Typographia, 1991 (123. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
Mai gondolatok a könyvtárban (Folytatás az 1. oldalról) a hangos környezettől, lévén a könyveket kézzel írták, s nem olvasták, hanem felolvasták. De szükségképpen az íráskultúra terjedésével az írott szó tekintélye fölébe kerekedik a kiejtett szónak, úgyhogy napjainkban már valóságos betűbálványozásról beszélhetünk. A második megrázkódtató robbanás a nyomtatás feltalálása, az új médium belépése és elterjedése volt. Belőle származott az első azonos formában megismételhető áru, az első futószalag és a tömegtermelés első formája; jelzi a választóvonalat a középkori és a modern technológia között. Ettől kezdve a képzelet egyre inkább a vizuális megjelenítés képességére vonatkozik majd. Gutenberg óta úgy szerzünk tudomást annak nagy részéről, amit a világról és embertársainkról tudunk, hogy nem kerülünk velük okvetlenül közvetlen kapcsolatba. Az emberek és anyagok homogenizálása — ez a Gutenberg-korszak programja — olyan gazdaság és hatalom forrása, amelyet egyetlen korábbi korszak vagy technológia sem ismert. McLuhan beszél a „tipográfiai logikáról”, ami mindenhová behatol, lélek- és társadalomformáló hatalommá válva. Ma az öt évszázados gépkorszak és az új elektronikus korszak határán állunk, s a mai embert egyre nagyobb rémület fogja el az elektronikus közlési eszközöktől, ami nagyon is jogos. Kérdés azonban, hogy a Gutenberg-galaxis vége (ha beszélhetünk végéről) az új médium miatt következik-e be, vagy a repedezés korábban kezdődött? Századunk elején a regényforma változása voltaképp a nyomtatott szó, a kifejezés eddig ismert határai ellen tiltakozik. A tiltakozás vezeti már Edgar Allan Poe-t is, amikor költészetértekezésében említi, hogy nem a művet kell az olvasóhoz igazítani, hanem az olvasót kell a mű részévé tenni. Baudelaire, Valéry, Eliot, az avantgárd és a mai posztavantgárd ezen a nyomon haladnak és előkészítették elektronikus korunk betörését a Gutenberg-galaxisba. Műveik nyomán a Gutenbergtechnologie meghaladta önmagát: az érzékek és funkciók évszázados elkülönülése teljesen váratlan egységbe torkollott. Talán ennyi elég is a nyomtatás korszakának sajátos értelmezéséről. Most már válaszoljunk a feltett kérdésre: vége a Gutenberg-galaxisnak ? Először a félelmet kell legyőznünk. Az irodalmárok jobban szeretnek úgy foglalkozni világukkal, hogy eközben ne támadjon zavar észlelésükben. A XVI. században, amikor a könyvnyomtatás elterjedésével új észlelési formák jelentek meg, az emberek rémülten reagáltak; erről tanúskodnak Hieronymus Bosch képei. Kortársaink sok tekintetben tévesen jelölik meg mai elégedetlenségüket. Viszont nem tévednek az érzékelésüket, felfogásukat illető igények tekintetében. A XIX. századi racionális térből átnyergelni a XX. századi, nem folyamatos tér-időbe igen kellemetlen élmény, mert borzalmas nyomásnak teszi ki az ember egész érzékszervi berendezkedését. Másodszor be kell látnunk, ismervén a technikai fejlődés tempóját és fantasztikus szárnyalását, elvben még az sem lehetetlen, hogy az emberi kommunikáció közös nyelvét egykor az elektronikus berendezések bittel mért kódjai fogják alkotni. De gyakorlatilag nincs elegendő alapunk ahhoz, hogy a nyomtatott könyvet elparentáljuk. Például szükséges kiolvasó szerkezet a memóriában tárolt információ hanggá vagy képpé alakításához, így a berendezésem fölolvassa nekem a bitekben tárolt Divina commediát — tehát az írást nem kerülhetem el. Úgy tűnik tehát, hogy a betű és az olvasás még akkor sem lesz kiküszöbölhető életünkből, ha az emberiség eddigi összes kultúrértéke mágneses szalagon áll majd rendelkezésre. Mert az egy helyen tárolt információk növekvő mennyiségével természetszerűen növekszik majd a keresési és hozzáférési idő. A könyv pedig, mint több évszázada a kéznél van. A fényképezés elterjedésekor kijelentették: mától kezdve a festészet halott. Mint tudjuk, a fényképezés végül is nem bizonyult a festészet versenytársának, még csak szerepe sem csökkent, sőt, hogy megfeleljen a fényképezés kihívásának, még új, érdemes megoldásokat is produkált. Ugyanígy fog hatni a könyvre és az olvasásra a mai kommunikációs forradalom. Ám ha tévednénk, s a Gutenberg-galaxisnak végképp leáldozna, jusson eszünkbe Sartre leckéje: „A világ nagyon jól meglehet irodalom nélkül”, majd hozzáteszi „ember nélkül, még jobban meglehet”. De minek? Váczy András TYPOGRAPHIA 1991. JANUÁR A jó Büchermeister Portré Szántó Tiborról A négy polgári elvégzése után indult el a nyomdászpályán. Először a betűszedést kezdte kitanulni, de ezzel párhuzamosan a mélynyomó montírozást és a könyvkötést is elsajátította. Ma a neve szinte fogalom, Szántó Tibornak hívják. Évtizedeikre visszamenően az ő neve fémjelzi könyvkiadásunk legszebb példányait. Foglalkozásának megjelölésére talán a könyvcsináló művész meghatározás a legillőbb. Tizenhét évesen már Bortnyik Sándor műhelyiskolájának a növendéke. Hetvennyolc évesen születésnapi ajándékot tervez magának. Természetesen könyvet. A világirodalom legszebben megírt ars poeticáit készül kötetbe gyűjteni, minden íróhoz más más tipográfiát tervezve. Hogy a tizenhét és hetvennyolc év között mi minden van? — jószerével a teljes huszadik század. Amit ettől a századtól — jót, rosszat vegyesen — megkapni és megszerezni lehetett a nyugatosokkal. Sokukkal halálukig. Volt olyan, akit ez a halál a bori táborban ért el. Közéjük tartozott Lukács László költő. És Borban is együtt volt Radnóti Miklóssal, akit nem tudtak megóvni attól, hogy nekiinduljon a tömegsírhoz vezető „erőltetett menetnek”. Illyés Gyula, Weöres Sándor, Keresztúry Dezső barátsága keretezte életét. Ma is csodálattal beszél Keresztúryról, még mindig nap nap utáni ajándéknak tekinti azokat a gondolatokat, amelyekkel beszélgetéseik során megajándékozza őt. Szántó Tibor tanulságokban és tanulmányokban bővelkedő élete során megszerezte a bölcsészdiplomát is. Nem is akármilyen professzora volt. Fülep Lajos kemény próbáin kellett edződnie, hogy érettségi nélkül egyetemi hallgató lehessen. (Fülep Lajost egyébként jó barátság fűzte Kner Imréhez, talán innen fakad benne az elismerés a jó „Büchermeister” iránt.) Az egyetemi évekből is „lefaragott”, három év alatt tette le vizsgáit. A mai napig is ő az egyetlen bölcsészdiplomás tipográfusunk. Tanulási vágya szüntelen és befogadóképessége határtalan. Soha nem készített olyan könyvet, amelyet nem olvasott volna el. Azt vallja, hogy Goethét csak „goethéül”, Dantét csak „dantéül”, Leonardót csak „leonardóul” szabad megjelentetni. Tevan Andor és Kner Imre követőjének vallja magát. Harminc évig egyet jelentett neve a Helikon Kiadóval. Ez idő alatt kialakította és megvalósította saját könyvkiadói elképzeléseit. Ennek lényege a „három m”, vagyis a mértéktartás, a minőség és a műveltség. Csak ezek birtokában és szem előtt tartásával szabad könyvkiadáshoz fogni. Az igényesség ilyen mércéjével sikerül a tartalom és a forma egységét megvalósító szép könyvet csinálnia. A szép könyvvel pedig örömet akar szerezni az embereknek. Az örömmel hitet lehet adni, vallja. Amire úgy tartja, napjainkban mindnyájunknak nagy szüksége van. Nárai Sándor naplójából idéz: „Az emberek boldogulása a hit és a hitetlenség harcában fog eldőlni.” A sorssal folytatott „adok-kapok” harcban ő volt a győztes, mert mindig az adás vágya vezette. Hiányzik belőle a szerzés sokszor mindent megrontó ösztöne. A Biblia Pauperum az ő munkája nyomán került a kezünkbe, és a Vizsolyi Biblia már újabb kiadást is megélt. Tavaly ajándékozott meg minket a Bibliotheca Corviniával. Már 1991-re is kitalálta, mit akar megcsinálni. Többek között három nagy művésznek: Bartók Bélának — Lakatos Gabriellának — Harangozó Gyulának akar emléket állítani azzal, hogy A csodálatos mandarin fotókkal illusztrált kötetét megtervezte. Ugyancsak idei könyvszenzációnak ígérkezik a Miatyánknak a kiadása, amely Salvador Dali képeivel jelenik meg. Bizonyára nemcsak a magyar, hanem a külföldi könyvértők is csodálni fogják a Szántó Tibor által transzponált Bálint Endre-féle Ú Ó- és Újszövetséget is tartalmazó bibliát. A monstre kötetet (hétkilós súlyú),a Hősök terén fogják ajándékként adni a pápának, a magyarországi látogatása emlékére. Szántó Tibor nemcsak itthon, hanem külföldön is ismert, sőt elismert művész. Barátai közé olyanok tartoznak, mint John Halas, az animáció atyja. Jó barátja Victor Vasarely is, olyannyira, hogy ő nyitotta meg a Szántó Tibor könyveiből Párizsban rendezett kiállítást. Az, hogy tagja a nemzetközi tipográfiai társaságnak, mindezek után szinte természetes. Ám próféta tudott lenni a saját hazájában is: az egyetlen tipográfus, akit Munkácsy-díjjal tüntettek ki. Büszkeségei közé tartozik a Bodoni-díj, amelyet a pármai polgármestertől vett át, öt dekagrammot nyomó színarany érem. Véleménye a mai könyvekről? Aggódik. Ahogy ő fogalmazza: rontják a lelket a prostituált írók. Nem volna szabad, hogy a nemes irodalom helyett a pornó árassza el a piacot. Úgy látja, hogy a jó kiadói színvonalat az Officina Nova, a Corvina, a Maecenas és a Helikon képviseli elsősorban. A könyvárak? Nos, a reprezentatív kötetek valóban elég drágák. De mint a Vizsolyi Biblia példája is mutatja, mindig van rájuk vevő, nem kerülnek az antikvárium polcaira. Hogy ki veszi meg a szép és jó könyvet? — gyűjtő-e vagy sznob —, jószerével mindegy. A könyveknek megvan a saját sorsuk, és előbb-utóbb értő, jó kezekbe kerülnek. Ennek biztos hitében dolgozik ma is Szántó Tibor könyvcsináló művész. Sz. M. Durkó Gábor rajza