Udvarhely, 2014. szeptember (1. évfolyam, 116-137. szám)

2014-09-01 / 116. szám

Aktuális BEINDUL AZ ÉLET AZ UDVARHELY NÉPTÁNCMŰHELYNÉL IS Autentikus néptáncelőadással készülnek az új évadra Az első előadás­ra még várni kell, de már augusztus elején elkezdődtek a próbafolyama­tok az Udvarhely Néptáncműhelynél is. Jelenleg Antal József koreográfus­sal egy tematikus néptáncelőadáson dolgoznak. Orendi Isván, az Udvarhely Néptáncműhely új igazgatója a 2014- 2015-ös évad tervei­be adott betekintést: a tánckar újraéleszté­sével párhuzamosan újból nagy szerepet kap népzenei oktatás is, illetve november 18-23. közt ismét sor kerül az Össztánc Ősszel fesztiválra Székelyudvarhelyen. M­ájus végén kezd­te el hivatalosan munkáját az Udvarhely Néptáncműhelynél Orendi István, miután sikeresen versenyvizsgázott a intéz­mény vezetői posztjára. Ez lesz az első teljes évad, amelyben igazgatóként dol­gozik. Mint korábban ír­tuk, nem ez volt a legelső Székelyudvarhelyhez kap­csolódó, néptáncot felkaroló tevékenysége, hiszen közel két éve zajlik már a népze­nész oktatás, illetve a heti rendszerességgel szervezi a táncházakat is. Össztánc ősszel 2014-ben is Augusztus elején el­kezdték a munkát a néptáncműhelynél, Orendi István bizakodó annak el­lenére, hogy az intézmény kis létszámmal működik. Mint elmondta lapunknak: az évad legnagyobb kihívása a tánckar összeverbuválása lesz. Azt szeretnék, hogy a 2014-2015-ös évadban két felnőtt és egy gyerekelőadást készítsenek el. A saját színpa­di produkciókon kívül is lesz bőven érdekesség: gőzerővel szervezik az Össztánc Ősszes rendezvénysorozatot. Az idei fesztiválra november 18-23 között kerül sor. 90 száza­lékban meg is van a fellépők névsora. „Elég sokat gondol­kodtam, hogy mi legyen a fesztivál alapgondolata. Arra gondoltam, hogy meg kellene mutatni a közönségnek, hogy a mai világban hol és milyen formában van jelen a nép­tánc és a népzene. Gondolok most az amatőr és hivatá­sos néptáncegyüttesekre, tánckarokra, létezik gyerektáncház, folk­ kocsma, ugyanazt a témát helyezik különböző megvilágításokba. Ezt próbálom egy hét alatt bemutatni. Zömmel néptánc lesz, de nemcsak - vetítette előre Orendi. Néptánc és hiánypótlás Antal József koreográfus az évad kapcsán elmond­ta, hogy jelenleg egy olyan hiánypótló hagyományos néptáncelőadást készítenek, amely az elmúlt két évadban nem került színpadra. Mivel a csapat még nincs teljesen kibővülve, bedolgozókkal vi­szik színpadra az új előadást. „Jelenleg az a legfontosabb célunk, hogy legyen egy mo­zaikszerkezetű, vagy eny­hén tematizált autentikus, zenekaros néptáncelőadása az intézménynek. Egy új csapatnál nagyon fontos, le­gyen technikai és fizikai fel­­készültségük. Ha egy friss fiatal csapatot sikerül össze­szednünk, akkor nekik átad­juk a szükséges autentikus anyagismeretet. Minden­képp nagy szükségünk van a most készülő előadásra, mert így lesz lehetőségünk más helyszínen is fellépni. Remé­lem, hogy legalább 5-6 párt tudunk szerezni az előadás­hoz” - részletezte a koreográ­fus. Antal József ugyanakkor arra is kitért, a táncosoknak elég nehéz dolguk lesz, mert egy mozaikszerű előadásnál minden párnak folyamato­san színpadon kell lennie, nem lesz idő pihenni és da­rab közben átöltözni. Ne csak táncház, esemény is legyen Ezen a héten kerül haza a rengeteg nyári táborból és a turnékról a táncházak zene­kara. Orendi szeretné már szeptember utolsó hetében megszervezni a most induló évad első táncházát. Ugyan­úgy maradnak a csütörtök esték, az oktatók és a hely­szín is marad a régi. Orendi tervei közt szerepel az is, hogy minden csütörtök este a 20 órai táncház előtt már történjen valami, legyen az koncert, könyvbemutató, versszavalás, bármi. „Vannak is konkrét fellépőink is meg­hívva. Azt szeretnénk, hogy ne csak a mulatásról szóljon a táncház, hadd adjunk az embereknek valami többle­tet. Most találkozik az intéz­mény és a Kaszai Kulturális Egyesület néptáncoktatása. Mint tavaly kiderült, a nép­zenei oktatásra nagy igény volt, így folyatjuk most is. Ezúttal is rengeteg a jelent­kező, már nem is tudunk új embereket fogadni. Megkö­zelítőleg 60 diákkal (kisisko­lástól nyugdíjasig) folytatjuk az oktatást - mondta az Ud­varhely Táncműhely igazga­tója. _____________• Antalfi József antalfi.jozsef@udvarhely.ma Orendinél nagy szerepet kap a népzenei oktatás is FOTÓK: LŐRINC CSABA A borvizek jobb felhasználásáról tanácskoztak T­izedik alkalommal ren­dezték meg a Kárpát­medence ásványvizei című nemzetközi tudományos konferenciát, melynek au­gusztus 28-31. között adott otthont a Csíkszeredai Apá­czai Csere János Pedagógu­sok Háza. Ásványvíz-kutatási alap létrehozását javasolta Bor­boly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke A Kár­pát-medence ásványvizei elnevezésű nemzetközi tu­dományos konferencián, amelyet augusztus 28-31. között tartottak immár tize­dik alkalommal. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudo­mányegyetem Csíkszeredái biomérnöki és élelmiszer­tudományi tanszékeinek kezdeményezésére 2004 óta évente megrendezik az értekezletet, amely idén Csíkszeredában, az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában kapott helyet. A péntek reggeli megnyi­tón mondott köszöntőjében Borboly Csaba kifejtette, hogy a Sapientia egyetem­mel együttműködve képzelte el a kutatási alap létrehozá­sát, mivel komoly tervezés kell a székelyföldi borvíz­­források nyújtotta lehetősé­gek kihasználását illetően. A megyeelnök szerint a megyei tanács többet is költhetne erre a területre, de sajnos jogi korlátokba ütközik. Szűk a hatásköre, ezért arra kérte a konferencia részt­vevőit, gyakoroljanak ők is nyomást a törvényhozók­ra annak érdekében, hogy több jogosítványt kapjanak a helyi és megyei önkor­mányzatok a turizmus, ezen belül az ásványvízforrások fejlesztésére. Hargita Megye Tanácsa így is évente mint­egy félszáz, borvizeket érin­tő projektet támogat, a népi fürdők felújításától kezdve a gyógyprogramok kidolgozá­sáig, ám sajnos nem sikerült megértetni a lakosság egy ré­szével, mekkora értéket kép­viselnek ezek a források, így sok helyen elhanyagolt azok állapota. A tudatosításban a sajtó és az egyház is sokat segíthet, hiszen üzenetük tömegekhez jut el, mondta az elöljáró. Hivatkozott az általa vezetett intézmény Építsünk biztos jövőt! elne­vezésű gazdaságfejlesztési programjára, amelynek az 5-ös tengelye a borvízforrá­­sok témakörével foglalkozik. Borboly Csaba felhívással fordult a jelenlévőkhöz: a megyei tanács az ebben a hó­napban létrehozott befekte­tésvonzó irodájába szakem­berek jelentkezését várja, az öt munkatárs közül egynek az ásványvizek szakértőjé­nek kellene lennie. A konferencia révén lehe­tőség nyílik az újabb eredmé­nyek, tervek, törvénykezé­sek bemutatására, egymás munkájának jobb megisme­résére, valamint az egyes szakterületek és régiók kö­zötti együttműködés megte­remtésére, illetve bővítésére - áll a szervezők által megfo­galmazott leírásban. ■ Udvarhely-információ 2014. SZEPTEMBER 1.

Next