Udvarhelyi Híradó, 1998. július-szeptember (9. évfolyam, 51-76. szám)
1998-08-11 / 62. szám
. HOROSZKÓP Kos: Hivatás — A ’munkahely az első, ezért kénytelen módosítani a nyári programját. Szerelem— Képtelen a kikapcsolódásra; élettársának már kezd elege lenni Önből. Bika: Hivatás — Szerdán jó hírt kap a családjától. Pénteken hivatalos papírokkal, engedélyek stb. kiváltásával foglalkozik. Szerelem — Most még csak tervez, de Ön ebben is örömét leli. [MS] Ikrek: Hivatás—Szerdán erős kísértést érez, hogy érdekeit akár erőszak árán is érvényesítse, de még időben észbe kap. Szerelem— Társa most bizonyítja hűségét, mindenben kitart Ön mellett. Rák: Hivatás—Ezen a héten sok új barátságot köthet, harem gubózik be. Ön jó kezdeményező, most se hagyja ki a lehetőségeket. Szerelem — Egy Szűz követi minden lépését. Oroszlán: Hivatás — Nem a legjobb periódus ez az Ön számára, főleg a főnökei miatt sokat kell bosszankodnia. Szerelem — Ne járjon a fellegekben! Megtörténhet, hogy olyan szekér után szalad, amelyik soha sem fogja fölvenni. Szűz: Hivatás — Az utóbbi időben zárkózottá vált, és az egészségével is sokat kell babrálnia, ezért a teljesítménye elmarad attól, amit a munkatársak megszoktak Öntől. Szerelem — Ne legyen olyan málészájú. Mérleg: Hivatás — Pénteken érdemes kockáztatnia, az is meglehet, hogy ölébe pottyan a nyereség, de semmi sem biztos. Szerelem — Sokat akar, és keveset kap, mert sokat titkolózik. Ispit Skorpió: Hivatás — — Lehet, hogy már megint nem tudott uralkodni magán, és olyan valakit bántott meg, aki képes visszavágni. Szerelem — Szombaton ne utasítsa vissza a baráti meghívást, mert kellemes meglepetésben lehet része. Nyilas: Hivatás — Most elégedett lehet önmagával, hiszen sikerült összefognia a családot egy közös ügy érdekében. Igaz, ez újfajta kiadásokat is jelent. Szerelem — Visszautasítani már megtanult, most próbáljon kedves lenni. Bak: Hivatás —43 Minden igyekezetével azon van, hogy az Ön számára előnyöket biztosító személyek közelében maradjon. Mindaddig nincs baj, amíg nem válik tolakodóvá. Szerelem — A majomszeretet, mint tudja, idővel teherré válik. Vízöntő: Hivatás — Semmitől sem hőköl vissza, talán még sohasem volt ennyire elszánt, amit akar, azt meg is valósítja. Szerelem — Kedve lenne megkóstolni a tiltott gyümölcsöt, megeshet, hogy buta kalandba keveredik. ISI Halak: Hivatás — — Csak óvatosan költekezzen, mert nem biztos, hogy mindig ilyen tűrhető anyagi helyzetben lesz mint mostan. Gondoljon a nehéz napokra. Szerelem — A hűség most nem a legerősebbik oldala. 12 HÍRADÓ közélet, reklám, horoszkóp 1998. augusztus 11., kedd Pályázat munkakörökre A székelyudvarhelyi Önkormányzat, a 65, 71 és 72/1997-es határozatok alapján pályázatot hirdet az alábbi munkakörökre: Művelődési Ház: igazgató, művészeti vezető (a most létesítendő táncegyütteshez), színházi intendáns (a most létesítendő társulathoz). Múzeum: igazgató. Könyvtár: igazgató. Elvárások: olyan dinamikus pályázók jelentkezését várjuk, akik szeretik a kihívást, erősségük a jó szervező-, kapcsolatépítő- és kezdeményezőkészség, a kreativitás és a határozott személyiség, valamint a nem konvencionális pénzforrások felkutatásában is jártasak. Feladatok: - a város ezen területeken lévő célkitűzéseinek megvalósítása, hatékony, sikeres és európai szintű működtetése; - a szakterületnek megfelelő logisztikai és adminisztrációs rendszer kidolgozása és igényes irányítása. Előny: szakirányú végzettség, idegen nyelv(-ek) és számítógépes ismeretek, valamint elismert szakma, beliek ajánlása. A pályázatnak tartalmaznia kell: kézzel írott önéletrajzot, végzettséget igazoló okmányok másolatát, egy menedzsment-marketingpénzügyi tervet az elképzelésre vonatkozóan. A pályázat beadási határideje: 1998. szeptember 8., 15 óra. A kiválasztott jelentkezőket '98. szeptember 10-én 13 órától hallgatjuk meg a Polgármesteri Hivatal kistanácstermében (előre kifüggesztett időbeosztás szerint). Felvilágosítást ad: Lőrincz György, művelődési szakfelügyelő (Polgármesteri Hivatal 7-es iroda, telefon: 066-218382 - 109-es mellék). A pályázatokat az alábbi címre kérjük: Polgármesteri Hivatal, 4150 - Székelyudvarhely, Szabadság tér 5. sz., Hargita megye, vagy személyesen Lőrincz György szakfelügyelőnek zárt borítékban. Cserháti Művészkör Irodalmi pályázat A Cserhát Művészkör pályázatot hirdet az alábbi témákban: 1. Madách Imre születésének 175. évfordulója tiszteletére a következő témában: Madách és kora feldolgozása; rövid ismertetők, versek, kisebb dolgozatok, tényfeltáró írások maximum öt oldal terjedelemben. 2. Batsányi János születésének 235. évfordulójára, Batsányi alakjának felmutatása, a hozzá kapcsolódó kor szellemisége, a polgári Magyarország megteremtése lehetőségeinek tényleírásai, Baumberg Gabriella szerelmi költészete Batsányihoz, emlékére írt versek, rövid prózák, maximum öt oldal terjedelemben. 3. Az 1848/49-es forradalomhoz kapcsolódó irodalmi életképek valamint elképzelések írására (a pályázók bárki bőrébe bújhatnak, hogy az illető szemével láttassák a nagy eseményt, akár valamelyik tábornok helyébe is beleképzelhetik magukat, rögzítve egy-egy elképzelt szituációt stb.), ami lehet vers, novella, emlékezés, maximum öt oldal terjedelemben. 4. Szabad, minden megkötöttség nélküli írásokra (versre, prózára, szerelmi lírára, például szép szerelmes levél írására egy elképzelt személyhez); minél szebb magyarsággal íródik a mű, annál több a „nyerési esély". Pályázati feltételek: korra és nemre való megkötöttség nélkül bárki pályázhat, hatszáz forintos pályázati díjjal, melyet a következő számlaszámra kell befizetni: OTP Bank Részvénytársaság (1027 Budapest, Frankel Leó utca 21-23.) 1 1 772 0 3 6 2 0 6 4 4 6 8 8, Cserhát Művészkör. A pályaműveket pedig a Cserhát Művészkör címére kell beküldeni: 1029 Budapest (II. kerület), Turul utca 8., telefon (1)176-5574. Beküldési határidő: 1998. augusztus 31. Egy nagy fesztivál keretében jelentős díjakat adunk át, publikáció, színpadi előadás, antológiai megjelenés biztosított. Jó és sikeres munkát kívánunk minden kedves pályázónak. Bornemissza Attila író, a kör elnöke (Pályázati Figyelő) A székelyudvarhelyi CIVITAS Alapítvány pályázatot hirdet: - Programigazgatói állásra - a magyarországi Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának székelyudvarhelyi kihelyezett tagozata keretében. Elvárások: olyan dinamikus pályázók jelentkezését várjuk, akik szeretik a kihívást, erősségük a jó szervező- és kezdeményezőkészség, valamint a kreativitás; - felsőfokú végzettség. Feladatok: - a főiskola hatékony és sikeres szervezése, valamint vezetése. Előny: - idegen nyelv(-ek) és számítógépes ismeretek, valamint elismert szakmabeliek ajánlása. A pályázatnak tartalmaznia kell: kézzel írott önéletrajzot, végzettséget igazoló okmányok másolatát; egy menedzsmentpénzügyi tervet az elképzelésére vonatkozóan. A pályázat beadási határideje: 1998. augusztus 24., 15 óra. A kiválasztott jelentkezőket '98 augusztus 26- án 13 órától hallgatjuk meg a CIVITAS Alapítvány irodájában (előre kifüggesztett időbeosztás szerint). Felvilágosítást ad: Tókos Enikő - CIVITAS Alapítvány (Polgármesteri Hivatal 11 -es iroda, telefon 066- 218481). A pályázatokat az alábbi címre kérjük: CIVITAS Alapítvány, 4150 - Székelyudvarhely, Szabadság tér 5. sz., PF 51., Hargita megye, vagy személyesen Tókos Enikő menedzser-asszisztensnél zárt borítékban. Terminológiai gyorssegély Dr. Balogh András nyugalmazott jogászprofeszszor minden kedden és csütörtökön 10-12 óra között segít azoknak, akiknek szükségük van egy jogi vagy közgazdasági szakkifejezés pontosabb fordítására. Tel.: 064430371 |||| Magyarországról behozott C 3l*dZS «/„»*,■ típusú aluminium fűtőtesteket forgalmazunk az országban a legelőnyösebb áron. SO-es típus 85.000 lej/elem. A fenti ár magába foglalja a TVA-t is. Pim. BÍRÓ PRODIMREX KFT. Székelyudvarhely ut.ll. Bethlenfalvi u. 274. szám. Tel./Fax: 218214 SRL DEÁK PROD KFT. a következő termékeket ajánlják: - tőkehús - fazonált szalonna - füstölt áru - zsírnak való szalonna - hentesáru - zsír - fagyasztott baromfihús Bő választék, kiváló minőség, mindig friss áru, hozzáférhető árak! Vásároljon nálunk! Nem bánja meg! Üzleteink: Solymossy utca 9. szám, Bethlen Gábor utca 51/1. sz. (a Rendőrség mellett), Tompa László u. 32. szám alatt (a volt Tejgyár mellett). Tel ./Fax : 40-66-216686 Mobil tel . : 094-583256 Bútort!szeretne vásárolni?! Csíkszeredai contrast Kft-t! - LUCEAFĂR típusú szekrénysor - Ifjúsági szobabútor 4.900.000 lej - hálószobabútor 4.820.000 lej - ruhásszekrény 1.520.000 lej - ülőgarnitúrák, kanapék, minikanapék, fotalok - Irodai bútorok, Irodai (ergonómikus) székek rendelésre - legolcsóbban szivacslapok és szivacsfotelek. Érdeklődni naponta a 066/121063-as telefonon vagy a cég székhelyén, Csíkszereda, Szentlélek u. 16 szám alatt lehet. Köszönjük, hogy minket választott! Építkezők figyelmébe! A Comkim Kft. előnyös áron építőanyagot forgalmaz * Falazótégla, cserép, cement, permész, oltott mész, gipsz, fehér cement, hullámpala; * csempekályha és tartozékok; * csemperagasztók, fugakereszt, fugázó és színezők; * horganyzott- és fekete csövek, idomok; * betonvasak és szegek; * PVC-csövek és idomok; * dévai és tövisi cserepek* Thewrolin szigetelőanyag; * kőműves szerszámok; * B., C., A. tégla rendelésre; * fólia, kátránypapír szurok; * Köbér festékek és lakkok; * ajtó, ablakvasalat és sok más. Lerakat: Székelyudvarhely, Farcádi u. 10. sz. Tel.: 215452; Mobil.: 094-595093 Nyitás: hétfőtől péntekig 7-18 óra, szombaton 7-14 óra között. Nagyobb rendelés esetén árengedmény és ingyenes házhoz szállítás (20 km körzetben).