Udvarhelyi Híradó, 1997. április-június (8. évfolyam, 25-50. szám)

1997-06-05 / 44. szám

1997. június 5., csütörtök művelődés “Ez volt az életem, így voltam szabad” Nyitott lélekkel játszom Kedd este a Digital 3 Televízió Stúdiótermében a Hobo Blues Band alapító tagja, Földes László tartott előadóestet. A Ballada a senki fiáról című összeállí­tásában Hobo saját számokat, Faludy György, József Attila, Allen Gingsberg, Jim Morrison feldolgozáso­kat énekelt, Tóth János Rudolf és Marossy Zoltán zenei kíséretében. A fémzene tucatnyi előa­dónak nyújt lehetőséget a jó megjelenés és az erős hatás elérésében anélkül, hogy produkciójukban valami csekély tartalom is jelen len­ne. A sikert a fény és hang effektusokkal, technikai dol­gokkal érik el, így színfoltnak számít a közigényt kiszolgáló zene tengerében a blues, hisz van benne valami ősi, szokat­lan szókimondás és kemény­ség— erről néhány HBB ka­zetta végighallgatása után meggyőződhet a kétkedő. A keddi est varázsát még­sem nosztalgiaszámokkal biztosították, inkább Gings­berg, József Attila és a többi mester zenébe ágyazott köl­tészete hozta hevületbe Ho­­bót. Az alapgondolat, a kü­lönállás és kitaszítottság min­dig aktuális — tapsolt is az udvarhelyi közönség. Volt vers, blues, film, opera, cir­kusz, színház persze hang­szerelve és énekelve, mert rengeteg minden közvetíthe­tő a rockzene nyelvén, ami sok mindent magába foglal, megőriz és elmond. Lapunknak Földes László nyilatkozott, aki a négynapos er­délyi turnéja alatt, városunkon kívül Kolozsváron, Ma­rosvásárhelyen és Sepsiszentgyör­­gyön lépett szín­padra. — Nem volt gond az összeállítással, hiszen ezeket a szá­­mokat mind ját­szódjuk. Otthon a művelődési háztól kezdve a kocsmá­kig mindenütt fellé­pünk, gyakran szer­vezünk hasonló esteket, tehát ez az erdélyi út nem jelentett nagy kihívást. Kicsit a költészeti részt gya­koroltuk. A zenénél eleinte voltak gondjaink, mert a da­lok többségét nagyobb zene­karoknak írták, ezért nehéz volt áthangszerelni trióra. Kevesebb volt a szóló, jelen­tőséget kapott a számok sor­rendje is, de izgalmasabb volt hárman betölteni a teret, mint egy héttagú zenekarral. Sajnos, itt Udvarhelyen vé­gig hideg volt a teremben, a mozgás kedvéért többször kijártam a közönséghez, és Rudolf éneke alatt át is kellett öltöznöm.­­A pop-rock zenében alig próbálkoztak az ősi magyar zenei motívumok feldolgo­zásával. A többség a sláger­listás dallamokra építkezik, mégis az egykori Keksz együttes a Hej páva... nép­dalra megírt Zöld sárga, zöld sárga számát a HBB sikerre vitte. A könnyűzenében a más népekhez való alkalmazkodás vagy a tradíciókkal való kísér­letezés vezet sikerre? — Ez a zene átvett zene. A szimfonikus zene sem Ma­gyarországon született, a gö­rög dráma sem magyar talál­mány, bár attól még szólhat ide, mondhat valamit ami egyetemes, vagy számunkra speciálisan érthető. Hogy za­varos-e az identitása? A ma­gyar nép Európában teljesen idegen testként él mint etni­kum. Példa: a négerek a bluest Amerikában hozták létre, és nem Afrikában. El­szakították őket a hazájuktól. Népüktől. Elszakították a kultúrájuktól. Nyelvüktől. Mindentől... csak a színüktől nem tudták elválasztani őket. Ekkor erősödött fel a blues. Mi Európában lega­lább annyira idegenek va­gyunk, mint ők a tengerentú­lon. Nálunk nem a rock az ami a magyarok bluesa le­hetne. A magyarságnak van saját kultúrája, amelybe be­fogadja az értékes rockzenét. Ez az esély még mindig meg­van. A Jövőben lesz 20 éves az együttes. Milyen lehetőségei vannak most egy blues zene­karnak? — Nem olyanok vagyunk mint 20 évvel ezelőtt. Meg­változtak az igények, az em­bereknek nem kell az eddig őrzött kultúra, valami másra vágynak, újat keresnek. A mű­vészetben is valamit létre fog­nak hozni, ami nem lesz érték­telen, csak más, a modern vi­lágnak megfelelő. Nem kell a régi dolgokat felidézni. Én azért játszom, mert szeretem a zenét, szeretem önmagam ki­fejezni benne, ezért nyitott lé­lekkel játszom. — Legközelebb? — Anyagiak miatt nem si­került elhozni a Vadaskert című albumot, de jövőre, az egész együttessel szeretnénk eljönni koncertezni, és Szász Cs. Magyarán szólva A hivatalos levelezésről Több olvasónk kérésére a magyar nyelvű hivatalos levelek szerkesztéséről, fogalma­zásáról szólunk. Kezdjük a legfontosabb formai tudniva­lókkal! A levélpapír felső részéről, legin­kább a bal felső sarkából ne hiányozzék a cégjelzés vagyis a levelet küldő hivatalnak, intézménynek, kft-nek, vállalatnak stb. pontos címe, telefon- és faxszáma. Ha a cégjelzés nincs rányomtatva a levélpapír­ra, elfogadható az utólagos rábélyegzés vagy rágépelés is. A cégjelzés alatt a cím­zés szokott állni. A teljes név és foglalkozás vagy beosztás megjelölése alá új sorban a címzett lakhelyét is ajánlatos aláhúzva fel­tüntetni. A címzésben a foglalkozásnevek kis kezdőbetűsek, de a megszólításban nagy kezdőbetűsek. Például Kovács Péter képviselő úr, Kolozsvár. De szabályos ez a változat is: Kovács Péter képviselő úrnak (vagy részére) Kolozsvárra. Megszólítás­ban így kell írni:... Képviselő Úr! A kiala­kult gyakorlat szerint a levél jobb felső sarkába szokás a dátumot és az iktatószá­mot írni. A dátum jelölésekor vigyáznunk kell a magyaros formára. Ennek sorrendje: év, hónap, nap. Az évszámot arab számmal írjuk, utána pontot teszünk, a hónapot ír­hatjuk betűvel is, római számmal is. A be­tűvel írt rövidített forma, valamint a római szám után pont szükséges; a napot arab számmal írjuk, utána is pont kell. Ajánlott formák: 1997. június 5.; 1997. jún. 5.; 1997. VI. 5. Nálunk Erdélyben terjedőben van a magyartalan sorrend: nap, hónap, év (román nyelvi hatás), valamint a hónap arab számmal való jelölése, sőt a 10-en aluli számok elé zérés is kerül és így pél­dául ilyenszerű keltezések kerülnek forga­lomba: 05.06.1997., vagy még jobban rö­vidítve: 05.06.97. Ezek a formák minden­képpen kerülendők magyar nyelvű levele­zésben vagy bármilyen más alkalommal. A hivatalos levelezéssel kapcsolatos egyéb tudnivalókra visszatérünk rovatunkban. Komoróczy György Fagyöngy és Erdélyi Dekameron Találkozó Kolozsváron “Nekünk találkozni kellett“— hirdették a plakátok és az ismert slágerszöveg a Kolozsvári Rádióban. Május 25-én a kincses városban létre is jött a ro­mániai magyar írók, költők újabb találkozója egy­mással és közönségükkel. Az egynapos rendezvény­­sorozatot, mely az 1996-os Erdélyi Dekameron és Fagyöngy című antológiák kolozsvári bemutatóját is jelentette, a helyi rádió munkatársai, Gergely Edit, Gergely Zsuzsa és Rostás István szervezték. Délelőtt kerekasztal-be­­szélgetésre került sor a Heltai Klubban az antológiák múlt­járól, jelenéről és jövőjéről. Majla Sándor, a kötetek szer­kesztője és kiadója a szer­kesztési elvek alapján a ro­mániai magyar irodalom évkönyveinek nevezte a Fa­gyöngyöt és az Erdélyi Deka­­meront, elsődleges céljuk­ként pedig a hazai irodalmi lapokban megjelenő versek és prózák legjavának kötetbe gyűjtését jelölte meg. A kia­lakult vita során a szerzők és a szerkesztő azt a kérdést próbálták körüljárni, hogy képesek-e ezek az antológi­ák annyira átfogó képet nyúj­tani a friss irodalomról, mint azt az alcímek jelzik: meg tud-e felelni a Fagyöngy an­nak az elvárásnak, amelyet a Kortárs romániai magyar köl­tők alcím kelt az olvasók­ban? Több ellentétes véle­mény is elhangzott a beszél­getés során, de egy dologban mindenki egyetértett: szük­ség van az ilyen jellegű kiad­ványokra. Az időnkénti in­dulatosabb hozzászólások­ban is ott munkált a jobbító szándék, és a szerkesztő jegy­zetfüzetében folyamatosan gyarapodtak a bejegyzések. Délután a rádió Függőkért című irodalmi műsora egye­nes adásban jelentkezett a Dónát úti épület koncertter­méből. A jelen lévő szerzők műveikből olvastak fel, s az eseményt lantmuzsika tette hangulatosabbá. A ren­dezvénysorozat a Heltai Klubban zárult, ahol ismétel­ten bebizonyosodott, hogy az írók, költők igazából a kötet­len, svédasztal melletti beszél­getésekben érzik otthon ma­gukat, és hogy az irodalom a találkozókban él, bár nem fel­tétlenül a találkozókért. Végezetül álljon itt a ko­lozsvári bemutatón részt vevő szerzők névsora: Balási András, Bálint Tibor, De­­mény Péter, Fodor Sándor, Gergely Edit, György Attila, László Noémi, Lászlóffy Csa­ba, Lövétei Lázár László, Molnos Lajos, Mózes Attila, Nagy Attila, Papp Sándor Zsigmond, Sántha Attila, Sróth Ödön, Tóth István és Visky András, és Balázs Imre József HÍRADÓ A 25. Sóskút fesztivál A nyári évszak első napja nem az évszakra jellemző szép idővel jelentkezett, így a keresztúri Tanulók Klubja által vasárnapra szervezett Sóskúti fesztivál műsorát a városi kultúrházban tartot­ták meg. A gyermekek számára 1972-ben indított fesztivál fő célja a hagyományőrzés. A 25. Sóskút Fesztivállal kapcsolatos konkrétabb adatokat Hegyi Gergely­től, a székelykeresztúri Ta­nulók Klubja igazgatójától­­ kértem. A mostani fesztivált nem­zetközinek is nevezhetjük, mivel a magyarországi Du­nakesziről (Keresztúr test­vérvárosa) a Körösi Csom­a Sándor és Széchenyi Ist­ván általános iskolák mű­kedvelő csoportjai is fel­léptek. Az idei fesztiválon népi műsort mutattak be: a Csíkszeredai és balánbá­­nyai tanulók klubjának csoportjai, a siménfalvi, rugonfalvi, gagyi, újszéke­­lyi, fiatfalvi iskolák, s a vá­rosból az Orbán Balázs Gimnázium, a Zeyk Do­mokos nevelőotthon és a Petőfi Sándor Általános Is­kola fiatal műkedvelői. A résztvevő csoportok 10 óra után a helyi fúvószene­kar indulójára vonultak fel a város főterétől a kultúr­­házig, ahol a csoportok be­mutatták műsorukat. Ez al­kalommal 1550 gyerek lé­pett színpadra. A fesztivált sajnos az idén sem tisztelték meg jelenlé­tükkel a nagygalambfalvi, kobátfalvi, szenterzsébeti, kőrispataki, etédi, szentáb­­rahámi iskolák műkedvelő csoportjai. Kár, mert ezek a falvak is gazdag folklór­ral rendelkeznek. Új lap a standokon lent a SzékelyföldYIRQIH n­ufija A Csíkszeredai Luxed kiadó gondozásában megjelent a Székelyföld első száma. A Margu Pál főszerkesztő eddigi inkább szórakoztató, mint színvonalas lapjaival szemben, az új havilap igazi csemege Székelyföld em­bere számára. Egyformán nyújt olvasnivalót felnőttek­nek és iskolásoknak. Amint a bevezető sorokban olvas­hatjuk, a Székelyföld e tájegység társadalmi-közművelődési életének szemléje, térben és időben áttekintve a meghatározó történéseket. Az induló lapszám legin­kább Udvarhely-központú. Timár­ Máté méltatja a 31 esztendeje elhunyt Tamási munkásságát. A lap közli Ta­mási 1956-os szeptemberi kiadatlan naplójának egy részét, és az író levelét me­lyet öccsének, Gáspárnak címzett Budapestre 1953. ja­nuárjában. Tamási Áronról szól Nagy Benedek írása is. Wohlfart Zoltán a Somlyói búcsújárás egyik hagyomá­nyos jelképéről a zöldágjá­rásról közöl érdekes adato­kat. Érdekesnek ígérkezik Or­bán Balázs lábnyomában ro­vat, melynek keretében Ge­rendás Lajos bemutatja a csehétfalvi unitárius és a bot­­falvi református templomot. Ferenczi Géza és Ferenczi István régészek ismertetik az oroszhegyi bronzkori erődí­tett településeket. Színvonalas István Lajos köröndi kerámiáról­, faze­kasságról szóló tanulmánya, melyben az öregeket szólalt­ja meg a régi technikák tit­kairól. A lap állandó rovata a havi belpolitikai kommentár lesz Nagy Benedek szerkesztésé­ben, ezenkívül olvashatunk a százéves Sepsiszentgyörgy — Csíkszereda vasútvonal­ról, dr. Vofkori László Ho­­moródfürdőt mutatja be, míg Forró Miklós a hajdani szép időket megért Csíki Színpadi Egyletről tudósít. Versek, könyvismertetők, székelyföldi lapszemle, gyer­mekoldal teszik tartalomban még gazdagabbá a lapot. es Kovács László

Next