Typographia, 1970 (102. évfolyam, 1-12. szám)
1970-11-01 / 11. szám
1970. NOVEMBER 1 TYPOCRAPHIA IFJÚSÁGI KLUB „Regöljetek kalákába... ” Se beat, se folk-song, hanem mi ? A kaláka szót ma már csak a néprajz őrzi szótárában. Dologidőben a régi falusi emberek közösen egymás segítségére siettek, s így a terményt hamarabb betakaríthatták, a házat könnyebben felépíthették. Régen a kaláka adta meg a falusi közösség összetartó erejét, elősegítette egymás megbecsülését, sőt, elplántálta az emberek között a testvéri szeretet érzését is. A Kaláka együttes szeptember végén tartott egy önálló estet a Gutenberg Ifjúsági Klubban. A klubtagok mindig nagy izgalommal és rajongással várják a három fiatalembert, hiszen emlékezetesebbnél emlékezetesebb élményt kapnak tőlük. Mi a sikerük titka? Mikó István az együttes vezetője szerényen mosolyog: — Szeretnénk természetesen, egyszerűen zenélni és énekelni. Őszinteségre törekszünk, talán ez ragadja meg leginkább korosztályunkat. — Beat, folk-beat vagy folk-song énekesek vagytok? — Kimondottan egyik műfajt sem képviseljük. Voltaképpen verseket zenésítünk meg, és azokat próbáljuk előadni egyéni stílusunkban. Természetesen a beat, mint zenei irányzat, hatással van ránk, noha nem célunk beatet játszani, vannak rajtunk kívül épp elegen, akik ezt csinálják. A beat egyetemes műfaj, szinte az egész világon játsszák, a szórakoztató ipar egyik forrása. Mi az egyéni hangunkat és kifejezőkészségünket szeretnénk megtalálni. Ezért nagyszerű volt, amikor felfedeztük azt a kincsesbányát, melyet sokan már nemlétezőnek véltek: a népdalaink és népzenénk világát. — Így hát folksong együttes vagytok? — Úgy néz ki, hogy a folksong nálunk kezd divattá válni. Sok kezdő együttes külföldet, főleg az amerikai folksongot akarja utánozni. Némelyek „mű” magyar folk-songot gyártanak sokszor igen bárgyú szöveggel és jellegtelen, sallangos dallammal, vagy egy önálló szövegre ruházzák valamelyik népdalunk ruháját és így akarnak modernkedni. Én és társaim nagyon óvatosan közelítünk a népi kultúrához, egyszerűen nem akarjuk eljátszani a klasszikus értéket és a benne rejlő szépségeket. Hangszereink: gitár, dob, cselló, furulya. Klasszikus zenét mindhárman a Lorántffy zenei általánosban tanultunk. Barátaimat még be sem mutattam: Grylus Dániel (dob, gitár) és Radványi Balázs (cselló). — Hol tüntetek fel, s mik a további terveitek? — A Tölcsvay Klub volt a mecénásunk. Az első komoly műsorunk után a Népszabadság írt egy dicsérő cikket, majd az Ifjúsági Magazin is megemlékezett rólunk. Szerepeltünk a rádió „Táskarádió” c. műsorában, augusztusban részt vettünk a kecskeméti népzenei fesztiválon. Meghívást kaptunk az Egyetemi Színpadtól, a Csili irodalmi színpadától, továbbá fellépünk az egyetemi klubokban és természetesen a Gutenberg Művelődési Otthon ifjúsági klubjában, ahol mindig lelkes közönség fogad. Nagyon szeretjük ezt a klubot, szinte már törzsgárdának érezzük magunkat. — örülünk neki, hogy náluk itthon vagytok. Remélem még sok találkozásunk lesz veletek, addig is sok sikert kívánunk nektek: „regöljétek össze egy kalákába" az imitt-amott bizony vegetáló KISZ-szervezeteket, hogy ismét érezzék a közösség összetartó erejét, az eszméért való őszinte lelkesedést. .. KOVÁCS ISTVÁN Szerkesztőségi és kiadói gépírók jubileumi versenye Tizedik alkalommal rendezte meg az Újságírók és lapkiadói dolgozók szakmai szakszervezeti elnöksége a szerkesztőségi és kiadói gépírók országos versenyét. A hagyományoknak megfelelően az idén is magas szintű zsűri vezette a versenyt és értékelte a dolgozatokat. A budapesti verseny vezetője és a bíráló bizottság elnöke dr. Barabási László, az országos gyors- és gépíró versenybizottság titkára volt, míg az azonos időben és azonos feltételekkel tartott megyei versenyeket az illetékes területi gépíróiskolák legkiválóbb tanárai vezették. A szerkesztőségi és kiadói gépírók országos versenye jelentős rangot vívott ki tíz év alatt. Az itt elért eredmény szerepel a vállalati minősítésben is, az erkölcsi siker mellett a jó helyezést anyagi juttatásokkal értékelik. A szerkesztőségi és kiadói gépírók versenyének legjobbjait számon tartják a hazai, sőt a nemzetközi gépíró versenyzők közt is, több alkalommal előfordult már, hogy néhányan az országos válogatottban is szerepeltek. Az idei versenyre 24 gépíró nevezett és 21-en indultak. Különösen szép számú jelentkező volt a hírlapkiadó és lapkiadó vállalatoktól, valamint a megyei lapoktól. Sajnálatos viszont, hogy a legtöbb gépírót foglalkoztató Magyar Távirati Irodától nem akadt induló versenyző, pedig közülük jó néhányan az elmúlt években sikerrel versenyeztek. A megyei lapok gépírói külön említést érdemelnek, hiszen várakozáson felüli eredményeket értek el. Bíró Árpádné, a Kisalföld (Győr) szerkesztőségének dolgozója a második, Nádor Klára, a Fejér megyei Hírlap (Székesfehérvár) dolgozója pedig a hatodik helyet szerezte meg a rangos mezőnyben. A versenyt Kun Irén (Népszabadság) nyerte, a harmadik helyet Nagy Erzsébet, a negyediket pedig Kun Erzsébet (mindkettő Népszabadság) szerezte meg, míg az ötödik Kiss Zsuzsa (Esti Hírlap) lett. Az Újságírók és lapkiadói dolgozók szakmai szakszervezeti elnöksége az első hat helyezettet 1700—800 forint jutalomban részesítette, és 16 kiváló eredménnyel szerepelt gépírónak oklevelet adott . . Sz erkes tősége nk ,,„.tájából Gyenes Zoltán tanár. Köszönjük kedves és közvetlen hangú levelét. Jólesett, hogy úgy találta, lapunk „emberséges és esztétikus igényű”. Bartókról küldött kéziratot, sajnos, nem közölhetjük, mivel jelenlegi terjedelmünk a legfontosabb szakmai tárgyú mondanivalókhoz is kevés. Otthoni címét, sajnos nem írta meg. Kerékgyártó Mihály (Ózd): Sajnos mi nem gyűjtünk újságokat, ilyesféle archív anyagunk nincs. A Magyar Hirdető Sajtófigyelő Szolgálata kiadásában viszont a múlt évben megjelent „Belföldi lapok címjegyzéke” tartalmazza az öszszes Magyarországon megjelenő sajtóorgánumok címét, szerkesztőségét, kiadóját és magát a szerkesztő nevét. Ha Budapest, IX. kerület, Üllői út 51 III. emelet címen a Magyar Hirdetőnél megrendeli, bizonyára küldenek önnek is ilyen címjegyzéket. * Pechtier Ferenc (Baja). A honvédelmi tevékenységben kifejtett példamutató munkájáért kapott magas kitüntetéshez mi is gratulálunk, az ön és a munkatársai örömében őszintén osztozunk. A retusőr portréja — Az egyik legaktívabb szakszervezeti bizalminak Rozsnyai Károlyné — mondja Balogh Béla szb-titkár az Alföldi Nyomda szakszervezeti irodájában. — Beszélgessünk együtt, mert attól tartok, hogy szokásos szűkszavúsága és szerénysége miatt nehezen boldogul vele. Kezdetben úgy tűnt, hogy nem igazolódik a titkár aggodalma. Rozsnyai Károlyné láthatóan kedvvel és felszabadultan meséli el, hogy eredeti foglalkozása a portréfényképészet, nemrég azonban újabb szakmát szerzett, de ezt már az Alföldi Nyomdában: ofszet retusőr. Azt is gyorsan elmondja, hogy a nyomdában dolgozik a lánya (aki szintén a portréfényképezést cserélte el a nyomdai szakmáért), meg a fia is, de ő már „igazi” nyomdász, ofszet gépmester tanuló. Az ofszet előkészítő egyik részlegének szakszervezeti bizalmija. A 17 tagú csoportot fényképészek, retusőrök alkotják. Három éve tölti be tisztségét. Úgy mondja, hogy legtöbbször érdekvédelmi ügyekkel foglalkozott . Tavaly ősszel például a dolgozók sérelmezték a bérrendszert. Ugyanis nem csupán a teljesítmény döntött, hanem az emberektől független feltételek is. Az üzem vezetősége a szakszervezet kezdeményezésére reálisabb megoldást talált. Azóta egyébként az üzemrész vezetőjével fontosabb kérdésekben mindig konzultálunk. (Az Alföldi Nyomdában még nincs műhelybizottság.) — És az egyéni problémák? — faggatom tovább. — Segélyek, béremelés, óvoda, üdülés, lakás. A fiatalok kéréseit nem tudom egy mondatban összefoglalni. Ezek talán már nem is szakszervezeti ügyek. Sajnos, nem tudok mindent megoldani. Sok minden nem is az üzemre tartozik. ■ — Csak érdekvédelmi feladatok vannak? — Nem. Éppen ma kezdődik a szakmai továbbképzés első foglalkozása. — Kérem, jellemezze a jó szakszervezeti bizalmit... Előbb kitér a kérdés elől, de unszolásomra mégiscsak rááll: — Először is példamutatóan dolgozzon. Élvezze a munkatársak bizalmát, képviselje érdekeiket, emberi, szakmai, politikai fejlődésüket. De tudjon nemet is mondani. Ez a legnehezebb. Pedig el kell tudni dönteni, hogy jogos vagy jogtalan a kérés. A felelősséget nem lehet elhárítani. — Ha újra megválasztanák, vállalná? — Természetesen. Amikor Rozsnyainé elment, az szb-irodában tartózkodók egy-két vonással kiigazítják a portrét. Így lesz hitelesebb. Elmondják, hogy a bizalminak nagy szerepe volt az „árvízműszakok” szervezésében. Mivel a nyomdában viszonylag nagy a fluktuáció, a tagszervezés állandó feladata. Nemcsak a tagság, hanem a vezetőség is nagyra értékeli Rozsnyainé munkáját. Ebben az évben egyhangúlag javasolták, hogy vegyen részt a jugoszláviai jutalom-kiránduláson. A vezetőség egyébként magasabb feladatok ellátására is alkalmasnak tartja ... BAKÓ ENDRE „Bánatos” utakra vajon meddig? A szépség és a modernizálás „áldozatai” lettek az Est Hírlap dolgozói. A Népszabadság székház második emeletén levő szerkesztőség festésére, mázolására, bútorainak cseréjére végre nagyobb összeget áldozott a Hírlapkiadó Vállalat. Aminek mindenki örült. A jobb ügy érdekében a munkák idejére összezsúfolódott, egymást kerülgető munkatársak tűrték az „objektív nehézségeket”, legföljebb egy-egy gyengébb idegzetű hírlapíró „borult ki” a parkettcsiszoló gép sivításától. Mindez már a múlté, az élet nyugodt kerékvágásba lendült . Illetve ... Múlté lett a mosdó, a hideg s meleg víz, a zuhanyozó, a vécé. S az „egyenjogúság jegyében” lezárták, hat hete lelakatolták mindkét mellékhelyiséget. Javító szerelő még véletlenül se téved a tájra. A csillogó-villogó szobákból bánatos utakra indulnak a hírlaposok a Blaha Lujza tér más emeleteire. Vajon meddig még? HIRDETÉS VAGY TUDÓSÍTÁS? Valahogy ilyenformán vetődik fel a kérdés az újságírókban, amikor végighallgatva egy-egy sajtótájékoztatót, leülnek a papír mellé, s elkezdenek morfondírozni: mit és milyen formában kellene írni a hallottakról? Ugyanígy dilemma előtt áll a rovatvezető vagy az olvasószerkesztő, amikor el kell bírálnia munkatársának írását, amit a szóban forgó sajtótájékoztató alapján „követett el”. Magyarán: egyre nagyobb problémákat vet fel és élénk vitákat ébreszt az új gazdaságirányítási rendszer teremtette érdekviszonyok közepette a sajtó, a tömegkommunikációs eszközök és a gazdasági élet, a vállalatok képviselői között a publicitás formája. Egy-egy vállalat jelentkezése a nyilvánosság előtt mikor tartozik a fizetett propaganda, a reklám, a hirdetés kategóriájába, avagy mennyiben közérdekű, azaz milyen esetben számíthat jogosan az újságok hírrovatában, tudósításai közötti megjelenésre? Olyan kérdések ezek, amelyek sokat foglalkoztatják az újságíró-társadalmat, a sajtó szakembereit. A Biztosítási Szemle (az Állami Biztosító folyóirata) szeptemberi számában Gede Márton „Közérdekű információt fizetett propaganda” címmel elgondolkoztató módon szólt hozzá ehhez a kérdéskomplexushoz. Rövid sajtótörténeti utalást tesz, amelyben végigtekint azon, miként jelent meg az újságok őskorában az első hirdetés, s hogyan alakult a verseny a publicitásért egészen napjainkig. Igaza van a szerzőnek, amikor azt írja: „Nem túlzás azt állítani: a termékeket előállító és eladni kívánó vállalatok versengése szülte azt a helyzetet, hogy némelyik kiadó, illetőleg szerkesztőség köreiben bizonyos zavar uralkodik a reklám és az információ megítélésével kapcsolatban Való igaz, hogy a szerkesztőknek olykor nap mint nap mérlegelni kell ezt a bizonyos „megítélést”. Ugyanis a kereskedelmi reklámot a közérdekű információtól olykor csak egy hajszál választja el. Efféle példát ismertet a cikk is. Valóban, nem könnyű megítélni, hogy a Közúti Balesetelhárítási Tanács által szerkesztett publicisztikai elemzés, mely az egyre nagyobb iramú és zsúfoltabb forgalmat lebonyolító közútjaink helyzetét tárja fel, egy intézmény propagandája vagy inkább a társadalom széles rétegeit közelről érintő fontos olvasnivaló. Könnyebb a megítélés kérdése, amikor társadalmi szervezetek, hatóságok, intézmények működésével kapcsolatos témákról van szó. Sokkal nehezebb, amikor voltaképpen közérdekű, de mégiscsak vállalati keretben működő s tevékenységükkel gazdasági hasznot hozó intézmények munkájáról ad számot a sajtó. Ilyen intézmény — többek között — az Állami Biztosító is. Ezután a szerző a biztosító gondjaiból ír, s nagyon objektíven, reálisan igyekszik határt szabni önmaga előtt, mikor igényelhet sajtópublicitást a biztosító, s mikor köteles megfizetni a hirdetési tarifát. Alapelvnek tekinti, hogy amikor valamit „kínálnak”, valakit szerződésre szólítanak fel (kössön életbiztosítást, előnyös a Casco stb.), kivétel nélkül a fizetett hirdetés kategóriájára szabad csak gondolni. Viszont a biztosítási hetek eseményei, egy-egy nagyszabású természeti csapás esetén, a katasztrófáról szóló tudósításban a biztosító szerepe, egy-egy össztársadalmi szempontból fontos új intézkedés bevezetése, a közérdekű információ megítélésére tarthat számot. Egyetértünk a szerzővel, hogy ha a biztosítóhoz hasonló intézmények kedvező publicitást várnak, akkor időszerű, közérdeklődést kiváltó és hiteles, korrekt információkat kell adniuk. Hasznosnak tartanánk, ha a szóban forgó kérdésről szóló eszmecsere — a sajtó berkein belül — nem záródna le, és nem korlátozódna kizárólag az Állami Biztosító viszonylatára.V 5 GYŐZELMES SZTRÁJK JAPÁNBAN Szeptember 18-án sikerrel ért véget az a hat hónapig tartó szolidaritási sztrájk, melyet a Japán Sajtódolgozók Szövetsége (Shimbun-Koren) szervezett ez év áprilisában, 700 sajtódolgozó tervezett elbocsátása ellen. A tőkés munkáltatók és fasiszta rohamosztagaik meg-megújuló támadásai sem tudták a szervezet egységét megtörni. A sztrájkolókat országos méretű megmozdulások, újságírók, kiadói dolgozók, írók, művészek támogatták erkölcsi és anyagi segítséggel egyaránt. Napi másfél millió jenre volt a szakszervezetnek szüksége ahhoz, hogy a 700 dolgozó fizetését, családjaik megélhetését biztosítsák. Végül is a 700 japán szaktárs szeptember 18-án ismét felvehette a munkát. Győzött a munkásszolidaritás. Japán rohamosztagosok összecsapása a munkásokkal Olasz könyvkiállítást rendezett Szegeden a városi tanács, a Somogyi Könyvtár és az Olasz Köztársaság minisztertanácsa elnökségének tájékoztató szolgálata. A kiállítást a szegedi Somogyi Könyvtárban Manrico Fiore, a budapesti olasz nagykövetség kultúrattaséja és Papp Gyula, a szegedi városi tanács elnökhelyettese nyitotta meg. A Miniatűr Könyvgyűjtők Klubja október 14-én megalakult. Legközelebbi klubnapját november 11-én, du. 5 órakor tartja a Gutenberg Művelődési Otthonban. Az úttest nem játszótér játszani, labdázni csak az arra kijelölt helyeken (tér, sportpálya stb.) szabad 1. Majd adok én nektek itt az udvaron focizni! 2. Gyere Öcsi, nézd milyen széles úttest, ez jó lesz... 3. Vigyázz ! ! ! ! Teherautó ! ! ! 4. Öcsi-i-i-i-i!! !