Udvarhelyi Híradó, 2001. augusztus (12. évfolyam, 60-68. szám)
2001-08-02 / 60. szám
2F Légionáriusok Segesváron A július végén lezajlott Segesvári Középkori Fesztivál ideje alatt az Új Jobboldal elnevezésű szervezet fiataljai szórólapokat osztogattak a résztvevőknek, melyeken kiugratott betűkkel olvasható a szöveg: „Állítsátok meg Románia elcigányosítását!” A szórólapok osztogatása nem keltette fel a rendfenntartó erők figyelmét, maga a szórólap szövege azonban bűncselekménynek minősül, hiszen faji gyűlöletet szít. Határozott nem az embrióklónozásra Az amerikai képviselőház 265-162-es szavazati aránynyal elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szövetségi szinten büntetendővé teszi és maximum egymillió dolláros pénzbírsággal, illetve tíz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtja az emberi embrióklónozást. A Dave Weldon floridai republikánus képviselő által készített törvénytervezet nem tesz különbséget a klónozás célját illetően: emberi embrió sejtanyag-átültetéses előállítását sem új egyedek létrehozása, sem tudományos kutatások céljából nem engedélyezi. A széles körű klónozási tilalom az ellenzők szerint visszaveti a gyógyászatban forradalmat ígérő embrióklónozási és őssejtkutatásokat. Palesztinai incidensek Az izraeli hadsereg nyolc palesztin áldozatot követelő keddi nábluszi rakétatámadása után szerdára virradóra újabb incidensek voltak a palesztin területeken. Náblusz közelében az izraeli -palesztin tűzpárbaj következtében megsebesült egy palesztin gyermek, öt izraeli pedig azért sérült meg, mert palesztinok tüzet nyitottak gépkocsijukra. Gázában a palesztinok aknával lőttek egy zsidó települést, sérülés ott sem történt. Nábluszban egy palesztin bíróság - Izraellel való együttműködésért - halálra ítélt három palesztint, egyet pedig tizenöt évi börtönbüntetéssel sújtott. Tovább pusztít az Etna lávája A szicíliai Etna tűzhányó lávája kedden elnyelt egy sífelvonó-állomást és néhány, az épületek megóvására emelt védőgátat. Az olvadt kőzet folyamatos előrenyomulásával egyre kevesebb a remény arra, hogy sikerül megmenteni a Rifugio Sapienza nevű üdülőhelyet. A vulkán szünet nélkül táplálja a lávafolyamot. Egy város sincs veszélyben, de a tűzfolyam napok óta ostromolja a népszerű települést. (MTI) igyelő Udmunyi -szabó, 2661. tuifusfut 2., etütörök Lenyúlták a rokkantgondozók kéthavi fizetését ■ Szükség van a Székelyudvarhelyért Biztosan Érdemes Egyesület munkájára - derült ki a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szociológia szakos hallgatói által készített közvélemény-kutatásból ■ A megkérdezettek 65,5 százaléka elégedetten nyugtázta az egyesület megalakítását, és egyetért célkitűzéseivel - tartalmazza a szervezet tegnapelőtti közleménye. .A Székelyudvarhelyért Biztosan Érdemes Egyesület munkatársai ezúton is köszönetet szeretnének mondani az udvarhelyi polgároknak az előlegezett bizalomért, ígéretünkhöz híven hetente beszámolunk az egyesület tevékenységéről“ - tartalmazza a közlemény, amely arra is rámutat, hogy hétfői közönségszolgálatuk alkalmával többen a rokkantgondozók fizetésének késését panaszolták. ,A panaszos személyek információi szerint a fentebb említett hivatal Hargita megyei kirendeltsége átutalta az ő részét képező összeget az udvarhelyi Polgármesteri Hivatalnak, de ez az intézmény nemhogy nem adta ki a fizetésüket a rokkantgondozóknak, nem adta oda az átutalt összegből származó részüket sem“- tájékoztat az egyesület. Az egyesület információi szerint hozzávetőlegesen száz rokkantgondozó kötött szerződést a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatallal, az 1999/102- es sürgősségi kormányrendelet, valamint a 2001/427-es kormányhatározat értelmében. Ezeknek a személyeknek a fizetését a helyi önkormányzatnak és az Egészségügyi és Családügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó rokkantakkal foglalkozó államtitkárságnak kell biztosítania. Ez utóbbi intézmény Hargita megyei kirendeltsége eleget tett a törvény által előírt kötelezettségének, és átutalta az ő részét képező pénzösszeget a székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalnak. A Hargita Megyei Tanácstól kapott információk szerint a helyi Polgármesteri Hivatalnak a 2001-es évben 1.406.050.000 lejt kell kapnia a rokkantgondozók fizetésére. Ebből az összegből az Egészségügyi és Családügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó rokkantakkal foglalkozó államtitkárság Hargita megyei kirendeltsége átutalt az elmúlt fél évig 791.435.000 lejt, majd még 102.435.000 lejt július hónapra is, összesen 893.870.000 lejt, ami a teljes összeg 63,55 százalékát képezi. „Mindezzel szemben a Polgármesteri Hivatal május óta nemcsak az önrészt képező összeget nem juttatta el a rokkantgondozókhoz, a szaktárca által kiutalt pénzt is visszatartja május óta, így tehát nem kapják meg a fizetésük töredékét sem azok a rokkantgondozók, akiket ez megillet. A Polgármesteri Hivatal és a rokkantgondozók között megkötött munkaszerződés értelmében a rokkantgondozók minden hónap elseje és 15-e között kapják meg az előző havi fizetésüket. Kivételt képez Székelyudvarhely, ahol a Polgármesteri Hivatal jogtalanul visszatartja ezt az összeget, nem tudni, milyen célra óhajtván felhasználni. A Polgármesteri Hivatal tehát megkárosít majdnem száz udvarhelyi polgárt“-áll a közleményben, amely leszögezi, hogy „ez a súlyos visszaélés azért is felháborító, mert ugyanakkor van pénz a polgármester havi többszáz liternyi benzinköltségére, megszámolatlanul lehet költeni a pénzt protokollra és kiszállásokra.“ A panaszok orvoslására az egyesületnek szándékában áll levélben felszólítani a polgármestert a visszatartott fizetések kiadására, és ha ez a próbálkozás sikertelennek bizonyul, a panaszosok nevében pert indít a polgármester ellen. .A visszaélésről tájékoztatni fogjuk a Hargita Megyei Prefektúrát és a Közigazgatási Minisztériumot is. Továbbá kérelmezni fogjuk a Számvevőszéktől egy kivizsgálás elindítását, amely a Polgármesteri Hivatal pénzügyi tevékenységének ellenőrzését célozná meg“ - fogalmaz Ferencz István, a Székelyudvarhelyért Biztosan Érdemes Egyesület elnöke. Nem hivatalos értesüléseink szerint tegnap már javában zajlott a kilátásba helyezett ellenőrzés. Ennek eredményéről egyelőre nem áll módunkban tájékoztatni, viszont ismertethetjük a hivatal közleménybe foglalt álláspontját: „Félretájékoztat a magát Székelyudvarhelyért Biztosan Érdemesnek nevező egyesület rokkantgondozókkal kapcsolatos közleményében. Ugyanis 2001. július 31-ig nem 893.870.000 lejt utalt az Egészség- és Családgondozási Minisztérium Hargita megyei kirendeltsége Székelyudvarhelynek, hanem csak 791.435.000 lejt. A számlán - melyről az udvarhelyi rokkantgondozók fizetésüket kapják, jelenleg 964.954 lej van, és fogalmunk sincs, hogy honnan veszi Ferencz István az állítólagos 102.435.000 lejt. Egymillió lejből pedig nem lehet kifizetni a jelenlegi 70-80 fogyatékosgondozó májusi-júniusi fizetését. Elmaradás pedig azért van, mert az udvarhelyi önkormányzati testület a helyi költségvetésbe nem foglalta be a hiányzó 700 millió lejt, mely a rokkantgondozói fizetések 2001-es fedezésének helyi önrészét biztosíthatná. Mint ismeretes, a Megyei Tanács megvont Székelyudvarhelytől 7,7 milliárd lejt, így az sem valószínű, hogy a gondozók 100%-os fizetést kapjanak minden hónapban. Áprilisig a Polgármesteri Hivatal biztosítani tudta a 100%-os fizetéseket, sőt ún. régiségszázalékot kaptak az érintettek, ami csak Székelyudvarhelyen történt meg. Nem fedi a valóságot az sem, hogy a rokkantgondozók fizetését bármi másra használni lehetne, ugyanis ez célirányos fizetési tétel, tehát csak fogyatékosgondozók béreinek fedezésére használható. Elítélendőnek tartjuk, hogy bárki is ilyen félretájékoztatásra használja a fogyatékosokkal foglalkozók amúgy is kedvezőtlen szociális helyzetben lévő csoportját, melyet támogatni kellene, és nem vitatható politikai lejáratási kampányhoz használni’’ - érvel a Polgármesteri Hivatal Sajtóirodája, mely szerint az egyesület közleményét az IVC Kft. faxkészülékéről küldték szét az országos sajtónak, és ebből azt a következtetést vonják le, hogy a szerveződés mögött Ferenczy Károly vállalkozó, illetve cége áll. Drakula kincsének nyomában A România liberă különös kezdeményezéshez adta a nevét: „Drakula Kincse Fan Club“-ot hozott létre. A lap célja: felderíteni, hol van elrejtve a mesés kincs. „Románia területén több helyen is el lehet rejtve Drakula kincse. Amint mindenki tudja, az uralkodó vagyona nagy mennyiségű aranyból, ezüstből, igazgyöngyökből és drágakövekből áll. A „Drakula Kincse Fan Club“ Robert Ballard óceánkutatót fogja felkérni, hogy vizsgálja át a Snagov-tavat, ahol azt feltételezik, hogy Vlad Dracul fia meggyilkolása előtt elrejtette a mesés kincset. Robert Ballard az, aki 1985-ben felfedezte a Titanic roncsát az óceán fenekén - írja a lap. Hatvanegy éves felvételiző A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem mintegy 25.000 felvételizője között szerepel egy 61 esztendős nyugdíjas is. Kozma Imre volt bányász a Kolozs megyei Aranyosbányáról érkezett, és beadta a felvételihez szükséges iratcsomóját a biológia kar titkárságára. Mint elmondta, ezelőtt negyven évvel 7,33-as átlaggal érettségizett - ami igencsak megnehezíti bejutási esélyeit. A biológián ugyanis a felvételi egyik kritériuma az érettségi átlaga, s eddig a 48 meghirdetett helyre 98 jelentkező van. Az idős bányász kijelentette: „Erősnek érzem magam, és el szeretném végezni a biológiát, amire egy életen át készültem”. Vannak, akik nem kedvelik Bukarestet A Metro Media Transilvania legutóbbi felméréséből többek között az derül ki, hogy a lakosság 14,9 százaléka szerint Bukarest nem felel meg az ország fővárosának. Leginkább az erdélyiek költöztetnék el a fővárost: minden ötödik (21%) erdélyi azt nyilatkozta, hogy Bukarest nem megfelelő főváros. A havasalföldiek 10, a moldvaiak 13,9 százaléka vallotta ugyanezt. (Komp-Press) Kommamósroham, túszszabadítással ■ Orosz kommandósok kedd este megrohamozták azt a buszt, amelyet aznap reggel csecsen fegyveresek kerítettek hatalmukba az ország déli részén ■ Az összes túsz épségben kiszabadult ■ Az ITAR-TASZSZ jelentése szerint az egyik túszejtőt a roham során megölték, a másikat megsebesítették, és őrizetbe vették. A fegyveresek korábban egy hídon állították le az elrabolt buszt azzal a nyilvánvaló céllal, hogy ne lehessen a közelükbe férkőzni, ők viszont mindent lássanak. A tűző napon álló járműben az elviselhetetlen hőség miatt a túszok kitörték az ablakokat, hogy levegőhöz jussanak, többen ekkor sérültek meg. A Reuters helyszíni, Minyeralnije Vodi közeléből adott tudósítása szerint a kommandósok akciójának kezdetekor több robbanás hallatszott, és a buszból füst kezdett gomolyogni. A robbanások arra késztették az egyik túszejtőt, hogy kidugja a fejét a busz ablakán - ekkor találta el egy mesterlövész. A fegyveresek kedden helyi idő szerint háromnegyed hétkor a Csecsenfölddel határos sztavropoli területen fekvő Nyevinnomiszk városának közelében léptek akcióba. Arra kényszerítették a menetrend szerint közlekedő busz sofőrjét, hogy a járművet Minyeralnije Vodi repülőtere felé vezesse. Az orosz biztonsági szolgálat úgy döntött, hogy a helyszínre rendeli az Alfa terroristaellenes elitkommandót. A terroristák repülőgép-eltérítésért elítélt öt csecsen elengedését, egy helikoptert és fegyvereket követeltek a túszokért cserébe. (MTI)