Udvarhelyi Híradó, 2003. november (14. évfolyam, 213-232. szám)
2003-11-03 / 213. szám
2 AktisAi.is A tanácsosok levelet írtak Hládl Ferencnek A helyi önkormányzat pénteki rendkívüli ülésén kiderült, a városatyák közül csupán Balázs Piroska kapott meghívót Mádl Ferenc magyar köztársasági elnök fogadására. - A postaládámban találtam a nevemre szóló, önkormányzati képviselői meghívót - magyarázta a tanácsos asszony. A látogatáson megnyugvással vettem tudomásul, hogy jelen vannak Borbáth István, Ladányi László tanácsosok. Akkor még nem értettem Borbáth István célzó kijelentését, hogy vannak kivételezett tanácsosok is. Sejtelmem sem volt arról, hogy más nem kapott meghívót, hiszen természetesnek tartottam, ha én kaptam, akkor a többi tanácsostársam is kapott - fejtette ki Balázs Piroska, miután kiderült, hogy Borbáth István Asztalos Ferenc meghívójával, a parlamenti képviselő megbízásából vett részt az eseményen. A két parlamenti képviselő - Asztalos Ferenc és Antal István - a látogatás előtti napon, hétfőn délután szerzett tudomást arról, hogy meghívták Mádl Ferenc látogatására. Ők ekkor már Bukarestben voltak, mivel a parlamenti szakbizottságokban a jövő évi költségvetés vitájának előkészítése folyt. Kiderült, a két honatyát is csak utólag hívták meg, a Magyar Köztársaság Elnöki Hivatalának közbenjárására. Állítólag hat nem udvarhelyi, a polgármesterhez közel álló személy is szerepelt a meghívottak listáján. Ladányi László városi RMDSZ- elnökként kapott meghívót. A Polgármesteri Hivatal csütörtökön kiadott egy közleményt, mely azt sejteti, hogy a tanácsosokat is meghívták, hiszen közülük páran láthatók voltak a rendezvényen. A tanács levelet intézett a magyar köztársasági elnökhöz, melyben utólag üdvözölte a látogatását, és kifejtette, hogy bizonyára nem a köztársasági elnöki hivatal tett megkülönböztetést a meghívottakat illetően. Levelükben sajnálatosnak nevezték azt is, hogy a polgármester törvénytelenül hajtotta végre a Szent István-terem névadását is, és e törvénytelen névadás szentesítéséhez a magyar köztársasági elnök jelenlétét használta fel. Ugyanis az utcák, közterek, közintézmények névadásához, akárcsak a városházi díszterem elkereszteléséhez, a tanács döntése szükségeltetik. A polgármester nem terjesztette a tanács elé a névadást, és meg sem azt hívta a névadó ünnepélyre. A tanácsosok várják levelükre a választ, hogy tisztázódjon, ki az, aki kifelejtette a város választott képviselőit, a tanácsot egy ilyen mérvű és jelentőségű eseményből, mivel erre a polgármestertől nem kaptak választ. A tanácsülésen kilenc igen és egy ellenszavazattal elfogadták a levél tartalmát. Bágyi B. Jakab A tanácsosok szerint a polgármester törvénytelenséget követett el a névadással Rövidesen végleges lesz a csereháti lakáslista A csereháti lakások elosztásának ellenőrzésére alakult háromtagú tanácsosi bizottság beszámolt az általa végzett ellenőrzésekről. Kiderült, hogy hét személyt kell visszaléptetni - az előzetes bizottsági felmérés szerint - a lakás elnyerésére elégséges pontszámot elért igénylők közül. Volt, aki időközben lakást vásárolt, volt, aki elvált, valamint olyanok is, akik egy orvosi bizonylattal plusz tíz ponthoz jutottak, de kiderült, hogy az nem megfelelő. Míg két gyermekre egy házaspár 6 pontot kapott, egy egyszerű orvosi papírra tízet adtak, ezt a tanács nem tudta elfogadni. Mivel a városatyáknak nem áll jogában felülbírálni az orvosok által kiadott bizonylatokat, szerkesztettek egy kérést, miszerint az orvosok adjanak igazolást azokra az esetekre, amikor a lakásigénylő olyan krónikus betegségben szenved, hogy felvigyázóra, illetve egy külön szobára van szüksége. Egy esetben valakinek az orvos nem adta meg az elfogadható igazolást, vagyis azt írta rá, hogy nem igényel felvigyázót és külön szobát, aztán pár nap múlva az illető hozott egy másik igazolást ugyanattól az orvostól, hogy szüksége van külön szobára és felvigyázóra. Szálasi Ferenc tanácsos elmondta, ennek eldöntését a tanácstól vagy egy újabb orvosi konzultációtól várja, hiszen két, egymásnak ellentmondó igazolás van a birtokukban. Amikor az ülésre bekérette az illető pályázatát, kiderült, hogy az egyik igazolást, mely arról szól, hogy az igénylőnek nem olyan súlyos az egészségi állapota, eltüntették. Azzal a reménnyel, hogy megkerül, és újratárgyalják az orvossal az esetet, függőben maradt a döntés. Vita folyt arról is, hogy még mindig vannak olyan lakásigénylők, akik sikeres vállalkozók, több száz milliós jövedelemmel rendelkeznek, és lakást kapnak, míg jóval szegényebbek nem jutnak lakáshoz. Erre az ellenérv az volt, hogy ezek nem szociális, hanem ifjúsági lakások, és öt év múlva ki kell költözni belőlük, vagyis a bérlők addig más lakást kell szerezzenek maguknak. (B. B. J.) ■ Sok az adósság Románia külföldi államadóssága jövőre eléri a bruttó nemzeti össztermék 21 százalékát, a kormányzaté pedig közel 16 százalékát. Az ország külföldi tartozása jelenleg 11,6 milliárd dollár, 1,5 milliárddal több, mint tavaly év végén. ■ Vándorló városatyák Az elmúlt 3 év alatt a megválasztott polgármesterek több mint egyharmada cserélt pártot: a kormánypárti polgármesterek részaránya 35 százalékról 64-re növekedett. A „leghűségesebbeknek” Hargita és Kovászna megyében bizonyultak a városatyák. (MTV) Növelni kell a minimálbért Egyetért a szakszervezeteknek a minimálbér emelésére vonatkozó javaslatával a Romániai Magán Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsa. A Romániai Magán Kis- és Közepes Vállalkozások Országos Tanácsa kijelentette, egyetértenek a szakszervezetekkel abban, hogy jövőre növelni kell a minimálbért. Szerkesztőségünkhöz is eljuttatott indoklásában a Tanács kifejti, a jelenlegi minimálbérrel nem tudnak megfelelő körülmények között élni az alkalmazottak. 2007-re legalább 200 eurós minimálbért kell majd bevezetni, hogy azt az Európai Unió is elfogadja, a mostani emelés pedig előkészítené ezt. A kis- és közepes magánvállakozókat tömörítő szerevzet csak két feltétellel hajlandó támogatni a szakszervezetek által javasolt 100 eurós minimálbért: ha legalább négy százalékkal csökkentik a munkaerőre kirótt adókat, valamint ha leírhatósági plafont vezetnek be a munkáltatók számára a társadalombiztosítási hozzájárulásokat illetően. A Tanács még kifejti, véleményük szerint a tervezett emelések sem az állami költségvetést, sem pedig a társadalombiztosítási költségvetéseket nem fogják negatívan befolyásolni. (Kiss Edit) Udvarhelyi Híradó, 2003. november 3., hétfő N.E.M. az esélyegyenlőségért Csíkszeredában ülésezett a N.E.M. A nemek közti esélyegyenlőség megvalósítása érdekében tevékenykedő munkacsoport körvonalazta tevékenységi programját. A N.E.M., a Nemek Esélyegyenlőségének Munkacsoportja idén tavasszal jött létre a Csíki Területi Ifjúsági Tanács keretében, Lőrincz Csilla javaslatára. A kezdeményező elmondta, az esélyegyenlőség megteremtése, valamint a nők közéleti szerepvállalásának a támogatása érdekében kívánnak dolgozni. A N.E.M. múlt heti ülésén a mintegy tíz-tizenöt jelenlévő eldöntötte, hogy a N.E.M elsősorban fiatal nőknek szóló kulturális és karitatív jellegű, illetve környezetvédelmi tevékenységeket és rendezvényeket fog szervezni. Emellett képzések lebonyolítását is felvállalják. A munkacsoport feltérképezi azokat a pályázati lehetőségeket is, amelyek segítségével megvalósíthatja kitűzött céljait. A következő fél évben megvalósítandó konkrét programokat a N.E.M. tagjai a következő, két hét múlva sorra kerülő ülésig dolgozzák ki. Kiss Edit Érdemes lesz bakának menni? Az alkotmány kötelező katonai szolgálatra vonatkozó passzusának módosítása után máris megtörtént az első lépés a kötelező jelleg kiküszöbölésére. A napokban a demokraták benyújtották a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésére vonatkozó törvénytervezetüket. Bár a módosított alkotmány már nem teszi kötelezővé a szolgálatot, ez csak elviekben érvényes, a gyakorlatban szükség van még egy szabályozó kerettörvényre is. Sajtóértesülések szerint a hadügyminisztérium legalább Románia EU-csatlakozásáig ki akar tartani a kötelező szolgálat mellett. A demokraták tervezete alapján a szolgálatot csak önkéntes alapon lehetne teljesíteni. Ez is 12 hónapos lenne, annyi különbséggel, hogy a jó fizikumú, 20. életévüket betöltött román állampolgárok, akik átestek a kötelező orvosi és pszichológiai vizsgálatokon, dönthetnének arról, hogy be akarnak-e vonulni és egy évig a hazát szolgálni, vagy sem. A tervezet azt is leszögezi, hogy egy évben hány bevonulóra lenne szükség, és hogy számukra milyen körülményeket kellene biztosítani. A szegényebb családok fiataljai, ha megfelelnek az előírásoknak, elsőbbséget élveznének. Az egy év katonaság alatt a bakák havi zsoldot kapnának, ami megfelelne a katonasággal szerződéses viszonyban levő alkalmazottak bérével. A zsold mellett ingyen egészségügyi ellátás is járna. Ha valamely zsoldos úgy dönt, hogy az egy év alatt megtetszett neki a katonai életforma, elmehet akár tiszti iskolába, vagy meghatározatlan ideig kötött szerződéssel állandó tagjává is válhat az illető alakulatnak. Az állam oly módon bátorítaná az önkénteseket, hogy az esztendő lejárta után kamatmentes lakáshitelhez juttatja őket. Mindez, ha a demokraták jól hangzó tervezetét elfogadják. Máthé László Ferenc Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Köllő Bálint t£ Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Fülöp D. Dénes, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda Előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HIDfŐ-bulikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. A megjelent írások nem Mietlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzeé meg, és nem küldőé vissza! A szerkesztőség címe: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor o. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.vh.ro;www.udvarhelyiirado.ro E-mai: oh@vh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor o. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@oh.ro