Udvarhelyi Híradó, 1997. július-szeptember (8. évfolyam, 51-77. szám)

1997-08-28 / 68. szám

1997. augusztus 28., csütörtök magazin EHilAbé 9 Az iparos utánam futott a fuvardíjért Elvinne Csíkszeredáig? Egyre többen járnak autóstoppal, annak ellenére, hogy 1989 után, aki csak tehette, személygépkocsit vásárolt magának. Úgy tűnik a stoppolás — mindazon veszélyek ellenére, amelyekkel az úgynevezett potyázóknak szá­molniuk kell — még mindig sokkal jobb üzlet, mint az autóbusszal, vagy bármilyen más tömegközlekedési eszközzel való utazás. Mindennapos látvány a Székelyud­varhely—Csíkszereda útvonalon “integető” stopposok serege. Lehet látni fiatal, csinos hölgyeket, kalapos fér­fiakat, asszonyokat, fiatalokat. Az utóbbi időben elég sokszor kellett megtennem ezt az utat, így volt alkalmam mind az autóstopposokkal, mind pedig az alkalmi utaso­kat felvevő gépkocsivezetőkkel beszélgetni. Autóstopposok Már éppen egy órája vára­koztam az útszélen, mikor egy kedves kis hölgy meg­kérdezte tőlem a pontos időt, ő is jó ideje várakozott már, így szóba elegyedtünk. Beszélgetésünk során meg­tudtam, hogy minden alka­lommal, mikor úgymond stoppolásra vetemedik, a szíve a torkában dobog, ret­tentően fél. Megkérdeztem tőle, miért nem utazik autó­busszal? — Édesanyámmal élek, aki nyugdíjas. Az én fizetésem minimális, így ha csak tehe­tem spórolok, a stoppolással is megtakaríthatom azt a pénzt, amelyet a buszra köl­tenék. Még ha félek is, nem tehetek mást, egyszerűen nincs annyi pénzem, hogy autóbuszos utazásokat en­gedhessek meg magamnak. Ha azzal utaznék, természe­tesen nem lenne, amitől fél­jek. A következő alkalommal egy meglehetősen fiatal srác­cal dumáltam, aki már több mint két órája várta, hogy a szerencse rámosolyogjon. Hosszú haja volt, és kockás inget viselt. Eléggé pesszi­mistán válaszolt: — Mindig felhúzom ma­gam, mikor egyik városból a másikba szeretnék eljutni. Már jó idejében tudom, hogy ki kell várnom a ne­kem szánt három órát, amit általában el kell szenved­nem az útszélen ácsorogva, amíg egy teherszállító fel nem vesz. Arra a kérdésemre, hogy szerinte miért veszik fel olyan későre, a következő választ adta: — A legtöbb ember nem tudja leküzdeni előítéleteit. Tudom, hogy sokan elítélik a magamfajta hajasokat, vagy a legrosszabb esetben még félnek is tőlünk. Nem értem ezt, mert ha valaki bán­tani akarja őket, az rövid haj­jal is nyugodtan megteszi. Nemcsak fiatalok ácsorog­­nak az útszélen az alkalmira várva. Középkorúakkal, sőt a közeli faluig stoppoló idős férfiakkal is lehet találkozni. Egy kétgyerekes anya elke­seredetten magyarázta: — Édesanyám Csíkban la­kik egyedül, és egy héten legalább kétszer oda kell mennem, ha nem idegessé­gemben megőrülök. Azt nem kell mondanom, hogy miért a stoppolást választot­tam, mert gondolom, te sem kedvtelésből álldogálsz itt. Ez van. Ha a buszjegy vala­mivel olcsóbb lenne, még akkor is meggondolnám, mi­vel utazzak. Busszal utazni lassabb és kényelmetlenebb, mint személygépkocsival. Az autósok Nem mindig, de az esetek többségében úgy sikerült, hogy beszédes autós vett fel, és legtöbbjükkel jól elbe­szélgettem. A vélemények a stopposokról meglehetősen különböztek. Volt, aki telje­sen őszintén a szemembe mondta, hogy ő nagyon is megválogatja, hogy kit vesz fel az autójába. — Ha fel is veszek valakit, nagyon jól megnézem, kinek állok meg; legtöbbször pénz van nálam, és nekem nem hiányzik, hogy cserén hagyja­nak — mondta egy középko­rú, kereskedelmi ügynök. Megkérdeztem tőle, hogy voltak-e már effajta kelle­metlenségei, amire ő azt vá­laszolta, hogy még nem, vi­szont hallott olyanokról, akik már megjárták. Másik alkalommal egy na­gyon kedves, nyugdíjas férfi­val utaztam, aki már a beszél­getésünk kezdetén elkezdett panaszkodni a fiatalokra, akik szerinte többségükben szem­telenek és hálátlanok. — Ha csak tehetem, min­dig felveszek néhány stop­post. Eddig főként fiatalokat vettem fel, mert ők azok, akiknek soha sincs pénzük, viszont legtöbbjük még csak meg sem köszöni, hogy el­vittem a kívánt helyre. Elszo­morító, hogy otthon lega­lább annyit nem tudott meg­tanulni: köszönöm. A fizettség kell-e, szoktak-e fizetni a fuvarért? — Van aki igen, van aki nem — meséli egy középko­rú férfi. — Én nem várom el senkitől, hogy fizessen, de ha ő úgy gondolja, hogy illik valami pénzt adni, akkor nem utasítom vissza. Ez van, és szerintem ez így helyes. — Mindig adok pénzt — meséli a fiatal hölgy —, va­lamivel kevesebbet, mint a buszjegy ára, de adok. Van­nak, akik egyáltalán nem fo­gadják el, amit adnék, talán még sértésnek is veszik, ha azt a jelképes összeget nyúj­tom feléjük. Egy bizonyos idő elteltével, szerintem, minden stoppos képes nagyjából megítélni, hogy melyik autós vár el pénzt, és melyik nem. A fiatal srác másként véle­kedik: — Magyarországon ez az egész dolog másként műkö­dik, ott pénz nélkül el lehet jutni az egyik országszéltől a másikig, minden különö­sebb probléma nélkül. Legtöbbször nincsen pén­zem, így az autósnak sem tudok adni, viszont átéltem már olyant is, mikor az ipa­ros utánam futott, mert nem adtam oda a fuvardíjat. és Szente Zsófia Még az idén eldől A Pepsi-sziget '97 rendezvényei ismét lezajlottak, de időközben felröppentek olyan hírek, melyek szerint jövő­re elmarad a fiatalok tízezrei által látogatott koncertsoro­zat. Először az óbudai polgármester kardoskodott, hogy többé ne dübörögjön a zene a Hajógyár-szigeten, ugyanis a nagy hangerő a környék lakóinak álmatlan éjszakákat okozott. Aztán kiderült, hogy a sziget északi részén feltá­rásra váró római császári palota van. Valamikor ott állt Hadrianus palotája, de amint az egy kutatásból kiderült, nemcsak magát a palotát rejti a föld, hanem egy egész épületegyüttest, többek között egy erődítményt is. Mivel ezek olyan kincsek, amelyek csak a helyszínen mutathatók be, műemlékvédelmi területté nyilvánították a szigetnek ezt a részét. Hogy felszínre kerül-e az épületegyüttes, az még bizonytalan, mindenesetre az idén eldől a Hadrianus-palota sorsa — ígérte a Budapesti Fővárosi Önkormányzat. Ha mégis lesz régészeti park, akkor könnyen kérdésessé válhat a jövő évi Pepsi-sziget sorsa. és Jakab Árpád Végzetes szerelem A kovásznál, 34 esztendős Marai Erzsébet Kézdivá­­sárhelyen ismerkedett össze a 47 éves Kampó István­nal. Ismeretségük rövid időn belül elmélyült; az asszony úgy érezte, rátalált élete párjára, a biztonságot és szere­­tetet jelentő élettársra. Nem tartotta őt vissza érzelmei­ben az sem, hogy a férfi büntetett előéletű volt. Bízott abban, hogy mellette jövendőbeli élettársa megváltozik, s korábbi bűntettei a feledés homályába merülnek. Sajnos, Erzsébet álma csa­lókának bizonyult. Miután összeköltözött Kampóval, az Édennek képzelt idill egyre prózaibbá változott. Állandósultak a veszeke­dések, a férfi — legtöbb­ször az alkohol hatása alatt — hűtlenséggel vádolta az asszonyt, s ilyenkor a ve­szekedés legtöbb alkalom­mal tettlegességgel zárult. Ennek ellenére, Marai Er­zsébet továbbra is optimis­ta maradt. A kampóval együtt töltött boldog pilla­natok feledtették vele a többszöri megaláztatást, szenvedést. Pedig érezhet­te volna, hogy a férfiből sohasem lesz kezesbárány. Őrá is illett az az ismert közmondás, hogy a farkas változtatja a szőre színét, de a szokásait nem. Ez év július 15-én, úgy tűnt, hogy kellemes nap­nak néznek elébe. Erzsé­bet, mint rendesen, Kampó lakásában tartózkodott, tett-vett a házban, várta haza az élettársát. Utóbbi azonban hazatérte után azonnal vitatkozni kezdett az asszonnyal, különböző sértő megjegyzésekkel kezdte bosszantani. Az egy ideig hallgatott, majd váratlanul kitört, s csípős válaszával mondta meg a már régóta magába fojtott véleményét a férfi élet­módjáról. Csak ennyi kel­lett az alkohol hatása alatt lévő kampónak. Mint a veszett farkas, úgy esett élettársának, ütötte, rúgta, ahol érte. Az asszony rövid dulakodás után a földre esett, elvesztette eszméle­tét. Amikor nagy későre magához tért, Kampót már nem látta a lakásban. Vala­hogy az ágyig vánszorgott, lefeküdt, de annak ellené­re, hogy nagy fájdalmai voltak, nem jelentette az esetet az orvosnak, sem a rendőrségnek. Egészen jú­lius 31-ig szenvedett ott­hon, anélkül, hogy valaki ajtót nyitott volna rá. Ami­kor már nem bírta elviselni a szenvedéseit, értesítette a mentőket. Azonnal kór­házba szállították, sajnos már későn. A gyors orvosi beavatkozás sem tudott se­gíteni az áldozaton, aki másnap, augusztus 1-jén, délután 5 órakor, kilehelte lelkét. A gyilkos Kampó István ellen jelenleg is folyik a nyomozás; ő tette elköve­tése után, gyáva módon, Magyarországra szökött, ahol jelenleg ismeretlen helyen, több mint valószí­nű, alkalmi munkásként húzódik meg. és Kovács László Gyilkolt, majd öngyilkos lett Nem mindennapi családi tragédia színhelye volt a nyár elején Szászrégen. Itt lakott a 35 éves Pál János, aki az ugyancsak 35 esztendős, betegnyugdíjas Ilonával élt együtt. Csendes, rendes családnak ismerte őket a rokon­ság, a szomszédság, nagyon ritkán történt meg, hogy összezörrentek volna valamin. Annál érthetetlenebb a kettős tragédiába torkolló összeszólalkozásuk a végzetes nap estjén. Senki sem ismeri a nézeteltérés eredeti okát. Valami miatt a férfi nagyon feldühödött, valósággal el­vesztette normális, emberi gondolkodásmódját, és adott pillanatban felkapta a keze ügyében lévő kést, és azt egy erőteljes mozdulattal felesé­ge mellébe vágta. Elegendő volt egyetlen szúrás, s a kés hegye valósággal kettészelte az áldozat szívét, aki azon nyomban meghalt. Pál János valósággal meg­dermedt, amikor tudatára ébredt tette súlyosságának. Végső elkeseredésében, éle­te párjának meggyilkolása feletti bánatában, öngyilkos­ságra határozta el magát. Ugyanazzal a késsel, mellyel feleségét megölte, végzett saját magával is. Egymás után többször ütötte saját mellkasába a kést, s még mielőtt a mit sem sejtő szom­szédok tudomást szerezhet­tek volna a kettős tragédiá­ról, ő is meghalt. Pál János saját maga ellen hozott ítéletet, így a hely­színre érkező nyomozóknak nem akadt más dolguk, mint hogy tudomást vegyenek a történtekről. Ami a legmeg­döbbentőbb és legszomo­rúbb az esetben: Pál János meggondolatlan cselekede­tének következtében egy ár­tatlan kiskorú gyermek ma­radt örökre szülői szeretet nélkül, és K.L. R­ OVUUtáÁ! Rákkeltő hatású, s­­ ezért a használatból jó pár éve kivont DDT-t árulnak szerte az ország­ban, hol cement, hol mű­trágya, hol rovarirtó gya­nánt A múlt héten a brassói rendőrség rutinellenőrzése során 431 tasak DDT-re buk­kant az 1-MS-6724-es rend­számú személygépkocsi csomagtartójában. A négy elmés kereskedő — civilben tordai munkanélküliek — egy helyi, bezárt, rovarirtó­kat gyártó vállalat udvarán ásta id a több mint húsz éve eltemetett mérget ^^.Augusztus 19-én ,­ délelőtt, a kiskorú — mindössze 9 éves — C.B. lippai lakost szülei átküld­ték a közeli élelmiszerüz­letbe, bevásárlásra. Teltek a percek, s amikor egy óra elteltével sem tért vissza a gyermek, az anya idegesen a keresésére indult. Nem kellett sokáig kutatnia utá­na, mivel alig pár perc múlva észrevette, hogy fia a közelben lakó, 78 éves Popescu Aurel házából jön ki. Már az utcán alaposan összeszidta a megszeppent gyereket, majd amikor ha­zaértek, az apa alaposan felpofozta a tekergésért. A gyermek ekkor sírva pana­szolta el, hogy az üzletbe menet leszólította az öreg­ember, lakásába csalogat­ta, s miután 900 lejt adott neki, szexuális perverziók­ra kötelezte. Az idős pedo­­fil ellen megindult a ki­vizsgálás.­­­"Az utóbbi időben­­ több betörés nyug­talanította a balánbányai lakosokat. Éjszakánként is­meretlen tettesek betörtek több magánüzletbe, ahon­nan jól megrakodva tá­voztak. A rendőrség foko­zott figyelemmel kezdte meg a nyomozást, és rövid időn belül siker koronázta tevékenységét. Letartóz­tatta a betörőket: Manói Iá­loan Cristinelt és Ercsi Zol­tánt. Az előbbi visszaeső bűnöző, így előzetes letar­tóztatásban várja az ellene készülő vádirat összeállítá­sát Ercsi Zoltán szabadlá­bon védekezhet. Gy.A gyergyótölgyesi­­ Olar Gheorghenak régi álma volt, hogy birto­kán új házat építsen. A megvalósítás azonban egyre késett, mivel nem állt rendelkezésére a meg­felelő építőanyag. Végül úgy döntött, hogy pénz nélkül is hozzájuthat a szükséges famennyiség­hez. Az éjszaka leple alatt ült fel a szekérre, és a ma­gával vitt láncfűrésszel, rö­vid idő alatt, öt termetes fát döntött ki az erdőben, melyeket fia segítségével hazaszállított. Mégsem lett ház a lopott fából, ugyanis a rendőrök már másnap a nyomára bukkantak. Kovács László (HÍÁ

Next