Udvarhelyi Híradó, 1991 (2. évfolyam, 1-51. szám)
1991-01-10 / 1. szám
Megkértük tisztelt olvasóinkat, hogy a fenti pályázattal kapcsolatos véleményüket — ha van — jutassák el szerkesztőségünkbe 1990 dec. 20-án este 8 óráig (18 és 19 sz. Híradó!), tessék beszállni! — és beszálltak: a több mint negyvenezer lakosú városból összesen 4, azaz négy olvasónk. Ilyen népszerű a lap? Ilyen ócska volt a játék? Ennyire nem érdekel az, ami történt városunkban ? Pedig ami már megtörtént, az történik tovább velünk. Ha nincs magánvéleményünk, nincs EGÉSZSÉGES VÁROSI KÖZVÉLEMÉNY SEM , amely keresi, megtalálja, fölméri és kimondja az IGAZSÁGOT. Mégis, köszönjük a minimális részvételt Tisztelettel megkérjük az ó év „Az év embere” pályázatról embereit”: Balázs Árpád, Kolumbán Gábor és Bors Aurel urakat, szíveskedjenek bejönni 1991 január 12-én (szombaton) i.e. 11 órakor az Infopresshez a megígért szerény „tisztelet-pezsgőt" átvenni. Ugyanebben az időpontban kedves versenyzőinket: id. Sándor Mihály, Ilyés Ferenc, Koffor Frédi és Barabás Sándor urakat is szívesen látjuk, a jutalomkávét átadjuk. Következő pályázatunkról következő számunkban. Ha érdemes?! A diáksztrájkok sikertelenségéről Az adaton megközelítőek, a kolozsvári diákmegmozdulásokra utalnak és András Pétertől, a Kv-i Tudományegyetem első éves hallgatójától (MISSZ vezetőségi tag) származnak. Az 1990 december 16-tól kezdődően beígért általános diáksztrájk deffenzív hadmozdulatra késztette a kormányt. December első hetében kiszivárogtatta a hírt, miszerint 16-án kiadja a vakációt az egyetemeken. Mivel nem lehet eredményes a vakációban szervezett sztrájk a „Román Diákliga diákszervezeti szövetség, dec 7 és 9 között, sebtében döntött arról, hogy a sztrájk 11 -én kezdődjön meg. A kormány, lecsökkentve a szervezési időszakot két napra, lépéselőnyre tett szert, és nyugodtabban jelentette be: 16-án nem ad vakációt A bejelentéstől függetlenül, bár még folyt a szervezés, 11-én némelyik egyetem már megkezdte a sztrájkot (a Kv-i Filológia és Mechanika) (a sztrájk még nem általános) 13-án, a sztrájk hivatalos bejelentésével a diákság kb. 50 %-a lép sztrájkba, 30-35 %-a az első nap után hazamegy, a többi sztrájktörő (előadásokat látogat). Érdekes, hogy bár a Kv-i összdiákságnak csak 25 %-a magyar anyanyelvű, a sztrájkoló magyar diákok száma meghaladja a 40 %-ot. Valószínűleg akadtak olyanok, akik ezt aduként játszották ki: „megint akarnak valamit a magyarok!". A sztrájk eredménye: néhány utcai tüntetés (17-én 15000, 19-én 2000, 21-én — nem a diákok szervezésében — 10000 fős tömeg). A sikertelenség okai: sztrájkaktivisták hiánya; az állandó tájékoztatás és az információs hálózat hiánya; általános felkészületlenség; a szervezők spontán karrierizmusa. Következtetés: a kormány nem játszik rosszul, vagyis nem lebecsülendő (-hető). Szőke László Az UH külső munkatársakat keres! Riportereket, fotóst és karikaturistát. Díjazás szerény, sikerélmény óriási!? Nem ártana a lap színvonalának, ha a jelentkezők rendelkeznek rté-i készséggel. Irigykedünk! Az irigység azt hiszem, az önzésbe gyökerezik, hiszen azt irigyeljük, amit magunknak szeretnénk, de valamilyen okból nem rendelkezünk vele. — Hol vásároltad ezt a csodás hintaszéket? — kérdi egyik vendégem, és látom, hogy arca gyanúsan megnyúlik. Irigyel. Kiül az arcára ez a féltékenységhez hasonlatos, fájdalmas fintor, és hiába próbálom másra terelni a beszélgetést, mert hirtelen ügyetlenné válik, dadog és közben nem tudja levenni szemét arról a magas, kényelmes, fonott hintaszékről, amit a minap kunyeráltam el nagyapámtól. Az irigy emberben van valami szánalomkeltő, talán ez az oka annak, hogy az irigykedő, bármennyire is irigykedik, valahogy vesztes marad az irigyekttel szemben. Kárpótlásul az irigykedők javarésze azt szeretné, hogy valamiképpen ők váltsák ki másokból az irigység érzését, így kezdődnek a nagy versengések, az ismerősök, szomszédok, munkatársak között. Ha az egyik vásárol egy sátrat, a másik rögtön egy vikend házba fekteti bele a pénzét; ha az egyik a tengerparton nyaral, a másik meg sem áll Norvégiáig, és így tovább... Csak annyiban különböznek egymástól, hogy vannak, kik titkolni próbálják érzésüket, mások meg egyenesen bevallják azért, hogy ne kockáztassák az esetleges leleplezést. — Jó neked! — kezdi egy másik ismerős, akinek eszébe jutott, hogy meglátogasson. — Ugyan miért? — kérdem álszenten, de gyanítom, hogy hová akar kilyukadni. — Kiegyensúlyozott életet élsz — mondja, és magyarázatát megtoldja egy félreérthetetlenül irigy sóhajtással. Miért is ne irigyelhetne, hiszen az irigységet kiváltó okok közül nincs kitiltva az életforma. — Hát igen... — nyekegem, mert erre nincs amit mondani. Miért is teregetném most itt ki előtte az összes gondomat, bajomat csak azért, hogy meggyőzzem állításának ellenkezőjéről. Higgyen, amit akar! Jól élsz a feleségeddel — folytatja —, irigyellek. Nincsenek anyagi gondjaid. Nem jársz kocsmába... — leltározza engem érintő észrevételeit, és nekem az az érzésem, hogy sokkal jobban meg lenne velem elégedve, ha most gyorsan leszopnám magam, bejelenteném, hogy válók és hogy eladósodtam. Szerencsére nem tehetem meg neki ezt a szívességet, mert valóban szerényen, családi egyetértésben élek, és nem tehetek arról, ha ez, neki : kiegyensúlyozottság. — Viszlát! — nyújtom a kezem, amikor menni akar, és furcsa szorongásféle fog el, amikor kilép az ajtón. Az ablakból utánanézek, mozgalmas életére, hányaveti gondatlanságára gondolok. Aztán hirtelen összerezzenek: vajon észrevette, hogy irigyelem? Pintér I. István