Typographia, 1995 (127. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
4 TYPOGRAPHIA Hol vagytok, régi játszótársak? Talán az örök vadászmezőkön, újabb, jobb szimfonikus zenekarban játsztok? A tovasuhanó fellegek szárnyán adjátok a legcsodálatosabb égi zenét?... Ebben a hangulatban a mind jobban idősödő korban és általában a személyi, lelki visszavonultságban, az emberben lelke mélyéről felmerülnek az elmúlt évtizedek emlékei. Hol kevésbé kellemes, de mindinkább tevékenységeihez közelálló események elevenednek meg. „Csak a szépre emlékezem”... Ez történik velem a sok nem alvással töltött éjszakán. A mintegy hatvanévi nyomda-géptermi zaj azzal kezdődött, hogy a felszabadulásom után következő héten a nyomdászszakszervezet tagja lettem. Itt felfigyeltem a kulturális életre, mely igen élénk volt, magával ragadott, így lett a szakszervezet második otthonom. Gyermekkoromtól hegedülni tanultam. Egy-egy este a nyomdászszakszervezet Gutenberg Társaság 44 tagú szimfonikus zenekarának, annak próbái, dallamai adtak hangot további életemhez. Néhai Elsner Béla bácsi volt a karnagy. Jelentkeztem és beültetett a második szólamba, a szekundba. Kevés nyomdász volt közöttünk. Javarésze főiskolás és zeneakadémista. Itt szereztek maguknak zenekari rutint. Tizenöt éven keresztül játszottam és aktív tagja lettem a társulatnak. A zenekar fénykorában számtalan helyen hangversenyt adott és szórakoztatta a zenekultúra kedvelőit. Kezdetben kottatáros, szertáros, későbben az egész Gutenberg Művésztársaság alelnöke lettem, néhai Lőcsey Lajos elnöklete alatt. Szerveztünk vidéki szerepléseket, így Szeged, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Debrecen, Eger, Miskolc. Ezenkívül a Kölcsey utcai színházteremben. Számtalan hangversenyt adtunk fényes sikerekkel. Ezenkívül Budapesten a Váci úti moziban. A Royal moziban és a Zeneakadémián. A Nyomdász Dalárdát néhai dr. Ujj József csodálatos színvonalon vezette. Sikereket aratott a zenekar és dalkar együttes fellépése. Az énekkar szólistája Staudt Karola, a nyomdászszakszervezet tisztviselőjének kisleánya, aki ma művésznevén Ágai Karola. Pesterzsébeten a Csiliben, a Klapka téri Világosság moziban, valamint a Pflum moziban tartottunk Strauss -Lehár matinékat a két művészgárda felléptével. A Világosság Moziban egy gordonkaművész is fellépett. (Jelenlegi feleségem, de erről később.) Egy alkalommal a Csiliben hangversenyt követően tánc volt, ahol Ágai Karolával is táncoltam; 18-20 éves lehetett. Az egész művészegyüttes központi irányítói: Simon Endre kultúrigazgató, Osztermayer Mátyás, Kerék Lajos és az akkoriban a Világosság Nyomda főgépmestere Schillinger Lajos, aki a szakszervezet elnöke volt. Egy szomorú kötelességnek is eleget tettünk. A szomszéd házban dr. Ujj Józsefet halálos ágyán meglátogattuk. Hogy egy kedves epizódot is elmondjak, a fiatal gordonkaművész, szólista, akit az előbb említettem, a zenekarban játszott. Lassan kellemes kapcsolat alakult ki közöttünk. Ez a háborúig tartott. Felszabadulás után a zenekart újjá kellett ébreszteni, így Lőrinctől Újpestig számtalan tagot felkerestem és újrakezdtük. Később sajnos kiváltam a zenekarból, mert éjszakai és délutáni műszakba osztottak be. Közben megnősültem, de 25 évi házasság után megözvegyültem. Gordonkaművész zenésztársam férjhez ment, de elvált. Véletlen találkozás után, egy alkalommal meghívott iskolai tanári koncertre, melyre elmentem. Hazakísértem. Nemsokára egy este felkerestem és becsengettem. Vacsoránál ültek Pál fiával, engem is megkínáltak. A beszélgetést és barátságot ott folytattuk, ahol abbamaradt. Immár tizenhét éve egy család lettünk. A zene szárnyán ismét találkoztunk. Több zenekarban játszottunk. Két kvartettje volt feleségemnek, ezenkívül a Budapesti Művelődési Központban zenei stúdiót szerveztünk az ottani nyugdíjasklub keretében. Minden hó harmadik szombatján a zene kedvelőinek nívós hangversenyeket tartottunk, neves szereplőkkel. Később ez is megszűnt a hallgatóság érdektelensége miatt. Hát azt hiszem, van mire visszagondolni életünk alkonyán. Legfőképpen a nyomdásztársadalomra emlékezem szeretettel és jó érzéssel, mert hálás közönségnek bizonyult. Ha most újra kellene kezdenem, ugyanezt tenném. Strohl József Budapest ÚJÉV-ÚJ ÉV rajza 1995. JANUÁR Egy vakoló emlékei A véletlenül kezembe került Typographia 126. évfolyamának 9. számában olvastam, hogy „Kevés nyomdász nyaralhatott az idén. ” Sajnos! Tudjuk, hogy ha valakinek szüksége van minden évben a szabad levegőn eltöltött néhány hétre, akkor a nyomdászok azok. Szakszervezetünk tagsága és vezetősége is tudja ezt, ezért volt az, hogy vállalva a mindig viszonylag elég magas hozzájárulást, mellyel a segélyezést biztosítani tudták. Többek közötta munkanélküli, szülési és üdülési segélyeken kívül a tanulmányút (vakolás) is biztosítva volt kül- és belföldön egyaránt. Most 86 éves vagyok, 1922-ben, 14 éves koromban lettem betűszedő tanuló az egyik félegyházi nyomdában. Négy év leteltével, amikor már szakmunkás lettem, nem tartottak meg a kis nyomdában. Szerencsém volt, mert a másik félegyházi nyomda munkát adott, mert tudták, hogy a szakmunkásvizsgát milyen sikerrel letettem. Célom az volt, hogy addig fizessem az illetéket, míg teljes jogú tag leszek, hogy lehetőségem legyen vándorútra indulni. 1930-ra sikerült összegyűjtenem a szükséges heteket ahhoz, hogy vándorútra mehessek, és az első évben négy országra, 1931-en pedig már Európára érvényes útlevéllel keltem útra, 100 pengő indulási segéllyel a zsebemben. Két esztendőt húztam le a különböző nyugati országokban. De olyan nagyszerű „nyaralásom” volt, hogy most milliókért se lehetne annyi szépséget látni. A Magas-Tátrától az Északi-tengerig, a Rajna forrásától a Duna forrásáig, az Alpokon át a Ruhrvidékig, a Schwarzwaldtól a gyönyörű svájci tavakig és havasokig, száz és száz olyan nyomdaüzemet láttam, amilyenek még csak most kezdenek alakulni a mi hazánkban. És mindezt szinte fillérek nélkül. Az egyetlen tízpengős bankjegyemet sajnáltam beváltani, inkább mutogattam a rajta látható gyönyörű Parlamentet, megismertettem hazánk történetét, szépségeit, mert még a műveltnek gondolt rendőrtisztek és állami emberek se tudták, hogy létezik ez az ország. Budapestet Bukarestnek mondták, a magyart cigánynak, akik pusztában élnek, gulást esznek és éjjel-nappal zsárdást táncolnak. Amikor hazaértünk, üzemvezetője lettem annak a kis nyomdának, amelyikben a mesterséget tanultam. 1939-ben nyomdászlányt vettem feleségül, akivel immár 55. éve élünk boldog házasságban. Három gyermekünk, hat unokánk és egy dédunokánk is van. A vándorúton azt terveztük, hogy a család tagjait is nyomdásznak neveljük és ha jól megy sorunk, saját gépkocsival járjuk be azt a területet, amelyiken több mint 15 000 km-t gyalogoltunk. Mondani se kell, hogy nem lett belőle semmi, mert a gazdagság elkerült bennünket, bekövetkezett az államosítás. Egyik lányunk lett kéziszedő, később gépszedő, a legkisebbik fiunk is a szakmánál maradt, de magas fokon szervezi a Petőfi Népe propagandáját. De a végén még majd elsikkad a lényeg, ami miatt tollat ragadtam. Azt tanácsolnám a mai fiatalságnak, kollégáknak és vezetőiknek, hogy erősítsék a régen külországokban is nagy tekintélynek örvendő szakszervezetünket, hogy a Hitlerék által utazási nehézségek miatt beszüntetett tanulmányutakat (vakolást) állítsák vissza. Tóth Miklós Kiskunfélegyháza Az országút vándora 1930-ban SZÍNREBONTÁS HEH 399 SCANNEREN 10 Ft/cm2 TELESKÖRŰ NYOMDAI ELŐKÉSZÍTÉS KIVÁLÓ MINŐSÉGBEN GYORS HATÁRIDŐVEL VIDÉKRE KISEBB MUNKÁK POSTAFORDULTÁVAL NAGYOBB MUNKÁKNÁL MEGBESZÉLÉS SZERINT APEL REKLÁMIRODA BT. 1145 BUDAPEST, TÖRÖKŐR U. S. TEL/FAX: 251-1963, 183-6249