Udvarhelyi Híradó, 1997. április-június (8. évfolyam, 25-50. szám)

1997-04-10 / 28. szám

1997. április 10., csütörtök művelődés Születésének 110. évfordulóját ünnepelték Áprily-napok Parajdon A múlt pénteken, szombaton és vasárnap Parajdon Áprily Lajos születésének 110. évfordulóját ünnepelték. Áprily Lajos (családi nevén: Jékely) — akinek költé­szetét saját bevallása szerint a “melankólia és a muzikalitást jellemzi — 1890-től, hároméves korá­tól élt családjával Parajdon, 1899-ig. Itt járt elemi iskolába, majd két évet tanult Székelyudvarhelyen, melyből egyet az Állami Főreáliskolában. Később, 1942-ben rövid ideig családjával ideiglenesen visszaköltözött Parajdra. Jóllehet a költő születésé­nek évfordulója tulajdon­képpen november 14-re esik, a tavaszi vakáció alkal­masabb volt egy ilyen átfogó rendezvényre — mondotta Csíki Zoltán magyar nyelv— és irodalom szakos tanár, az Áprily-napok lelkes szerve­zője —, amelynek célja, hogy a diákok az élmény­­szerzéssel egyidőben tanul­janak, gazdagítsák a költő életével, életművével kap­csolatos ismereteiket. No­vember 14-én, szintén éven­te megemlékeznek az iskolá­ban a születéséről, viszont halálának évfordulóján, au­gusztus 6-án (a költő 1967- ben hunyt el Budapesten) a diákok vakáción vannak. A rendezvényt az 1991-ben bejegyzett Áprily Lajos Köz­­művelődési Társaság szer­vezte, a Polgármesteri Hiva­tallal és a Művelődési Ház vezetőségével. Az ünnepsé­get a költő unokája, Jékely Adrienne tisztelte meg jelen­létével, férjével, a kiskendi származású Péterfy László szobrászművésszel együtt. Az események a Művelő­dési Házban zajlottak, ahol ez idő alatt Nemes Margit kézimunka-kiállítása díszí­tette a környezetet. Pénteken délután 4 órától a gyermekek és felnőttek Csíki Zoltán átfo­gó előadását hallgathatták meg a költő életművéről, pá­lyájáról. Kovács András Fe­renc Költő a költőről c. es­­­széjét olvasta fel, amelyet erre az alkalomra, felkérésre írt, majd a Kriterion igazgató­ja és két munkatársa a Ko­vács András Ferenc váloga­tásában összeállított, frissen megjelent Halálpatak c. kö­tetet mutatta be. Dr. Sin Edit, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság Pest megyei elnöke Áprily költészete és Visegrád kapcsolata címmel tartott előadást, Birck Edit a buda­pesti Petőfi Irodalmi Mú­zeum ügyvezető igazgatója pedig a PIM-nek a magyar kultúrában betöltött szerepé­ről, helyéről beszélt. Csíki Zol­tán záró előadása az Áprily­­emlékháznál — hasonlóan a többiekhez — kiegészítette a diákok ismereteit, amelyeket másnap a Ki mit tud? verse­nyen kamatoztathattak. A felhívást a szavaló- és a Ki mit tud? versenyre Csíki Zoltán még decemberben meghirdette a társaság nevé­ben, a megye távolabbi kö­zépiskoláit pedig Bürüs János magyar szakos tanfelügyelő értesítette erről, aki szintén meg­tisztelte a ren­dezvényt. A verse­nyen Székelyud­varhely szinte va­lamennyi középis­kolája képviseltet­te magát, Csíksze­redából két közép­iskola tanulói vol­tak jelen, és Balán­­bánya, Gyimesfel­­sőlok, Gyergyóal­­falu, Korond, Szo­­váta, Szentegyhá­za, Székelyke­­resztúr és Kőha­lom képviselete is részt vett. Utób­biakat ugyan nem értesítették, de hírt szereztek az ese­ményről, és Áprily iránti tiszteletük miatt készültek a versenyre. A dr. Sin Edit, Birck Edit, Kovács András Ferenc ma­rosvásárhelyi költő, Gyéres Júlia, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Kelemen Magdolna parajdi óvónő és Kiss Andrea parajdi származású, Marosvásárhe­lyen tanuló középiskolás al­kotta zsűri a szavalok közül a legjobbnak a Csíkszeredai Márton Áron Gimnázium ta­nulóit tartotta, pontosabban Szabadi Emőkét. A Ki mit tud? versenyen, Áprily csa­ládja és életpályája, versei és művészi sajátosságaik, sti­lisztikai megközelítés, illetve idézetek kiegészítése és fel­ismerése tették próbára a ta­nulók tudását. Örvendetes módon a kőhalmi és szovátai gyermekekből alkotott csa­pat vitte el a pálmát, de szin­te ugyanolyan erősnek bizo­nyult a Márton Áron Gimná­zium csoportja is. Értékes pénzdíjakat, rengeteg köny­vet, népművészeti faragást, emléklapot és egyebet osztottak ki a nyertesek kö­zött, de senki — sem résztve­vő, szervező avagy vendég — nem távozott emlékeztető ajándék nélkül. A fárasztó versenyzés után bányalátogatás, közös ebéd következett, majd délután — szerencsére az idő is kedve­zett — a költő által szívesen felemlegetett helyeket keres­ték fel, sőt, a Bucsin-tetőre is kirándultak. Mindenhol el­hangzottak az illető helyhez kötődő versek. Vasárnap igen jól sikerült író-olvasó találkozónak le­hettek részesei a jelenlevők. A Parajdról elszármazott, Sepsiszentgyörgyön élő Bene László, a kibédi Ráduly János és a József Attila-díjas Kovács András Ferenc voltak a meghívott vendégek. Kö­zös ebéd és búcsúzkodás után a vendégek elhagyták az Áprily-napok rendez­vénysorozat színhelyét. Csíki Zoltán tanár ezúton is köszöni a társaságbeli tagok segítségét a szervezésben. A rendezvény előkészítésében és lebonyolításában Kádár Margit parajdi könyvtáros, Kiss Odette tanárnő, Szabó Judit tanítónő, Miklós Károly hivatalnok, Horváth István geológus, dr. Vécsei András, Ozsvát Pál, Ilyés Károly kul­túrigazgató, Moldován Gyu­la festő, Dósa Csilla tanár, Kelemen Magdolna óvónő, Szabó Ernő, Fülöp Álmos Mátyás családja vették ki ré­szüket, és nem utolsósorban az a 15-20 család, amely vendégeket fogadott. Ugyan­akkor az eseményt támogatta a Határon Túli Magyarok Hi­vatalának közoktatási és kul­turális főosztálya, a Sóbánya, a parajdi református egyház, a parajdi Fogyasztási Szövet­kezet, a Donáth patika, az Antal Albert családi vállalko­zása, a Petőfi Irodalmi Mú­zeum, a Reménység Sziget, a helyi Művelődési Ház, a Pol­gármesteri Hivatal, szemé­lyesen Kálmán Balázs pol­gármester és Fülöp Zoltán al­polgármester. m £ B.R. if A 1 Áfn­ 11 mi ■ jr » ^ tik 1 ám MV i ä țj|l| mjp U19ß |*l 11 áfm mjf II H ä« H m 1 a fi.p jgjKji KM|iM j8 A I Portik Sándor gyergyószentmiklósi grafikus és festő 1978 óta folyamatosan állít ki Gyergyóditrótól a svéd­országi Sädertälje-ig. Ennek ellenére Székelyudvarhe­lyen még nem mutatta be munkáit, sem csoportos, sem egyéni tárlaton. Emiatt jégtörésnek számított a múlt szombat délben — a Művelődési Ház koncertter­mében — nyílt kiállítás, amelyen számos érdeklődő, művészetkedvelő udvarhelyi jelent meg. A megnyitó beszédet Ba­lázs József gyergyóalfalusi festőművész mondta, akit Tárkányi János, a Művelődé­si Ház igazgatója felkért egy hasonló bemutatkozásra, ki­állításra. — Amikor Udvarhelyre jö­vünk Gyergyóból vagy Csík­ból, akkor a Székelyföld leg­jelentősebb városába jövünk — hangzott el Balázs József beszédében. — Izgalmas készülődés előzte meg ezt az eseményt, hisz Udvarhely egy művelt vá­roska, a képzőművészet ott­hona is; itt komoly hagyo­mányt teremtett Maszelka Já­nos mester. Madárlátta kiállí­tás a mostani, hiszen az anyag egy része a napokban érkezett haza Budapestről, a Várme­gye Galériából, ahol több mint egy hónapig időzött, és nem maradt visszhang nélkül: be­számolt róla a Kossuth Rádió, a Duna Televízió, az írott sajtó. Negyvenöt munkát — gra­fikát és festményt — állít ki a harmincnyolc éves Portik Sándor, aki bebizonyította, hogy az intézményesített művészetre van alternatíva akkor is, ha valaki nem vég­zett főiskolát. A képzőmű­vészetekben is alap a mester­ségbeli tudás. Aki ezt meg­szerzi — mindegy, hogy mi­lyen úton —, annak már nem kell sok, csak az, amit Goe­the mondott: "szorgalom, ki­tartás és még valami". Portik Sándor esetében a szorga­lomhoz nem fér kétség, kitar­tását pedig bizonyítja, hogy munkakedvét nem szegte meg az sem, hogy a diktatúra idején a kolozsvári festészeti akadémia vizsgáin négy al­kalommal elvágták. Minde­zek ellenére megmaradt a művészet mellett, nem mon­dott le a végső és igazi győ­zelemről. A festő ma már elis­mert művész Erdélyben. Mun­kásságáért díjazták is, amint azt az 1991-ben Erdély Művé­szetéért elnevezésű budapesti tárlaton nyert III. díj is igazolja. Portik Sándor, akinek ihle­tője a természet, néhány színnel a hideget is meleggé varázsolja a szülőföld, Gyer­­gyó Szibériájában. Mert csak az tud itt maradni ebben a sok megaláztatásban, akiben ilyen forró a szülőföld iránti szeretet. Aki a jelenségek sokféleségé­ben felfedezi azt a lényeget — az őstörvényt, az igazságot—, amely ott van minden mögött, az felfedezi a reményt. Aki pe­dig ezt meg is tudja mutatni, az már alkot — fejezte be a méltató szavakat Balázs József festőművész. Izs B.R. HílAb © Román nyelvi hatások a hazai magyar tömegtájékoztatásban A sajtó nyelve (folytatás keddi lapszámunkból) A rendszerváltás után hét év­vel jogos elvárás, hogy aminek meg­van a megfelelője az anyaországban, azt nevezzük egyformán. írhatna például az újság nálunk is önkormány­zatról helyi tanács helyett, ön­­kormányzati képviselőkről ta­nácstag helyett és a polgár­­mesteri hivatal titkárát felvált­hatná a jegyző még akkor is, ha némelyek szerint a magyar­­országi jegyzőnek és a ro­mániai titkárnak nem egészen azonos a munkaköre, hatáskö­re. És most következzenek a példák a források megjelölése nélkül. Kezdjük az intézmény- és vállalatnevekkel. Meglehető­sen gyakori a hazai magyar la­pokban a Renel, Romtelecom, Banc Post, Urban Gos, CEC, Társadalomvédelmi Miniszté­rium stb. megnevezés. Ha a Renel helyett olykor magyar megnevezést használ­nak a lapok, Villamossági Há­lózati Vállalatnak írják. Ez az ügyetlen megoldás a rossz for­dítás eredménye, jobb így: Áramszolgáltató Vállalat vagy Villamossági Vállalat, és el­képzelhető az Elektromos Mű­­vek forma is (esete válogatja), és lehet szó országos energia­­hivatalról is... A Romtelecom vagy Rom Telecom — Román Távköz­lési Vállalat. Mozaikszóként jó volna így: Ratáv, ugyanis van Matáv is (Magyar Táv­közlési Vállalat). A Banc Post Postabank, az Urban Gos nem más, mint Városgazdál­kodási Vállalat (olykor mondható közüzemeknek is, és beszélhetünk közüzemi díjakról is). A CEC helyett in­tézménynévnek jobb a Taka­rékpénztár, lehetne TP-re rö­vidíteni. A Társadalomvédel­mi Minisztérium elnevezést csak azok értik, akik románul is tudnak, helyes magyar megfelelője: Népjóléti Mi­nisztérium. Hasonlóképpen: a Tanügyminisztérium helyett jobb a (Köz)oktatási Minisz­térium forma. Gyakori a la­pokban a közmagyarban is­meretlen municípium szóval alkotott intézménynév is: municípiumi kórház, muni­­cípiumi könyvtár stb. Helye­sen: városi kórház, könyvtár és így tovább. Nagy zűrza­vart okoz az elnevezésekben a román regia autonomă ki­fejezés is. Hol egyedáruság, hol önálló ügyvitelű vállalat, hol pedig autonóm igazgató­ság formájában bukkan fel magyar szövegben. Tu­lajdonképpen önálló gazdál­kodású vállalatról van szó, és ez a kifejezés az egyik helyes magyar megfelelő. Ha netán az előbbi kissé körülírásos formának tűnik, használható a rövid független szóval al­kotott változat. Például önál­ló gazdálkodású áramszol­gáltató vállalat — világos, érthető megoldás, de tűnhet fölösleges körülírásnak is, ugyanis az újságolvasót nem érdekli, milyen a cég felépí­tése, működése, hová tarto­zik, mi a felettese stb. Ilyen­kor a helyes­ebb­ megoldás: áramszolgáltató vállalat vagy­ független áramszolgáltató vál­lalat. Nagy állami cégek nevé­ben is benne van Romániában a regia autonomă kifejezés. Ezekben különösen ajánlot­­tabb magyar megfelelőként a független szó használata, ugyanis ezek között számos olyan van, amely csak a parla­mentnek vagy ahhoz hasonló fontosságú szervnek köteles számot adni munkájáról. Ilyen cégek Magyarorszá­gon is vannak, a Független Energiahivatal, Független Bányavállalat stb. (folytatjuk) (Újságíró évkönyv, 1997) Igs Komoróczy György Erdélyi Napló Megjelent az Erdélyi Napló 15. száma. A változatos, gazdag tartalmú 32 oldalas nagyváradi heti hírmagazin címlapriport­ja a véradás kérdését feszegeti. A riporterek több véradó központot kerestek fel, megállapították, hogy az itt jelentke­zők "nem betegek, hanem inkább ügyfelek, akikkel tisztelettel kell bánni, hiszen a szó szoros értelmében vérüket adják... Van, akit humanitárius szándék vezérel, bajba jutott rokona, ismerőse jár az eszében, ám akad olyan is, aki az élelmiszer­jegyért, a megélhetésért adja vérét Vére árán tartja fenn magát vagy családját".

Next