Udvarhelyi Híradó, 1999. október-december (10. évfolyam, 77-101. szám)
1999-10-05 / 77. szám
■ A csütörtöki tanácsülésen Bunta Levente kifogásolta, hogy James C. Rosapepe amerikai nagykövetet miért nem a polgármester fogadta. Szász Jenő azzal érvelt, hogy neki jelen kellett lennie augusztus 19-én a Határon Túli Magyarok Hivatala új székházának felavatásán, és augusztus 20-án, a magyar nemzet napján, Orbán Viktor meghívásának eleget téve, a budapesti ünnepélyen vett részt. - Úgy látszik, a nagykövet nem vette figyelembe, hogy augusztus 20. számunkra milyen nagy jelentőséggel bír, ezért látogatott azon a napon városunkba - mondta a polgármester, aki azért sem volt kiváncsi a világ legnagyobb hatalmának romániai követére, mert Bill Clinton azt állította: modellértékű az, ahogy Romániában megoldották a kisebbségek helyzetét. Udvarhely polgármestere ilyenformán tiltakozott Clinton kijelentése ellen... Szász Jenő elmondta: a nagykövet látogatásakor Sófalvi László alpolgármester képviselte a várost. Erre Ferencz István tanácsos megkérdezte: akkor miért írta az egyik helyi lap, hogy „Sófalvit nem hívták meg?" - Ezt az újságírótól kell megkérdezni - válaszolta a polgármester. ■ Saját csapdájába esett a tanács, amikor a Kuvar negyedi ökumenikus óvoda létesítésének ügyében - néhány ellenszavazat és tartózkodás miatt - megtagadta korábban hozott elvi döntését ■ Külön kuriózuma az egésznek, hogy a kétharmados többséghez szükséges tizennégy szavazatot nem sikerült számban elérni, így László János tanácsos mobiltelefonon leadott ellenszavazata döntött az ügyben. - Nem kedvenc újságom az UFH, de előre megírták, hogy botrány lesz az óvoda ügyében, innen látszik mennyire balekok vagyunk - kiáltotta felindultságában egy adott pillanatban Nagy Pál tanácsos, amikor a különfélék keretében az óvodalétesítési kérelem ügyét vitatták. A téma Bálint Miklós javaslatára került megvitatásra, ő emlékeztette kollégáit: a tanács úgy határozott még júliusban, hogy tiszteletben tartja a Kuvar negyed lakói többségének óhaját. Iszlai József azt nehezményezte, hogy miért viszonyulnak gyanakvóan a városatyák közül többen Dobai László alapítványi elnök, református lelkész kezdeményezéséhez. Szilágyi Edit az ügy jogi vonatkozásait firtatta, mert szerinte korai lenne a döntés, amíg nincs tisztázva a félkész épület tulajdonjoga, és telekkönyvileg nincs bejegyezve. Simó Ferenc azt tanácsolta, hogy a meglévő épületet mai árban értékeljék fel, szakvéleményezés alapján. Dombi Dezső, aki tagja az Urbana Rt. ügyvezető tanácsának, elmondta: a Kuvar negyednek nagy szüksége lenne mielőbb 650 millió lejre, a hőközpont gázüzemeltetésre való átalakításához. Javasolta, hogy fogadják el a református egyház ajánlatát, mert az onnan kapott pénz fedezné részben a sürgős kiadásokat. A bérbeadási feltételek közé, módosító javaslatként bekerült: szerződéskötés esetén, az építkezések befejezése után, az egyháznak engedélyeznie kell, hogy a környék lakói, elsősorban a gyermekek használhassák a parkot és játszótereket. Amikor végső, döntő szavazásra került sor, kiderült, hogy a tizenhárom jóváhagyás nem elég, mert a néhány „tartózkodó", meg ellenző miatt „nem ment át" a határozati javaslat. Ugyanis anyagi vonatkozású ügyekben kétharmados többségi szavazat szükséges, esetünkben tizennégy. Ekkor felhívták az ülésről korábban eltávozott László Jánost, aki mobiltelefonján közölte: az óvodalétesítés ellen szavaz. A szavazás eredményéhez Ferencz István találóan fűzte hozzá, hogy „röhögtetjük magunkat, hiszen korábban úgy döntöttünk, tiszteletben tartjuk a lakók többségének óhaját". A lakók pedig egyértelműen (117 szavazattal, 20 ellenében) óvodát látnának szívesebben tömbházuk közelében és nem garázsházat. A tanácsi hercehurca nem jelenti azt, hogy véglegesen elvetik az egyház kérelmét, hiszen ennek végleges elfogadása csak a szakvéleményezés és a telekkönyvezés elvégzése után lehetséges. Viszont a mostani döntés miatt egy-két hónappal tolódik az ügy, nincs előrelépés, és marad a bizonytalanság. F. D. D. Nem maradt el a botrány az óvoda ügyében Hol szerkesztik az Udvarhelyszéket? -Az Udvarhelyszék regionális hetilap használja-e a Polgármesteri Hivatal infrastruktúráját? - kérdezte Bunta Levente, aki a nyomaték kedvéért hozzátette: lapzártakor állandóan a Városházán látni a szerkesztőségi tagokat. Szász Jenő és László János, a lapot kiadó Impar Kft. vezetője tagadta, hogy a Polgármesteri Hivatalnak köze lenne az újsághoz, Szőke László főszerkesztő, önkormányzati képviselő pedig Zrinyi-módra kirohanva úgy fogalmazott: „Bunta csak tépi a száját..." Mobiltelefon a színészeknek A tanácsülésen felvetődött az a kérdés is, hogy a Tomcsa Sándor Színház tagjainak ki és milyen alapból vásárolt maroktelefonokat? Szász Jenő igyekezett leszögezni: a telefonokat a színészek saját zsebükből vásárolták meg, sőt a havidíjat is ők fizetik. Ezt az állítást Merő Béla színházigazgató és Bencze László, a Művelődési Ház igazgatója is alátámasztották a polgármester szerint. Szász Jenő az ügy kapcsán megkérdezte Csont Endrét, a Micro BIT cég tulajdonosát, aki igazolta azt, hogy a színészek fizették ki a 13 telefon árát. A dologban csak az a furcsa, hogy a színészek - mintha összebeszéltek volna - érdekes módon ugyanazon a napon vásárolták meg a készülékeket. Ha pedig ők vásárolták meg, akkor miért háborogtak, hogy ők Ericsson és nem Bosch típusú telefont szerettek volna? A Micro BIT cégnél dolgozó Balázs István kérdésünkre elmondta: a Micro BIT Kft.-től nem vásároltak mobiltelefonokat a színészek, nem is vásárolhattak, hiszen nem volt raktáron egyetlen készülék sem. Milliók a kultúrára A tanácsülésen a polgármester arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy különböző sikeres pályázatok és adományok útján a Tomcsa Sándor Színház 700 ezer forintot kapott, ezenkívül pedig további 700.000 forintot fordíthatnak a műszaki berendezések beszerzésére. Az Udvarhely Táncműhely 400.000 forint támogatásban részesült, a székely hősök emlékművére 650.000 forintot sikerült megszerezni, a Haáz Rezső Múzeumnak pedig 200.000 forint jutott, míg a Tamási Áron Gimnázium és a Kós Károly Ipari Szakközépiskola öt és fél millió forint értékű számítógépadományban részesült. Az adományokat a törvény szerint a helyi tanács döntése alapján fogadhatják el, ezért a következő havi tanácsülés egyik napirendi pontja ez lesz. Újabb feljelentés Szász Jenő ellen A Kuvar negyedi, még a múlt rendszerben felépített és befejezetlenül hagyott, kazánháznak szánt épületben a református egyház ökumenikus óvodát szeretne létesíteni, a polgármester viszont, ki tudja miért, inkább egy garázsház felépítésére adja a voksát, nem véve figyelembe a lakók óhaját. Az ügy kapcsán feljelentés érkezett a helyi rendőrségre Szász Jenő ellen, aki szerint a feljelentő úgy írta alá beadványát: „popa unitariană Dobai". A polgármester nem állította, de nem is cáfolta, hogy Dobai László református lelkésznek, a Diákotthon vezetőjének köze lenne a feljelentéshez, csupán sejtettet... - Ha valakivel nézeteltérésem van, akkor azt meg szoktam mondani a szemébe, nem kerülő utakon járok el - nyilatkozta lapunknak később a lelkész. - Annyit pedig tudok, hogy jómagam református, és nem unitárius lelkész vagyok. Az ilyen megnyilvánulásokkal Szász Jenő maga alatt vágja el a fát - vélte Dobai László, aki a jelenlegi mandátumot tanácsosként kezdte, de alig egy esztendő után rejtélyes körülmények között lemondott." Fiataloknak áll a világ A tanácsülés előtt rövid beszámolót tartott Bencsik János, Tatabánya polgármestere. A beszámoló végén Szász Jenő megkérdezte kollégáját, hogy hány évesen, választották meg polgármesternek. - Huszonöt voltam... - jött a válasz. - És hány éve vezeti Tatabányát? - kérdezte kacéran az udvarhelyi polgármester. - Kilenc éve - mondta a tatabányai, és Szász Jenő elégedetten körülnézve hamiskásan mosolygott a nemrégiben serkent bajusza alatt, mintha azt mondaná: no, lám-lám... S akkor mi van? Az ülést megelőző beszámolójában Szász Jenő hosszasan ecsetelte a nyári megvalósításokat, kitért arra is, hogy az általa vezetett hivatal munkatársai hol folytattak külföldön tapasztalatcserét. Az „étlapon" Barcs, Cegléd, Székesfehérvár, Szabadka, Budapest, Horvátország szerepelt, az utóbbi helyszínen is hivatalos látogatást tettek. Feri Endre jogtanácsos Adriai-tengerparti nyaralására nem tért ki Szász Jenő, aki válasz nélkül Újabb MOL-benzikút épül A MOL Románia tavaly szeptemberben nyitotta meg az első benzinkutat városunkban, de a hírek szerint egy második udvarhelyi töltőállomás létrehozását tervezik. Maga a MOL elnöke is alátámasztotta: nincs kizárva, hogy egy újabb, 1,25 millió dollár befektetést igénylő töltőállomást nyitnak jövőben, annak ellenére, hogy a MOL 3 milliárd forintos veszteséggel zárta a tavalyi évet Romániában. Szász Jenő mindenesetre támogatja a második benzinkút létrehozását is. Ügyeskedés? Városunk legkisebb lakói valószínűleg nagy örömmel állapították meg, hogy habár kissé megkésve is, de télire felújították a játszótereket. Mint ismeretes, a MOL támogatta az immár hírhedtté vált Ford Mondeo személygépkocsi megvásárlását. Szász Jenő a tanácsülésen elmondta: akkor úgy ügyeskedett, hogy az autó árából 20.000 márka megmaradt - ebből az összegből sikerült felújítani a játszótereket. A számvevőszék szakembereire bízzuk: döntsék el, hogy mit takar az ügyeskedés kifejezés... Jakab Árpád í -fiiadó, 1999. októl** 9.. kedd A múltheti tanácsülés mazsolás Szász Jenő ujjat húz Bill Clintonnal 3 hagyta azt a kérdést is, hogy Balázs Árpád, a Príma Rádió főszerkesztője milyen minőségben képviseli Székelyudvarhelyt a külföldi kiszállások alkalmával. A kampánybeszéd-ízűre sikeredett beszámoló után Bunta Levente tanácsos joggal tette fel a kérdést, hogy egyszerű beszámolónak, vagy valóban kampánynyitó beszédnek fogják fel a polgármester által elmondottakat? Szász Jenő válasza előtt ifjú Nagy Pál tanácsos közbekotyogott: - S akkor mi van, ha kampánybeszéd volt? Halottakról jót vagy inkább semmit! A tanácstagok részéről az is elhangzott, hogy az egykori néptanácselnök, Ubornyi Mihály sírja nagyon elhanyagolt állapotban van, és jó lenne, ha a tanács rendbetenné az Udvarhelyért egykor sokat fáradozó személyiség hangját. Szász Jenő roppant frappánsan fogalmazott: lejárt az a világ, amikor síremléket állítunk a volt vezetőknek... Üldözési mánia? A tanácsülésen a polgármester- immár sokadjára - azt hangoztatta, hogy valaki, valakik nem nézik jó szemmel a jelenlétét, ezért ismét feljelentették őt, valamint egyik munkatársát is. Szász Jenő ismét arra célozgatott, hogy bizonyára az RMDSZ, netán Bunta Levente áll a háttérben. Bunta határozottan cáfolta, hogy köze lenne egyik vagy másik feljelentéshez, és kijelentette: ha ő tesz feljelentést, akkor az nem lesz kellemes a polgármester számára, de előtte amúgy is szólna az érintettnek. A polgármester egyenesen fenyegetésnek vette a tanácsos által - a replika jogán - elmondottakat.