Udvarhelyi Híradó, 2002. április (13. évfolyam, 38-49. szám)
2002-04-03 / 38. szám
2 Figyelő .Reriszkóp L ■ Segítség a vidékfejlesztésre Mihai tănăsescu pénzügymi niszter és Ziad Alahdad, a Világbank romániai irodájának vezetője ma írják alá azt a 40 millió dolláros hitelegyezményt, melynek alapján a nemzetközi pénzintézet vidékfejlesztési programot indít be Romániában. A projekt összértéke 53,42 millió dollár, ebből 13,42 milliót a román kormány, valamint a helyi önkormányzatok biztosítanak. ■ Veszélyben az írott tájékoztatás A Hivatásos Újságírók Szövetsége kormányzati intézkedéseket sürget azzal kapcsolatban, hogy a bákói Letea Rt., az ország egyetlen újságpapírgyártója legalább három hétig nem működik műszaki hiba miatt, áll a Mediafaxhoz kedden eljuttatott közleményben. A szövetség egy Adrian Năstase kormányfőnek címzett nyílt levélben két megoldást javasol: a kormány utaljon ki az állami tartalékból legalább egy hónapra elegendő mennyiségű újságpapírt, vagy hagyja jóvá újságpapír vámilletékek és hozzáadott értékadó nélkül történő behozatalát. ■ Meghalt a brit anyakirályné Félárbocon leng a nemzeti zászló a londoni Buckinghampalotán Erzsébet királyné, II. Erzsébet brit uralkodó édesanyja halála nyomán. A 101 éves anyakirályné szombat délután, álmában hunyt el a windsori királyi kastélyban. Erzsébet királyné koporsóját Windsorból Londonba szállítják a jövő héten és a parlament Westminster Halljában ravatalozzák fel, ugyanott, ahol 1952-ben elhunyt férje, VI. György uralkodó koporsója állt. Az anyakirályné a második brit királyné, akire a modernkori Nagy-Britannia állami tiszteletadással emlékezik. ■ Pokolgép robbant Jeruzsálemben Gépkocsiba rejtett pokolgép robbant hétfőn este Nyugat- Jeruzsálemben, megsebesítve három embert, akik közül az egyiknek az állapota súlyos - közölték izraeli orvosi források. A detonáció az ultraortodoxok lakta Mea Searim negyed közelében történt. A helyszínre mentőautók érkeztek. Az izraeli televízió 2. csatornája szerint, amelyet az AP idéz, egy öngyilkos merénylő a felrobbanó kocsiban vesztette életét, a robbanás egyik sebesültje egy izraeli rendőr, aki ellenőrizni akarta a járművet. Az autót a Kelet- és Nyugat-Jeruzsálemet elválasztó határ egyik ellenőrzési pontjánál állították meg az izraeliek. MTI, Mediafax Mégsem kell idegeskedniük a professzoroknak Az Oktatási Minisztérium rendelete ér- -----------------------------------------, telmében az egyetemeknek kötelező módon május végéig nyugdíjazni kell az összes olyan egyetemi előadótanárt, illetve professzort, akik betöltötték a 65. életévüket. A rendelet hírére a képviselőház oktatási bizottságának vezetősége nyílt levélben fordult Ecaterina Andronescu miniszterasszonyhoz, tiltakozván a rendelkezés ellen. A bizottság vezetősége a tanszemélyzet jogállására hivatkozott, amelyben egyértelműen megfogalmazódik: saját kérésre, a fakultás vezetőségének jóváhagyásával és a Szenátus beleegyezésével az egyetemi előadótanárok, professzorok 65. életévük betöltése ellenére hetven éves korig még címzetesként a pályán maradhatnak. A jogállásra vonatkozó törvény ugyanakor azt is előírja, hogy az oktatásban a nyugdíjazás csak a tanév befejeztével történhet meg. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő szerint - akit a kolozsvári Babeş—Bolyai Tudományegyetem, valamint a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem professzorai személyesen kerestek meg az ügyben - az RMDSZ is azért tiltakozott kézzel-lábbal a rendelet ellen, mivel az jóval nagyobb vérveszteséget jelentene a magyar felsőoktatásban, mint a románban. - Amennyiben a 65. évet betöltő egyetemi előadótanárainkat nyugdíjaznák, akkor holnap, holnapután nem tudnánk elővenni azokat a fiatalokat, akik ezeket a tisztségeket betölthetik, mivel nem rendelkeznek a megfelelő fokozattal, régiséggel, azokkal a tudományos munkákkal, amelyek alapfeltételei annak, hogy egy tanársegédből egyetemi professzor lehessen -érvelt a képviselő. - Az ügyben tárgyalást folytattam a miniszterasszonnyal, valamint a felsőoktatásért felelős vezérigazgatóval, Ion Jáncsival, akik elmondták: tulajdonképpen rosszul értelmezték az ország összes egyetemének vezetőségéhez eljuttatott körlevelet, amely szerintük nem arról szól, hogy minden hatvanöt éves professzort meneszteni kell. Ígéretet tettek arra, hogy saját körlevelük helyes értelmezése érdekében a napokban egy újabb, magyarázó körlevelet juttatnak el az egyetemekhez - tájékoztatott Asztalos Ferenc. '' Jakab Árpád Asztalos Ferenc Vigyázat vannak még fantomegyetemek! Az akkreditációs törvényben előírtak be nem tartása végett országszerte húsz egyetemet szüntettek meg kormányrendelettel. Csakhogy ezen intézmények továbbra is várják a továbbtanulni vágyókat... Romániában pillanatnyilag 51 akkreditált állami, és 69 ideiglenes működési engedéllyel rendelkező magánegyetem van. A 69 egyetemből 18 létrehozására vonatkozó törvénytervezet a képviselőház oktatási szakbizottságának asztalán hever, az alsóház plénuma ez idáig hatot szavazott meg, a héten pedig további három sorsáról döntenek. Ezek mellett viszont közel két tucat, önmagát felsőoktatási intézménynek nevező fantomcég működik, amelyeknek Asztalos Ferenc parlamenti képviselő szerint még a házuk táját is nagy ívben el kell kerülni. Mivel ezek nem tartották be az akkreditációs törvényben előírt feltételeket, kormányhatározattal szüntették be működésüket, ám ennek ellenére továbbra is várják a felvételizőket. Több mint húsz ilyen román nyelvű, úgynevezett felsőoktatási intézményről van szó, ezek névsora megtalálható a képviselő irodájában. Tavaly két egyetemről bizonyosodott be, hogy nemzetközi szélhámosság elkövetésében segédkeztek: olyan külföldi egyének jutottak fogorvosi diplomához, akiknek még érettségijük sem volt. Arra is volt példa, hogy az ötéves tanulmányi évet egy-két év alatt fejezték be a „diákok”. (J. Á.) Hargita Megyei Vetőmag és Ültetőanyag Felügyelőség nyomon követi, hogy a piacokon és az üzletekben csak elismert, minőségi iratokkal kísért vetőmagokat, csemetéket áruljanak. Ha első alkalommal nincs engedély - jóllehet a törvény szerint büntetni kell -, az illetékesek általában megmagyarázzák az árusoknak, milyen okmányt kell kiváltaniuk a forgalmazáshoz - mondta Bogyó Csaba felügyelő. Ezenkívül a mezőn a gabona- és a burgonyatáblákat ellenőrzik, megfelelnek a szabványoknak, elismert magot vetettek-e el, mennyire gyomos a növény stb. Aratás után a gabona tisztítását, osztályozását, zsákolását egyforma, 40 kilós zsákokba kérik. Majd a próbát megvizsgálják a laboratóriumban, jó eredmény esetén minőségi bizonylatot adnak a forgalmazásra. A gabonáknál és a burgonyánál a zsákokra varrt címke is egyfajta bizonylat, melyen feltüntetik, mi van a zsákban, mennyire tiszta és csíraképes a termény. A lóhere- és a lucernavetőmag között nem lehet arankamag (élősködő növény), hogy elismerjék minőségét. Tíz-huszonötmillió lejjel bírságolják azt a személyt, aki arankás vetőmagot forgalmaz. A túl nagy dughagyma már nem számít ültetnivalónak, míg a burgonyánál a túl kicsi sem jó, más célra kell használni - magyarázta a felügyelő, miközben a piaci árusok kínálatát ellenőrizte. A Csíkszeredai felügyelőség hatáskörébe tartozik a rózsatövek, a gyümölcsfák, a díszfák, a díszcserjék stb. ellenőrzése is. Udvarhelyre Enyed mellől hozzák a csemetéket. A törvény értelmében földlabdával, műanyagzsákban kellene forgalmazzák, hogy a gyökérzetük ne száradjon ki, ültetés után megfoganhassanak. Ugyanakkor minden csemete fel kellene legyen címkézve, de a piacon még ezt sem teljesítik. Vetőmag vagy csemete forgalmazásához a felügyelőségtől kell kiváltani engedélyt, ahol előbb megvizsgálják, hogy az igénylőnek van-e minőségi bizonylata (termesztési engedéllyel rendelkező termelőtől vette-e áruját), üzlethelyisége, raktára. Külföldről csak az illetékes nemzetközi intézet bizonylatával szabad vetőmagot, ültetőanyagot behozni. A Magyarországról vagy Hollandiából importált magok csomagján az OCLE felirat elismert terméket jelent. Hazánkban csak a bukaresti központi laboratórium adhat ki engedélyt exportra. A legtöbb vetőmagtermesztő hely Buzău mellett van. Hazánkban csak a dupla tasakos vetőmag eredeti, elismert ültetőanyag. A 1995/75-ös törvény előírásai alapján, a helyi piacon helyi árus bizonyos évszakban forgalmazhat saját felelősségére a szakminisztérium által megszabott ültetőanyagokat, a felügyelőség engedélye nélkül. Udvarhelyen tizenhárom, Székelykeresztúron kilenc magánszemély és cég forgalmazhat vetőmagokat, csemetéket. (Dávid László) 1 ^--------------- ÚT 1 * A vetőmagok és a csemeték forgalmazásának Male Udvarhelyi Híradó, 2002. április 3., szerda A diákok unalmasnak találják tanáraik előadásait A Babes-Bolyai Tudományegyetem diákjai azzal vádolják tanáraikat, hogy egyhangú, unalmas előadásokat tartanak. A Monitorul de Cluj-ban közzétett felmérés szerint a diákok több objektivitást is elvárnának tanáraiktól. A BBTE diákjainak körében elvégzett közvélemény-kutatás adataiból kiderült, hogy a diákság több mint 80%-a szerint az egyetemi előadók elsősorban jó pedagógusok és jó pszichológusok kell hogy legyenek. A közvélemény-kutatás eredményeként született tanulmány szerint „egy minden bizonnyal tudományos, de monoton előadás esetén a tantermet eltölti az unalom, s a diákok mind gyakrabban karóráikat lesik, a szünetre várva, figyelmetlenekké, érdektelenekké vagy izgágákká, sőt egyes esetekben, agresszívekké válnak“. Mindössze a diákok 19,4%-a tartja a tanár szakmai felkészültségét feltétlenül szükségesnek. Inkább többen (23,7%) várják el tanáraiktól a figyelmességet és a diákproblémák iránti megértést. A hallgatók több mint 23%a szerint a tanároknak a kurzusok és a szemináriumok modernizálásával is foglalkozniuk kellene. Felróják egyes tanároknak, hogy több mint tíz éve nem aktualizálták kurzusaikat, és „elsárgult lapokról olvassák fel a leadandó anyagot“, sőt olyanok is vannak, akik „hangosan beszélnek, de kevés információt közölnek“. A fent említett közvéleménykutatás a tanárok véleményét is kikérte, s amint kiderült, a BBTE előadóinak 60%-a ért egyet a diákokkal abban, hogy szükséges reformálni az óraadást, és létre kéne hozni a nevelésre épülő oktatási formát. Közel 23%-a az előadóknak elismeri, hogy a diákokkal fenntartott interperszonális kapcsolataik nem a legjobbak. Sajnos csak kevesen, a tanárok mindössze 16%-a lenne hajlandó a diákokkal együtt létrehozott kutató programokban részt venni. L.I. Közlemény A Hargita megye főjegyzője által kért és írásban is megküldött tájékoztatás szerint, a Marosvásárhelyi Ítélőtábla a 168/FI/2002. március 21-i végzésével elutasította a székelyudvarhelyi tanács képviseletében, a Székelyudvarhely municípium polgármestere által benyújtott fellebbezést. Hasonlóképpen, a Marosvásárhelyi ítélőtábla a 169/B/2002. március 21-i végzésével elutasította a Csíkszeredai tanács képviseletében, a Csíkszereda municípium polgármestere által benyújtott fellebbezést. A döntések értelmében, Hargita Megye Tanácsa által az állami költségvetésből, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására a 2001. évben szánt pénzösszegek leosztásának módja megalapozottnak és törvényesnek bizonyult. Mindkét esetben a végzés jogerős és visszavonhatatlan, amiből következik, hogy a 2001-es évben a Megyei Tanács helyesen értelmezte a költségvetési törvényt és a vonatkozó jogszabályokat. Annak ellenére, hogy a 2001. évhez hasonlóan, azonos okokból, a két municípiumi tanács 2002-ben is bírósághoz fordult, Hargita Megye Tanácsa fenntartja álláspontját, miszerint a megye és egyben a települések fejlesztése csakis közös erőfeszítéssel, a megyei és helyi tanácsok együttműködésével felkutatott pénzügyi források segítségével valósulhat meg. Csíkszereda, 2002. március 27-én. A Hargita Megyei Tanács vezetősége nevében: Zsombori Vilmos elnök____________________ _________________