Typographia, 1968 (100. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

4 Hamar megszokták az olvasók az Esti Hírlap új formátumát TYPOCRAPHIA KELL, NEM KELL­­ . r .. . .« jó vagy rossz é leteti könyvtár? Ma már minden nagyobb üzemnek van könyvtára. Tör­vényszerűen csökkent tehát a központi könyvtár olvasóinak száma. De változott az olvasók összetétele is. Többségük idős, és a megszokás hozza ide, hi­szen van, aki több évtizede innen viszi olvasnivalóját. De mind több a nem szakmához tartozó, a környező lakosság­ból verbuválódó olvasó. Könyvtárunk azonban ennél többre alkalmas, és nagyobb feladatokat el tud és el kell Először is azt kellett célul megjelölni, hogy a belső ren­det teremtsük meg, ami az eredményes munka alapja. Sürgős feladatként jelentke­zett a rohamosan fogyó olvasó­létszám további csökkenésé­nek megszüntetése, illetve a csökkenő irányzat megfordí­tása. A belső rendteremtést a múlt év végéig elvégeztük. Ezután hozzáfoghattunk az ol­vasókkal való foglalkozáshoz, a toborzáshoz. Létrehoztuk a könyvtár mellett az irodalom­barátok klubját. Havonta egy összejövetelt tart a klub, ahol az olvasók találkozhatnak írókkal, hivatásos és amatőr művészek tolmácsolásában hallhatnak irodalmi műveket. Ez, valamint a propaganda­­eszközök fokozott igénybevé­tele (mint pl. plakátok a könyvtárban, a művelődési otthon belső és külső vitrinjei­ben, ajánló bibliográfia készí­tése negyedévenként az újon­nan beszerzett könyvekről, meghívók az irodalombarátok klubja rendezvényeire, együtt­működés a Szabó Ervin könyvtár 9. sz. fiókjával stb.) meghozta a gyümölcsét. Né­hány szám eléggé illusztrálja ezt a tényt. 1967. január 1-től november 15-ig több beirat­kozott olvasónk volt, mint 1966-ban egész évben. 1966-ban 9254 könyvet köl­csönöztek ki egész évben­ látnia. Irányító, segítő, koor­dináló teendői is vannak. Amióta a könyvtárnak füg­getlenített könyvtárosa van, sokszor hozzáfogtunk az ilyen jellegű feladatok megoldásá­hoz, azonban személyi problé­mák miatt nem tudtunk en­nek megfelelően eleget tenni. A művelődési otthon vezető­sége 1967. évben megoldotta a személyi problémát, és ezzel megnyitotta az utat a könyv­tári munka megjavítása előtt. 1967-ben január 1-től novem­ber 15-ig már 12 054 kötetet, vagyis 2781 könyvvel több volt forgalomban az előző évinél. Elméletileg tehát a könyvtár minden könyvét egyszer kiköl­csönözte az év folyamán. Egy másik kimutatás szerint egy olvasó átlagosan 44,2 könyvet kölcsönzött az év folyamán. Fontos feladatunk a könyv­­állomány összetételének fej­lesztése is. Az irányelvek sze­rint 75—25% a szépirodalmi és az ismeretterjesztő könyvek helyes aránya a mienkhez ha­sonló közművelődési könyv­tárban. Ez nagyjából így is van nálunk (bár ez a könyv­kiadás függvénye is), de­­a szépirodalmi állományon be­lül van még javítanivalónk, például a mai szépirodalom ja­vára. A központi könyvtár a Ma­gyarországon érvényben levő hálózati elv szerint a szak­­szervezetünkhöz tartozó bu­dapesti nyomdai, papírgyári, kiadói stb. vállalatok könyv­tárának központi segítő, irá­nyító könyvtára. Ezt a felada­tát azonban csak most kezdi betölteni. A SZOT idevonatkozó hatá­rozata értelmében üzemeink túlnyomó többségében nem önálló, hanem letéti könyvtá­rat kellene működtetni. A központi könyvtár ennek a le­téti könyvtárhálózatnak a központjai duljanak, és azonos összegért több könyvet adhassanak ol­vasóik kezébe. A gyakorlat azonban az, hogy szívós, lassú munkával kell meggyőzni a szakszervezeti bizottságokat a letéti könyvtári forma helyes­ségéről. Ennek fő oka: a mi régi hibánk. A tavaly leváltott könyvtárosunk néhány évvel ezelőtt kötött néhány üzemmel ilyen letéti szerződést, de nem hajtotta végre. A szerződést kötő üzemek úgy érezték — akkor jogosan —, hogy ők csak fizetnek, de nem kapnak érte semmit. Ezt a visszás helyzetet már felszámoltuk. 1967-ben több üzemmel kötöttünk ilyen szer­ződést, és mindent elkövet­tünk, hogy maximálisan telje­sítsük vállalt kötelezettségein­ket. Ahol megértik a fent le­írtak fontosságát, ott az együttműködési készség jó, és az eredmény nem maradhat el. Beszédes példa erre a Ság­­vári Nyomda, amelynek könyvtárosa a Typographiá­­ban is nyilatkozott a letéti könyvtár sikeréről. A vonako­dás néhány üzem részéről mégis tovább tart. Arra hi­vatkoznak, nem tudják bizto­sítani a könyvcsere technikai lebonyolítását, nem tudnak szállítóeszközt biztosítani. A valódi okok nem ezek! Más okokról van itt szó. Az egyik: van üzem, ahol az szb eddig semmit nem költött könyvek­re, és a jövőben sem akar. A másik: a tulajdonjog kérdése. Az a kérdés, belátják-e, hogy nem a tulajdonjog a legdön­tőbb, hanem az, hogyan tu­dunk kisebb ráfordítással többet adni az olvasóknak? Bízunk benne, hogy napról napra több szakszervezeti bi­zottságban kerekedik felül a józan belátás. simon endre Először: belső rendteremtés Mi a letéti könyvtár? Az üzemek túlnyomó több­ségében működik könyvtár, ahol a könyvállomány bőví­tése úgy folyik, hogy a szak­­szervezeti bizottságok évente, a dolgozók számát és a ren­delkezésükre álló pénzösszeget figyelembe véve, bizonyos ösz­­szeget költenek könyvvásár­lásra. Minél nagyobb az üzem, annál szerencsésebb helyzet­ben vannak az ott dolgozók. A mi szakmánkban sok a 100—300 fővel dolgozó üzem. Vegyünk egy átlagot: 200 fő után egy évre 200 X 5 - 1000 Ft-ot költ egy ilyen vállalat könyvtári könyvre; 25 Ft-os átlagkönyvárat figyelembe vé­ve az ilyen üzem 40 köny­vet tud vásárolni egy évben. Ez kevés, hiszen egy dolgozó­ra ebben az üzemben 0,5 új könyv esik évente. A letéti könyvtári rendszer célja több irányú. Először: meg akarja szüntetni a kis­üzemek hátrányos helyzetét könyvbeszerzés szempontjá­ból. Másodszor: az egy-egy könyvtárban kiolvasott köny­vet, amely ott már »elfekvő készletnek« tekintendő, más helyre viszi, ahol olvasókra ta­lál. Harmadszor: szakmánk­ban kevés helyen van függet­lenített könyvtáros. A sok he­lyen sűrűn változó könyvtáro­sok képtelenek a lassan, de biztosan növő könyvállományt biztonságosan kezelni. A nem olvasott könyvek állandó hely­hiányt, adminisztratív terhet jelentenek. Csökkentik a könyvtár áttekinthetőségét, helyet és nyilvántartást igé­nyelnek. Az a vállalat, amelyik be­kapcsolódik a letéti könyvtá­rak rendszerébe, a könyv­­vásárlásra tervezett összeget befizeti a központi könyvtár (Gutenberg Művelődési Ott­hon) számlájára. Az így befi­zetett összegből a központi könyvtár külön »letéti könyv­tárat« hoz létre, ahol minden, érdeklődésre számot tartó könyvet több példányban is megvásárol. A letéti szerző­dést kötő üzemek ebből a könyvtárból frissíthetik fel, csere formájában, könyvállo­mányukat. Arra gondolhatnánk: ennyi előny láttán a vállalatok könyvtárai kapva-kapnak azon, hogy terheiktől szaba- SZILVESZTERI ÓLOMSZILÁNKOK »Modern« káder jellemzés: szere­tő apa, kiváló férj, nagyszerű baj­társ, felejthetetlen barát — és na­gyon ügyes kalkulátor . . . Demokratikusan irányít. Rend­szerint egyetért önmagával. Érdekes, otthon az asszonynál szó sem lehet vétójogról. Figyelmeztettek, hogy a hiúság­ra, a hagyománytiszteletre és az emberek nagyfokú érzékenységére szakmánkban ügyelnünk kell. A »­baj­« csak az, hogy a lap havonta legalább egyszer megjelenik. _ai__ TERITOTÉPÉS (Fogalomelemzési és közgazdasági értekezés) A TERITOTÉPÉS új közgazda­­sági fogalom. Megértéséhez nem szükséges elvégezni a főiskolát, sem egyetemet, csak egy kicsit ki kell menni az életbe. Amikor elő­ször hallottam a fogalomról, azt hittem, valamilyen új népművé­szeti ágról van szó. Később jöttem rá: a terítő tulajdonképpen nem terítő, hanem szimbolikus kifeje­zés. Helytelen tehát azt képzelni, hogy valamit kiterítenek az asz­talra és utána elkezdik tépni. A térítőt tulajdonképpen még soha senki nem látta, újabban mégis futnak utána, úgy szaladnak, ahogy csak kondíciójukból telik. A neve: nyereség. Megjelenési for­mája: pénz. Pontosabban több pénz. A tépés kifejezés már valahol közelebb jár az igazsághoz. A te­rítőtépés nevű társasjátéknak beil­lő közgazdasági aktushoz legalább két személy (jogi személy) kell. Az egyik személy azt mondja: »ennyi«, a másik azt fereli rá, hogy »nem«. Erre elkezdődik a hoci-nesze, adom — nem adom, veszem — nem veszem. A játék alapja egy darab — nem terítő nagyságú — papír, amit szaknyel­ven kalkulációnak hívnak. Amint a kalkulációt letették az asztalra, elkezdődik a tépés. (Van, aki a haját tépi a kalkuláció láttán.) Így aztán eljátszogatnak egy dara­big. Közben hol mosolyognak, hol dühösen veszekednek, egymásról egyet és mást gondolnak és így to­vább. MINDEGYIK FÉL természetesen arra törekszik, hogy a térítőből minél nagyobb darabot tépjen le. Elkezdik a térítőt húzni, cibálni. Akinek sikerül a másiknál na­gyobb darabot szereznie, az örül. A másik bosszankodik, aztán jól megmarkolja a térítőt, és ő is ránt rajta egy jó nagyot. És ez így megy ... (Hogy meddig? Egy év múlva megmondom.) A terítőtépést némely személyek nagyon ügyetlenül művelik. Mind­ez azért van, mert nem értenek a pszichológiához. Egyik-másik sze­mélynél már az első pillanatra ki­tűnik, hogy milyen mohó, azon­nal óriási darabot akar letépni a térítőből. Ezzel a másik felet fel­­düh­íti, és az is nagy elánnal fog neki a húzásnak. Ebből aztán konfliktus keletkezik. A rutino­sabb képők megfontoltan, körülte­kintéssel közelednek a térítőhöz, kitapintják, hol a legkisebb az el­lenállás, hol érhetnek hamarabb a célba. Apránként gyűjtik össze az óhajtott terítőmennyiséget. Nem akarnak mindjárt, az első fázisban learatni minden babért. Partne­reik is másképp ülnek oda az asz­talhoz, kevesebb bennük az indu­lat. Szó, ami szó, a terítőtépés fel­­készültséget, kellő áttekintést, jó taktikai érzéket és egyéb tulajdon­ságokat követel. KÖZGAZDASÁGi és fogalom­elemzési értekezésemet ezzel be­fejeztem. Csupán azért adom köz­re, mert majdnem elhangzott a tv szilveszteri műsorában. —ai— A Gutenberg Kórus sikeres szereplései A Gutenberg Kórus decem­ber 9-én nagy sikerű koncer­tet adott a Kellner Sándor Művelődési Otthon helyiségé­ben. Másnap, december 10-én részt vett a rádió Kóruspó­dium című műsorának nyilvá­nos záróadásában. A kórus 192 együttes közül a legjobb 25 közé jutott, és vé­gül bekerült abba a 10 együt­tesbe, amely részt vett a nyil­vános rádióadáson. A kórus kiváló eredményé­nek elismeréseképpen a rádió zenei főosztályától oklevelet kapott, a SZOT pedig a fenn­tartó művelődési otthont egy magnóval ajándékozta meg. További sok sikert kívá­nunk a kórusnak és vezetőik­nek: Botka Valéria és Csányi László karnagyoknak. A váróterem sarkába húzódott, a tömzsi, piszkos vaskályha mellé. Zseb­tükröt kotort elő, látta, az állát jócskán kiverte a kétnapos borosta. Szeretett volna megborotválkozni, de undorodott az állomás mellékhelyiségétől. Táskája lezárva hevert mellette, elodázta az egé­szet, majd talán holnap. Pislákolt a huszonötös körte a meny­­nyezeten, homályban hagyta a padokat, a horkoló, nyögve szuszogó embereket, egy-két gyereket, anyjuk ölébe dőlve aludtak, félig betakarva kendőkkel, ka­bátokkal. Még három óra. Reggel már nem evett, türelmetlen volt, cellatársának csomagból kapott sü­teményét is visszalökte. Felkábultan hallgatta a nevelőtiszt, a börtönparancs­nokság intelmeit, eliramodtak a feje fe­lett a mondatok. Pénzt is kapott, egy év alatt nem keresett sokat, haza is küld­tek, az »ellátás« is elvitt. A százasokat belső zsebébe rakta, a fakofferban el­fért minden egyéb holmija. Azzal indult el: nem szabad emlékez­ni. Az emlékezés gyengíti az embert, az ő szakmájában pedig a gyengeség bu­kást jelent. Szakmának vette a tolvaj­­lást, kicsit már gépiesen tette, szerzett rutinnal dolgozott, meglehetős bizton­sággal. »Jó arcom van« — gondolta né­ha, és tényleg, elég tiszta vonásai vol­tak. Csak kétszer bukott le, egyszer há­rom hónapot kapott, utoljára már egy évet. Köd osont be az ajtón, összébb vonta kiskabátját. Egy csomag nyomta az ol­dalát, elhúzódott. Aztán megnézte a pakkot. Kövér asszony őrizte, hajnal ÚTON előtti mély álomban döntötte kendős fe­jét a támlára, félig nyitott szájjal szu­szogott, keze a kosárból kilógó terítőn pihent. Egy liba feküdt a pakkban, zsíros, hét­nyolc kilós. Rózsaszínre tisztítva, egé­szen friss vágás, nyaka fehér papírba tekerve. Körülötte mindenféle füstölt áru: kilós szalonna, oldalas, zsírpapír­­ban sertésmáj, néhány pogácsa. A ken­dő csücskével lenyomtatva egy barna, degeszre tömött falusi tárca. Az asszony keze a kendőn, a tárca kicsit elcsúszott alóla. A pislogó körtét ügyelte, alig vetett erre némi fényt. Előtte, háttal neki, két vasutas, elfáradt, egymásnak dűlő em­berek. Fiatalabb nő két paddal előtte, alvó fiúcskát takar, a nagyobbik gyere­ke, a kislány halkan duruzsol. A kövér nő tovább aludt. Keze lej­jebb csúszott, a terítő most jobban ta­karja a bukszát, de már egészen bele­nyomódik az oldalába a jókora fonott kosár. Tulajdonképpen csak egészen ke­veset kell fészkelődnie. Esetleg a kosa­rat, fülénél fogva, másként helyeznie. Mozdult egy keveset, felébred-e az asszony? Nem riadt fel, csak szusszan­tott, s mélyebben szedte a levegőt. A kislány, a két paddal előtte pusmogó, viszont lecsúszott az anyja mellől. Az ember mozdulatlan maradt. A gyerek, sorra nézegetve az alvókat, közelebb jött. Szemügyre vette a kövér asszonyt is­. A libán kicsit eltűnődött, aztán hozzá fordult. — Szegény — mondta a betekert fe­jű állatra — szegény. — Hm? — Sajnálom. Én mindig sajnálom az állatokat. Te nem? — De ... Tulajdonképpen. — Gondoltam. — A gyerek az em­ber kezét nézte, keskeny, formás ujjait. Büszke volt a gyorsaságukra mindig. A kislány megérintette. — Te nem bán­tanád őket, ugye? Jó meleg a kezed. Nagyanyám minden héten csibét vág, neki vastag ujjai vannak. Markol. A tied más. — Más. — Zavartan nézett a gyerek­re és zsebre dugta a kezét. A kislány megint a libára figyelt. — Én nem fogok állatot bántani. Ha vigyázok, szép marad a kezem. Anyuka mondta. Pokolian ostobának érezte magát A gyerek odébbment, puhán, szinte reb­benve. A terítő már teljesen a bukszán feküdt, csak a hasas tárca domborulata tetszett át rajta. Kicsit meglökte az egé­szet az oldalával: a kövér asszony hor­­bantott egyet, s nehéz sóhajtással felné­zett. A síneken túl halvány, fehéredő csík rajzolódott az ég aljára. Három kis csörrentéssel felébredt az ajtó előtt a jelzőberendezés. Alig észrevehető, csen­des mozgás futott végig az embereken. Valaki dörmögve megjegyezte: — Tíz perc még. Elindult Mórról a személy ... várkonyi margit 1963- január 1» KERESZTREJTVÉNY VÍZSZINTES: Kétbetűsek: RT, MO, TO, LU, NA, RY, BN. 2. Francia betűszedő. 11. Ilye­n tu­lajdonos is van. 12. Gyümölcsöt. 14. Vissza női név becézve. 16. Ket­­recszerű hely. 17. Ilyen oltó is van. 18. Nyomdai gépterem. 20. Havat gyúr. 21. Vízi jármű. 22. Lócaszerű ágy éktelenül. 23. Vízi állat. 24. Dohány. 26. Négy különböző más­salhangzó. 29. Liszthez kevert víz­zel készített pép. 31. Mint a 11. víz­szintes. 32. Azon a helyen. 33. Fás terület. 35. Vissza göngyöleg. 36. Pénz németül. 39. Végtelen Pest megyei község. 42. Jelez. 44. Ló haj­tója. 45. Pálca. 46. Római 103. 48. Horogra való csalétek. 49. Te­levízió egyik mesealakja (baba). 50. Állateleség. 52. Keverve dal. 53. Énekes madarat vissza. 54. Köz­lekedési területre. 55. Keresztrejt­vényekben sokszor szerepelt ki­rály. 56. Rendkívüli jelenségre. FÜGGŐLEGES: Kétbetűsek OT, UT, RP, TA, KK, OC, SI, AS, LR. 6­1. Könyvek és újságok készítése a vakok számára, mégpedig a hat pont (. . .) kombinációjából álló Braille-féle betűkkel. 3. Gumós nö­vény. 4. Szlovákul vessző. 5. Szerb— horvát nyelven letét. 6. Nyelvi ala­kulat, nyelvjárás (gör). 7............via, Pavlov Grigorjevics (1891—) szov­jet-ukrán költő, publicista, állami díjas. 9. 10 pontos betűnagyság megjelölése. 10. Sivatagi állat. 13. Magyar Optikai Művek. 15. Fene­­vadak. 17. Végtelen Fejér megyei község. 19. Hangnem. 21. Ragadozó madár. 25. Az egyazonos elvek sze­rint készült betűk sorozata, me­lyet a nyomdász rendszerint garni­túrának mond. 27. Csík mással­hangzói. 28. Eleséges tömlő. 30. Dal­mű. 34. Nyomdász- és művészkö­rökben használt német szó az olva­só figyelmét felkeltő s­őt a szöveg­rész olvasására is rávezető, több­nyire igen feltűnő rajzbeli vagy szedési elemeknek a fogalmára. 37. Szedőgép. 38. Latin szövetség. 30. Pest megyei község. 40. Ellenzők sapkáknak a homlok fölé kinyúló lapos, kemény része (ném). 41. Eb név. 43. Visszagurít. 45. Edény. 47. István, Péter, Tamás. 49. Óriáskígyó. 51. Fizimiska. 53. Ital. Beküldendő sorok: Vízszintes 2. függőleges 1., 9., 25., 34., 37. A helyesen megfejtők között könyvjutalmat sorsolunk ki. — Be­küldési határidő: 1968. január 15. A decemberi keresztrejtvény he­lyes megfejtése: Hellogravir — Átmásolás — Auflage — Akcidens — Fűződrót — Kondíció. TÉLEN KÖDBEN JEGES, CSÚSZÓS ÚTON ÓVATOSAN VEZESSEN!

Next