Udvarhelyi Híradó, 1991 (2. évfolyam, 1-51. szám)

1991-01-10 / 1. szám

Megkértük tisztelt olvasóinkat, hogy a fenti pályázattal kapcsolatos véleményüket — ha van — jutassák el szerkesztőségünkbe 1990 dec. 20-án este 8 óráig (18 és 19 sz. Híradó!), tessék beszállni! — és beszálltak: a több mint negyvenezer lakosú városból összesen 4, azaz négy olvasónk­.­ Ilyen népszerű a lap? Ilyen ócska volt a játék? Ennyire nem érdekel az, ami történt városunkban ? Pedig ami már megtörtént, az történik tovább velünk. Ha nincs magánvéleményünk, nincs EGÉSZSÉGES VÁROSI KÖZVÉLE­MÉNY SEM , amely keresi, megtalálja, fölméri és kimondja az IGAZSÁ­GOT. Mégis, köszönjük a minimális részvételt Tisztelettel megkérjük az ó év „Az év embere” pályázatról embereit”: Balázs Árpád, Kolumbán Gábor és Bors Aurel urakat, szíves­kedjenek bejönni 1991 január 12-én (szombaton) i.e. 11 órakor az Infop­­resshez a megígért szerény „tisztelet-pezsgőt" átvenni. Ugyanebben az időpontban kedves versenyzőinket: id. Sándor Mihály, Ilyés Ferenc, Koffor Frédi és Barabás Sándor urakat is szívesen látjuk, a jutalom­kávét átadjuk. Következő pályázatunkról következő számunkban. Ha érdemes?! A diáksztrájkok sikertelenségéről Az adaton megközelítőek, a kolozsvári diákmegmozdulásokra utalnak és András Pétertől, a Kv-i Tudományegyetem első éves hallgatójától (MISSZ vezetőségi tag) származnak. Az 1990 december 16-tól kezdődően beígért általános diáksztrájk def­­fenzív hadmozdulatra késztette a kormányt. December első hetében kiszi­várogtatta a hírt, miszerint 16-án kiadja a vakációt az egyetemeken. Mivel nem lehet eredményes a vakációban szervezett sztrájk a „Román Diákliga diákszervezeti szövetség, dec 7 és 9 között, sebtében döntött arról, hogy a sztrájk 11 -én kezdődjön meg. A kormány, lecsökkentve a szervezési időszakot két napra, lépéselőny­re tett szert, és nyugodtabban jelentette be: 16-án nem ad vakációt A bejelentéstől függetlenül, bár még folyt a szervezés, 11-én némelyik egyetem már megkezdte a sztrájkot (a Kv-i Filológia és Mechanika) (a sztrájk még nem általános) 13-án, a sztrájk hivatalos bejelentésével a diákság kb. 50 %-a lép sztrájkba, 30-35 %-a az első nap után hazamegy, a többi sztrájktörő (előadásokat látogat). Érdekes, hogy bár a Kv-i összdiákságnak csak 25 %-a magyar anya­nyelvű, a sztrájkoló magyar diákok száma meghaladja a 40 %-ot. Valószí­nűleg akadtak olyanok, akik ezt aduként játszották ki: „megint akarnak valamit a magyarok!". A sztrájk eredménye: néhány utcai tüntetés (17-én 15000, 19-én 2000, 21-én — nem a diákok szervezésében — 10000 fős tömeg). A sikertelenség okai: sztrájkaktivisták hiánya; az állandó tájékoztatás és az információs hálózat hiánya; általános felkészületlenség; a szervezők spontán karrierizmusa. Következtetés: a kormány nem játszik rosszul, vagyis nem lebecsülen­dő (-hető). Szőke László Az UH külső munkatársakat keres! Riportereket, fotóst és karikaturistát. Díjazás sze­rény, sikerélmény óriási!? Nem ártana a lap színvona­lának, ha a jelentkezők rendelkeznek rté-­i készséggel. Irigykedünk! Az irigység azt hiszem, az önzésbe gyökerezik, hiszen azt irigyeljük, amit magunknak szeretnénk, de valami­lyen okból nem rendelkezünk vele. — Hol vásároltad ezt a csodás hintaszéket? — kérdi egyik vendégem, és látom, hogy arca gyanúsan megnyú­lik. Irigyel. Kiül az arcára ez a féltékenységhez hasonla­tos, fájdalmas fintor, és hiába próbálom másra terelni a beszélgetést, mert hirtelen ügyetlenné válik, dadog és közben nem tudja levenni szemét arról a magas, kényel­mes, fonott hintaszékről, amit a minap kunyeráltam el nagyapámtól. Az irigy emberben van valami szánalomkeltő, talán ez az oka annak, hogy az­ irigykedő, bármennyire is irigy­kedik, valahogy vesztes marad az irigyekttel szemben. Kárpótlásul az irigykedők javarésze azt szeretné, hogy valamiképpen ők váltsák ki másokból az irigység érzését, így kezdődnek a nagy versengések, az­ ismerősök, szom­szédok, munkatársak­ között. Ha az­ egyik vásárol egy sátrat, a másik rögtön egy vikend házba fekteti bele a pénzét; ha az­ egyik a tengerparton nyaral, a másik meg sem áll Norvégiáig, és így tovább... Csak annyiban külön­böznek egymástól, hogy vannak, kik titkolni próbálják érzésüket, mások meg egyenesen bevallják azért, hogy ne kockáztassák az esetleges leleplezést. — Jó neked! — kezdi egy másik ismerős, akinek eszébe jutott, hogy meglátogasson. — Ugyan miért? — kérdem álszenten, de gyanítom, hogy hová akar kilyukadni. — Kiegyensúlyozott életet élsz — mondja, és magya­rázatát megtoldja egy félreérthetetlenül irigy sóhajtás­sal. Miért is ne irigyelhetne, hiszen az irigységet kiváltó okok közül nincs kitiltva az életforma. — Hát igen... — nyekegem, mert erre nincs amit mondani. Miért is teregetném most itt ki előtte az összes gondomat, bajomat csak azért, hogy meggyőzzem állítá­sának ellenkezőjéről. Higgyen, amit akar!­­ Jól élsz a feleségeddel — folytatja —, irigyellek. Nincsenek anyagi gondjaid. Nem jársz kocsmába... — leltározza engem érintő észrevételeit, és nekem az az­ érzésem, hogy sokkal jobban meg lenne velem elégedve, ha most gyorsan lesz­opnám magam, bejelenteném, hogy válók és hogy eladósodtam. Szerencsére nem tehetem meg neki ezt a szívességet, mert valóban szerényen, csa­ládi egyetértésben élek, és nem tehetek arról, ha ez, neki : kiegyensúlyozottság. — Viszlát! — nyújtom a kezem, amikor menni akar, és furcsa szorongásféle fog el, amikor kilép az­ ajtón. Az ablakból utánanézek, mozgalmas életére, hányaveti gon­­­datlanságára gondolok. Aztán hirtelen összerezzenek: vajon észrevette, hogy irigyelem? Pintér I­. István

Next