UVATERV Híradó, 1980 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1980-07-01 / 7. szám

UVATERV HÍRADÓ IV. ÉVF. 7. SZ. 1980. JÚLIUS ÁTADTÁK AZ Ml-M 7 AUTÓPÁLYÁK KISZÉLESÍTETT KÖZÖS BEVEZETŐ SZAKASZÁT Az eredeti terveknek megfelelően május 30-án forgalomba helyezték a Budaörsi út Osztapenkó szobor-Nagysző­lős utca közötti korszerűsített szakaszát. Az átadásra látvá­nyos külsőségek nélkül került sor, hiszen csak az építés közbeni forgalomkorlátozá­sokat kellett feloldani. Az M1-M7 autópályák közös bevezető szakasza úgy épült, hogy közben egyetlen napra sem kellett lezárni a forgalom elől. Igaz, a korszerűsítés utolsó időszakában, amikor a munkát gyorsítani kellett, ez egyre nehezebb volt. Az út a közvilágítás, a víz­vezetékek, a csatornahálózat, a gáz-, a táv­fűtési, a postai és elektromos vezetékek fej­lesztésével együtt készült el a nyári fő­szezonra. A 2x4 forgalmi sávos autópályán ezután már folyamatosan lehet haladni, hiszen a Nagyszőlős utcából, illetőleg a BAH csomó­pont irányából és a városhatár felől az autó­pályán, iletve a 70. számú főúton érkező járművek számára megteremtette a forgalmi sávok egyensúlyát. A járművek besorolásait, kiválását a korszerű tájékoztatási rendszer és a burkolati jelek is elősegítik. Budapest egyik legforgalmasabb útján megszűnnek a forgalmi torlódások, csökken a balesetek száma, ezt is jelenti számunkra a 130 millió forintos költséggel átépített és bővített útszakasz. (Az M1-M7 autópálya bevezető szaka­száról részletes tájékoztatást adunk lapunk 7. oldalán.) Papp István Megífjodott a Petőfi-híd Június 13-án befejeződött a Petőfi-híd felújítása és a Boráros tér átépítésének első üteme, a megifjodott híd ismét minden kor­látozás nélkül szolgálja a fővárosi közle­kedést. A híd esedékes felújítása során a már tönkrement közúti és villamosvasúti pályát teljes egészében át kellett építeni, és ez alatt a mindenképpen szükséges forgalom­­korlátozást kihasználva a Boráros tér amúgy is tervbe vett átépítési munkáira is sor került. A nagyszabású munka első ütemében el­készült a Ferenc körút felújítása, a budai oldalon az Irányi utca és a Schönherz Zol­tán utca teljes átépítése és a budai hídfő­ben egy új gyalogos-aluljáró. A mederhíd 425 m hosszban új vasbeton-pályalemezt kapott, a villamospályát tömbsínesre cserél­ték. A régi kerékpárút megszüntetésével a hídpálya szélességét 18,0 m-ről 20,4 m-re lehetett növelni, a közúti sávok szélessége növekedett, ezzel nőtt a közúti forgalom biztonsága. Emellett jelzőlámpás szabályo­zással a villamospálya is igénybe vehető harmadik sávként, ami jelentős kapacitás­­bővítés. A Bor­áros téri régi acélszerkezetű felül­járót teljesen átépítették, ami természetesen a tér későbbi arculatához igazodik. Az új felüljáró 3 X 30 m nyílásban EHGT tartók­kal hidalja át a Közraktár utcát. Középen új peronlépcsős feljáró vezet a 2-es villamos megállójától a hídra. A nagy munkában részt vett 35 kivitelező jó szervezéssel, összefogással a vállalt 18 hó­napot részben a munkaverseny-felajánlások révén is tovább rövidítette: 13 és fél hónap alatt végezték el az első ütemre tervezett feladatokat. A Petőfi-híd tehát kész, de már megkezdődött a Szabadság-híd felúj­ítása, és folytatódik a Boráros tér átépítése. A Petőfi-híd rövid átadási ünnepségén, június 13-án délután Pallai Árpád közleke­dés- és postaügyi miniszter, Cseh­ István miniszterhelyettes, Stadinger István, a Fő­városi Tanács elnökhelyettese, valamint Are­­hes Lajos az MSZMP Budapesti Bizottságá­nak titkára is megjelent. A vendégek az épí­tőkkel együtt az első villamossal utaztak a Skála Áruháztól a hídig, és gyalog kísérték a hídavatáskor szokásos söröshordó-gurítást. Az átadást követően a KP­M épületében jutalmazásokra került sor, a kitüntetettek között voltak tervező munkatársaink is: Bácskai Endréné osztályvezető-helyettes a mederhíd, Bábiidek­ Ede szakosztályvezető a parti feljáró tervezéséért Kiváló Munkáért kitüntetést kapott. K. K. Bácskai Endréné­­ Bábindek­ Ede A budai gyalogos-aluljáró

Next