Udvarhelyi Híradó, 2000. november (11. évfolyam, 87-95. szám)
2000-11-02 / 87. szám
2 Miniszterelnökeink a mezsgyén Orbán Viktor magyar és Mugur Isărescu román miniszterelnök nemzetközi átkelőhellyé nyilvánította kedden a Nyírábrány és Érmihályfalva közötti határállomást. Orbán Viktor beszédében kiemelte: a határok ma már nem arra valók, hogy az embereket elválasszák egymástól. Mugur Isărescu azt hangsúlyozta, hogy a két ország kapcsolatrendszere jelenleg már rendkívül szilárd. Lejár a tízezer lejes bankjegy A Román Nemzeti Bank közleménye szerint 2000. december 15-ig érvényes az 1994-ben kibocsátott 10 000 lejes bankjegy. Ez után az időpont után a bankjegy értékét veszti, és a bankfiókok nem fogadhatják el fizetőeszközként. Romániai lázálom: tábornokok pártja Az elmúlt évtized legsúlyosabb fejleményének minősítette szerdai számában a Ziua című napilap, hogy a Romániai Katonák Nemzeti Szövetsége (ANRM) létrehozásával Romániában gyakorlatilag a katonák pártja született meg. A lap „a tábornokok összeesküvésének" nevezte a szövetség létrehozását. „Lázálomnak tűnhet, de ez a valóság: az évezred végén Romániában megalakult a tábornokok pártja, amely az országot szeretné vezetni" - írta a lap. Európa segíti Romániát Az Európai Unió környezetvédelmi célok támogatására 98,5 millió eurós segélyt ad Romániának. A romániai három tervezet a krajovai, jászvásári és a Zsil-völgyi víztisztító rendszer javítását célozza. A tervezetek összköltsége 131,5 millió euró, Romániának ebből 33 millió eurót kell elvállalnia. Magyarország hat tervezetre 240 millió eurós támogatást kapott. Elnökválasztás jövő kedden A Zogby közvéleménykutató intézet által végzett legfrissebb felmérés szerint George Bush amerikai republikánus elnökjelölt 5 százalékpontra növelte országosan összesített népszerűségi előnyét Al Gore demokrata jelölttel szemben, ám az amerikai választási rendszer sajátosságai folytán nem feltétlenül ez a legfontosabb mérőszám, és más felmérések Gore pozíciójának javulásáról tanúskodnak. Az elnökválasztást november 7-én, vagyis jövő kedden tartják. Mediafax ■ Október 30-án hivatalosnak szánt felszólítás érkezett Verestóy Attila szenátor udvarhelyi irodájához, amelyet a nem létező tanács nevében, annak pecsétjével ellátva, saját kezűleg Szász Jenő polgármester írt alá ■ A polgármester felszólította a szenátort, hogy ürítse ki a Városháza emeleti részén található irodahelyiséget. A város első embere a szenátori mandátum november 20-i dátummal való lejárására hivatkozva közölte: a bérleti szerződést nem szándékozik meghosszabbítani, és felszólította a szenátort az irodahelyiség kiürítésére. A polgármester azt is kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem tesznek eleget a felszólításnak, akkor bírósági úton fogja kényszeríteni a szenátort az iroda elhagyására, aki szerinte ebben az esetben ki kell majd fizesse a kárpótlást, a perköltségeket és az esetleges erkölcsi kártérítéseket is. - Mi csak a törvény által megkövetelt formaságoknak teszünk eleget ezzel a felszólítással, ugyanis több mint két éve létezik egy tanácsi határozat, amely szerint mi Kossuth utca 20. szám alá helyezzük át az RMDSZ- irodáit - jelentette ki Szász Jenő polgármester, aki szerint szép szóval nem megy az átköltöztetés, ezért a törvényesség szellemében kell eljárjon. A törvényesség azt mondja: harminc nappal a mandátum lejárta előtt a szenátort értesíteni kell arról, hogy egy másik épületben kap elhelyezést. Egy átiratot küldtünk a szenátor úrnak, hogy az elmúlt négy évre vonatkozós mandátuma november 26-án lejár - mondta a polgármester. Verestóy Attila nyílt válaszában közölte: „a polgármesternek illene tudnia, hogy a képviselői és szenátori mandátumok nem a választások napjáig, hanem az új parlament eskü letételének napjáig érvényesek, de a polgármester szerint ez lényegtelen..." Szász Jenő tegnapi sajtótájékoztatóján kijelentette: a Városházán nincs mit keresnie egy politikai szervezetnek, sőt a politikusoknak sem, ez szerinte az egész világon így van. Az említett nyílt válaszban a szenátor arra is kitér, hogy „ezek után Székelyudvarhely lesz a Funar vezette Kolozsvár után a második, de a magyar vezetésű városok közül az egyetlen, ahol a polgármes teer1,lmi tér önkényesen nem működik együtt a parlamenti képviselőkkel, sőt mindent elkövet munkájuk akadályozására és egyúttal az RMDSZ parlamenti, kormányzati tevékenységének a lejáratására. Miután apolgármester eltávolított minden más intézményt a Városháza épületéből, újabb intézkedése egyértelműen azt bizonyítja, hogy nem . város érdekében végzett közös munka vezérli, hanem a konfrontációi, az ellenségeskedés szándéka." A szenátor bízik abban, hogy a helyi tanács mielőbbi törvényes megalakulása, működése lecsendesíti . város szántszándékkal felkavart közéleti vizeit. Arra a kérdésre, hogy mi lesz akkor, ha a helyi tanács elveti a két évvel ezelőtti, költözésre vonatkozó döntést, és annak ad helyet, hogy az RMISZ-irodák továbbra is a Városháza épületében működjenek. Szász Jenei kijelentette: ez csak feltételezésnek jér, de nem hiszi, hogy ezt ki is lehessen vitelezni. Jakai Árpád Figyrülő Hóea+hetyi Ji+adó, Zóóó, kmmmi, 2., etütötek Takács Csaba ügyvezető elnök, az Országos Kampánystáb elnöke és Kovács Péter, az Országos Kampánystáb médiafelelőse október 27- én Csíkszerdában találkozott az udvarhelyszéki, csíkszéki és gyergyószéki jelöltekkel, területi elnökökkel, valamint kampánystábvezetőkkel. A tanácskozáson jelen volt Kontcsveller József prefektus is. A megbeszélés napirendjén aktuális, kampánnyal kapcsolatos kérdések szerepeltek. A jelenlévők döntöttek egy Hargita megye szintű operatív csoport létrehozásáról, melynek szerepe a három megyei területi szervezet kampányának összehangolása, koordinálása lesz. A csoport koordinátora Borboly Csaba, területi megbízottjai pedig Benedek Csaba (Udvarhelyszék), Magyari Ibolya (Csík) és Tamás Mónika (Gyergyó). A résztvevők elemezték az RMDSZ által megrendelt közvélemény kutatás Székelyföldre" vonatkozó adatait is, ennek értelmében megvitatták a kampány utolsó négy hetére vonatkozó stratégiát. Takács Csaba és Kovács Péter október 28-án Sepsiszentgyörgyön a háromszéki és felsőháromszéki jelöltekkel, területi elnökökkel és kampánystábvezetőkkel folytattak tárgyalásokat. Napirenden szerepelt az RMDSZ- karaván Kovászna megyei útvonala részleteinek megbeszélése is. S. D. ■ Nemrégen a Megyei Pénzügyi Igazgatóság zárolta a székelyudvarhelyi önkormányzat számláját ■ Az intézkedés következtében nehéz helyzetbe kerültek a városi közintézmények, legtöbb iskola a működésképtelenség határára sodródott. A megyei költségvetés kiigazítására sürgősségi kormányrendelettel jóváhagyott összegből a municípiumok nem részesültek, csupán a tényleges csőd szélén álló települési önkormányzatok. Szász Jenő polgármester a Megyei Tanácstól kéri költségvetési hiányának példáját, és politikai indíttatásúnak minősíti a tanács döntését. Zsombori Vilmos megyei tanácselnök az Udvarhelyi Híradónak nyilatkozva hangsúlyozta: a Székelyudvarhelyen kialakult helyzet költségvetés-tervezési hiba és nem politikai döntés következménye. A székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal számláira kilenc hónap után a tervezett bevételeknek csupán negyven százaléka folyt be, jelentős költségvetési hiányt okozva. Ha a hivatalnak nem sikerül megoldást találnia, év végére fizetésképtelenné válhat az önkormányzat. Szász Jenő polgármester a sürgősségi kormányrendelettel jóváhagyott költségvetés-kiegészítésre számított, ám azt a Megyei Tanács döntése alapján a csőd szélén álló, bevétel nélküli, kisebb települések önkormányzatai között osztják le. A 19,5 milliárdos kiegészítésből Szász Jenő 8 milliárdot igényelt a 40 milliárdos bevételű Székelyudvarhely számára. A Megyei Tanácsnál iktatott átiratban a Polgármesteri Hivatal arra figyelmezteti a megyei vezetést, hogy ellenkező esetben nem tudják biztosítani a közintézmények működését. A tanács 34 szavazattal 3 ellenében a költségvetéskiegészítés elosztásakor úgy döntött: nem tartja indokoltnak a székelyudvarhelyiek kérését, a pénzt főképp azok a kis települések kapják, amelyeknek nincs vagy alig van más bevételi forrása. Zsombori Vilmos tanácselnök kérésünkre ismertette a döntés indokait. Elmondta: az 1999/73-as kormányhatározat valóban megnövelte a megyeszékhely bevételeit. Ezen határozat értelmében minden vállalat és magáncég azon település kasszájába fizeti be jövedelemadójának 35%-át, ahol bejegyezték, így természetesen Csíkszereda jut a legnagyobb jövedelemhez, de ugyanez érvényes Székelyudvarhelyre is, mivel a környéki településeken működői cégek adója nem az illető falu, hanem Udvarhely büdzséjébe folyik be. „A két municípium sokkal jobb helyzetben van, mint a Települések. Hargita megyében havi 6 milliárd lej gyűl össze a jövedelemadóból. Ebből 3,5 milliárd Csíkszeredáé, 1,5 milliárd Székelyudvarhelyé, a fennmaradó 1 milliárd oszlik az 57 önkormányzatba tömörülő 238 település között. Nyilvánvaló, hogy a költségvetés-kiegészítést elsősorban ezeknek a nehéz körülmények között működő önkormányzatoknak kell juttatnunk. A 34-3- as szavazati arány is tükrözi ezt. Homoródalmásnak például évi 300.000 milliós bevétele van, és még sorolhatnám a településneveket, amelyek ennyire szorult helyzetben vannak. Székelyudvarhely 40 milliárdos költségvetésből dolgozik. A most kialakult udvarhelyi helyzet költségvetés-tervezési hiba eredménye, ugyanis egy költségvetés megtervezésénél előre kell látni a befolyó jövedelemrészt. Székelyudvarhely túlméretezte ezt, a tervezet bevétel nem teljesítődött. A költségvetés megtervezésénél törvény által előírt prioritás az intézmények (iskolák, kórházak, stb.) működésének biztosítása, valamint az utak karbantartása, amit ugyancsak figyelmen kívül hagyott az udvarhelyi önkormányzat. Az elképzelt költségvetés alapján, amely nem számolt a jövedelemadó befizetési módját meghatározó kormányrendelettel sem, Szász Jenti - a helyhatósági kampány előtt és annak idején-fedezet nélkül, előre felvett és fejlesztésre költött el 2,3 milliárdot. Kétségtelen, hogy most nehéz és kényes helyzetbe került az udvarhelyi önkormányzat. A Megyei Pénzügyi Igazgatóság, az akár illegalitásnak is nevezhető tervezési hiba miatt zárolta a számlát. A város közintézményei működésének biztosítása ilyen körülmények között nem lesz egyszerű, de a megoldást az önkormányzatnak kell megtalálnia. A Megyei Tanács tagjai felelősen döntöttek a költségvetés kiegészítés leosztásakor, hiszen az udvarhelyi önkormányzat hibájának következményeit nem más településeknek kell megszenvedniük" - mondta Zsombori. A Megyei Tanács elnöke hangsúlyozta: nem az lett volna az együttműködés módja, hogy a székelyudvarhelyi iskolaigazgatókat autóbusszal Csíkszeredába szállítja a polgármester. Ezzel az akcióval próbálta befolyásolni a tanács döntését, s elterelni a figyelmet saját hibájáról. A Megyei Tanács enélkül is tisztában van ezen intézmények nehéz helyzetével, de nincs lehetősége korrigálni az udvarhelyi önkormányzat hibáját. (Sándor Dániel)