Typographia, 1972 (104. évfolyam, 1-12. szám)

1972-01-01 / 1. szám

2 Az olvasóhoz őszintén Minden újság akkor ér valamit — ha olvassák. S annál többet ér, a benne közölt információk, gondolatok hatóereje annál tekintélyesebb — minél többen olvassák! Ezért törekszünk mi is arra, hogy a Typographia olvasói táborát gyarapítsuk. (Mondhatná valaki kajánul, azért a bevétel sem kutya! Nos, az illető téved: egy-egy lappéldány előállítási ára több mint a kétszerese az egy forintos havi előfizetési díjnak, tehát minél több olvasóhoz juttatunk lapot, annál több hozzájárulásra van szükség szakszervezetünk költségvetéséből. Célunk tehát egyértelmű: tájékoztatni a szakszervezeti tagság minél szélesebb körét mozgalmunk eseményeiről, védeni érdekeiket, friss, élénk összeköttetést biztosítani a különféle vállalatoknál munkálkodó szervezett dolgozók, tisztségviselők és szakszervezetünk vezető testületei között, minden fontos kérdésben ismertetni központi vezetőségünk álláspontját. Ez a mi „ars poeticánk”. Más kérdés, hogy helyzetünk eléggé sajátos. Manapság, amikor joggal beszélünk „információsibbanásról,” a mi szervezetünkhöz tartozók talán a társadalom legjobban tájékozott rétegei között vannak. Meg aztán — ellentétben a „kívülállókkal” — kevésbé ejti meg őket az írott szó varázsa, hiszen maguk is „bennfentesek”. Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen körülmények között csak akkor tudjuk kivívni olvasóink rokonszenvét, felkelteni érdeklődésüket, ha valóban és következetesen az ő érdekükben írunk —s nem is akármilyen színvonalon! Nyilvánvaló, hogy a nyomdászok, akiknek keze alól nap mint nap százával és ezrével kerülnek a sorok a nyilvánosság elé, vagy az újságírók, akik a saját szellemi édes gyermekeiket látják viszont a lapok hasábjain, nem hatódnak meg holmi szép szavuktól igényesek, saját, szakmai orgánumuk iránt. S abban, ha kevesen kíváncsiak a Typhographiára, jogos kritikát látunk, amikor pedig dolgozóink valamelyik csoportjának megnő az érdeklődése az újság iránt, megértő elismerést vélünk fölfedezni. Az idén csaknem háromezerrel fizettek elő többen a lapra, mint az 1971-es évben. Tudjuk, hogy ebben igen nagy érdeme van azoknak a lekiismeretes szb-titkároknak, üzemi tisztségviselőknek és bizalmiaknak, akik sokat fáradoztak azért, hogy egyre több szervezett dolgozóhoz jusson el rendszeresen központi vezetőségünk orgánuma. Véleményünket alátámasztja egy érdekes megfigyelés. Azoktól a vállalatoktól kaptuk a legtöbb megrendelést, ahol egyébként is erős a szakszervezet, tekintélye van a mozgalmi munkának. Valószínű, hogy itt a dolgozók is intenzívebben érdeklődnek mozgalmunk eseményei iránt. Vannak olyan üzemek — Akadémiai, Kossuth, Pátria, Pénzjegy Nyomda, Szikra Lapnyomda, Zrínyi, Glóbus, Közlekedési Nyomda a fővárosban, a Borsod megyei Nyomdaipari Vállalat, a Debreceni Szabadság Lapnyomda, a Komárom megyei, Heves megyei, Szekszárdi, Nyírségi, Pest megyei, Szegedi és Alföldi Nyomdavállalat a megyékben —, amelyeknél legalábbis minden második szervezett dolgozó, vagy ennél is többen fizetnek elő a Typographiára. Akadnak olyan nyomdák, ahol — a nyugdíjasok és az ipari tanulók miatt — több az előfizető, mint a dologozók létszáma. A többi helyeken sajnos gyengébb az érdeklődés. Néhány sok előfizetőt gyűjtő kiadóvállalattal szemben (Vas népe Szerkesztősége, Táncsics, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó), a megyei kiadók közül számosan egyáltalán nem fizetnek elő a lapra. Úgy gondoljuk, az elkövetkező időben többet és érdemlegesebben kell foglalkoznunk a szerkesztőségek és főként a kiadóvállalatok dolgozóinak problémáival. Ezekről a lapunkkal kapcsolatos kérdésekről kívántuk őszintén tájékoztatni minden kedves Olvasónkat. TYPOGRAPHIA A hatáskör decentralizálása akadályokkal Kétségtelen, hogy vállalataink, üzemeink szakszervezeti testületei a vállalati önállósággal nagyobb hatáskört, jogkört kaptak. Az elmúlt több mint három év alatt szakszervezeti bizottságaink, szakszervezeti tanácsaink — néhány kivételtől eltekintve — felkészültek, és egyre magasabb színvonalon oldják meg feladataikat. Ezzel párhuzamosan mind jobban erősödik tekintélyük választóik előtt és a gazdasági vezetés előtt egyaránt. Az egyre növekvő követelmények azonban fokozottabban előtérbe állítják a kisebb egységek, munkahelyi bizottságok és választott tisztségviselőik bevonását, azaz a hatáskörök decentralizálását. A problémákat ott döntsék el, ahol a legjobban ismerik Több vállalatunknál a munkahelyi bizottságok megkapták a szükséges hatásköröket, jogköröket és megfelelő módon élnek is vele. Az az igazság, sok helyütt ezzel ellentétes tapasztalataink is vannak. Természetesen a szakszervezeti szervek iránti újszerű követelmények nem bontakozhattak ki rövid idő alatt. Fel kellett készítenünk az itt dolgozó szakszervezeti tisztségviselőket arra, hogy megismerjék lehetőségeiket, és a gyakorlatban érvényesíteni is tudják megnövekedett jogkörüket. Az elmúlt néhány évben szakszervezeti bizottságaink nagy gondot fordítottak ennek a feltételnek a biztosítására. Mi az oka annak, hogy még sok helyen akadozik a decentralizált tevékenység? Az eddigi vizsgálatok különböző okokat hoztak felszínre. Helyenként hiányzik a kellő felkészültség, másutt a szakszervezeti szervek közötti hatáskör, jogkör megosztása, vagy éppen a szükséges feltételek biztosítása késik. A leg általánosabb azonban mégis az, hogy az adott szintű, tehát a „partner” gazdasági vezetőnek nincs megfelelő hatásköre, és így a munkahelyi bizottságok véleményezése, állásfoglalása formálissá válik. Így azután nem érvényesülhet maradéktalanul az az elv, hogy a különböző kérdésekben ott döntsenek, ahol azt a legjobban ismerik. Ilyenkor a munkahelyi bizottság kénytelen állásfoglalását a vállalati szakszervezeti bizottságnak továbbítani, hiszen az üzemegység vezetőjének nincs hatásköre intézkedni. Azt hiszem, nem kell külön hangsúlyozni mennyire bürokratikussá, vontatottá, esetenként lehetetlenné válik ilyenkor a munka. Ezek a gondok: a termelést segítő tevékenység, de különösen a bérfejlesztések, jutalmazások esetében. A közelmúltban többször előfordult, hogy a telepvezető, illetve üzemegységvezető hatáskör hiányában csak javaslatot tehetett az üzem, vállalat igazgatójának a bérfejlesztés személyi felhasználására, vagy a jutalmazások elosztására. Az ilyen esetekben a munkahelyi bizottságnak véleménye a telep, üzemegység egy-egy munkacsoportjára vonatkozó állásfoglalása elsikkad. Nem véletlen keletkeznek súlyos feszültségek, gondok azokon a helyeken, ahol kevésbé lehet érvényesíteni a helyi ismeretekkel rendelkező szakszervezeti szervek véleményét. Igazságos elosztásért Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy ahol a vállalati, üzemi, szakszervezeti tanács — akár a bérfejlesztéseket, akár az anyagi, erkölcsi elismerést illetően — — kereteket határoz meg a telepnek, üzemegységnek, és az elosztást a helyi gazdasági vezetőre, a munkahelyi szakszervezeti bizottságra bízza, ott kevesebb a gond. Természetesen a munkahelyi bizottságok nem szólnak bele az egyéni elosztásba, de az egységeken belül az egyes munkacsoportoknál az elért eredmény vagy az esetleges béraránytalanságok figyelembevételével tud állást foglalni, így segítve az igazságosabb elosztást. Úgy gondolom, a vállalati szakszervezeti bizottságok szakszervezeti tanácsok a jövőben nagyobb gondot kell, hogy fordítsanak arra: ne csak a szakszervezeti szervek között, hanem a gazdasági vezetés területén is decentralizálják a jogköröket. Mint sok más kérdésre, erre is vonatkozik az a megállapítás, hogy nem elég egy jó határozat, ennek végrehajtásához biztosítani kell a feltételeket is. A munkahelyi bizottságok jó munkájához, tekintélyének növeléséhez hozzátartozik még egy alapvető sajátosság is. A szakszervezeti bizottságok mindenkor vegyék figyelembe a munkahelyi szakszervezeti szervek véleményét, akár az egész vállalatot érintő kérdésekben is, különösen amikor egy-egy üzemegység, telephely életéről, problémáiról döntenek. A sematizmus ellen Egyik vállalatunknál például a normarendezés során az „egységes” gyakorlat elvére való hivatkozással figyelmen kívül hagyták az egyes telepek közti különbségeket. Ebből következett, hogy ami kedvező volt az egyik telepen, a másik telepen felháborodást váltott ki, vagy a harmadikon igazságtalan többlethez juttatta a szőkébb kollektívát. Úgy érzem, nem kell bizonyítani, hogy milyen káros és nehéz helyzetet teremtett, amikor felül kellett bírálni a korábbi intézkedést és meg kellett változtatni. A döntések előtt az alaposság, a körültekintés több időt igényel, de még többet, ha a helytelen döntést meg kell változtatni — a bevezetés után. A körültekintő, megfontolt állásfoglalások kidolgozásában jobban kell támaszkodni a munkahelyi bizottságokra, a bizalmiakra és általuk az üzemi kollektívára. GAJDA LÁSZLÓ szervezési osztályvezető „Apróságok"szerkesztőségi mtmkakörülményül el A szerkesztőségek és a lapkiadó vállalatok állományában Budapesten 3500, vidéken 950 újságíró és kiadói alkalmazott dolgozott — a szakszervezeti statisztikák szerint ezerrel többen, mint 1965-ben. A szerkesztőségeknél nagyobb építés 20 év alatt alig volt, nyilvánvaló, hogy a növekvő számú szerkesztőségi és kiadói dolgozók elhelyezése a zsúfoltság fokozására vezetett, így azután gyakori eset, hogy egy-egy szerkesztőségi szobában 5—6 újságíró is dolgozik — nagy elmélyültséget kívánó munkákon. A száraz statisztika leírása azért indokolt, hogy ez is példázza: mi mindenre lenne szükség ahhoz, hogy alapjaiban javuljanak a sajtó dolgozóinak munkakörülményei. Beruházásra azonban kevés a lehetőség, közismertek az ezzel kapcsolatos általános gondok. A sajtóban a IV. ötéves terv során csupán két épületberuházásra van kilátás, az egyiket a Népszava, a másikat pedig az MTI Fotó dolgozói kapják. A légkört és a hangulatot azonban „apró” vállalati-szerkesztőségi intézkedésekkel számottevően javítani lehet. Nemrég panaszos levél érkezett az egyik laptól, amelyben kifogásolták a munkahelyi körülményeket, sőt a valóban rossz helyzetet egy-egy dolgozóra jutó négyzetméter-terület számításokkal bizonyították. A panaszos levél alapján indított vizsgálat megállapította, hogy igen korlátozottak az intézkedési lehetőségek, a zsúfoltságot csak más dolgozók kárára enyhíthetnék. Csak tanácsot mondhattunk: számítsák ki például, hogy az egyes újságírókat átlagosan mennyi idő köti a belső szerkesztési munkához és ezt is figyelembe véve végezzenek átcsoportosításokat. Kezdetben nagy volt az ellenállás, sokan nem akartak elszakadni megszokott társuktól, barátjuktól. Hetek teltek el, és fokozatosan változott a hangulat. Kiderült, hogy ilyenféle — és viszonylag egyszerű — szervezési megoldással is enyhíteni lehet a zsúfoltságon, javíthatók a munkakörülmények. Persze az ehhez hasonló szervezeti változtatásokra csak kevés helyen van lehetőség, és a végrehajtáshoz nagy körültekintésre, vezetői határozottságra és végtelen türelemre van szükség. S mindemellett ügyelni kell, hogy egységes maradjon minden rovat, ne csökkenjen, hanem erősödjön a munka folyamatossága, legyen ellenőrzési lehetőség. Akad még sok más „apróságra” mód — a munkahelyi körülmények és közérzet javításában. A nyáron egyik hetilapunknál sok bosszúságot okozott, hogy szinte a szerkesztőségi szobák előtt tárolták a konyhai hulladékot. Az újságírók kezdetben azt a választ kapták tiltakozásukra: „nincs lehetőség más megoldásra”. Amikor azonban a tiltakozási javaslatokkal együtt mondták el — igaz a KÖJÁL ellenőrzés kérését is hozzátették — módot kerestek és találtak a hulladéktárolás más megoldására. A példából adódik a következtetés : nemcsak kérni és várni kell a vezetői intézkedéseket, hanem tanáccsal, javaslattal segíteni is lehet a megoldást. Megyei lap helyettes szerkesztője panaszkodott nemrégen, hogy felettes szervüktől olyan fotófelszerelést kaptak, amelynek kevés hasznát veszik, mellékesen igen drágák. A panaszból „kifejlődött” az előzmény, az, hogy hónapokkal korábban a felettesük levélben megkérdezte tőlük, mire lenne szükségük, sőt közölte, milyen felszereléseket ajánl. Gyors választ kértek, ezt azonban a szerkesztőség nem küldte meg. A felettes szervtől ezért érkezett olyan felszerelés, amire általános volt az igény , máshol. Elkerülhető lett volna a bosszankodás, a mérgelődés, ha meggondolják, mire van szükség, s ezt kérik, így viszont a panasszal ellentétben a szerkesztőség hibájából — nem lett könnyebb a fotómunka. A levelezés nem jelent — mint egyesek vélik — mindig bürokráciát, még a munkakörülmények javításában sem. Szokatlan eset történt az egyik lapkiadó vállalatnál. A vezetők — akiknek jó szándékában senki sem kételkedik — szükségesnek tartották, hogy új polcrendszer készítésével megfelelő körülményeket biztosítsanak a dokumentációban. A munkák megkezdődtek. A szakszervezeti bizottság már eleve kifogásolta a terveket, arra hivatkozva, hogy a polcok rögzítése nélkül az elképzelt megoldás életveszélyes helyzetet teremthet. Mivel a kifogásnak nem volt foganatja, szükségessé vált a szakszervezeti munkavédelmi felügyelet beavatkozása. Amíg azonban erre sor került, nemcsak pénz pazarlódott, hanem jó néhány emberben feszültség halmozódott fel, ideges hangulat keletkezett — féltek leendő munkahelyüktől. A munkavédelmi felügyelet intézkedése után néhány napon belül megszüntették a veszélyességet. Mindez elkerülhető lett volna, ha a szakszervezeti testülettel előzetesen megbeszélik a kérdést, ha idejében meghallgatják a — lehet, hogy „laikus”, de jogos kifogásokat. Az újságírói felelősség rendkívül nagy. A munkakörülmények javítására tett „apró” intézkedések is a gondosabb munkát segítik, a felelősséget erősítik. Kovács andrás 1972. JANUÁR L Búcsú Somoskői Gábortól Mély megrendüléssel és fájdalommal tudatjuk, hogy Somoskői Gábor elvtárs, a magyar forradalmi munkásmozgalom és pártunk kiváló harcosa, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a SZOT titkára, az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete központi vezetőségének tagja december 1-én szívroham következtében váratlanul elhunyt. * A tragikus hír olyan megdöbbentő volt, hogy szinte alig akartuk elhinni. A halált soha nem akarja elfogadni az emberi elme. Amikor azonban a késői öregkorban, az alkotó évtizedek befejezte után éri utol az embert, nem annyira hihetetlen, mint amikor egy alkotóereje teljében levő életet szakít meg rideg kíméletlenséggel. A tömegeket magukkal ragadó, történelmi tevékenységükben maradandó, értékes alkotásokra hivatott mozgalmak soha nem nélkülözhetik a kiemelkedő egyéniségeket. Ilyen ritka egyénisége, nagyszerű harcosa, méltán megbecsült vezetője volt a magyar szakszervezeti mozgalomnak Somoskői Gábor. Egyike azoknak a vezetőknek, akik a munkásosztály ügye iránti odaadásukkal, az új iránt megnyilvánuló szüntelen érdeklődésükkel, hallatlan szorgalmukkal és rokonszenves szerénységükkel magukkal képesek ragadni környezetüket, munkatársaikat, az emberek széles táborát. Olyan kommunista, aki a szó szoros értelmében nem kímélte magát, saját egészségét. Fáradhatatlannak tűnő munkabírással dolgozott, harcolt, lobogott mindig, amikor a mozgalomról, a munkásosztály ügyéről volt szó. Felelősségteljes hivatásának legelfoglaltabb óráiban is szakított időt arra, hogy egyéni gondokkal problémákkal foglalkozzon. Soha nem nyugodott addig, amíg orvoslást nem talált azokra a kérdésekre, emberi problémákra, amelyekkel bárki is hozzáfordult. Munkája mellett családjának, szeretteinek élt. Akik közvetlen környezetében dolgozva ismerték hallatlan munkatempóját, azt, hogy mennyit vállalt magára, csodálták, mennyi energiája maradt még példás apának lenni, családi szeretetének számtalan jelét kimutatni. Elgondolkodó tekintetét nem látjuk, megnyugtató szelíd hangját nem halljuk többé, őszinte tiszteletet és szeretetet kiváltó egyéniségének nem örülhetünk már. Családjával, elvtársaival, barátaival mély fájdalommal búcsúzunk tőle. Példáját azonban nem fogja feledtetni velünk az idő, mert amikor igazi forradalmár, meleg szívű kommunista kerül szóba, mindig rá gondolunk. Egészség és munkavédelem, a termelés kultúrája a Szovjetunióban A VILÁG ORVOSAINAK egynegyede a Szovjetunióban dolgozik, bár a lakosság mindössze hét százalékát teszi ki a világ összlakosságának. Az Egészségügyi Világszervezet alapokmányának megfogalmazásában az egészség a teljes fizikai, erkölcsi és szociális jólét fogalmát meríti ki, s nemcsak azt jelenti, hogy a betegségeket felszámolták. A normális életviszonyok például megkövetelik az egészséges munkafeltételeket. Mit tesznek ennek érdekében a 93 millió embert tömörítő szovjet szakszervezetek? Mindenekelőtt aktívan ellenőrzik a munkatörvények betartását, a munkavédelmi és munkahigiéniai berendezések állapotát, joguk van részt venni a munkavédelmi szabályok és normák kidolgozásában. Ehhez minden eszköz rendelkezésükre áll. Moszkvában, Leningrádban, Szverdlovszkban, Tbilisziben, Ivanovóban és Kazanyban munkavédelmi kutatóintézet működik. Ezekben végzik az elméleti és kísérleti kutatásokat, munkavédelmi javaslatokat dolgoznak ki, realizálják az egyes népgazdasági ágak megrendeléseit. A szakszervezetek központi tanácsa az intézeteket a szociális biztosítási alapból vagy a tudományos kutatásban érdekelt ipari üzemek hozzájárulásaiból finanszírozza. Ez utóbbi 1960— 70-ben több mint 11,2 millió rubelt tett ki, míg a kilencedik ötéves tervidőszakban az összeg tovább emelkedik. A kutatóintézetek elősegítik a munkafeltételek javítását, a sérülések megelőzését, a zaj- és rezgésártalmak csökkentését. 1969—70-ben a tudományos javaslatok alapján a szovjet kormány és a szakszervezetek központi tanácsa 16 határozatot hozott a munkafeltételek továbbbi javítására. AZ ÉVENTE KÖTENDŐ kollektív szerződésben vezető helyet foglal el a munkavédelem távlati fejlesztése, a gyógyítás és a betegségmegelőzés javítása, tökéletesítése. A vállalati vezetőség felelős a kedvező munkafeltételekért, a munkások viszont kötelesek betartani a szükséges elővigyázatossági szabályokat. A megállapodás realizálásával kapcsolatos konkrét intézkedésekért a főmérnök felel, ő ellenőrzi a rendszerint mérnökökből álló munkavédelmi osztályt. A kollektív szerződések alapján az elmúlt 10 év alatt országos viszonylatban több mint 7 milliárd rubelt költöttek munkavédelemre. Ennek az óriási összegnek az egyharmadát munkaruhákra, munkacipőkre és más egyéni munkavédelmi eszközökre fordították. A szakszervezeti aktivisták állandóan ellenőrzik, hogy a munkavédelmi normák és szabályok megfelelnek-e az alkotmány tételeinek, nem magasabb-e a megengedettnél a káros anyagok jelenléte az üzemi vagy gyári viszonyok között, mennyire felel meg a tudományos követelményeknek a zaj- és rezgésártalom szintje az üzemekben és így tovább. Az új vagy rekonstruált objektumok üzembe helyezéséhez feltétlenül szükséges az állami egészségügyi és műszaki felügyelet szerveinek, továbbá az üzemi szakszervezeti bizottság műszaki felügyeletének az engedélye. Fogyatékosságok esetén sem a műhely, sem maga a vállalat nem működhet addig, amíg a hibákat ki nem köszörülik. A SZAKSZERVEZETEKNÉL jelenleg ötezer állománybeli és több mint 40 ezer állományon kívüli műszaki ellenőr foglalkozik munkavédelmi kérdésekkel. Rajtuk kívül 2,5 millió társadalmi aktivistát vonnak be ebbe a munkába. Az aktivisták naponta, munkakezdés előtt bejárják az összes munkahelyeket, ellenőrzik, megfelel-e minden a munkavédelmi követelményeknek. Ha az észlelt fogyatékosságot nem lehet kiküszöbölni a műszakkezdésig, akkor jelentik a műhelyfőnöknek és beírják a társadalmi munkavédelmi felügyelő naplójába. A beírásokat az ub figyelembe veszi, amikor a hónap vagy a negyedév végén a vezetőséggel együtt a jutalmazás kérdésében döntenek. Aki nem tartja be a biztonsági szabályokat, elesik a prémiumtól. AZ UB ÉS A VEZETŐSÉG jutalomosztáskor nemcsak az üzemi baleseteket, hanem a szakmai megbetegedéseket is figyelembe veszi, s ezzel mintegy felhívja a szakszervezeti aktivisták és az üzemi vezetők figyelmét, hogy többet törődjenek a betegségmegelőzéssel és az egészséges munkaviszonyok megteremtésével. A szakszervezetek sokat tehetnek a megbetegedések megelőzésében és csökkentésében. Hiszen a szakszervezeti aktivisták állítják ki például, természetesen az orvosokkal együtt, a beutalókat a megelőző szanatóriumokba, amelyek rendszerint a gyárakat körülvevő zöldövezetekben helyezkednek el. Számuk ma 1700. Csupán 1970- ben több mint 1,2 millió beutalt fordult meg bennük a műszak befejezése után. Aki pedig krónikus betegségben szenved, de nem szorul kórházi ápolásra, az itt balneológiai, fiziko-terápiai és diabetikus kezelésben részesül. Az itt kezelt munkások és alkalmazottak sokkal kevesebbet betegeskednek, munkaképességük javul. (APN) .