Udvarhelyi Híradó, 2003. szeptember (14. évfolyam, 168-189. szám)
2003-09-01 / 168. szám
2 Aktuális A IkfeMmiMI] a ------a---------------- Felvonultak, majd sportoltak a mozgássérültek Harmincnégy mozgássérült vett részt pénteken azon a számukra rendezett sportnapon, amellyel a szervező Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének az volt a célja, hogy felhívják az egészséges emberek figyelmét arra, hogy a fogyatékkal élő embereket is egyenrangú félként kell kezelni. Déli tizenkét órakor a Márton Áron téren gyülekeztek a mozgássérültek és gondozóik, majd egy rendőrautó vezetésével, a szolidaritásból leállt autók mellett vonultak fel a központban és mentek le a sétatéri minifocipályára. Persze mondanunk sem kell, hogy a Tamási Áron utcán már volt néhány olyan „sietős” autós, aki megunva a kerekes székek látványát, egyszerűen és sietve megelőzte őket, miközben a szórólapot kapó járókelők is meg-megálltak és legalább néhány percig együttéreztek ezekkel az emberekkel, akik egyébként ugyanolyanok mint mi, egészségesek. A minifocipályára beérve öröm volt nézni, ahogy a több mint harminc tolókocsis egymással versenyez, élvezi a hasonszőrűekkel való együttlétet, hiszen városunkon kívül még Csíkszeredából, Kápolnásról, Lövétéről, Gyergyószentmiklósról, Tusnádról, Székelykeresztúrról és Marosvásárhelyről is jöttek olyan emberek, akik fiatalok vagy idősebbek, vidámabbak vagy szomorúbbak és csupán egy dolog köti össze őket: hogy mindannyian testi fogyatékosok, mozgássérültek. És hogy sajnos nincs annyi esélyük, mint egy egészséges embernek. Aki ott volt, láthatta, érezhette, hogy van értelme az életnek akkor is, ha az egy betegség vagy baleset folytán már nem lehet teljes. Felemelő volt látni a mosolyt az arcokon, hogy hogy tud egy rokkant ember örülni, amikor társánál hamarabb ér célba tolókocsijával... Vagy hogy meg tudja tapsolni azokat az egészséges embereket, gyerekeket, akik barátságból, együttérzésből felültek a triciklire, vagy beleültek a tolószekérbe és beneveztek a versenyekbe. S elkeserítő volt fél füllel hallani, amint a három óra körül a helyszínre érkező polgármester néhány békésen üldögélő mozgássérülthöz leguggol és arról kezd mesélni, hogy márpedig a Kossuth utca 20. szám mégsem lesz jó útlevélosztálynak, mert ugye oda a lépcsőkön fel kell jutni, a számítógépet, fényképezőgépet pedig nem fogják lehozni onnan a mozgássérültek kedvéért... Ekkor már javában zajlottak a vetélkedők: volt gyorsasági és lassúsági verseny is (külön a kézzel hajtott, külön az elektromos meghajtásúaknak), kosárlabda (teniszlabdával vederbe), staféta (a kerekes székes csapatok társukat kellett megérintsék, hogy azok folytassák a versenyt), kötélhúzás és még sok más, ami szebbé tudta varázsolni ezt a napot. Egy napot, egy napfényes délutánt, ami róluk szólt, ami az övék volt, segítenek egy lépcsőn, egy járdán Öröm a bánatban, vidámság a hol feljutni, s akik nem sajnálatból teszik jogtalanságban. Az egészséges ezt, hanem együttérzésből. S akik ember pedig azt érezhette itt, hogy a pénteken napszemüvegben voltak, tolószékesek csoportja nem egy zárt hogy ne lássák mások, ha netán szekér, hisz szívesen barátkoznak ők műket elfutja a könnybárkivel, aki jó hozzájuk. Akik esetleg Katona Zoltán A ostmidtliLormiM yjaaflomSpalk z aradi Szabadság-szobor felállítását legutóbb a művelődésügyi szaktárca próbálta megakadályozni. Verestóy Attila szenátor, aki az RMDSZ és a kormánypárt együttműködési megállapodását felügyelő pártközi vegyes bizottság tagja, lapunknak nyilatkozva kifejtette: ___________________________ ____________ A két párt közötti megállapodást felügyelő vegyes bizottság véleménye, hogy az aradi Szabadság-szobornak a város önkormányzata által kijelölt helyre kell kerülnie. Bizottsági jelentést és szakértői kimutatást készítünk arról, hogy az aradi Szabadság-szobor esztétikai megjelenítése semmiben sem tér el a hozzá hasonló, a 19. századfordulóján készült európai köztereken felállított szobrokétól, emlékművekétől. Ez a mostani egy olyan történelmi pillanat, amikor a józan ész és nem a politikai vitáktól felfűtött különutas érzelmek kell meghatározóak legyenek. A szoborcsoport a szabadság üzenetét hordozza, és nem sértő a románságra nézve, sőt a két nemzet közös szimbólumaként is értelmezhető, hangsúlyozva azt, hogy az aradi tizenhárom vértanú közül egyik sem harcolt az 1848-as forradalom és szabadságharc idején a románok ellen. Ez a pártközi bizottság együttes véleménye, és egyetértettünk abban is, hogy el kell oszlatni a hamis mítoszokat. Egy pillanatig sem állítom, hogy ezzel az egyezséggel megoldottuk a szoborállítás kérdését, hiszen ebben az országban csak az tekinthető megoldott problémának, ami már tényszerűen meg is valósult. Én személy szerint csak akkor fogok megnyugodni, ha már a köztéren áll a Szabadság-szobor - jegyezte meg Verestóy Attila, majd a szenátusban folyó alkotmánymódosítási vitáról a következőképpen fogalmazott: Remélem nem kerül sor arra, hogy az alkotmánymódosítási viták közepette tiltakozásképpen ki kelljen vonulnunk a szenátus ülésterméből. Bágyi Támogatás állatvásárlásra, szálláshelyek építésére A Mezőgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi minisztérium az idei évre határozatot dolgozott ki, melynek alapján az állattenyésztők állami támogatáshoz juthatnak. A 865-ös számú határozatba foglalt támogatások: a felvásárolt (legtöbb 20) növendék állat értékének 50%-os ártámogatása, de nem több, mint 30 millió lej egyedenként; a szálláshely költségeinek 50%-os támogatása (legtöbb 575 millió lej); az állattenyésztési felszerelések 50%-os támogatása. Nem mindenki juthat a támogatáshoz. Az igénylőnek rendelkeznie kell egy állatra számított legkevesebb 1 hektár szántóterülettel/kaszálóval/legelővel, akár saját tulajdonában van, akár bérli. Az iratcsomót a megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatósághoz kell benyújtani, tartalmaznia kell egy kérvényt; a szálláshely megépítésének gazdasági-műszaki megvalósíthatósági tervét; a városvagy községrendészeti bizonylat másolatát; a helyi tanács által kiadott bizonylatot a földterületről; a termelés fenntartására vonatkozó pénzügyi háttért bizonyító okiratokat; írásos kötelezettséget, amelyben az igénylő vállalja, hogy az állományról és a termelési eredményekről pontos nyilvántartást vezet. Az iratcsomókat szeptember 1-15. között és október 1-15. között lehet benyújtani a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóságon. A kérvényeket a Mezőgazdasági, Erdészeti, Vízügyi és Környezetvédelmi Minisztériumban megalakított különbizottság hagyja jóvá.mtf Udvarhelyi Híradó, 2003. szeptember 1hétfő Előtérbe került a kettős állampolgárság kérdése z Erdélyi Magyar Kezdeményezés nemzeti, keresztény RMDSZ- platform elnöke, Katona Mári úgy véli, elérkezett az ideje annak, hogy a politikusok nyíltan megvitassák az etnikai alapon szerveződő területi autonómia és a kettős állampolgárság ügyét. A háromszintű autonómia-tervezet megvitatását napirendre fogja tűzni még az ősszel a Székely Nemzeti Tanács kezdeményező testülete. A másik követelésünk, a kettős állampolgárság kérelme is már rég megfogalmazódott. Amikor székelyföldi körútjuk során Székelyudvarhelyre látogatott Tőkés László, együtt Orbán Viktorral, azt megelőzően, hogy Orbánt miniszterelnökké választották, a sportcsarnokban megkérdeztem a FIDESZ elnökétől: mi a véleménye a kettős állampolgárságról? Látszott, hogy kellemetlen a kérdés, mint ahogyan az volt előzőleg külügyi megbízottjának, Németh Zsoltnak is, amikor tőle is megkérdeztem ugyanezt Tusnádfürdőn. Éveken át mellőzték e témát, a Medgyessy-kormány hatalomra kerüléséig. Azóta a nemzeti oldalt képviselő magyar politikusok elfogadhatónak tartják a kettős állampolgárság követelését. Most Délvidéken, Ágoston Andrásék kezdeményezésére előtérbe került e kérdés, és Mádl Ferenc köztársasági elnök is bizonyos mértékben pozitívan viszonyult hozzá. Azt mondhatjuk tehát, hogy autonómiára és a kettős állampolgárságra vonatkozó követelésünk, amely annyi ellenséget, megalázást szerzett az RMDSZ keresztyén nézeti platformjának, most már meg látható közelségbe került - nyilatkozta Katona Ádám. Fülöp D. Dénes Európai közeledés A z Európai Bizottság elnöke, Romano Prodi levelet intézett Magyarország és Románia miniszterelnökéhez, mely tulajdonképpen válasz a márciusban hozzá címzett, a két ország kapcsolatainak fejleszéséről beszámoló levélre. Prodi kifejti, hogy támogatják a két ország közti kapcsolatokban fontos szerepet játszó, négyes folyosónak nevezett autópálya és vasútvonal kiépítését. A PHARE-programon keresztül támogatásban részesül a Piteşti-Szeben nemzeti út, valamint az ISPA-programon keresztül a Szeben körül kiépítendő körgyűrű. Ugyancsak ezen az európai programon keresztül fogják támogatni a romániai „folyosó” kiépítését, melynek bizonyítékaként Prodi megemlíti, hogy ennek a régiónak a 2004-2006. közti időszakra megemelt támogatási költségvetést biztosítanak, mindamellett, hogy az európai fejlesztési és befektetési bankok - a BIB és a BERD - kedvező hitelkeretet is biztosítanak erre - közölte lapunkkal Antal István képviselő. Bágyi B. Jakab Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Költő Bálint Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Dávid László, Fülöp D. Dénes, Katona Zoltán, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Sólyom Erika, Tóth Adél Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. íj Apróhirdetéseket a BetMen-negyedi HIDfŐ-butikban is felvesznek munkanapokon 8~20 óra között. 1j A megjelent írások nem felletlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza! * 4 szerkesztőség címe: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro;www.udvarhelyihirado.ro fman: ab@uh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@oh.ro