Udvarhelyi Híradó, 2003. július (14. évfolyam, 124-146. szám)
2003-07-01 / 124. szám
2 Aktuális Tízezer dollár Reinernek és Héjjánek Több mint tízezer dollárt adományoztak az igazságtalanul meghurcolt és jogtalanul elítélt, majd börtönbe zárt Reiner Antal és Héjjá Dezső (képünkön) megsegítésére az amerikai magyarok. A New York-i székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF - Hungarian Human Rights Foundation) által március elején indított adománygyűjtő akció célja, hogy anyagilag felkarolja Reiner Antalt és Héjjá Dezsőt, akiket az 1989-es kézdivásárhelyi események kapcsán a román ügyészség Aurel Agache milicista „meglincselésével” vádol. Az amerikai magyarok szolidaritási akciója lehetővé teszi majd, hogy kilenc évig 1,5 millió lejes havi járulékhoz jusson Reiner Antal és Héjjá Dezső, amit életkörülményeik javítására és orvosi kezelésük fedezésére fordíthatnak. A HHRF kolozsvári képviselője máris átutalta a két sokat szenvedett férfinak az első havi segélyt. Az amerikai magyaroknak kiküldött, adományozásra felszólító levél szerint Reiner Antal és Héjjá Dezső egyetlen bűne az 1989-es forradalmi eseményekkor az volt, hogy magyaroknak születtek. „Mert a forradalmárok Bukarestben románok, Kézdivásárhelyen pedig magyarok voltak. A románok között forradalmárkitüntetést és nyugdíjat osztogattak, a magyarokat pedig meghurcolták és börtönbe vetették!” - áll a 4500 címre kiküldött HHRF-levélben. Az 1989-es romániai események kapcsán összesen 13 magyar nemzetiségű személy ellen született igazságtalan ítélet. Oroszhegyen négy vádlottat 66 év szabadságvesztésre ítéltek, Zetelakán három vádlottat 58 évre, Kézdivásárhelyen pedig hat vádlottat 21 évre. A három per 145 év összesített börtönbüntetéséből 34 évet és 7 hónapot le is töltöttek, a 13 vádlott közül 3 meghalt, kettő pedig öngyilkosságot követett el. A kirakatperekben elítélt és igazságtalanul bebörtönzött erdélyi magyarok szabadon bocsátása és teljes rehabilitálása érdekében a HHRF tizenhárom éve nemzetközi erőket mozgósít. Szóvá tette ügyüket kongresszusi tanúvallomásban Washingtonban, Strasbourgban az Európa Tanácsnál, a Románia NATO-csatlakozásáról szóló tanácskozáson, romániai tárgyalásra készülő magas rangú amerikai tisztviselőkkel és Adrian Năstase román miniszterelnökkel folytatott bukaresti megbeszélésen. Panaszok a rádió- és a tévéilleték ügyében A rádió- és televízió-illetéket az Electrica Rt. villamossági vállalat gyűjti be az elektromos energia díjával együtt - ezt írják elő a februárban és májusban megjelent 2003/185-ös és a 2003/186- os, illetve a 2003/563-as kormányhatározatok. A díjbeszedés e módszere ellen többen panaszkodtak szerkesztőségünkben. A székelyudvarhelyi Laczkó Margit azért kereste föl szerkesztőségünket, hogy elmondja: 92 éves édesanyjának is fizetnie kell a rádió- és a tévéilletéket, pedig az idős asszony csak karnyújtásnyira lát, mert zöld hályog van a szemén, életében nem volt se tévéje, se rádiója. - Módosítottak a jogszabályokon - nyilatkozta Ambrus László, a Csíkszeredai Electrica Rt. főmérnöke. - A kollektív nyugdíjasoknak sem kell fizetniük a tévé- és a rádióilletéket. Akinek nincsen tévéje, rádiója, az sajnos nem mentesül az illetékek fizetése alól. A fenti esetben a panaszos édesanyjának akkor nem kell fizetnie, ha a megyei nyugdíjhivatal olyan végzést állít ki számára, amellyel igazolhatja, hogy fogyatékos. Nem elég az orvosok által kiadott bizonyítvány. Kellemetlenül érte főleg a kisvállalkozásokat, amikor megkapták legutóbbi villanyszámlájukat. Egyesek ugyanis havi forgalmuknak tíz százalékát, villanyszámlájuk kétszeresét vagy még többet kell kifizessenek. Főleg azoknak okoz nehézséget a dolog, akiknek valamilyen hitelt kell törleszteniük, hisz a rádió- és a tévéilletéket az utolsó három hónapra kell fizetni visszamenőleg: februárra, márciusra és áprilisra. Az idegenforgalmi egységeknek szobánként 77.000 lejt, a mikrovállalkozásoknak 250.000 lejt, más jogi személyeknek 400.000 lejt kell lepengetniük havonta, külön tévére és külön rádióra. Beperelik (egyelőre még nem tudni, hogy melyik cég, intézmény) azokat a magán- és jogi személyeket, akik nem fizetik ki a rádió- és tévéilletéket. Lehetőség van részleges fizetésre is, vagyis csak az energia árának megtérítésére. Falun a postások gyűjtik a villamossági díjat, és vagy elveszik egyben az egész öszszeget, vagy nem veszik el egyáltalán. Ezért falusi személyek, cégek a városi - székelyudvarhelyi stb. - villamossági vállalatnál fizethetnek részlegesen - világosított fel a főmérnök. Dávid László Vártuk a befektetőket? Társadalmunk egyre inkább a gyors információhalmozáson, -továbbításon és -szűrésen alapul. Hétköznapjaink részévé válnak azok az eszközök, amelyekkel a világ bármely részébe eljuttathatjuk képes, hangzó, szöveges üzenetünket, eddig nem elérhető gyorsasággal hallathatunk magunkról. Az internet térségünkben is már elengedhetetlen hozzátartozója egy cég mindennapi életének. A magára valamelyest is adó vállalkozás már rég felkeresett egy web-designnal foglalkozó szakembert, és készíttetett internetes honlapot, amelyen bemutathatja a céget, az intézményt. Ez fordítva is igaz, egy külföldi vállalkozónak, ha felénk szeretne terjeszkedni vagy érdeklődni akar az itteni lehetőségekről, nem kell feltétlenül a helyszínen tudakozódnia, hanem egyszerűen egy webes keresőben városunkra vonatkozó információkat keres. Például a Polgármesteri Hivatal oldalára nyit. A www.udvph.ro címen a városunkra vonatkozó egyéb infók mellett talál is külföldi befektetőknek alapinformációkat nyújtó részt. Székelyudvarhely gazdasági jellemzése - így hangzik az ott található cím, utána pedig ez a megjegyzés áll, az idegen tőke befektetési lehetőségének figyelembe vételével. A témában a legbővebbnek ígérkező román oldalon megtudhatjuk, hogy az 1989-ben létező 9 állami tulajdonú gyár jó része mára magánosodott, és hogy a város támogatja egy ipari park létrehozását. Az angol nyelvű oldalon a Lehetséges városi befektetések címszó alatt egyedül a Küküllő szálloda neve áll, amit ugye már igencsak régecske magánosítottak. Az oldal már nagyon rég „építés alatt“ van. Legnagyobb meglepetésünkre a magyar nyelvű rész gazdasági fejezetében hatalmas betűkkel az áll, hogy: Fektessen be Székelyudvarhelyre! A cím mögött viszont nincs oldal. Jöhetnek a befektetők, (mlf) | Addtes» 14?) http:/www.udvph.ro/ “3 !'›f‘városbemutatn: ktetési “Hr Székelyudvarhely £ Köszöntő tehetőség ha honlapon: lm) élaasjESs iFPiyiY. apHj* Tereházán 1999. január 1. óta a -ik látogatója weblapunknak Udvarhelyi Híradó, 2003. július 1., kedd Vége a pályatévesztésnek? Egyre körülményesebb lesz a munkanélkülieknek, álláskeresőknek, munkahelyüket megváltoztatni szándékozóknak, hogy munkába álljanak. Ugyanis ha éppen augusztustól nem is, de fokozatosan országszerte elterjed a módszer, hogy a munkakeresőt a foglalkozáshoz szükségeltetett képességei mellett lélektanilag is tesztelni fogják. A kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem több minisztérium, főleg a munkaügyi tárca kérésére kidolgozott egy összetett, a munkavállaláskor alkalmazható tesztrendszert. Természetesen elsősorban a jelentkező rátermettségét vizsgálják, ezzel próbálván elkerülni, hogy nem megfelelő lélektani beállítottságú személyek egyéni szellemi alkatuktól idegen foglalkozást válasszanak. A Cognitrom elnevezésű program, amelybe korábbi lélektani tesztes tapasztalatokat sűrítettek, de ugyanakkor világszinten is újdonságszámba menő részleteket tartalmaz, feltehetően sok ember életét fogja első nekifutásra megkeseríteni. Ugyanis hiába fogjuk azt gondolni, hogy egy bizonyos munkát nekünk találtak ki, ha nem megyünk át a teszten, az illető vállalat vezetősége nem fog alkalmazni. Nem szabadna, hisz a bukás azt jele nem vagyunk lelkileg, szellemileg megfelelők arra a feladatra. A Cognitrum az adatfeldolgozó és -értékelő képességünket vizsgálja. Ez a szakemberek szerint több fontos szempontot ölel fel: általános tanulási, kommunikációs, verbális, számbeli, döntéshozó, térérzékelő, adminisztratív, illetve gyors történésre reagáló képességünk fog dönteni jövőnkről. Természetesen nem ugyanazt a tesztet kapja egy gazdasági igazgatójelölt és egy szakmunkás, de vizsgájukban lesznek közös pontok. A szakminisztérium teszttel kapcsolatos tervei nem szólnak arról, hogy a már alkalmazásban levő személyek lesznek-e tesztelve. Pedig hatékony módszer lenne, és valószínűleg sokak számára nagy meglepetések születnének. Ugyanis nem ritka feleség országunkban sem a pályák, vesztés. Talán ezzel a teszttel majd másképp alakul mindannyiunk szűkebb világa is. Máthé László Ferenc A PONT MARKETINGKOMMUNIKÁCIÓS ÜGYNÖKSÉG SZÉKELYUDVARHELYI CÉG MEGBÍZÁSÁBÓL KOMPETENS SZEMÉLYEKET KERES ÜGYNÖKI munkakör betöltésére SZERELŐI munkakör betöltésére Feladatok: Feladatok: - a potenciális ügyfelek információkkal való ellátása; - gyors, pontos munkavégzés a szerelés területén; - hiánycikkek felkutatása, elfekvő készletekre értékesítési lehetőségek keresése; - a rábízott szerszámok és gépek karbantartása, megfelelő kezelése; - minél szélesebb ismeretségi kör kialakítása, az információk gyors beszerzése; - a technológiai előírások és a kezelési utasítások betartása. Elvárások: Elvárások: - sikerorientáció; - konfliktuskezelési készség; - üzleti érzék; - B-kategóriájú jogosítvány; - szervezői képesség; - optimális teljesítőképesség; - kötelességtudat; - kézügyesség; - megbízhatóság; önéletrajzokat a marketing@pont.ro e-mail címen, valamint személyesen a PONT reklámügynökségnél fogadunk. Bővebb információval a 0266-213022-es telefonszámon, valamint székhelyünkön, a Ion Creangă utca 4/A szám alatt szolgálunk. Udvarhelyi Híradó Független információs lap - megjelenik munkanapokon (alapítási év: 1990). * Kiadja az INFOPRESS RT. *Főszerkesztő: Pintér D. István *Felelős szerkesztő: Jakab Árpád * Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Dávid László, Fülöp D. Dénes, Katona Zoltán, László Miklós (Székelykeresztúr), Sólyom Erika, Tóth Adél *Főmunkatárs: Máthé László Ferenc * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda, P. Sándor Ildikó * Tördelék: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Terjesztés: 0744-691923 Reklám- és hirdetésfelvétel: Bethlen Gábor u. 2. sz. hétköznap 8—16 óra között. * Lapzárta naponta 13 órakor. * Apróhirdetést a Bethlen-negyedi parknál található HÍDFC bakban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között * A szerkesztőség címe: 4150, Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz., tel.: 0266-210036; Fax: 0266-218340, E-mail: uh@infopress.ro * Internet: httpy/uh.infopress.ro, illetve www.hhrf.org/uh * A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! * Az (x)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények * Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. * Kéziratokat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza!