Udvarhelyi Híradó, 2002. március (13. évfolyam, 25-37. szám)
2002-03-01 / 25. szám
ívársam . INNEN 7 ■ Ortodox egyház és mások... Markó Béla, az RMDSZ elnöke a szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a márciusi népszámlálás során használt kérdőívek megszerkesztése és kinyomtatása átláthatatlan volt, a hatóságok pedig nem szentelnek kellő figyelmet a népszámlálásnak. Azt is elmondta, hogy a kérdőíveket az 1992-es népszámlálás során használtak mintájára készítették, amelyeknek bizonyos hiányosságai vannak, a kérdések pedig „eléggé bonyolultak“. Az RMDSZ elnöke szerint a kérdések befolyásolhatják a népszámlálási biztost és a megkérdezett személyt is. Például a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdés két válaszlehetőséget kínál: ortodox egyház, vagy mások. ■ Interkulturális akadémia A Pro Európa Liga szervezésében több mint 20 egyetemista tanulmányozza az erdélyi magyar közösséget egy héten át Csíkszeredában, a Jakab Antal Tanulmányi Házban. Laura Ardelean, a projekt koordinátora kijelentette, hogy a szeminárium résztvevői egyetemi tanárok, papok, helybéliek előadásait hallgathatják meg. A szeminárium az Erdélyi Interkulturális Akadémia terv egy része. A terv egy éven át zajlik. Ez idő alatt a jelentkezők az erdélyi magyarokról, németekről és románokról alakíthatnak ki egy átfogó képet. ■ Románia lépett egyet a NATO felé A román hadsereg felszerelése régi és inkompatibilis a NATO hadtechnikájával, azonban Románia előrelépett a NATO-procedúrák használata és a kommunikációs rendszerek korszerűsítése terén - jelentette ki szerdán Wolfgang Barenberg, az Észak-Atlanti Szövetség Haderőtervezési Osztályának jelentéstevője. A román hatóságok által bemutatott rövid- és középtávú tervezés megfelel a NATO követelményeinek, jelentette ki Wolfgang Barenberg. Hozzátette: noha műszaki kapacitása korlátozott, Románia figyelemre méltó erőfeszítéseket tesz a katonai szövetség követelményeinek teljesítése érdekében. ■ Markó Béla fogadta Jesust Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ bukaresti Elnöki Hivatalában fogadta Jesus Atienzát, Spanyolország bukaresti nagykövetét. A megbeszélésen szó esett az ELI soros elnökségét betöltő Spanyolország szerepéről Románia csatlakozási folyamatában, a tárgyalási fejezetek haladásáról, valamint az elkövetkező NATO-bővítésről, az aktuális belpolitikai helyzetről, továbbá az RMDSZ és a kormánypárt együttműködéséről. legfedélben kétéves szünet vett az iskolákban A tegnapi kétórás munkabeszüntetést a tanügyi szakszervezetek figyelmeztetésül szánták az ország vezetésének. A 11-13 óra közötti tiltakozó akcióban a hargitai tanintézmények többsége is részt vett, kifejezve szolidaritását. Ugyanis a megyei érdekvédelmi szervezeteknek érvényes kollektív munkaszerződésük van, s bár a munkakonfliktust fenntarthatják, a törvény szerint csak - más megyékkel való - összetartásuk kifejezésével vállalhatnak szerepet a megmozdulásban. A sztrájk alatt a tanerők és a diákok is az iskolákban tartózkodtak, mert a tanárok nem akarták felügyelet nélkül hagyni a nebulókat, különösen a kisdiákokat, akiknek a szüleit esetleg felkészületlenül érte a sztrájk, s otthon nem lett volna ki vigyázzon a gyerekekre. Persze, azok a tanulók, akiknek 11 órakor amúgy is véget ért volna a programjuk, hazamehettek. Tudomásunk szerint Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor Általános Iskola kivételével valamennyi intézményben csatlakoztak a tiltakozó akcióhoz a tanárok-tanítók. Itt az ötven szakszervezeti tag közül csupán tizenhatan jelezték egyetértésüket a munkafelfüggesztéssel, valószínűleg az idő rövidsége miatt nem értesültek elég korán a pedagógusok a megmozdulásról, s nem tudták mérlegelni a helyzetet - vélte Koós Ilona, a Székelyudvarhely Körzeti Tanügyi Szabad Szakszervezet elnöke, megyei megbízott. Király László igazgató sem tudta megindokolni, miért ilyen kevesen jeleztek vissza a Bethlen Gábor iskolából, mint mondta: hivatalosan nem sztrájkoltak, de aki részt akart venni benne, minden további nélkül megtehette. Koós Ilona elmondta: amennyiben a kormányfő március 8-ig nem egyeztet az érdekvédelmi megbízottakkal, március 11 -én egész napos sztrájkot hirdetnek. A szakszervezeti vezető egyébként nem lát hajlandóságot erre Adrian Nastase részéről. „Még a megígért havi tíz étkezési jegyet sem kapjuk meg. Nastase ráadásul a múlt év végén azt nyilatkozta, hogy az ebédjegyek helyett inkább megemelik valamelyest a fizetéseket, hátha valaki italt szeretne vásárolni, s azt bánna nem szabad. Nem tudom, miért kell gúnyolódni, mert szerintem nem ez a fő jellemzője a pedagógustársadalomnak” - panaszolta. A szövetségre lépett négy nagy szakszervezeti tömb hét pont figyelmeztető sztrájk Csütörtök 2002.02.28 11-13 óra között Brevi de avertisment Orele 11-13 ban foglalta össze követeléseit, az igénylési listán szerepel többek között egy új fizetési rács, egy új besorolási szempont kidolgozása március végéig. Kérik annak a parlament elé terjesztett kormányrendelet elfogadásának megakadályozását, amely felére csökkenti a vidéken tanítók úgynevezett zónapénzét, az így megspórolt összegből próbálva megteremteni a fizetésemeléshez szükséges alapokat (ez csak Hargita megyében több mint 300 millió lejes veszteséget jelentene az alkalmazottaknak). Ugyanez a kormányrendelet írja elő, hogy ebben a bérpótlékban csak a szakképesített pedagógusok részesülhetnek. „A rendelet előterjesztői nem tartják szem előtt azt - hangsúlyozta Koós Ilona hogy gyakran találkozunk szakképzetlenekkel olyan eldugott falvakban, ahová a megfelelő felkészítéssel rendelkező tanerők egyszerűen nem hajlandók kiszállni. A szakszervezetek a kiutalandó ebédjegyek értékének pénzbeli elfogadását is megjelölték, amennyiben ez nem bruttó, hanem nettó összegként jelenik meg a fizetésben. Pataky Lehel Zsolt Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke, Tőkés László szerdán a Szekuritáté Iratait Tanulmányozó Országos Hivatal székhelyén megtekintette saját dossziéjának egy részét, amely összességében, elmondása szerint, mintegy 6000 oldalt tesz ki. Tőkés az iratok megtekintése után azt nyilatkozta, hogy elborzadt a látottaktól. A megtekintett iratok alapján az 1989 előtti egyházat a Szekuritáté alegységének nevezte, hozzátéve: 1980-1989 között állandóan követték, telefonbeszélgetéseit lehallgatták, az általa látogatott helyekre pedig mikrofonokat tettek. A püspök sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a tanulmányozott iratokban nem talált sok utalást, nevet arra vonatkozó- Ian, hogy kik voltak besúgói, akik annyi éven át minden lépését követték. Tőkés László az elkövetkező napokban tovább tanulmányozza a Szekuritáté által összeállított iratait — a 6000 oldal áttanulmányozása egy nap alatt lehetetlen feladatnak bizonyult. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az érintett magyar egyházaknak megállapodást kellene aláírniuk a kormánnyal javaik visszaszolgáltatásáról. Tőkés szerint az RMDSZ-nek nem kellene „önző választási tőkét kovácsolnia” az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdéséből és nem kellene közvetítői szerepet játszania a magyar egyházak és a kormány között. A püspök bírálta az RMDSZ-t, mivel szerinte a szövetség „kompromisszums mókát” köt egy, a nemzetközi intézmények által is támogatott cél, az egyházi javak visszaszolgáltatása érdekében. Rámutatott: az RMDSZ kormánypárttal kötött megállapodása „igen homályosan fogalmazza meg" az egyházi javak visszaszolgáltatásának kérdését. Romániában nagyon meggyengült az ellenzék A demokratikus ellenzék sorainak erősítése helyett az RMDSZ az egykori totalitárius párt utódjához esik a legközelebb” - fogalmazott Tőkés. Az RMDSZ tiszteletbeli elnöke kijelentette: nem tudja elfogadni, hogy a szövetség „feltételek és mérlegelés nélkül” szavazzon a parlamentben. „Kifogásolom azt a magas politikai árat, amelyet az RMDSZ fizet bizonyos kis kompromisszumokért és eredményekért”, tette hozzá Tőkés. Mindezek ellenére Tőkés László nem kíván lemondani tiszteletbeli elnöki tisztségéről, mivel ezáltal „az RMDSZ elveszítené egy támaszát”. Tőkés László fellebbezni fog az Alison Muller (AP) újságíróval folytatott rágalmazási perben kihirdetett ítélet semmissé nyilvánításért, jelentette ki csütörtökön, sajtótájékoztatón Kincses Előd, az RMDSZ tiszteletbeli elnökének védőügyvédje. Kincses azt sérelmezi, hogy noha a Szekuritáté Irattárát Felügyelő Országos Tanács (CNSAS) igazolta, hogy Tőkés László nem működött együtt az egykori román politikai rendőrséggel, a bíróság pedig első fokon 700 millió lej erkölcsi kártérítés kifizetésére kötelezte Alison Muller újságírót, a Bukaresti Törvényszék 2001. november 2-án felmentette az Associated Press tudósítóját. „Súlyos csorba esett Tőkés úr méltóságán. Kérni fogom az igazságügyi minisztert, járjon közbe a főügyésznél az ítélet semmissé nyilvánítását célzó fellebbezés érdekében”, jelentette ki Kincses Előd. Hozzátette: „Müller asszony bűnössége nyilvánvaló” és amennyiben az ügy nem rendeződik az országban, ő és védence a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordul. Tőkés László sérelmezte, hogy bizonyos külföldi médiák és egyes RMDSZ- en belüli személyek azzal rágalmazták hogy együttműködött a Szekuritátéval. * A református püspök bírálta Markó Bélát, az RMDSZ elnökét, aki nem engedte meg, hogy ezt a sajtótájékoztatót a szövetség bukaresti székházában rendezte meg. „Köszönöm az RMDSZ-nek, hogy alhattam a székházban. Az RMDSZ-nél lehet aludni, de beszélni nem”, fogalmazott Tőkés László. (Mediafax) 2 F hívelő Tőkés László elborzadt hatezer oldalas szekus-dossziéjától Udvarhelyi Iskoda, 1601. mtemt 1., péntek Négy magyar áldozat Ausztriában Az utóbbi 30 év legsúlyosabb osztrák vonatbalesetében kedden Baden közelében hat ember - köztük négy magyar kamionos - vesztette életét, 14 személy megsérült, közülük négy magyar súlyosan. Az ütközést Mathias Reichhold osztrák közlekedési miniszter bejelentése szerint fé hiba okozta. A kamionokat szállító szerelvény vezetője elmondta: a Sopron felől érkező tehervonat vészjeleket is adott, s ő megállította szerelvényét, de az ütközést már nem lehetett elkerülni. A fékhiba gyanúja már kedden este is felmerült, s osztrák vasutasok elmondták: a kamionos vonatok fékezése különleges ismereteket igényel, mert igen nehéz szerelvényekről van szó, amelyek ráadásul a teher jobb elosztása céljából kisebb kerekeken gurulnak, ennek megfelelően a más szerelvényeknél megszokottól eltérő a fékhatás. Szerdára azonban világossá vált, hogy a kamionos vonat meg tudott állni, a másik azonban nem. ■ Beperelik a minisztériumot A Romániai Orvosi Kamara bepereli az Egészségügyi Minisztériumot és az Országos Egészségbiztosító Pénztárt a gyógyszerek felírására és kibocsátására vonatkozó szabályozás miatt. Az orvosok szerint az új előírások negatív hatással lesznek a krónikus betegekre, jelentette ki szerdán egy sajtóértekezleten Mircea Cinteză, az Orvosok Kollégiumának elnöke, aki bírálta a rendelet 3. bekezdését, amely megengedi a gyógyszerésznek, hogy változtasson az orvosi előíráson, ha a biztosított felhatalmazza erre. „A gyógyszerész nem cserélheti fel egyik gyógyszert a másikkal, mivel a gyógyszerek tartalmazhatnak olyan komponenseket, amelyek végzetesek lehetnek a betegre nézve” - mondta. Mediafax