Udvarhely, 2014. május (1. évfolyam, 33-52. szám)
2014-05-16 / 42. szám
A TARTALOMBÓL Magyar Királyi Honvéd Bajtársi Találkozó Bajtársi találkozóra hívták mindazon udvarhelyieket és környékbelieket, akik a magyar honvédség kötelékében 1940 és 1944 között teljesítettek katonai szolgálatot. A városháza Szent István Termében harmincöt veterán előtt tisztelgett a város - az elhunyt bajtársakra is emlékeztek. • 2. Kisebb károkat okozott a szélvihar Kerítéseket, kapukat döntött ki, fákat tört össze szerdán éjszaka a viharos erősségű szél több településen. Farkaslakán és Oroszhegy községben villanykábeleket tépett le, ezért áramszünet is volt tegnap délelőtt az említett településeken. • 3. 2. Tavaszváró bárány- és pálinkafesztivál Második alkalommal szervezi meg Székelyudvarhelyen a Tavaszváró bárány- és pálinkafesztivált az Erdélyi Magyar Fehérasztal Lovagrend Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalával partnerségben. A Székelytámadt várban zajló kétnapos eseményen, mely ma délután felvonulással, valamint a lovagrend új tagjainak felavatásával kezdődik, a jelentkező csapatok összemérhetik tudásukat, hogy melyikük is tudja a legfinomabban elkészíteni a bárányhúst, de a benevezett süteményeket, illetve pálinkákat is értékeli a szakmai zsűri. • 5. Kifestés a vörös darabontoktól Bálint Tamás ismét kitett magáért: a Székelytámadt vár makettje után elkészített egy kifestést is, amely kizárólag a vörös darabontokról és a várról szól. Több cég és intézmény jóvoltából kétezer példányt nyomtattak a Darabont-kalauz címet viselő kiadványból, ezret kiosztanak az udvarhelyi tanulóknak. • 4. 14. VELENCEI NEMZETKÖZI ÉPÍTÉSZETI BIENNÁLÉ Központba kerül a kaláka Három hét múlva nyílik a 14. Velencei Nemzetközi Építészeti Biennále, a magyar pavilonban a Márton László Attila és a farkaslaki Jakab Csaba építészek Építés című projektje lesz látható. Az építész szakma legrangosabb eseményén a kalákák világát domborítják ki a magyar kiállítás felügyelői, ezért arra kérik a székelyeket, kapcsolódjanak be a fél éven át tartó rendezvénybe. Ha másként nem is, küldjenek maguk helyett egy megszemélyesített facsipeszt. •7. OLDAL Épül a feredő. Megmutatják a nagyvilágnak 48. Szejkefesztivál Az immáron 48. alkalommal megszervezett Szejke-fesztiválon pénteken a Fabatka muzsikál, szombaton a Régiók Találkozója Lövétéről szól, vasárnap pedig gálaműsor, népzene és néptánc tizenhét csoport műsorával - ha nem szakad az ég, akkor a Szejkén. • 5. KÖZÉLETI NAPILAP I. ÉVF. 42. SZÁM 2014. MÁJUS 16. ÁRA: 2 LEI PÉNTEK Botond napja VALUTAÁRFOLYAM EUR 4,4349 ▼ USD 3,2468 A HUF 1,4636 A