Udvarhelyi Híradó, 1997. április-június (8. évfolyam, 25-50. szám)
1997-06-17 / 47. szám
1997. június 17., kedd magazin Valóban vannak X-akták az FBI-nál? Lebuktatott kémek, felszámolt hálózatok Heller Tamás félig keresztúri származású, Amerikában élő magyar, aki választott hazájában 56 év alatt komoly karriert futott be. Szakértője volt a washingtoni rendőrségnek, kriminalisztikát tanított az egyetemen, újságírói tevékenységet folytatott és néhány évig az FBI-nál is dolgozott. (Csütörtöki lapszámunkban a Heller Tamással készített interjú első részét olvashatták.) — Ön a CIA hanyatlásával kapcsolatos újságcikkeket is közölt. Mivel nekünk egész más elképzeléseink vannak a szervezetről, ezért megkérdem, hogy mire alapozza ama feltételezését, hogy az amerikai katonai hírszerző szolgálat hullámvölgybe került? — kérdeztem Heller Tamást. — Néhány héttel ezelőtt New York állam szenátora a szervezetnek a létjogosultságát kérdőjelezte meg, mondván: "A CIA legféltve őrzöttebb titka az, hogy egyáltalán még miért létezik..." A hullámvölgybe kerülésüket az is jelzi, hogy az utóbbi hat esztendő alatt ötször cseréltek igazgatót. Jelenleg George Fenet — szintén magyar származású — a főnök, miután Tony Lake titokzatosnak mondható körülmények között lemondott. Azt hiszem, a CIA legnagyobb problémája, hogy az utóbbi években nem sikerült meggyőzniük az amerikai Kongresszust létjogosultságukról. — Mivel foglalkozik tulajdonképpen a CIA? — A szakértők azt mondják, a szervezetnek lenne munkája, azaz lenne kémkedni valója. Elsősorban a nukleáris tevékenységgel kapcsolatos dolgok területén kellene információkat szereznie, továbbá a nemzetközi terrorizmus és a kábítószerkereskedelem felszámolásában kellene nagyobb szerepet vállalnia. És van még egy terület— a gazdasági kémkedés—, erről azonban nem illik beszélni. Csakhogy a legtöbb botrány ezzel kapcsolatban robban ki. — Említette, hogy az utóbbi időben CIA- ügynökök tucatjai buktak le. Soroljon fel néhány ilyen esetet! — 1995-ben három ügynök és egy beépített hölgy — aki mellesleg francia szépségkirálynő volt — megpróbáltak technológiát lopni. De a derék "zsandárok " rajtacsípték őket a lopáson, és az urakat kiutasították Franciaországból. Néhány héttel ezelőtt pedig Peyton Humphries diplomatát — aki "civilben" CIA ügynök volt — utasították ki Németországból, ugyanakkor felszámolták a Frankfurton keresztül Iránba vezető CIA- hálózatot is. A legnagyobb veszteség akkor érte a szervezetet, amikor Szaddam Huszein saját kémei segítségével rajtaütött az iraki ellenzék főhadiszállásán. Azt mindenki sejtette, hogy az ellenzéket a CIA "szponzorálja", de a Szaddam által megszerzett dokumentumok ezt még inkább alátámasztották. Eme titkos dokumentumok miatt közel száz ellenzékinek és CIA-ügynöknek kellett eltűnnie a Közel- Keletről. " Térjünk vissza a Szövetségi Nyomozóirodához, ahol ön is tevékenykedett. Miért került hullámvölgybe az FBI, hiszen a szervezetet nem érték olyan nagy kudarcok, mint a CIA-t? — Az elmúlt évben olyan dolgok történtek, amiről én nem is beszélhetnék, de miután Charles Grassy szenátor, akit a Kongresszus az FBI ellenőrzésével bízott meg, nyilatkozott, senki előtt és főleg a sajtó előtt nem maradhatott titokban az ügy. A szenátor azzal vádolta az FBI főnökeit, hogy a szervezet laboratóriumában hamis bizonyítékokat "gyártanak", amelyekkel ártatlan embereket vonnak ki forgalomból. Én személy szerint ezt nem hiszem, de az tény, hogy az FBI washingtoni laboratóriumát átköltöztették Virginia államba. A Fehér Ház, Bill Clinton és az FBI főnök, Louis Freeh között azért is feszült a hangulat, mert Freehnek volt mersze kérdőre vonni az elnököt a választási kampány során elköltött dollármilliókkal kapcsolatban. — Igaz-e, hogy az FBI és a CIA között nincs puszipajtási viszony? — Valóban, az FBI-ügynökök nem szeretik, ha a CIA- ügynökökkel egy kalap alá veszik őket. — Székelyudvarhelyen is népszerű volt az X-akták című filmsorozat, sokaknak váltak kedvenceikké Dana Scully és Fox Mulder FBI- ügynökök. Hadd kérdezzem meg, hogy az FBI-nál valóban létezik-e az X-akták részlege, ahol esetleg titokzatos jelenségeket kutatnak? — Az X-akták filmsorozat Amerikában is annyira népszerű, hogy a Danát és a Foxot alakító színészeket gyakran a hivatásos rendőrök is FBI-ügynököknek nézik. Az amerikai nép szereti a titokzatos dolgokat, és biztosra veszi, hogy vannak X-akta "részlegek" az FBI-nál. Az igazság azonban az, hogy az FBI szupertitkosan kezelt dossziéi valószínűleg nem paranormális esetekről szólnak. Hogy néha az X-aktákfilmsorozat rátapint a valóságra is, az a forgatókönyvíró leleményességét dicséri — mondotta Heller Tamás. ms Kész Cs. Levente "Holtaktól tanulnak az élők" Nem csak a diktatúra idején, hanem még ma is számtalan problémát okoz (várakozás, szállítási gondok, temetési szertartás késése stb.), hogy majdnem minden elhunytat felboncolnak a kórbonctani laboratóriumokban. A lelkünk lázad az ellen, hogy ilyen könnyen kísérleti alanyokká válunk halálunk után, de ezt egyszen másképp ítéli meg a szakember — derül ki dr. Ráduly Árpádnak, a Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság igazgatójának véleményéből. — Igazgató úr, miért kell szinte minden halottat felboncolni? Létezik ez alól kivétel? — A boncolás célja mindig a tanulmányozás. Van egy olyan vélemény, hogy kórbonctani laboratóriumokban az élők tanulnak a holtaktól. A vizsgálatok, főleg az erőszakos és a testi sértések nyomán bekövetkező halál okait kutatják vagy a betegségek következményeit. Ilyenkor minden testrészből szövetmintát, testnedveket vesznek, mérgezés esetén toxikológiai vizsgálatot végeznek az orvosok. Általában az aktív életkorukban elhunyt személyeket boncolják fel. A hatvanöt éven felüli személyeknél, például egy magas vérnyomással nyilvántartott betegnél, az agyvérzés után bekövetkezett halál esetén, nem kerül sor a boncolásra. A fertőző betegségek hatását is mindig tanulmányozzák az orvosok. Megyénkben — havonta — a kórbonctani orvosok kiértékelő megbeszélést tartanak, amikor megvitatják, ismertetik a munkájuk során észlelt különlegesebb eseteket. Hogy valakinek a hozzátartozóját ne boncolják fel, a boncolóorvos és a kórház igazgatójának írásbeli beleegyezése szükséges — mondta dr. Ráduly Árpád, és F.D.D. HÍRADÓ 9 Két és fél év börtön testi sértésért Mindössze 21 esztendős a gyergyószentmiklósi Lukács Jenő, aki azonban fiatal kora ellenére több alkalommal került a rácsok mögé. Legelőször 1994-ben ítélték el: akkor lopásért kapott egy év és négy hónapnyi börtönbüntetést. 1995 tavaszán szabadult. Békásra vetődött, ahol rövid időn belül megismerkedett egy fiatal nővel, akivel összeköltözött és vadházasságban élt. Lukács Békáson erdőmunkásként dolgozott, amint tehette, hazaugrott egy-két napra Gyergyószentmiklósra, ahol barátaival italozással töltötte el az időt. Egy ilyen italozás okozta vesztét, s vált újból a börtön lakójává. De hadd mondja el beszélgetőpartnerem, akivel a Csíkszeredai börtön beszélgetőtermében kerültem össze, hogy mi is történt azon a bizonyos augusztusi délutánon: — Két szabadnapot kaptam munkahelyemről, így a lehető legelső busszal, hazautaztam Gyergyószentmiklósra. Itt rövid idő alatt összetalálkoztam barátommal, Madarász Leventével, s betértünk egy közeli kocsmába egy-két üveg sörre. Alig pár perc múlva odajött asztalunkhoz közös ismerősünk, Gábor, aki öccsével tért be a helyiségbe. Megvendégeltem őket is két-két üveg sörrel. Miután elfogyasztották az italt, elköszöntek, távoztak. Mi még maradtunk. Nem kis bosszúságomra, ezúttal többedmagával jött az asztalunkhoz, és arra hivatkozva, hogy elfogyott a pénze, kért hogy vegyek nekik sört. Láttam, hogy elég ittasak, ezért úgy döntöttem, hogy barátommal távozom. Erre azonban nem került sor, mivel megfenyegettek, egyikük azt mondta, ha megpróbálunk megszökni, utánunk jönnek és leszúrnak. Nem rendeltem sört, és miután látták, hogy nem teljesítem kérésüket, kimentek a kocsmából. Mikor mi is távozni akartunk, újból Gáborba botlottunk. Leventén kiütött a düh, és leütötte a hozzá közeledő Gábort, aki leesett a földre. Jó adag ital volt bennünk, így nem került nagy megerőltetésbe, hogy a földön fekvő alakot összerugdossuk. Miután úgy éreztük, hogy kiöntöttük a mérgünket, távoztunk a tett színhelyéről, anélkül, hogy akár egy pillantást is vetettünk volna a földön fekvő emberre. Utunk a kultúrház mögötti vendéglőbe vezetett, ahol folytattuk a sörözést. Itt találtak ránk a keresésünkre indult rendőrök, s helyben letartóztattak. Bevittek a rendőrségre, majd 100-100 ezer lejre büntettek meg, s utána utunkra engedtek. 1995 augusztusától 1996 áprilisáig szabadlábon voltam. Ekkor az áldozat panasza következtében törvényszéki tárgyalásra került sor, amelyen súlyos testi épség ellen elkövetett sértés vádjával két év, négy hónapi börtönbüntetésre ítéltek. Mióta bent vagyok az élettársam többször meglátogatott. Dolgozom, különböző munkákra visznek ki csoportosan a városba. Legutóbb sáncásásnál dolgoztunk. Telnek a napok, várom a szabadulásom. Tudom, hogy hibáztam, azonban Gábornak nem kellett volna börtönbe juttatnia. Remélem, nem akadok össze vele szabadulásom után, mert amikor többet iszom a kelleténél, nem állok jót magamért... ss Kovács László ^ Csíkmadarason holtan találtak rá, a március 2-án eltűnt csíkjenőfalvi, Erőss Domokosra. Az orvosi vizsgálat szerint a 66 esztendős férfi szívinfarktusban halt meg. Három napos üldözés után a lasi-i rendőrségnek sikerült letartóztatni az utóbbi évek legnagyobb betörőjét. A 41 éves nagyváradi Damean Viorel ellen már 1995-ben országos körözést bocsátottak ki. A profi betörő csak az idén 31 milliónyi lej értékben lopott magánlakásokból különböző tárgyakat, ékszereket, s azok értékesítéséből a közelmúltban külön lakosztályt vásárolt magának. A közveszélyes betörőt élettársa lakásán tartóztatták le. ^. Tragikus esemény színhelye volt június 8-án a déli órákban a fővárosi Topolasi utca. A 15-ös tömbház hetedik emeletén lakó 43 éves, idegbeteg Mircea Mihai kiugrott lakása ablakán, véget vetve életének. Az öngyilkos az utóbbi hónapokban leírhatatlan nyomorban élt betegnyugdíjából, rokonai elhagyták, ezért az öngyilkosságot választotta. Tragikus volt a hét vége a bukaresti orosz nagykövetség számára. A 36 éves Andrej Volosenko belefulladt a Snagov-tóba, míg Spiglazov Genadij követ feleségével együtt autóbalesetet szenvedett. A követ elvesztette uralmát a személygépkocsi felett, és fának ütközött. Ő és felesége is súlyos sérülésekkel került a floreascai sürgősségi kórházba. Június 6-án bestiális nemi erőszak áldozata lett a mindössze kilenc éves vingai (Arad megye) L.R. Este fél tíz körül a 19 éves Földi Alexandra, miután elfogyasztott egy liter likőrt, rátámadt a védtelen lánykára, egy elhagyott helyre vonszolta, majd megerőszakolta. Másnap a rendőrségnek sikerült letartóztatnia a tettest. Az ügyészség 30 napos letartóztatási parancsot adott ki a szadista fiatalember ellen. ~í;/: Nem adott elsőbbséget egy útkereszteződésnél Aurel Teodorescu, Arges megye prefektusa, emiatt frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő kocsival. Szerencsére személyi sérülés nem történt, az anyagi kár meghaladja az egymillió lejt. A prefektusnak felfüggesztették a jogosítványát. ss Kovács László