Typographia, 1977 (109. évfolyam, 1-12. szám)

1977-01-01 / 1. szám

1977. JANUÁR 1. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! ÁRA: 1 FORINT 1. SZÁM * A NYOMDA­, A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA * 109. ÉVFOLYAM TYPOGRAPHIA 1 Az évfordulók alkalmából ta­lán nincs olyan ember, aki ne vetne számot és vonná meg az elmúlt év mérlegét. Ismeretei alapján ne tekintene a jövőbe, vajon mit várhat attól. Ha ezt megteszi az egyes ember, még inkább meg kell tenniük ezt a közösség érdekében dolgozó tiszt­ségviselőknek, a választott testü­leteknek, de ugyanígy az állami, vállalati, gazdasági vezetőknek is. A nagyon precíz, pontos ér­tékeléshez ilyentájt még nem áll­nak rendelkezésre az egész év gazdálkodásának eredményei, csupán a háromnegyed év alap­ján következtetni lehet az egész esztendő értékére. A közelmúltban a könnyűipari miniszter az egész ágazatot átfo­gó igazgatói, illetve aktívaérte­kezletet tartott, ahol értékelte a közelmúltat és betekintés végett felvillantotta az 1977-es eszten­dőt is. A szakszervezeteknek és köz­tük a miénknek sem elég, ha csak a számok alapján fogalmaz­za meg megállapításait, ennél sokkal többről van szó: az érző emberről, erényeivel és fogyaté­kosságaival együtt. Mit hagytunk magunk mögött az elmúlt esztendővel? Népgaz­daságunk V. ötéves tervének el­ső esztendejét. Tehát nem egy esztendőt a sok közül, hanem kö­zéptávú tervünk indításának évét. Köztudott, hogy a start a versenyeken is sok mindent el­­dönthet, ugyanígy ez az év is. Nekünk nincs lehetőségünk újra startolni. 1976. január 1-ével tet­tük meg ezt és csakis évvel és egyszer lehetett. Milyen is volt ez a start? Egész népgazdaságunkat ille­tően alapjaiban sikeres, de gon­doktól nem mentes. A mezőgaz­daságot ért tavaszi túlzott eső­zések, majd a hosszú aszály alap­jaiban érintette nemcsak mező­­gazdaságunkat, hanem egész nép­gazdaságunkat. Hiszen az idei termés az elmúlt évihez viszo­nyítva elsősorban mindezek miatt nem növekedhetett. Ezek hatás­sal voltak a többi ágazatokra is, s köztük a mi iparágaink dolgo­zóira is. Mi történt a hozzánk tartozó szakterületek 50 ezres szervezett munkásságának körében? Az indítás összességében jó volt. Mind a papír-, mind a nyomdaiparban egyenletes volt, mondhatni a korábbi évekkel azonos mértékű előrehaladás ta­pasztalható. Ezt az előrehaladást tetézték az újonnan belépő nagy értékű termelőeszközök. Ennyivel többet termeltünk. 1976 a tervkészítés esztendeje is volt, amely a korábbiaktól el­térően nemcsak a vezetők gond­jaként, hanem szakszervezeti tagságunk egészének aktív rész­vételével alakult ki. Az V. öt­éves terv munkáiban, valamint az éves, ezen belül a jóléti és a szociális tervek készítésében va­ló részvétel aktív volt, ugyanúgy, mint az 5 évre szóló kollek­tív szerződések kimunkálásában, megkötésében. Erre az esztendő­re a nagyfokú aktivizálódás volt a jellemző, amely megnyilvánult az ifjúsági parlamentek, valamint a szocialista brigádvezetők ta­nácskozásain is. Ha az ember figyelmesen ol­vassa a Magyar Szocialista Mun­káspárt december 1-i ülésének közleményét, a kormány és a parlament üléseinek összegezé­seit, a Szakszervezetek Országos Tanácsa legutóbbi ülésén elhang­zottakat, akkor érzi, hogy a párt által megfogalmazottak kifejezik a mun­kástömegek belső óhaját. Hogyan fogalmazták meg kí­vánságaikat az ifjúmunkások és a szocialista brigádok vezetői? Szervezettebb, átgondoltabb be­ruházásokra, fejlesztésekre és munkaszervezésre van szükség. Nem elég az új gép, ha a szüksé­ges tartozékokat, pótalkatrészeket nem vásároljuk meg hozzá. Nem elég a jó szakmunkás, a modern eszköz, ha hiányzik a megmun­kálható anyag, vagy a folyama­tos munka. Volt egy-egy üzem, ahol úgy fogalmaztak: „Legalább annyi lelkesedést várunk el a ve­zetőktől, amennyivel mi nemegy­szer pótoljuk az általuk okozott hiányt. Mi sem vagyunk angya­lok!” Hangzott el ilyen felszóla­lás is: „De még kevésbé leszünk azok, ha szervezetten rontják a munkafegyelmet, mert ha anyag vagy munkahiány miatt késik egy óra. Nagyon kevés az olyan em­ber, aki azonnal ugyanolyan ak­tivitással lát a munka folytatá­sához, mint ha az egy óra nem esett volna ki. De ha megteheti ezt egyik-másik vezető, akkor a kevésbé fegyelmezettek, ha nem is joggal, de mondják: „Most a saját szakállamra én is lóghatok egy órát.” Egyetlen munkás sem akarta felmenteni magát az általa vagy a kollektíva által tanúsított fe­gyelmezetlenségek alól, de igaz szavakkal vetették egybe a veze­tés és a saját hibájukat. Igazat kellett adni azoknak, akik azt mondták: „Ha nem hagynak dol­gozni, csak lógok, lassabban megy az idő, ha viszont el vagyok fog­lalva és visz a munka lendülete, alig veszem észre, hogy itt a munkaidő vége.” Nem igaz — bárki is állítja —, hogy az üzemekben elsősorban a munkások hibájából rossz a mun­kafegyelem. Ha így volna, akkor a munkáskollektívák miért vál­lalnák, hogy szabad szombatjai­kon termelő munkát végezzenek ingyen és az esetek túlnyomó többségében azért, hogy a vál­lalat terve teljesüljön. Minden­nek ellenkezőjét igazolja az a lel­kes munkásgárda, amelyik a pa­pír- és a nyomdaiparban dol­gozik. A papíripar az állandó megúju­lás, rekonstrukció folyamatában a sok-sok építkezés, szerelési aka­dályok ellenére megtette a ma­gáét. Ugyancsak nem lehet pa­naszkodni a nyomdaipari mun­kásokra sem, a politikai köny­vek, a tankönyvek és még sorol­hatnánk a különböző más köte­lezettségeket, amelyeknek ponto­san eleget tettek a könyvkiadók dolgozóival együtt. Ha valaki is­meri és tudja, hogy az országos napilapok jelen pillanatban mi­lyen körülmények között készül­nek a nyomdákban, akkor „kala­pot emelne” a lapkészítő mun­kások előtt. Vannak hibáink? Csacsiság vol­na tagadni. Hosszú a nyomdai átfutási idő? Szerintünk is. De egyre inkább rövidülnek ezek az időszakok, különösen akkor, ha a nyomdá­szokon kívül mindenki más ille­tékes is segít ebben. Akadnak rossz minőségű könyvek, vagy nyomdaipari termékek? Igen, sajnos még mindig több a kel­leténél. Felelősek vagyunk mi nyomdászok ezért? Igen. A fe­lelősség alól senki fel nem ment bennünket, nem is kívánjuk ezt. De csak azért vállalunk felelős­séget, ami a mienk, ami minket illet. Az utóbbi időben talán túl sok az olyan kívülálló, szakmá­hoz nem értő ember, aki bele­avatkozik, és mint megrendelő nemcsak a terméket rendeli meg, hanem még a technológiát és az anyag összetevőit is ő akarja meg­határozni, aminek a vége sajnos csak kudarc lehet, amire voltak is példák. Amikor a sikerek mellett be­szélünk — és ennyire nyíltan a gondokról —, akkor ezt tesszük azért, hogy a következő időszak feladatainak gazdaságosabb meg­határozása, a jobb és eredmé­nyesebb munka érdekében töb­bet tehessünk. Az 1976-os eszten­dő, ha alapjaiban sikeres is volt, de a gondokat összevetve lehe­tett volna jobb is, hiszen ezt minden munkás a zsebén keresz­tül is érzi. Míg az előző években a nyomdaipari munkások jöve­delme gyorsabban emelkedett, addig ebben az évben az első 9 hónap tapasztalatainak összeve­tése alapján nem valószínű, hogy elérjük az előirányzatot. Tovább­ra is az a véleményünk, hogy amiért a munkás megdolgozott, és amely bért kormányzatunk számukra biztosít, azt egyetlen­egy igazgató nem tarthatja visz­­sza, mint ahogy az sajnos újra megismétlődhetett néhány nyom­daipari vállalatnál. A papíripari BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT! ÍRTA: KIMMEL EMIL

Next