Udvarhelyi Híradó, 2002. július (13. évfolyam, 76-89. szám)

2002-07-01 / 76. szám

■ A vitát őszre halasztották Az Európa Tanács parlamen­ti közgyűlésének nyári ülés­szaka pénteken kora délután berekesztette tanácskozását. Magyar szempontból a leg­fontosabb eseményként a kedvezménytörvényről készí­tett Jürgens-jelentés vitáját emelik ki. Az ET jogi és em­berjogi bizottsága a közgyűlés őszi ülésszakán vissza fog térni a kérdésre. Ennek kap­csán Tabajdi Csaba, a ma­gyar küldöttség tagja hangoz­tatta, hogy a szöveg pontosí­tására, a magyar fél számára elfogadható kompromisszum elérésére kell törekedni. Véle­ménye szerint a mostani időnyerés, elmozdulás fontos, de nem elégséges, tehát szí­vós diplomáciai erőfeszíté­sekre lesz szükség a követke­ző hónapokban. ■ Cozmánca Székelyföldön A kormány tovább szeretné erősíteni a helyhatóságok szerepét, és arról is gondos­kodik, hogy az új feladatokhoz az önkormányzatok a pénz­ügyi forrásokat is megkapják - hangsúlyozta Octav Coz­mánca közigazgatási minisz­ter Hargita megyei látogatása során. Cozmánca azt is ki­emelte: a kormánynak szán­dékában áll, hogy a közeljövő­ben az egyes minisztériumok ügykezelésébe tartozó stadio­nokat, sportklubokat is vissza­utalja a helyhatóságokhoz. A közigazgatási miniszter a tu­lajdonviszonyok rendezését célzó törvényekre is kitért és nehezményezte, hogy gyak­ran épp azok kullognak a sor végén a földterületek és ingat­lanok tulajdonba helyezésé­ben, akik a leginkább sürget­ték a jogszabályok megjele­nését. ■ Elhagyja az euró a dollárt? Az európai fizetőeszköz az utóbbi hetekben látványos megerősödésen ment át, s mára már csaknem elérte a dollár árfolyamát. Az erősö­dést pénzügyi elemzők azzal magyarázzák, hogy a kezdet­ben egy dollárnak megfelelő euró azért veszített értékéből, mert a befektetők idegenked­tek tőle, s nemigen bíztak ab­ban, hogy a kontinens nyuga­ti államainak fizetőeszközét helyettesítő euró nem roppan bele azokba a kihívásokba, amelyek a sokféle állam sok­féle gazdasági teljesítménye miatt rá fognak majd idővel nehezedni. A szakemberek szerint az amerikai gazdaság gondjai, a tavalyi terrortáma­dás miatt erősen megnöveke­dett amerikai költségvetési hi­ány könynyen akár oda is ve­zethet, hogy a következő idő­szakban az euró a dollár fölé emelkedjen. Mediafax, MTI 2 F­ütyiító Függetlenséget ígér az éj elnök Pomogáts Béla feltételei teljesülése esetén vállalja az Illyés Közalapítvány kuratóriumának elnöki tisztét. Az irodalomtörténész erről csütörtökön nyilatkozott az MTI-nek, egy nap­pal azután, hogy Szabó Vilmossal, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával tárgyalt. Szavai szerint azért módosított koráb­bi álláspontján - amikor még erkölcsi okokra hivatkozva, illetve a távozó kuratórium melletti szolidaritását hangsúlyozva kizárta a funkció elvállalását -, mert sok, határon túli magyar szervezet és a most leköszönő testület is kérte: vállalja el a megbízatást. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke üdvözölte Pomogáts jelölését. „Úgymond köteleztek erre erkölcsileg, ezért nem akartam hátat fordítani az ügynek” - magyarázta Pomogáts Béla, aki alapelvként fogalmazta meg a közalapítvány teljes függetlenségét, illetve azt, hogy olyan személyek kapjanak helyet a kuratóriumban, akikben megbízik. A kuratórium munkájának folytonos­ságát az elnöki poszt várományosa azzal is szeretné kifejezésre juttatni, hogy az új testületben is szerephez jutna több kuratóriumi társa, így például a névadó lá­nya, Illyés Mária és Zalatnay István, az Erdélyi Gyüle­kezet lelkésze. Pomogáts szerint még nem dőlt el, hány tagú lesz az új kuratórium. A négy parlamenti párt, illetve az Oktatási és a Kulturális Minisztérium képviselője mel­lett 5-7 független, mind a két politikai oldal számára elfogadható szakértő kapna benne helyet. Az új elnök szerint - akinek a beiktatása valószínűleg augusztus­ban lesz - az új kuratóriumnak korán kifejezésre kell juttatnia elkötelezettségét, hogy folytatni akarja elődje azon stratégiáját, amely valóban a határon túli magyar­ság támogatására irányul. Azzal a kormányzati kifo­gással kapcsolatban, miszerint a közalapítvány az ez évre rendelkezésére álló pénzügyi keret több mint 80 százalékát kimerítette, azt mondta: a pontos igazságot nem tudja, de több nagyságrenddel jobb az arány. Mindenesetre arra kérte Szabó Vilmost: világítsák át a kuratórium tevékenységét és kifizetéseit. Az iro­dalomtörténész egyébként legalább ötven százalékkal szeretné megemeltetni a közalapítvány költségveté­sét, ami az idén 2,4 milliárd forint volt,. Szabó Vilmos előzőleg konzultált Markó Béla RMDSZ-, Bugár Béla MKP- és Kasza József VMSZ­elnökkel, akik egyetértettek abban, hogy kuratóriumát idő előtt meneszteni kell Szabadságnak így vélekedett az ügyről. - Az időszakonkénti átvilágítás a közais esetében természetes. Ez idáig minden korma..,­táskor lecserélték a kuratóriumokat is, hiszen a testü­letben többek között a parlamenti pártok, valamint a különböző minisztériumok képviselői vesznek részt, és mivel ezek is változnak, nyilvánvalóan módosul az ala­pítványok kuratóriumának vezetősége is. Tulajdonkép­pen szeptemberben járt volna le az Illyés Közalapít­vány vezetőségének mandátuma, ezek szerint olyan nagy „időelőttiségről” nem lehet beszélni. Kollégáim­mal tökéletesen egyetértettünk azzal, hogy időről-időre át kell világítani az alapítványokat. Ami konkrétan az Illyés Közalapítványt illeti, az elmúlt években a határon túli magyarságnak szánt támogatás összege jelen­tősen növekedett, viszont nem növekedett ezzel arányosan az alapítvány átláthatósága. Gyakorlatilag a megemelt összegek kezelésére, Erdély esetében például, már sem az alkuratórium, sem a szaktestület nem látott rá, azokat Budapesten úgynevezett straté­giai alapként kezelték, és az ottani kuratórium ítélte­ meg. Sőt a kuratórium abba is nagyon sokszor beleszólt, amit a szaktestületek ítéltek meg az alku­ratórium ellenjegyzésével. Tehát növekedett az ösz­­szeg, de ezzel egyidejűleg növekedett a központi dön­tések jelentősége is. Bugár Béla, az MKP elnöke Decembertől felmondanak a Magyar Nemzetnek December 31-től nem nyomtatja tovább a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) 100%-os tulajdonában lévő Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. sem a Magyar Nemzetet, sem pedig a Szabad Földet. Abban az esetben pedig, ha a napilap továbbra is késve fizet, a nyomda 15 napos határidővel bont szerződést. A MeH nem tart igényt a hirdetésekre sem, ezért visszakéri az első félévre már átutalt 50 millió forintot is. Az MTI értesülését Kodela László, a MeH államtitkára erősítette meg csütörtökön. Az államtitkár elmondta: a döntést megelőzte, hogy a MeH új vezetése áttekintette a felügyelete alatt lévő gazdasági társaságok tevékenységét. A pénzügyi és jogi átvilágítás után a MeH, illetve a közlönykiadó úgy dön­tött, hogy felmondja a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-vel kötött nyomdai előállítási szerződést. Bár a Magyar Nemzet nyereséges vállalkozás volt, az idén folyamatosan késedelemmel, a kéthetes rögzített periódusokon túl tett eleget a fizetési kötelezettségeinek. A Szabad Föld kiadása évi 40-50 millió forintos veszteséggel — hangsúlyozta Kodela László. A MeH államtitkára elmondta azt is, hogy a két kiadói kft. között idén január óta hirdetési szerződés is él, ennek értelmében a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. félévenként 50 millió forintot fizet a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft.-nek. Az idei első félévre már átutalt összeget most visszakérjük azzal, hogy nem tartunk igényt a hirdetésre — közölte az államtitkár. MTI ondhatni reménytelen a helyzet. Legaláb­bis addig, amíg Fidel Castro életben van. Ugyanis szerdán a több mint negyven éve uralkodó diktátor és a törvényhozás újfent kinyilatkoztatta, hogy a közép-amerikai szigetország számára az egyetlen járható út a szocializmus és ami ezzel jár. Mert az ország alkotmányát úgy módosítot­ták a mára anakronisztikussá vált „öreg harcos“ megszokott háromórás nagydumája nyomán, hogy Kuba bizony marad a régi úton. S ezt értsük úgy (értse úgy a világ), hogy Castrón marad továbbra is az elnyűhetetlen katonaruha, az őszbe hajló szakáll, népén pedig a nyomorúság, az Egyesült Államok és Kuba közötti tengerszakaszon a tutajok, gumicsó­nakok, a vízbefúltak látványa. Az embernek az az érzése, mintha egy véget nem érő fekete-fehér szov­jet filmet nézne majdnem fél évszázada. A kubai „forradalom“ képei ugyanis fekete-fehér filmkockákon rögzültek az emberiség tudatában: az 1956-tól zajló gerillaakció „dicsőséges” végének kép­sorai, amely 1959. január elsején végleg megdöntötte a szélsőjobboldali Fulgencio Batista uralmát. Castro harckocsin vonult be Havannába „rendet csinálni", amelynek az lett az eredménye, hogy februártól e szerencsésnek addig sem mondható ország élére került, és attól fogva elkezdődött Kuba „különútja“. Olyannyira, hogy miután e szó szoros értelmében „sziget a tengerben“ a szocialista „fejlődés" útjára tért, ennek, valamint Amerika földrajzi közelségének köszönhetően az akkori kétpólusú világrendszer ütközőpontja lett. Elég, ha csak a disznó-öböli sikerte­len amerikai beavatkozásra (az AEA fegyverezte fel a végül legyőzött kubai emigránsokat), vagy az 1962- ben történt rakétaválságra gondolunk, amikor már közvetlen konfliktusba került a két akkori szuperhat­alom. Ekkor J. F. Kennedy elnök józansága és meg­győző ereje mentette meg a földgolyót az atom­háborútól, ám ő egy évvel később merénylet áldozata lett: a huszadik század egyik legrejtelmesebb gyilkos­ságával Fidel Castro nevét is kapcsolatba hozták, hi­szen Kuba gazdasági elszigetelését Kennedy kezdte a rakétásdi után. Castro határozottan élvezte ezt a szerepet, hogy a hidegháború alatt minduntalan jó erős borsot törhet Amerika orra alá. Később nyit- Kubában nincs visszaút­ vánosságra került adatok szerint a CI­A számtalanszor próbálta eltenni láb alól, de soha nem sikerült, ő pedig a huszadik század nagy vörös túlélője lett, hiszen egykori bajtársai (pl. Che Guevara) már nem voltak ennyire szerencsések. Bármilyen kicsi ország is Kuba, a napi világpolitikai hírekben rendszeresen szerepel vezetője miatt: vagy a globalizációt bírálja hevesen, vagy ismét bebörtönöztet ellenzékieket, emigrálni akarókat, vagy éppenséggel elítéli a tavaly szeptember 11 -i módfelett vastag dolgokat. Egyébként ekkor felcsillanhatott az amerikaiak szeme, de hát ki gondolt akkor Castróra, amikor még füstölögtek a WTC romjai... Ma Kubán kívül még Észak-Korea tartja magasra­­ a marxi-lenini eszmék vörös zászlaját, de hadd szá­mítsuk ide Kínát is, amely szintén nem tud megszaba­dulni a vörös vírustól. Persze Kubát nem lehet (és egyetlen országot sem) Észak-Koreához hasonlítani, de az eszme ugyanaz: több mint másfél évszázaddal Marx Tőkéje után még mindig nem nőttek ki belőle. Némi enyhülés ugyan tapasztalható volt a kilencve­nes években, de ez is kényszerből: a szocialista ala­pokon működő gazdaság, az egypártrendszer és az amerikai blokád által sújtott Kuba évekig szovjet segít­ségre szorult, s a „nagy testvér“ kimúlásával ez a segítség alábbhagyott - a látszólag nagy koldus a kicsi koldusnak már nem tudott vetni... A szerepét vesztett előretolt helyőrség parancsnokaként Castro pedig kénytelen volt engedni, és bevezetni hangya­­faroknyi piacgazdaságot, mert különben éhínség és totális gazdasági, politikai csőd lett volna a vége. Egyébként ha ‘88-’89-ben jó barátja, Nicolae Ceau­­şescu is ezt teszi, talán maradhatott volna még pár hónapig vagy évig. Csakhogy ő a római bölcsességet a panem et circensest sem szívlelte meg, nem csoda, hogy végleg elbukott a târgoviştei kaszárnya hűvös udvarán. Piacgazdaság ide, szimpátia oda: a múlt szerdai Castro-beszéd és a „népi együttérzés“ világossá tette, hogy nincs új a kubai nap alatt. Egy graffitit parafrazál­­va: Marx halott, Lenin halott, de Castro és a többiek még mindig jól érzik magukat. Vagy éppenséggel E. M. Remarque regénycímeit is belekeverhetnénk: Nyugaton (?) a helyzet változatlan. És azután sem történik semmi. Its Katona Zoltán Udvarhelyi Híradó, 2002. július 1., hétfő

Next