Typographia, 1977 (109. évfolyam, 1-12. szám)
1977-01-01 / 1. szám
1977. JANUÁR 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1 FORINT 1. SZÁM * A NYOMDA, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA * 109. ÉVFOLYAM TYPOGRAPHIA 1 Az évfordulók alkalmából talán nincs olyan ember, aki ne vetne számot és vonná meg az elmúlt év mérlegét. Ismeretei alapján ne tekintene a jövőbe, vajon mit várhat attól. Ha ezt megteszi az egyes ember, még inkább meg kell tenniük ezt a közösség érdekében dolgozó tisztségviselőknek, a választott testületeknek, de ugyanígy az állami, vállalati, gazdasági vezetőknek is. A nagyon precíz, pontos értékeléshez ilyentájt még nem állnak rendelkezésre az egész év gazdálkodásának eredményei, csupán a háromnegyed év alapján következtetni lehet az egész esztendő értékére. A közelmúltban a könnyűipari miniszter az egész ágazatot átfogó igazgatói, illetve aktívaértekezletet tartott, ahol értékelte a közelmúltat és betekintés végett felvillantotta az 1977-es esztendőt is. A szakszervezeteknek és köztük a miénknek sem elég, ha csak a számok alapján fogalmazza meg megállapításait, ennél sokkal többről van szó: az érző emberről, erényeivel és fogyatékosságaival együtt. Mit hagytunk magunk mögött az elmúlt esztendővel? Népgazdaságunk V. ötéves tervének első esztendejét. Tehát nem egy esztendőt a sok közül, hanem középtávú tervünk indításának évét. Köztudott, hogy a start a versenyeken is sok mindent eldönthet, ugyanígy ez az év is. Nekünk nincs lehetőségünk újra startolni. 1976. január 1-ével tettük meg ezt és csakis évvel és egyszer lehetett. Milyen is volt ez a start? Egész népgazdaságunkat illetően alapjaiban sikeres, de gondoktól nem mentes. A mezőgazdaságot ért tavaszi túlzott esőzések, majd a hosszú aszály alapjaiban érintette nemcsak mezőgazdaságunkat, hanem egész népgazdaságunkat. Hiszen az idei termés az elmúlt évihez viszonyítva elsősorban mindezek miatt nem növekedhetett. Ezek hatással voltak a többi ágazatokra is, s köztük a mi iparágaink dolgozóira is. Mi történt a hozzánk tartozó szakterületek 50 ezres szervezett munkásságának körében? Az indítás összességében jó volt. Mind a papír-, mind a nyomdaiparban egyenletes volt, mondhatni a korábbi évekkel azonos mértékű előrehaladás tapasztalható. Ezt az előrehaladást tetézték az újonnan belépő nagy értékű termelőeszközök. Ennyivel többet termeltünk. 1976 a tervkészítés esztendeje is volt, amely a korábbiaktól eltérően nemcsak a vezetők gondjaként, hanem szakszervezeti tagságunk egészének aktív részvételével alakult ki. Az V. ötéves terv munkáiban, valamint az éves, ezen belül a jóléti és a szociális tervek készítésében való részvétel aktív volt, ugyanúgy, mint az 5 évre szóló kollektív szerződések kimunkálásában, megkötésében. Erre az esztendőre a nagyfokú aktivizálódás volt a jellemző, amely megnyilvánult az ifjúsági parlamentek, valamint a szocialista brigádvezetők tanácskozásain is. Ha az ember figyelmesen olvassa a Magyar Szocialista Munkáspárt december 1-i ülésének közleményét, a kormány és a parlament üléseinek összegezéseit, a Szakszervezetek Országos Tanácsa legutóbbi ülésén elhangzottakat, akkor érzi, hogy a párt által megfogalmazottak kifejezik a munkástömegek belső óhaját. Hogyan fogalmazták meg kívánságaikat az ifjúmunkások és a szocialista brigádok vezetői? Szervezettebb, átgondoltabb beruházásokra, fejlesztésekre és munkaszervezésre van szükség. Nem elég az új gép, ha a szükséges tartozékokat, pótalkatrészeket nem vásároljuk meg hozzá. Nem elég a jó szakmunkás, a modern eszköz, ha hiányzik a megmunkálható anyag, vagy a folyamatos munka. Volt egy-egy üzem, ahol úgy fogalmaztak: „Legalább annyi lelkesedést várunk el a vezetőktől, amennyivel mi nemegyszer pótoljuk az általuk okozott hiányt. Mi sem vagyunk angyalok!” Hangzott el ilyen felszólalás is: „De még kevésbé leszünk azok, ha szervezetten rontják a munkafegyelmet, mert ha anyag vagy munkahiány miatt késik egy óra. Nagyon kevés az olyan ember, aki azonnal ugyanolyan aktivitással lát a munka folytatásához, mint ha az egy óra nem esett volna ki. De ha megteheti ezt egyik-másik vezető, akkor a kevésbé fegyelmezettek, ha nem is joggal, de mondják: „Most a saját szakállamra én is lóghatok egy órát.” Egyetlen munkás sem akarta felmenteni magát az általa vagy a kollektíva által tanúsított fegyelmezetlenségek alól, de igaz szavakkal vetették egybe a vezetés és a saját hibájukat. Igazat kellett adni azoknak, akik azt mondták: „Ha nem hagynak dolgozni, csak lógok, lassabban megy az idő, ha viszont el vagyok foglalva és visz a munka lendülete, alig veszem észre, hogy itt a munkaidő vége.” Nem igaz — bárki is állítja —, hogy az üzemekben elsősorban a munkások hibájából rossz a munkafegyelem. Ha így volna, akkor a munkáskollektívák miért vállalnák, hogy szabad szombatjaikon termelő munkát végezzenek ingyen és az esetek túlnyomó többségében azért, hogy a vállalat terve teljesüljön. Mindennek ellenkezőjét igazolja az a lelkes munkásgárda, amelyik a papír- és a nyomdaiparban dolgozik. A papíripar az állandó megújulás, rekonstrukció folyamatában a sok-sok építkezés, szerelési akadályok ellenére megtette a magáét. Ugyancsak nem lehet panaszkodni a nyomdaipari munkásokra sem, a politikai könyvek, a tankönyvek és még sorolhatnánk a különböző más kötelezettségeket, amelyeknek pontosan eleget tettek a könyvkiadók dolgozóival együtt. Ha valaki ismeri és tudja, hogy az országos napilapok jelen pillanatban milyen körülmények között készülnek a nyomdákban, akkor „kalapot emelne” a lapkészítő munkások előtt. Vannak hibáink? Csacsiság volna tagadni. Hosszú a nyomdai átfutási idő? Szerintünk is. De egyre inkább rövidülnek ezek az időszakok, különösen akkor, ha a nyomdászokon kívül mindenki más illetékes is segít ebben. Akadnak rossz minőségű könyvek, vagy nyomdaipari termékek? Igen, sajnos még mindig több a kelleténél. Felelősek vagyunk mi nyomdászok ezért? Igen. A felelősség alól senki fel nem ment bennünket, nem is kívánjuk ezt. De csak azért vállalunk felelősséget, ami a mienk, ami minket illet. Az utóbbi időben talán túl sok az olyan kívülálló, szakmához nem értő ember, aki beleavatkozik, és mint megrendelő nemcsak a terméket rendeli meg, hanem még a technológiát és az anyag összetevőit is ő akarja meghatározni, aminek a vége sajnos csak kudarc lehet, amire voltak is példák. Amikor a sikerek mellett beszélünk — és ennyire nyíltan a gondokról —, akkor ezt tesszük azért, hogy a következő időszak feladatainak gazdaságosabb meghatározása, a jobb és eredményesebb munka érdekében többet tehessünk. Az 1976-os esztendő, ha alapjaiban sikeres is volt, de a gondokat összevetve lehetett volna jobb is, hiszen ezt minden munkás a zsebén keresztül is érzi. Míg az előző években a nyomdaipari munkások jövedelme gyorsabban emelkedett, addig ebben az évben az első 9 hónap tapasztalatainak összevetése alapján nem valószínű, hogy elérjük az előirányzatot. Továbbra is az a véleményünk, hogy amiért a munkás megdolgozott, és amely bért kormányzatunk számukra biztosít, azt egyetlenegy igazgató nem tarthatja viszsza, mint ahogy az sajnos újra megismétlődhetett néhány nyomdaipari vállalatnál. A papíripari BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! ÍRTA: KIMMEL EMIL