Udvarhelyi Híradó, 2000. május (11. évfolyam, 34-42. szám)

2000-05-02 / 34. szám

Maroaskehfi -stimóó, Zóóó. Z., kedd 3 .ist. A beszámolót többen kifogásolták Iszlai József dühösen távozott a teremből ■ Hiába, hogy jelen voltak a tatabányai vendégek a tanácsülésen az elmúlt év költségvetési beszámoló­jának kielemzésekor, el­szabadultak az indulatok is heves szóváltásra ke­rült sor Szász Jenő és Iszlai József között, aki amint mondta nem tartot­ta érdemesnek „a sok disznóságot hallgatni” és távozott a teremből. Az áprilisi tanácsülés egyik leg­hosszabb ideig vitatott napirendi pontja volt a tavalyi költségvetés­ről szóló beszámoló kiértékelése, mert a tanácsosok közül nagyon sokan úgy vélték: sok a pontatlan­ság, ködösítés és több helyütt nem láthatóak tisztán, tételesen a ki­adások. Szőcs-Kardi János soros ülésvezető elnök hiába kérte kollé­gáit, hogy tömören és röviden fo­galmazzák meg mondanivalóju­kat, mert sok esetben elvtelen pár­beszédek alakultak ki, és az ülést érezhetően belengte a választási kampány szele. Az „ellenzékiek" kritizálták a hivatal beszámolóját, mert szerintük az nem részletezte világosan például a művelődési ház, múzeum, városi könyvtár fenntartási költségeit. Kiderült, hogy a tánccsoport a 2­­-es létszá­mú keret helyett, amit a tanács ko­rábban jóváhagyott, most 25 sze­mélyt foglalkoztat és a minifocipá­­lyát úgy adták bérbe, hogy arról a tanács nem tud stb. Bunta Levente kérdésére, hogy a kereskedelmi felületek eladását miért az Udvarhelyen alig olvasott Adevărul Harghitei napilapban hirdették meg, Szász Jenő azt vála­szolta: azért, mert a törvény értel­mében „megyei rangú" kiadvány­ban kell megtenni ezt. Szóba került az ülésen, hogy még mindig nem kötötték meg a szer­ződést a város szemétyét elszállító céggel, holott erről már egyszer döntött a tanács. E téma kapcsán vita kerekedett arról is, hogy mennyire jogos beleszólnia az ügyben a f­­argita Megyei Prefektú­­rának, mert a polgármester állítása szerint Romfeld Mária Magdolna főtitkár nem engedte a húsz évre érvényes szerződés megkötését Simó Péterrel. A hozzászólók bí­rálták a Polgármesteri Hivatal szo­ciális politikáját is, hiszen ilyen cé­lokra csupán kétmilliárd lejt költöt­tek, pedig több pénz volt erre szánva. Lakásépítésre a tavaly vá­rosunkban 800 millió lejt költöt­tek, Székelykeresztúron pedig tíz­szer ennyit, de a Polgármesteri Hi­vatal álláspontja szerint nem lehet ilyen összehasonlítást végezni, mert a szomszéd városban a meg­kezdett és befejezetlen tömbházak építésére sok pénzt lehetett kérni, a törvény értelmében. Néhányan túlméretezettnek tartják a SZINFO ifjúsági információs iroda fizetett alkalmazottainak számát, ugyan­akkor a Polgármesteri Hivatalét is, ahol jelenleg 103 személy dolgo­zik. Iszlai József kifogásolta, hogy a hivatal alkalmazottai részére kiosztott mobiltelefonok bérleti költsége félmilliárd lej, ami egy község évi költségvetésére lenne elegendő. Bondor István azt kifogásolta, hogy semmilyen kimutatás nincs a beszá­molóban arról, hogy a hivatal mi­lyen pereket folytatott, ebből hányat nyert meg vagy veszített el? A bot­rány akkor tört ki, amikor a polgár­­mester Iszlai József kérdéseire vála­szolva kijelentette, hogy a tanácsos biztosan nem érti, mi van a papíron feltüntetve. Ekkor állt fel helyéről a tanácsos és dühösen távozott. Szóba került még az utak javításá­nak témája, a szerkefü­rdői, vala­mint a városi strand bérleményé­nek helyzete. Pozitívan értékelte a beszámolót László János, Szőke László, Szőcs-Kazdi János, és né­hányan jóformán hozzá sem szól­tak, be se kapcsolódtak a vitába. A négyórás vita után úgy tértek át a következő napirendi pontra, hogy­­n­em kellett szavazni a tavalyi költ­­ségvetés ügyéről, hiszen a beszámo­lónak csak tájékoztató jellege volt. F. D. D. ■ A törvényes előírások­nak megfelelően a múlt héten kezdetét vette a helyhatósági választáso­kat megelőző kampány­időszak ■ A helyi RMDSZ- szervezet elnöksége mél­tánytalannak minősítette azt, hogy a megbízatásá­nak végére ért polgármes­ter nyomásának engedve, a város tulajdonát képező középületekben működő intézmények vezetői elzár­kóztak az RMDSZ az irányú kérései elől, hogy helyet biztosítsanak ren­dezvényei számára. Ezt tette például Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója is, aki már kétszer is elzárkózott az RMDSZ kérése elől azzal az indok­kal, hogy a Művelődési Házban csak kulturális, nem pedig politikai tevékenység folytatható. Érdekes, hogy a funkcióban levő polgármes­ter múlt héten többször is kam­pányolhatott ezen helyiségben. A városi szervezet azt kérte, hogy a hivatal május 2-ig állítson össze egy olyan időbeosztást, amely alapján hetente legalább egy, de lehetőleg két alkalommal helyiséget biztosít a szervezet kampány­rendezvényei­nek, természetesen a jogszerű szer­ződéskötés és megfelelő bérleti díj fizetése mellett. A szervezet választási bizottsága szóvá tette azt is: noha a 70-es szá­mú választási törvény 2000. április 25-ét írta elő határidőként a polgár­­mester számára, Szász Jenő pénte­kig, április 28-ig nem teljesítette azon kötelességét, hogy jelölje ki és tegye közzé a kampányhirdetések­re szánt városbeli helyek lajstromát. A városi RMDSZ - a törvény meg­szegésén túlmenően - a különböző pártállású jelöltek esélyegyenlősé­gét csorbító, etikátlan szabotálás­­nak minősítette a város első számú tisztségviselőjének ezen mulasztá­sát. A városi RMDSZ választási bizott­sága egy átiratot juttatott el a pénte­ki tanácsülésre, amelyben többek között azt kérte, hogy a város pol­gárainak közpénzén megjelentetett Városházi Hírlap kiadása május hó­napban szüneteljen. A bizottság tagjai úgy vélekedtek, h­ogy az említett kiadvány „egyet­len független jelöltet támogató cik­keivel a város adófizetőinek pén­zét ne az esélyegyenlőség csorbí­tására használja fel". Mivel az ülés elhúzódott, a tanács nem foglalkozott a beadvánnyal, így az RMDSZ kérései a következő önkormányzati ülésig elveszítik aktualitásukat. (J. Á.) i ­ Régi és újabb idők korteskedései Már a római vagy az őket majmoló bizánci nagyurak is tudták: a népnek cirkusz kell és kenyér. Cirkuszpártok alakultak, hasonlók a mai rapidosokhoz vagy fradisokhoz, akik kedvenceik sikerére áhí­tozva nem voltak restek olykor dorongokkal megpuhítani az ellen­felet. Akkoriban a kocsiversenyzés volt a menő, amolyan ókori For­ma-1, és gyakran megesett, hogy a közönség kegyeit egyáltalán nem élvező idegennek babérkoszorúval a fején lóhalálában kellett kereket oldania, mert a felbőszült szurkolók a vérét követelték. De az aréna nemcsak versengésre volt alkalmas. A nézők elősze­retettel sértegették az esetlegesen jelen levő császárt, gúnyverseket zengedeztek a kórusaik, és nagy valószínűséggel Petre Roman em­lékezetes gyulafehérvári ökölrázásának is ezekben az időkben kell keresnünk a gyökereit. Például 532-ben Bizáncban a cirkuszból in­dult el a Nika-felkelés. A szabadidő tartalmas eltöltésére összeverő­dött tömeg megrohamozta a katonákat és kis időre elfoglalta a fővá­rost. Nemrég a Boszporusz partján a megvadult török focidrukkerek két angol szurkolót mészároltak le, ami azt jelzi, hogy közel más­fél ezer év alatt csak igen keveset változott a szurkolói és a politikai kultúra. Belehallgattam a székelyudvarhelyi polgármester kedd esti­­ szpíésébe és elmondhatom, hogy a Küküllő-parton sem állunk sok­­­­kal jobban ezen a téren, már ami a politikai és korteskedési maga­­s­tartásformákat illeti. Időszámításunk előtt az első évszázadban Róma két nagy párt he­­■­vés harcainak a színtere lett: az egyik oldalon az optimatusok, a­­ másikon pedig a populárisok álltak. A legjobbakat nevesítő opti­­­­maták a konzervatív állami arisztokrácia céljait követték, a popu­ I­­arisok pedig a többi gazdag birtokosét, üzletemberét, rabszolgatar­tóét. Hasonló megosztás volt tapasztalható a tizenhetedik századi angol parlamentben, ahol a konzervatív toryk a liberális whigekkel mérték össze nap mint nap a retorikájukat, és próbálták a maguk oldalára állítani azokat, akik akkoriban rendelkeztek a fontos ki­váltságnak számító szavazati joggal. Ennek érdekében a legtöbb­ször nem válogattak az eszközökben. A kampányolás szinonimája, a korteskedés is erre a utal. Az Akadémiai Kislexikonban például ennél a címszónál az olvasható, hogy „választások alkalmával a szavazók megnyerésében - gyakran nem tisztességes módszerekkel is - közreműködő személy". Arról nem írnak a szótárak, hogy mi­nek nevezik azt, aki önmaga megválasztása érdekében mellőzi esetleg a civilizált viselkedési normákat. Helyi politikai életünk megosztottságában is találhatunk olyan stí­lusjegyeket, amelyeket már Brutus és Iulius Caezar idején kifundál­­tak. Székelyudvarhelyen politikailag meghatározhatatlan, vendég­lőasztalok szalvétáira jegyzett programot felmutató, de jelentős gazdasági befolyással bíró újarisztokraták állnak szemben az álla­mi hatalomban is jelen levő, körvonalazott és a hazai magyarság többsége által elfogadott doktrínával rendelkező RMDSZ-szel. A helyi hatalom kerítésein állandóan új hajnal hasadtát kukoréko­ló kiskakasok számára a kormányzó román pártok nem riválisok, ezért az államhatalom összes sikertelenségét a romániai magyar ér­dekvédelmi szövetség nyakába próbálják varrni, és igyekeznek el­hitetni az udvarhelyi cirkusz szurkolóival, hogy a helyi kudarcokért is az országgyűlésben jelen levő politikusainkat terheli a felelősség. A másik oldalról az­ visszhangzik, hogy a Ceauşescu rezsimet köve­tő kormányok mélypontra sodorták az országot, és hogy csak az ön­­kormányzatok nagyon ésszerű gazdálkodásával, vezetői flancokról és a sok helyütt grandomániás költekezésről való lemondással le­het helyi szintű eredményeket elérni. Az első változat a kritikán túl semmiféle megoldást nem kínál, mert attól még nem lesz több pén­ze a városnak, ha naponta leszed egy rend keresztvizet azokról, aki­ket a képviseletével megbízott. Nyilván sohasem árt egy kis ösztö­ke, de hamarost gyanússá válik az igyekezet, ha ezzel nem a válasz­tópolgárok piszkálnak, hanem a rivális hatalmi tényező próbálja vá­lasztási forró bélyegzőként használni. Az önkormányzatot majdnem teljesen kezében tartó helyi klikk úgy járt az RMDSZ-szel, mint a féleszű a gereblyével: ahelyett, hogy felvenné, és használná, minduntalan rálép és az újabb meg újabb agyrázkódástól még kótyagosabbá, célt tévesztettebbé válik. Így az­tán nem csoda, ha az egyre inkább elmérgesedő korteskedés lát­­tán/hallatán ókori hasonlatok jutnak eszünkbe. Trombita harsog, dob pereg, ifjonti hévvel belép az arénába a szónokgladiátor, és kezdi fröcskölni az agyrémeket válogatás nélkül. Van cirkusz, a szurkolók tombolnak, kell még egyéb? Igaz, olyanok is akad-­­­nak, akiket hidegen hagy ez az egész. Csak ne járjanak úgy, mint egykor a thrák tengerparton épült Abdera vá­­ros lakói. Mesélik: két részre oszlott a település, egy nyugati és egy keleti félre. Amikor ellenség tá­­madta meg a várost, a nyugati rész lakói azt mondták: Ej, alkatunk békén, hiszen csak a keleti kapun jutottak be.

Next