- kal növeli a papírfeldolgozói tevékenységet. A nyomdaipar­ban, a rendelkezésre álló pa­pírmennyiségnek megfelelően, 1-3%-os növekedéssel számol­nak. Könyvből kb. 6%-kal, fo­lyóiratból és napilapból 10%­­kal, dobozból 3 ezer tonnával többet állítanak elő. Az export­­könyvterv 3 ezer tonnára te­hető. Mind a papír-, mind a nyomdaiparban a felkészülés, az anyaggal való ellátottság ki­elégítőnek mondható. A könyvkiadás mennyiségi feladatai ebben az esztendő­ben azonosak az 1967. évivel. A papír- és nyomdaipari költ­ségek emelkedése azonban a kiadóknak gondot okoz, mivel a könyvek ára nem változik. Kérdés: hogyan tudják­ majd fedezni a­ rendelkezésükre ál­ló állami hozzájárulásból a többetköltségeket. Az előadó ezután a szocia­lista munkaverseny 1968. évi feladatait ismertette. Elmon­dotta többek közt, hogy a mi­nőségi színvonal emelése to­vábbra is az egyik legfontosabb célja a versenynek. Ezért foly­tat­ni kell mindazokat a moz­galmakat, amelyek a minőség javítását szolgálják. Hangsú­lyozta: a szakszervezetek meg­növekedett önállóságát, szere­pét helytelen úgy értelmezni, hogy a munkaverseny szerve­zését egyedül a szakszervezet végezze. Országos, ágazati és vállalati szinten egyaránt a gazdasági vezetés és a szak­­szervezet együttes feladata a munkaverseny szervezése, irá­nyítása. A szervező tevékeny­ség lényege a programok, vál­lalások teljesítéséhez szükséges feltételek megteremtése. Ne „spekuláljanak­’ a bérfejlesztéssel A beruházásokkal kapcsolat­ban az előadó kiemelte, hogy mindenekelőtt a folyamatban levő beruházások befejezését kell szorgalmazni. Hitelt 1968- ban csak az eredményt növe­lő, viszonylag gyorsan megté­rülő, az exportlehetőségeket bővítő, a gyártmá­­ykorszerű­­sítést gyorsító, a lakosság el­látását javító fejlesztésekre le­het elsősorban igénybe venni. Hitellel 1968-ban még nem old­hatják meg vállalataink szá­mos, helyenként­­égető problé­máikat, jóllehet, ezek rendezé­se indokolt volna. Erre csak később kerülhet sor, a gazdál­kodás eredményességétől füg­gően. Befolyásolja ez a körül­mény a szociális, kulturális, munkavédelmi létesítmények fejlesztésének lehetőségeit is. Ezeknél ebben az esztendőben legalább szinttartásra kell tö­rekedni. Gerlach elvtárs ezután a bé­rezés kérdéseiről szólt. A gaz­dasági vezetők egyes helyeken a rendelkezések helytelen ér­telmezéséből adódóan arra az elhatározásra jutottak, hogy az átlagbért tartalékolják, és az év végén, mint nyereséget, fel­osztják a dolgozók között. Szakszervezetünk központi ve­zetősége ezzel nem érthet egyet. A kormány 1,5—2­,6-os reálbér-növekedést jelölt meg célul, és a bérek megfelelő dif­ferenciálására hívta fel a fi­gyelmet. E célok csak úgy va­­lósíthatók meg, ha a bérfej­lesztésre tervezett összeget, már az év elejétől megfelelően felhasználják. Az 1968. január 1-ével beve­zetésre kerülő árreformról az előadó elmondotta, hogy annak célja­ a társadalmi költségek­hez jobban igazodó, a piac ér­tékítéleteit is tükröző rugalma­sabb árrendszer kialakulása, amelyben szerephez jut a ke­reslet-kínálat tényezője is. Ár­rendszerünkre hosszú évekig a merev hatósági árak voltak a jellemzőek, ez gátolta a lakos­ság igényeinek kielégítését. a (Folytatás a 2. oldalon) Az olasz testvér szakszervezet kongresszusa Az Olasz Nyomda- és Papír­ipari Dolgozók Szakszervezete december 6 és 10 között a Garda-tó partján fekvő Sir­­mionéban tartotta meg VIII. kongresszusát, melyen mint­egy 50 000 dolgozó képvisele­tében 130 küldött vett részt. A tanácskozás elején F. Arcese titkár meleg szavakkal emlé­kezett meg — a hazánkban is jól ismert — Giovanni Val­­darchi elvtársról, az olasz testvérszakszervezet. 4 évvel ezelőtt elhunyt főtitkáráról. Az országos vezetőség »Az erősebb, befolyásosabb és egy­ségesebb szakszervezetet a dolgozók érdekeinek mind hathatósabb védelme érdeké­ben« című beszámolóját Gior­gio Pavanetto főtitkár terjesz­tette a kongresszus elé. Refe­rátumában széles körű átte­kintést nyújtott az ország gaz­dasági életéről és a két ipar­ág helyzetér­ől. A hazai és a nemzetközi tőke összefogása egyre fokozódó kizsákmányo­lást jelent a munkások számá­ra. A munkaintenzitás állandó fokozására kényszerítik őket, ugyanakkor a technika fejlő­désével párhuzamosan csök­ken a szakmunkások iránti igény. Az elmúlt három esz­tendőben például 382 ezerrel csökkent Olaszországban a foglalkoztatottak száma. A munkanélküliség nagy fegyver a tőkések kezében. Az elbocsá­tás lehetőségét fenntartva, számtalan szakmunkást kény­szerítenek arra, hogy segéd­munkásként vagy gépkezelő­ként dolgozzanak alacsonyabb bérért. Köztudott dolog, hogy az európai Közös Piac orszá­gai között a legalacsonyabb munkabérek Olaszországban vannak. A szakszervezetek és a dolgozók harcának eredmé­nyeként kivívott béremelése­ket és munkaidő-csökkentése­ket az árak állandó növekedé­se és a mértéktelen túlórázta­tás ellensúlyozza. A szakszervezet tevékenysé­gében rendszeresen napiren­den szerepel az üzemi szak­­szervezeti élet létjogosultsá­gának és az üzemi bizottságok szerződéskötési jogának mind szélesebb körű elismertetése­ a munkaadókkal. Ez évben pél­dául jelentős erőfeszítéseket igényelt a nyomda- és papír­ipari kollektív szerződések megújítása a tőkések merev magatartása miatt. Az ered­ményesebb harc feltétele a munkásszervezetek összefogá­sa, a különböző irányzatokhoz tartozó szakszervezetek egy­ségének megteremtése. Ez csendült ki a mintegy 53 hoz­zászóló többségének szavaiból is. A kongresszus vendégeiként szeretettel köszöntötték az olasz­­szaktársak az angol, belga, csehszlovák, francia, magyar, svájci és szovjet test­vérszakszervezet küldötteit is. Elnökségünk megbízásából Kimmel Emil főtitkár képvi­selte szakszervezetünket, aki felszól­a­l­ásá­ba­n i­parágai­nk dolgozóinak szívélyes üt­vözle­­teit és jókívánságait tolmá­csolta a kongresszus részve­vőinek, majd a Nyomdaipari Szakszervezetek II. Nemzet­közi Konzultatív Konferenciá­ja szellemében a nemzetközi összefogás szükségességét hangsúlyozva, a szervezeteink között kialakult baráti kap­csolatok fejlesztését, a további együttműködés erősítését ja­vasolta. K. T. Szakszervezetünk központi vezetősége, elnöksége és lapunk szerkesztősége boldog, sikerekben gazdag új esztendőt kíván a szakmánkhoz tartozó vala­mennyi dolgozónak, szakszervezeti aktivistánál.­. tisztségviselőnek !

Next