Udvarhelyi Híradó, 1997. április-június (8. évfolyam, 25-50. szám)
1997-06-26 / 50. szám
1997. június 26., csütörtök Asztalitenisz két aranyéremmel tért haza Mint arról már hírt adtunk, június közepén György Szilárd a bulgáriai Várnában a román válogatott színeiben versenyzett. A tornán nyolc ország képviseltette magát. Nagy Ferenc edző így nyilatkozott: "A 18 éves korosztályú csapatok két-két játékosból tevődtek össze. A válogatottat a kolozsvári Bledea ifjúsági edző kísérte el erre a nemzetközi bajnokságra. Az udvarhelyi György Szilárd, aki mindössze 13 éves, kitűnően szerepelt. A craiovai Mitranescu oldalán párosban aranyérmet szereztek. A csapatküzdelmekben a döntőig jutottak, ahol Bulgáriát 3-1-re verték meg és újabb aranyérmet szereztek. A tanítványomról a szövetségi edző elismerően beszélt, és nagyon meg volt elégedve Szilárd szereplésével." Csak így tovább, kis Szilárd! Kézilabda Visszavárják őket Az udvarhelyi ISK-Bányai ifjúsági II csapatából az utóbbi évek során különböző okok miatt három nagyon tehetséges kézilabdás lány maradt ki. Mihályfalvi Ernő edző személyesen kereste fel őket és a lányok megígérték, hogy visszatérnek a csapathoz. Ágoston Csilla eddig sérülése miatt nem tudta vállalni a játékot. Az 1995-ös ifjúsági III aranyérmes csapat legtechnikásabb játékosa címet éppen Csilla kapta meg, és rövidesen újra játszhat a csapatban. Csonta Zsuzsa kapus 1993-ban objektív és szubjektív okok miatt elhagyta a Bethlen Gábor iskola hetedik osztályát. Zsuzsát az 1981 - es generáció legtehetségesebb kapusának tekintették, országszerte. Valószínű ő is visszatér a régi szerelméhez, a kézilabdához. András Ildikó régebben háromszor szenvedett térdsérülést és ezen ok miatt sokáig nem játszhatott. Erős akarata és a kézilabdához való vonzalma segítette őt a felgyógyulásban és július 20-án a csapat szolgálatába áll. Mindhármuk magassága meghaladja a 175 cm-t. Mihályfalvi Ernő az ISK-Bányai csapat edzője kihangsúlyozta, hogy ha a lányok visszatérnek, akkor magas növésű játékosokkal fog rendelkezni, ami ritka dolog országos viszonylatban is. Velük az ifi ll-es csapat nagyobb eséllyel indulhat az 1998-as országos bajnoki cím megszerzése felé, ez Bartha János sport Sakk VB-én és EB-én a Vajda testvérek Július 13-28. között bonyolítják le a lengyelországi Zaganban a 20 év alatti sakkozók egyéni világbajnokságát. A küzdelemsorozaton Románia színeiben indul Vajda Szidónia is. Mellette Corina Peptan képviseli országunkat. A fiúknál Andrei Florean a biztos induló, de minden remény megvan arra, hogy Vajda Levente is asztalhoz ülhessen, ugyanis a román szakszövetség kéréssel fordult a szervező bizottsághoz, egy plusz hely biztosítására a fiúk mezőnyében is. A VB után rövid pihenőjük lesz a Vajda testvéreknek, ugyanis augusztus 9-től Tallinban megkezdődik az idei Európa Bajnokság, melyen George Erdeus szövetségi főtitkár kijelentése szerint, minden korosztályban képviselteti magát Románia. Ebben a keretben pedig biztos helye van a korosztályos bajnok Vajda testvéreknek, ez Kovács László Labdarúgás Véget ért az ifi megyei bajnokság Az elmúlt héten tartották az ifjúsági B, B1 és C megyei bajnokság utolsó fordulóját. Az udvarhelyi csapatok közül a Sportiskola az elmúlt idényben kitűnő eredményt ért el, amely a játékosok és az edző érdeme. A Hargita utánpótlás csapatai a második helyen végeztek.Lőrincz Attila tanítványai az ötös mezőnyben kiemelkedően játszottak és a végső táblázaton hármas sikert könyvelhettek el. Íme a szezonvégi rangsor: Rendi Éva köszöni... ... mindazon támogatóknak, akik mostanig felkínálták önzetlen segítségüket. IkosConf Rt; WBI Data Kft; Akarat Szövetkezet; Szász Jenő polgármester, mint magánszemély; a Városi Könyvtár munkaközössége; Romcan Rt; Multipland Rt. ez Bartha János Kadett Bt (1981-ek) Hazai focikoktél Naponta újabb és újabb változásokról szereztünk tudomást a Nemzeti bajnokság őszi idényének újdonságaival kapcsolatban. A Craiovai U az új bajnokságot Florin Marin edző irányítása alatt kezdi. A Piatra Neamt-i sikeredző 1999-ig tartó együttműködést írt alá az oltyán klub vezetőségével. Alig vette át a Bákói FC irányítását, Mihai Marin edzőnek máris főhet a feje. A jelenlegi keret legjobbjai távoznak: Florin Ionescu a Dinamo, Raducan a Steaua, Munteanu a Iasi-i Poli rapzét ölti magára, míg Jerculau és Scontese idegenben keres játéklehetőséget. Hogy kik lépnek helyükbe? Erre még nincs határozott válasz a legbelső berkekben sem. Nem nyugszanak a törökök. Legújabb értesülések szerint, Gico Popescu leigazolásáról álmodoznak. Azaz nemcsak álmodoznak, ugyanis hajlandók megfizetni a Barcelona által kért 80.000.000 dollárt (!). A gond csak az, hogy a török bajnokságban pillanatnyilag egyidőben csak három külföldi játékos léphet pályára. Azonban lehet, hogy ez a törvény is változik, s akkor, ha pénz van, minden lehetséges... Hazatért pár napos rokonlátogatásra Kolozsvárra, az egykori válogatott Nelu Sabau, aki jelenleg a Reggiana játékosa, jövő idénytől pedig, több mint valószínű, hogy visszatér a Bresciához, amely az idén visszajutott a Calcioba. Mint ismeretes, az ismert játékos vallási okokból mondta le a válogatottban való szereplést. Több újdonság van a Ploiesti-i Petrolulnál is. Vallási okokból hagyta abba a focit a csapat gólzsákja, Zafiris. Távozott (a FC Nationalhoz) Páriog. Szó van még több játékos átigazolásáról más csapathoz, jönni azonban nem igen jelentkezik senki. Csökkent vajon a kőolaj ára? A Dinamóhoz került a tavaszi bajnokság nagy felfedezettje, Daniel Rednic, aki a galaciak mezét cseréli fel piros-fehérre. Lucescu bajnokot akar faragni a Rapidból. Ehhez feltétlenül erősíteni kell a jelenlegi keretet. Ha valóra válik a terv, úgy ősztől a lila-fehérek színeiben lép pályára Stelea, Mateut, Lupescu. Több mint valószínű, hogy Dumitru edzőt követi Militaru, aki tárgyalásai az AEK Athénnel, előrehaladott fázisban vanak. Ha mégsem jönne össze a számítás, akkor a szerényebb igényű Paniliakosznál fogja rúgni a pettyest a Steaua tehetséges fedezete. A katonacsapat 150.000 dollárral gazdagodik Militaru távozása esetén. Butoiu, aki Belgiumból jött haza a Rapidhoz, újból szerencsét próbált külföldön. Ezúttal az osztrák első osztályú SK Riedhez szeretett volna átigazolni, az osztrákok azonban nem voltak megelégedve az alacsonytermetű csatár bemutatkozásával, így csak kirándulás erejével bírt a hetes kiruccanás. A craiovai egyetemisták játékosa, Mitrita, a belga Heerenveen csapatához igazolt. Comataru után ő lesz a második román játékos, aki ebben a csapatban szerepel, ez Kovács László íHAbÓ 11 4 la EVOLUTO - 77.777 lej/elem SINTEZIK - 94.636 lej/elem Fégterm gázkazánt - 4.068.600 lej Fégterm gájzert - 2.360.500 lej Vieman kazánokat. Egyben biztosítjuk Önnek ezen kazánok garanciális és garancia utáni szervízelését.________ ^ ■A Str. Bethlen Gábor nr. 88. la vasútállomással szembeni ^ Tel/Fax: 211080,217791. /NFOMEDIA A REKLÁM A LEGIZTOSABB BEFEKTETÉS A Bethlen utcai ORIENTE PIZZÉRIAmmég az átépítés idejére elköltözött a szombatfalvi Hunyadi sörözőbe (Cura Voda u. 19.) Újdonság: a pizza mellé, frissen csapolt sörrel __________várjuk vendégeinket a nyárikertbe. Új telefonszám: 216367 (házhoz szállítási megrendelést is fogadunk) SRL TRIACON STR LAKÁSA, HÉTVÉGI HÁZA - alaptól - tetőig való felépítő lépcsőházak, tömbházak, magánházak festését, bőporozását, csempézését, javítását, víz, fűtés, villanyamhálózat tervezését és kivitelezését vállalja nagy kedvező árak mellett. Érdeklődni a 217675-ös telefonon, 9-18 óra között lehet. sét, lyáon a MELINDA IMPEX ggiSanaa Nagyobb tetei vásarlása esetén díjmentesen házhoz szállítjuk a megvásárolt árut. HÍVJON BIZALOMMAL A 066/217596-OS TELEFON/FAX SZÁMON. ELŐSZÖR ÉRDEKLŐDJÖN, AZUTÁN SZÁMOLJON, ÉS CSAK AZUTÁN VÁSÁROLJON. MEGLÁTJA, HOGY MÉG PÉNZE IS MARAD. Ügyfélszolgálat a Bethlenfalvi út 121/A szám alatt naponta 8-18 óra, szombaton 8-14 óra között. Tel/Fax: 066-217596. Ili.,SBMUÉiÉs laBäüäi4 4-41 4