Udvarhelyi Híradó, 2000. szeptember (11. évfolyam, 70-77. szám)

2000-09-05 / 70. szám

ItdlttM helyi szivarró, Zóóó. szeptember 9., kezdő­evéljüi. ■ Pénteken és tegnap zajlot­tak városunk iskoláiban a tanévnyitó ünnepségek ■ Tarka-barka ruhájú, kíváncsi diáksereg és könnyes szemű szülők sokasága népesítette be az iskolaudvarokat, ahol az „élet-csatákra” felsorako­zott apródok átvehették a szellemi útravalót, amely vél­hetőleg hasznos útitársuk lesz eljövendő kalandozásaik során a betűk és a számok birodalmában. Ványolos István igazgató köszöntőjé­ben több szempontból is új korszaknak minősítette az elkezdődő iskolai évet, hiszen a századvég és ezredforduló új feladatokat hoz, és minden diák fele­lős, hogy miként kamatoztatja tálentu­­mait. A gimnázium a középiskolai osz­tályokon kívül idéntől két új, általános iskolai évfolyammal gazdagodik. Az igazgató az idei iskolai év legnagyobb nehézségeként a tankönyvek beszerzé­sét említette. *** *» A Benedek Elek Tanítóképző udvarán Szarvas Gyöngyi igazgatóhelyettes kö­szöntötte az 1-4. osztályosokat. Kovács Emőke negyedikes tanuló a gyakorlóiskola nevében üdvözölte az elsősöket, majd Jakab Annamária ol­vasott fel egy verset a tiszteletükre. A felső tagozatosok, a közép- és főis­kolások évnyitó ünnepélye a Belvárosi Református Templomban zajlott. Ge­­réb Attila lelkész istentisztelete után Bálint Mihály igazgató a magyar ke­reszténység ezeréves múltját elevení­tette fel. Példákat ismertetett arról, hogy sok áldozatot követelt népünk és nyelvünk fennmaradása. Látszólag minket nem fenyeget a herderi jóslat (a magyar nyelv pusztulása), de a nyelv­keverés és a szaknyelvi szóállomány feledése elgondolkodtató jelenség, amely az erdélyi magyarságot is érinti. A diákokon, pedagógusokon és szü­lőkön múlik, hogyan emlékeznek ránk ezer év múlva utódaink. Az igazgató reméli, hogy mindig és mindenütt megállják helyüket a tanulók, becsü­lettel végzik a rájuk háruló feladatokat, hisz tanítók és óvónők lesznek. Antal Sándornak, a református kollé­gium igazgatójának köszöntőlevelét Geréb Attila lelkész olvasta fel, Szász Jenő polgármester üzenetét Kolumbán Imola tolmácsolta. Az iskolai szülői bi­zottság részéről Gáspár Lehel beszélt, Szarvas Zsuzsanna és Deák Csilla az ötödikeseket és az elsőéveseket kö­szöntötte. *** A Palló Imre Zene- és Képzőmű­vészeti Szakközépiskola pénteken tar­totta tanévnyitó ünnepségét, annak el­lenére, hogy a város középiskoláinak zöme a bentlakó diákokra való tekin­tettel úgy döntött, csak hétfőn tartja meg az évnyitót. Ebben az iskolában 26 osztály kezdi az idei tanévet: 12-12 zene, illetve képzőművészeti osztály, míg 2 színészet osztály. Az évnyitó kezdetén a nagyobbak kö­szöntötték kisebb iskolástársaikat: a negyedikesek az elsősöket, a nyolcadi­kosok az ötödikeseket és a tizenkette­­dikesek a kilenc­edikeseket. Ezt követő­­en Nagy-Tőkés Ferenc tolmácsolta Szász Jenő polgármester üzenetét. Bodur­an János, az iskola igazgatója már az elején figyelmeztette a diáko­kat, hogy legfontosabb feladatuk a ta­nulás. A képzőművész-palántáknak rajzolniuk, alkotniuk kell, a zenésznö­vendékeknek pedig meg kell tanulniuk szebbnél szebb hangokat előcsalogat­ni hangszereik szívéből. Az igazgató sok sikert és kitartást kívánt diákoknak és tanároknak egyaránt. *** Ünneplőruha, virág, új tanszerek: az ünnep külsőségei, melyek mellé a diák és a tanár lelkében a megújult hit, a felfrissült szellem, a többet és jobbat akarás szándéka társul - nyitotta meg a 2000-2001 -es tanévet Máthé András, az Orbán Balázs Általános Iskola igaz­gatója. Az oktatási intézmény igazgatósága szeretettel köszöntötte minden tanuló­ját, tanítóját és tanárát, megkülönböz­tetett szeretettel üdvözölte azt a hat­vannégy emberpalántát, akiket szep­tember 1 -je avat óvodásból büszke is­kolássá. Ők az első mércföldkőjénél állnak egy hosszú útnak, mely a betűk és a számok csodálatos világába veze­ti a tanítónők által. Az igazgató bemutatta, és sikeres mun­kát kívánt a tantestület öt új tagjának, akik közül kettő ebben az iskolában vé­gezte általános tanulmányait. Majd a pedagógusokhoz fordult, megismételve, hogy az iskolai munka mindennapjai a szellemi építkezés műhelyei. Ady sza­vaival élve: tüzes szívkohók, melyek­ben épül, edződik a gyermeki személyi­ség. A társadalom aprópénzzel fizeti a tanítók, tanárok munkáját, pedig a tanít­ványok sorsának, életének megalapozá­sa az ő felelősségük, ezt pedig nem le­het aprópénzre váltani. Nem az iskolának, hanem az életnek tanulunk - ezzel a latin közmondással fordult a gyermekek felé Máthé András. Az iskola alkalmat és lehetőséget te­remt, hogy mindenki szorgalma és ki­tartása mértékében gyarapíthassa tudá­sát, fejleszthesse képességeit. A munká­val, tanulással töltött órák segítik a diá­kokat, hogy testük növekedésével, iz­mosodásával párhuzamosan biztosítva legyen lelki és szellemi fejlődésük is. Szilágyi Enikő, a Polgármesteri Hiva­tal­ sajtószóvivője Szász Jenő polgár­­mester üdvözletét tolmácsolta. Blága Ida ta­nítónő kedves szavaival igyeke­zett meggyőzni az elsősöket arról, hogy az iskolában senkinek nem ha­rapják le a fülét. Szintén az elemisek­­hez szólt Dénes Emőke hatodikos ta­nuló Kányádi Sándor Kicsi legény, nagy tarisznya című versével. *** Tegnap közel ötszáz diák kezdte a tanévet városunk legfiatalabb középis­kolájában. Laczkó György igazgató szerint a tanévkezdés legfőbb gondja, hogy a reform szellemében indított IX.-X. osztályokban még mindig nin­csenek magyar nyelvű tankönyvek. A Baróti Szabó Dávid Iskolaközpont idén két 25-ös létszámú kilencedik osztályt iskolázott be (egy katolikus te­ológia és egy filológia osztály). Ezenkí­vül két posztliceális asszisztensképző osztályt indítanak: az egyiket a nyár fo­lyamán iskolázták be (általános asz­­szisztensképző), míg a másikba a fel­vételi szeptember közepén lesz - tájé­koztatott az igazgató. (F. D. D., K. Z., D. L. és Sz. S. Zs.) (Cifitechk tomgik­ai iMIMM) Tanévnyitás a sátor alól ■ Minden médiaorgá­numnak szüksége van arra, hogy ismertté váljon, ezért valami­lyen módon reklámoz­nia kell önmagát ■ Az 1999 októberében in­dult Star Rádiónak már induláskor meg kellett küzdenie a kon­kurenciahelyzettel: az azelőtt két évvel léte­sült Príma Rádiót már hallgatták, befogadták a helybéliek. A nyár folyamán a Star Rá­dió vasárnaponként a Ca­lypso strandon felállított „sá­torstúdióból" sugározta mű­sorát. A strandolók mellől, a strandolókkal, a strandolók­­ról, és nemcsak. Mind a ze­ne, mind pedig a műsorok felépítése úgy volt megold­va, hogy kis túlzással talán azt is mondhatnánk: a hall­gató a konyhában is a strandmedence szélén érez­hette magát anélkül, hogy vizet engedett volna a fürdő­kádba. - A konkurencia miatt ne­künk még jobban kellett „bedobnunk" - mondja Baloga Sándor igazgató. - Ezt már az elején próbáltuk matricákkal, játékokkal, ugyanakkor a rádióban nap­közijén lezajló játékok is azt a célt szolgálják, hogy fi­gyeljenek ránk. Ezt kiegé­szítve megpróbálkoztunk egy olyan dologgal, ami új­donság Székelyudvarhelyen, kimentünk oda, ahová a leg­többen járnak: a strandra. Egész nyáron kihasználtuk azokat a vasárnapokat, ami­kor jó idő volt, ott voltunk, együtt játszottunk a strando­lókkal, láthatták, hogyan zajlik az adás. Véget ért a nyár, és nincsen tovább strand, ezért most megcélozzuk azokat a he­lyeket, ahol nagyon sok em­ber megfordul, és azokat az időpontokat, amikor valami­hez köthetjük a kiszállást. Múlt pénteken ilyen volt az iskolakezdéssel kapcsolatos kiszállás is:__a Star Rádió a Márton Áron téren ütötte fel főhadiszállását, délelőttöt délutánig onnan sugározta adását a­ strandon jól bevált technikai megoldásokkal: a felszerelés asztalokon, sát­rakban volt, a munkatársak pedig stúdiófalak hiányában a szabadban gyakorolták szakmájukat - mondta az igazgató. Bokor Attila (DJ Ciher) sze­rint az eredeti stúdió és a „ki­szállási stúdió" között annyi a különbség, hogy az utóbbi­nál jóval kisebb a keverőpult és az adatbázis, más az adásvezérlő gép. Természe­tesen ugyanolyan odafigye­lést igényel ez is, mint a Star Rádió épületében levő tech­nikai berendezés. A tanévnyitóhoz kötődő mű­sor szerkesztői Száva Enikő és Asztalos Ágnes voltak, akik elmondták, hogy a pén­teki műsorban megpróbáltak minden korosztályhoz szól­ni. A műsorban részt vett nyugdíjas és pályakezdő ta­nár is, ugyanakkor tanévnyi­tókhoz kapcsolódó élménye­ikről a rádió munkatársait is megkérdezték. A visszajelzé­sek szerint a pénteki műsor jól sikerült, a rádió munkatár­sai pedig további „kiszállá­sokat" terveznek. (K. Z.) Betiltották a Duna Televíziót Újvidék (Novi Sad)­­ Valamennyi kábeltelevíziós há­lózatának megtiltották a jugoszláv hatóságok, hogy a montenegrói, a szarajevói, a horvát és a Duna Te­levízió tájékoztató műsorait adásba vigyék. A Beta független belgrádi hírügynökség internetes adása szerint a szövetségi tájékoztatási minisztérium értesítette az öt újvidéki ká­beltelevíziós társaságot arról, hogy a tájékoztatási törvény 27. pa­ragrafusa alapján az RTV Crna Gora, a horvát televízió 2-es és 3-as programja, a szarajevói CBN TV, valamint a Duna Televízió tájé­­koztató műsorait nem közvetíthetik. E paragrafus megtiltja olyan „politikai propaganda tartalmú rádiós és televíziós programok akár részleges megismétlését is a szerb tömegtájékoztatásban, amelyeket külföldi kormányok, illetve kormányszervek által alapított külföld adók sugároznak szerbül vagy a Szerb Köztársaságban létező vala­mely kisebbség nyelvén". (Mediafax)

Next