Udvarhelyi Híradó, 2004. január (15. évfolyam, 2-20. szám)
2004-01-06 / 2. szám
2 Aktuális Viselkedési normák a választási kampányra Ajánlásokat fogadtak el a közelgő választási kampányra a sajtó és a politikai pártok számára egy neves szakmabeli szervezeteket felvonultató egyeztető ülésen. A viselkedési szabályok, amelyek természetesen javaslattételi jellegűek, egy „tiszta“ választási kampány érdekében fogalmazódtak meg. Rédai Attila Az elmúlt év végén Piatra Neamţ-on tartott összejövetelen a Sajtó-Politikai pártok Párbeszéd-csoportja, a Sajtómonitorizálási Ügynökség, a Független Médiaközpont, a Konrad Adenauer Alapítvány és a Columna Alapítvány képviselői vettek részt, s közösen dolgozták ki a javasolt viselkedési normákat. A sajtószervezetek egyezményeként létrejött megállapodás keretében a médiaközösségnek és a politikai pártoknak címezik felhívásukat egy „tiszta“ választási kampány érdekében, a korrekt tájékoztatás alkotmányos joga, valamint az Európa Tanács minisztertanácsának ajánlása szellemében. A szervezetek azt javasolják a sajtó képviselőinek, hogy tükrözzék egyenlő távolságtartással, részrehajlás nélkül és kiegyensúlyozottan a kampányban részt vevők cselekedeteit, s utasítsák vissza a xenofob, rasszista és sovén üzenetek közlését és felhasználását. A politikai reklámozásra a sajtóorgánumok az ajánlások szerint diszkriminációtól mentes, átlátható szerződési feltételeket kellene kidolgozzanak. A szerződéses viszonyokban a teljes átláthatóságot a politikai pártoknak kellene biztosítaniuk, amelyeknek továbbá ajánlják: tartsák be a szerkesztőségek függetlenségének elvét a kampány sajtos feldolgozása terén, s tartózkodjanak mindenféle beavatkozástól a sajtóorgánumok szerkesztési politikájába. Azt is elvárják a pártoktól, hogy nyilvánosan és jól érthetően ítéljenek el mindenféle agressziót, amely az újságírók és a sajtóorgánumok ellen irányulna. Természetesen a pártoktól is elvárják, hogy tartózkodjanak a xenofób, sovén és rasszista üzenetek megfogalmazásától. Az egyezményt megkötő sajtószervezetek értékelik, hogy a pártok úgy döntöttek, a véleménynyilvánítás szabadságának kérdéskörét beveszik a kampány témái közé. A sajtó- és a véleménynyilvánítás szabadságának biztosítására az Egyesült Államok, Franciaország és Németország nagykövetségei már jelezték támogatási szándékukat. Az elfogadott ajánlások életbe ültetésének érdekében az egyezményt megkötők javasolják az Országos Audiovizuális Tanácsnak, hogy írja elő a kereskedelmi és politikai reklámok elkülönítésének kötelezettségét, az írott sajtóban dolgozóknak pedig, hogy egy jól érthető jelzéssel különítsék el a politikai reklámokat a szerkesztőségi felületektől. A pártoktól még azt is elvárják, hozzák nyilvánosságra a kampánnyal kapcsolatos reklámszerződéseiket. " Megszűnhetnek a sorok Szálasy: csak megalapozott a telefonszámla-fizetéskor költságvetést fogad el a tanács Ma délután két órára a tanácsosok költségvetést egyeztető tanácskozásra hívták meg a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala különböző osztályainak, valamint a város közintézményeinek vezetőit. Szálasy Ferenc tanácsos lapunk kérdésére kifejtette: - Háromszázhatmilliárd lej sorsáról nem lehet dönteni a polgármesteri hivatal szakosztályai, illetve a közintézmények vezetői, szakemberei nélkül, akik dokumentumokkal, érvekkel alá kell támasszák a kiadásokat, részletesen ki kell fejtsék azok szükségességét a tanácsosoknak, akiknek aztán dönteniük kell ezekről. A tanácsosok nem hozhatnak elhamarkodott döntéseket, hisz ezekért felelniük kell, akár a törvénykezés bírái előtt is. Jelenleg vannak olyan tételek, számadatok a költségvetésben, amelyek mellett semmiféle indoklás nem szerepel, hogy miért ennyi vagy annyi. Az iskolák már benyújtották költségvetési tervezetüket, ellenben nem nyújtotta még be a múzeum, a Művelődési Ház, a Budvar Szociális Központ- Benyújtottak ugyan egy tevékenységi tervezetet, ami szép és jó, de nem helyettesíti a költségvetési tervet, hogy tételesen mire mennyi pénzt igényelnek. Például a Művelődési Háznak nem lehet jóváhagyni hatmilliárd lejt csak úgy, papírra fektetett költségvetési tervezet nélkül. A legutóbbi ülésen például rákérdeztünk az egyik százmilliárd lejes tételre, mire azt a választ kaptuk a hivatali alkalmazottól, hogy az tulajdonképpen nem is százmilliárd lej, hanem csak ötven, de úgy gondolták, mivel tavaly is annyi volt, idén is annyit kérnek. Ilyen költségvetési indoklást nem lehet elfogadni, hogy ötvenmilliárd lej csak úgy a levegőben maradjon. A törvény szerint nem lehet deficitesen tervezni a költségvetést, csak megalapozott bevételi forrásokra lehet támaszkodni. Az RMDSZ tanácsosi frakciója csak egy reális költségvetést szavaz meg. Ha kedden minden szakosztály- és intézményvezető eljön az egyeztetve, lehetséges, hogy csütörtökön rendkívüli tanácsülésen elfogadhatjuk a költségvetést. Mi hajlandók vagyunk naponta tárgyalni, egyeztetni. Bágyi Bencze Jakab Egy olvasói levél és egy szóbeli panasz kapcsán kerestük fel Molnár Vilmost, a székelyudvarhelyi távközlési vállalat osztályvezetőjét. K. I. levelében nehezményezi, hogy a Bethlen-negyedben nem működnek az utcai telefonok. Az osztályvezető elmondta, hogy a város nyilvános telefonjainak állapotát folyamatosan ellenőrzik, s ha valamely készülék meghibásodik, a rendellenességeket a szakemberek a lehető legrövidebb időn belül orvosolják. Hozzátette, meglehet, hogy a kedves levélíró azért nem tudta igénybe venni a készüléket, mert telefonkártyája megrongálódott, esetleg lejárt. L. D. többek nevében azzal a panasszal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy a Bethlen-negyedi postahivatalnál néhány hónapja nem lehet rendezni a telefonszámlát, így minden előfizetőnek le kell mennie a távközlési hivatal pénztárához, ami elég nagy kellemetlenséget jelent, főleg a nyugdíjasoknak. Molnár kifejtette, hogy a sorok megszüntetése érdekében a RomTelecom csúcsvezetése úgy döntött, a telefondíjakat az ország bármely bankfiókjában, illetve bankautomatájánál rendezni lehet. Városunkban a számla kiegyenlítése történhet a Kossuth utcai postahivatalnál, a Kereskedelmi Banknál, a Postabanknál stb., illetve a különböző bankautomatákon keresztül. Erre a pénzintézmények nem számítanak fel kezelési költséget. Persze a telefondíj továbbra is kifizethető lesz a távközlési hivatal kirendeltségénél. Molnár Vilmos még elmondta, hogy amennyiben a Bethlen-negyedi postahivatalnál üzembe helyeznek egy számítógépet, amely rendelkezik vonalkódleolvasóval (ugyanúgy, mint a központi postahivatalnál), akkor ott is kiegyenlíthető lesz a telefondíj. (F. B. Z.) ■ Választmányi ülés és pezsgés koccintás A kilencvenes évek közepétől Keresztúron - akárcsak a megye más városaiban - az év végi hagyományos rendezvényeket újakkal bővítették, melyek mára szintén hagyományossá kezdenek válni. Egyik ilyen volt a Benyovszki Lajos polgármester által szervezett ünnepi RMDSZ-választmányi gyűlés, amelyen részt vett dr. Verestóy Attila szenátor, az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöke, Antal István parlamenti képviselő és Sófalvi László, a széki RMDSZ ügyvezetője. Ez alkalommal választottjaink megköszönték dr. Farkas Csaba volt RMDSZ-elnök és mindazok elmúlt évi munkáját, akik hozzájárultak a szövetség tevékenységének folyamatos végzéséhez. A különböző cégek az év végén értékes ajándékokat sorsoltak ki vásárlóik között. Az egyik vállalkozásnál nemcsak ajándékokat sorsoltak ki, hanem a tulajdonos rövid köszöntője után pezsgősüvegek durranásai közepette végezték az értékes meglepetések kisorsolását, majd a tulajdonos és az eladók koccintottak vásárlóikkal és meghívottjaikkal. (László Miklós) Udvarhelyi Híradó, 2004. január 6., kedd * ------------------■*------------------------------------------*----------------Derűlátó a szentegyházi polgármester - Az elmúlt esztendő polgármesteri mandátumom utolsó teljes éve volt. A helyi önkormányzatok szintjén ekkor lehet komolyabb megvalósításokról beszélni, így történt ez Szentegyháza esetében is - fogalmazott Rus Sándor polgármester. 2003-ban több beruházást sikerült elindítani, kivitelezni, így három tömbház licitjét megejteni fiatal házasok számára. Az épülő három tömbházlakásban 30 kétszobás lakás, illetve 15 garzon lesz. Dán és Pharepénzekből elindítottak egy kétmillió eurós beruházást egy fahulladékkal működtetett hőközpont építésére. Az utak javítására kaptak 2,3 milliárd lejt. Sikernek lehet elkönyvelni, hogy a településen beindították a szelektív szemétgyűjtést és az elszállítást. A Mártonffi János Általános Iskola udvarán folyamatban van egy sportcsarnok építése. Megrendeltek kétszáz darab világítótestet és villanyégőket, a beruházás értéke 200 millió lej. A cél a közvilágítás javítása a főutakon. Sikertelenségnek számít ellenben, hogy kevés munkahelyet tudtak teremteni, s hogy nem volt pénz a vízhálózat modernizálására. A 2004-es évet illetően Rus (képünkön) derűlátó. Februárban átadják az új, fahulladékkal működtetett hőközpontot, márciusban pedig a sportcsarnokot, majd önerőből korszerűsítik fogják a szelterszi strandot. Tavasztól elkezdik három tömbház építését fiatal házasok számára, és ősztől újabb négy tömbházét. Új munkahelyek is létesülnek, s egy nyugati vállalkozó felajánlotta a város vízhálózatának felújítását. Ez mintegy kétmillió eurós munkálat lenne, melynek költségeit a vállalkozó állná - összegezte az elképzeléseket Rus Sándor polgármester. Fekete B. Zoltán Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990 Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Fülöp D. Dénes, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDFŐ-batikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. A megjelent kasok nem hitetlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle kasok közléséről döntsön. Kéziratokat nem érzünk meg, és nem kükkkik vissza! A szerkesztőség címe: 530600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.oh.ro;www.odvarhelyihirado.ro E-mail: uh@oh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz. hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@uh.ro