Udvarhelyi Híradó, 2000. január (11. évfolyam, 1-8. szám)
2000-01-04 / 1. szám
1idu*fixettista+dó. Zóóó. szumrf» 4., kedd3 Benedek Elek helyett Bartók Béla ■ Tíz utca nevének a megváltoztatását (vagy régi nevének visszaadását) javasolta a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal szakbizottsága az önkormányzat december 29-i ülésén . Ezenkívül a város különböző részein harmincegy, alakulóban levő utcának kell nevet adni. A hivatal urbanisztikai és területrendezési irodája fontosnak tartotta kikérni a lakosság véleményét is ebben a kérdésben. Huszonnégy javaslat érkezett, azok alapján és dr. Vofkori László földrajztanár tanulmányát felhasználva a szakbizottság előterjesztette indítványát. Eszerint a Horeából Korniss Ferenc utca lenne, a Closcából Attila utca, a Crisanból Vár utca, a Vár utca Eötvös József nevét venné fel (mert az író, politikus szobrához és az azonos nevű középiskolához vezet). A Hargita tér új neve Kőkereszt tér lenne, a Jövő utca Biró Lajos u., a Hősöké Ugrón Gábor, a Vasile Alecsandrié Szentjános, a Cuza Vodă új neve pedig Wesselényi Miklós utca. Az 1918. december 1. utcát két részre osztanák: a II. Rákóczi Ferenc u. és a Malom u. közötti szakasznak megmaradna a jelenlegi neve, a Malom u. és a Tamási Áron út közötti rész visszakapná régi, Sziget u. nevet. Az alakulóban levő utcák a Hargita-kertben, a Szenteskertben, a Kútmocsárban, a Csalókán, a Szászok táborában, a Csereháton és a Bethlen negyedben vannak, nevet kell adni azoknak is. A polgármester elmondta, miért indokolt most az utcanév-módosítás: kicserélik a személyazonossági igazolványokat, ugyanakkor 2000- ben általános választások lesznek. A tervezetteken kívül módosításokat is javasoltak a jelenlevők: az 1918. december 1. utcát nevezzék Szigetnek, a Budai Nagy Antalból legyen Baráti Szabó Dávid, a Gát utcából Cuttenberg utca. A létesítendő Baráti Szabó Dávid u. nevét változtassák Benedek Elekre, a Benedek Eleket Bartók Bélára, a Lejárót Wass Albertre, a Csepleszi Szászok táborára. Tizennyolc szavazattal és egy tartózkodással az önkormányzat képviselői elfogadták az indítványt a módosításokkal együtt. Az utcanévcserét a megyei szakbizottságnak is el kell fogadnia. Dávid László Kőkeresztszér Felfortyanásának oka: az Udvarhelyi Híradó Dombi Dezső pontosabb és hitelesebb téjékoztatást követel bént az ügybe... Beszéltem arról a városfejlesztési tervről, amelyet a Polgármesteri Hivatal szakemberei készítettek, és a székesfehérváriak véleményeztek elismerően, majd sajnálatomat fejeztem ki amiatt, hogy a képviselő-testület tagjai közül kevesen ismerhették meg a jól sikerült tanulmányt, noha meghívást mindannyian kaptak. Azt is elmondtam, hogy bizonyos eredményekről, városfejlesztési sikerekről mélységesen hallgat egy-egy sajtótermék. És még azt is mondtam, hogy a képviselő-testületben olyanok is vannak, akik csak kritizálni tudják mások munkáját, mindenbe belekötnek, igen, belekötnek, a káka tövén keresik a csomót, tehát fékezik azokat, akik dolgozni akarnak, és tudnak is dolgozni. Tisztelettel kérem a főszerkesztő urat, szíveskedjék hozzájárulni soraim megjelenéséhez, mert csak így pontos, hiteles egy közérdekű hír, csak így lehet bizalmunk a sajtó szavában" - fogalmaz Dombi Dezső. ■ Dombi Dezső pénzügyi igazgató, önkormányzati képviselő haraggal kezdte az új esztendőt . Legnagyobb sajnálatunkra felfortyanásának oka éppen az Udvarhelyi Híradó... „Kötelességemnek tartom felhívni a főszerkesztő úr figyelmét arra a tényre, hogy amikor az UH részéről X fiatalember vesz részt önkormányzati üléseken tudósítóként, és én netán olyasmiket mondok, ami neki vagy esetleg még másnak sem tetszik, az nem is jelenik meg az újságban" - írja Dombi Dezső. - Pedig magától értetődően közügyi kérdésekről beszélek vagy mondok véleményt - folytatja az önkormányzati képviselő. - Például a december 22-i ülésről szóló másnapi tudósításból hiányzott az a rész, amelyen tisztázódott szemtől szemben a szeméttelep egyik vitás kérdése. Konkrétan arról van szó, hogy Kiss I. Botond környezetvédelmi szakember Szász Jenő polgármestertől - mint ötletgazdától - szerzett tudomást a telep létesítéséről, Borbély László államtitkár pedig csupán két hónapja, hogy bekapcsolódott közvetítő Válasz Dombi Dezső tanácsosnak ■ kérésének haladéktalanul eleget teszek, nem mintha annak minden sorával egyet tudnék érteni, egyszersmind a tudomására hozom, hogy a szabad sajtó bizonyos mértékű újságírói függetlenséget is jelent. A főszerkesztőnek tudniillik nem az a tisztje, hogy a tudósítók egész ármádiáját ellássa „hasznos utasításokkal", hogy mindegyiknek megszabja: egy-egy eseményről mit írjon le, és mit hallgasson el. Legfennebb terjedelmi megszigorításokat tesz, ugyanis a lapszámokat, oldalakat meg kell terveznie, és a megadott papírfelülettel úgy kell gazdálkodnia, hogy minél több információt tehessen közzé. Az újságíró szubjektív megítélésére van hagyva, hogy mit talál fontosnak és mit elhanyagolhatónak, hiszen neki sem az a dolga, hogy az utolsó tüsszentésig mindenfélét jegyzőkönyvbe vegyen, így természetesen bármely cikkre ráfogható, hogy az hiányos volt. Az igényelt korrekciót elvégezve, reméljük, sikerült kiengesztelnünk, hogy ne keljen új évezred az Ön haragjával. (Pintér D. István) Vásári jósok és buggyant váteszek, zavart elméjű prédikátorok és az eget többnyire pálinkás bütykösön keresztül vizsgáló hasbeszélő csillagászutánzók jövendölésére fittyet hányva, ím átléptünk a kétezredik esztendőbe. Voltak, akik újabb vízözönnel vagy mennyei tűzesővel fenyegettek, mások pedig az ádámi gyarlóságból kiindulva szajkózták: ezzel igen, kettőt nem képes megélni az ember, mert még azelőtt elpusztítja önmagát, megsemmisíti Istentől örökbe kapott birtokát, a Földet, mely életet adott neki, és amely az életét jelenti. Szilveszterkor, a pezsgőpukkanásokat kísérő derű rácáfolt a vészmadarak károgására, de nem lehetett teljes a vigalom, mert a ropogó tűzijáték közepette a kék bolygó nem pukkant ugyan ezer darabra, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utóbbi száz évben a színét lassan veszíteni kezdte, mint a haldokló, aki remegő ajakkal még egy utolsó korty tiszta vízért esdekel. A kétezredik évnek ez az egyik szomorú felismerése számunkra: nem kell hatalmas robbanás, üstökös-becsapódás vagy nukleáris háború ahhoz, hogy semmivé váljunk, hiszen eleget ártunk egymásnak, rontunk mi magunk a környezetünkön, mígnem fejünk fölé nőnek a szemétdombjaink, betegség és nyomor törölheti el azt a fajt, melyet értelmesnek mertünk nevezni. Miféle értelem az, amelyik önmaga rombolásával van a leginkább elfoglalva? Miféle ördögi tudomány kell ahhoz, hogy tönkre tegyük a másikat? Az évezred utolsó előtti éve, 1999, amelyiknek utolsó lapját már letéptük a falinaptárról, bebizonyította, hogy mennyire lassan érik az ész. A kurdok exodusa történhetett volna a rabszolgatartó fáraók idejében; a koszovói háború felvillantotta a náci haláltáborok, tömegsírok, agyonlőtt gyerekek és asszonyok rémképét; az orosz fegyveresek csecsenföldi randalírozása nem sokban különbözik a janicsárok kegyetlenségétől. Vajon intelligensnek mondható-e még az a faj, amelynek egynémely egyede alkalomadtán képes egy egész népet földönfutóvá tenni, vagy - hazai példával élve - egy népcsoporttól megtagadni a tanuláshoz, a tudáshoz való jogot? Ezer évvel Szent István megkoronázása, nyolcvan évvel a Trianoni szerződés és tíz évvel a '89-es események után ezen a tájon még mindig másodrangú polgár a magyar. És a többség, amely legtöbbször csak fásultan bólogat, nem veszi észre, hogy lassan ő is lecsúszik az elhanyagolható tényezők közé, mert ahol nem becsülik az embert, ott nincsen pardon. Ahol egyiktől megpróbálják elvenni legszentebb kincsét, az önazonosságát, ott a másikat sem csucsujgatják, legfennebb őt valami egyébtől fosztják meg, például a jóléttől, az elvégzett munka örömétől, vagy attól az elemi jogától, hogy sorsának az alakítója lehessen. Az idén lejár a jelenlegi kormánykoalíció mandátuma, és bár nagy reményeket táplált, elmondható, hogy elődjénél fikarcnyival sem jutott előbbre, mi több, elejétől kezdve a politikai éretlenség már-már skizofrén tüneteit mutatta azzal, hogy lépten-nyomon válságba sodorta magát. Úgy tett, mint a gyáva jampec, akit rablók vesznek körül az utcán, és ahelyett, hogy védekezne, inkább leken két pofont önmagának, gondolva, hogy ezzel elkerülheti a verést. Diaconescuék sem várták meg, hogy tőrbe csalják az ellenzékiek, inkább sorozatos kormányválságokat idéztek elő, és ezzel egy olyan taposómalomba kerültek, ahol szükségszerű a helyben járás. Ciorbea menesztését sohasem tudták megmagyarázni, hiszen ami is volt annak egyéb oka, pusztán csak annyi, hogy a demokrata párti miniszterek valamiért pikkeltek rá. Kulcsfontosságú törvények akadtak el hosszú időre a parlamentben: a kommunisták által elkobzott ingatlanok visszaadására, a volt Szekuritáténak és besúgóinak a valódi leleplezésére - úgy tűnik - még várni kell. Füstbe ment a hangzatos Szerződés Romániával c. választási program. A javulás nemhogy a megígért száz nap alatt, de még ezeregy éjszaka után sem látszik megvalósulni. Emil Constantinescu hazai viszonylatban szokatlannak számító lágykezűségről tett tanúbizonyságot. Választási fogadalmaival együtt szertefoszlott az az illúzió is, hogy a köztársasági elnök az ország legfőbb vezetőjeként valóban kezében tarthatja a gyeplőket. A korrupcióellenes hadjárata jó viccnek bizonyult, a koalíciós marakodásokból pedig rendszerint tüntetően kivonta magát, ahelyett, hogy rácsapott volna az asztalra: a bársonyszékeken való örökös osztozkodás helyett inkább dolgozni kellene! Év végén ismét nagy volt a perpatvar a kormányban,,úgy látszik a miniszterek még a kétezredik esztendő köszöntése előtt sem voltak tekintettel a polgárokra, akik igazán rászolgáltak egy kevés nyugalomra. Lemondott tizenegy miniszter, Vasile egyáltalán nem mutatott hajlandóságot arra, hogy bedobja a törülközőt, Constantinescu visszahívta a minisztereket, és útilaput kötött Vasile talpára, majd Mugur Isărescu bankkormányzó kezébe adta a kormányfői jogart. Sovány vigasz, hogy év végére a Nemzetközi Valutaalap Romániát törölte a négy problémás ország kategóriájából, ahová korábban Ukrajnával, Ecuadorral és Pakisztánnal együtt sorolta, így megnyílt a lehetőség a stand-by hitelkeret második részletének folyósítására. Ez ugyan nem megoldás, de azt is jelentheti, hogy a gazdasági összeomlás kötele lazul valamicskét a nyakunkon. Nem kell Kasszandrának lennünk ahhoz, hogy előre lássuk: igencsak nehéz esztendő elé nézünk, amikor a választási machinációk, intrikák, cselszövések és helyi klikkharcok közepette a választottaknak kevés idejük marad arra, hogy a közért munkálkodjanak. Ez a koalíció alighanem bukásra van ítélve, egyetlen fogódzója csak az lehet, hogy pillanatnyilag nincsen nálánál jobb, mert nehéz elhinni, hogy a nagy többség ismét Iliescuékra bízná az irányítást. Az újonnan megjelent pártok egyelőre erőtlenek, bár némi reményekre jogosít fel az, hogy olyan színfolt is megjelent a politikai palettán, mint Sabin Gherman Erdély-Bánát Ligája, mely nyíltan küzd a regionális kormányzásért. Ezeknek a gondolatoknak a kíséretében kívánunk minden kedves olvasónknak bort, búzát, békességet, hogy ne veszítsék el sohasem az önmagukba vetett hitet, meggyőződésüket, hogy képesek sorsuk jobbá tételére; reményüket, hogy az értelem mindig győzedelmeskedik a buta indulatok fölött, és fajunk bebizonyítja, hogy rászolgált a nevére: Homo sapiens, azaz bölcs ember. Pintér D. István V________________________________________________