Udvarhelyi Híradó, 2004. március (15. évfolyam, 41-63. szám)
2004-03-01 / 41. szám
2 Aktuális Hiába fogon össze a tanács és a polgármester Az egykori székelyudvarhelyi Frecska-kertet örökösei szeretnék visszaszerezni. A februári tanácsülésen az ügyet napirendre is tűzte a hivatal. A tanácsosok, valamint a polgármester is ugyanazt az álláspontot képviselték - ami ritka dolog mostanában hogy vissza kell adni a Frecska-kertet örököseinek. De hiába fogott össze a tanács és a hivatal, bármennyire is szerették volnna megoldani ezt az ügyet, nem volt lehetséges. A Frecska-családtól az átkosban elvett kert helyett adtak egy s másik területet valahol máshol, amit a családtagok elmondása szerint sohasem használtak. Ezt a területet szeretnék visszacserélni a Frecskakertre, hogy ezáltal az egykori családi birtokot egyesítsék. A hivatalhoz és a tanácshoz benyújtott kérés mellett azonban nem volt ott annak a területnek a dokumentációja, amelyet el szeretnének cserélni a kertre. És nemcsak a terület dokumentációja hiányzott, de a tájékoztatás is, hogy egyáltalán hol van ez a terület, hogy mekkora, vagyis a csere alkalmával mennyit mennyivel cserélnek el. A tanács elvi beleegyezését adta, de amíg nincsenek meg a cseréhez szükséges dokumentumok, addig nem lehet erről dönteni. Nem lehetett érvényt szerezni a Zsebike Egyesület által benyújtott kérésnek sem. Egy helyiséget szerettek volna az egyesületnek, ám a tanácsülésen derült ki, hogy a kért épület az Urbana Rt. tulajdonában van, és nem a tanácstól, hanem az Urbanától kell kérni. (bágyi) Keresztúron kiértékelték a polgármester és a képviselők tevékenységét Február 26-án délután a székelykeresztúri városi RMDSZ választmányi gyűlésén a polgármester, alpolgármester és a városi tanácsosok beszámoltak a 2000-2004 közötti időszakban kifejtett tevékenységükről. A gyűlésen részt vett Asztalos Ferenc parlamenti képviselő, Sófalvi László, a széki RMDSZ ügyvezető elnöke, a választmány tagjai, valamint a városi tanácsosok. Benyovszki Lajos polgármester beszámolóját 14 pont köré csoportosította. Először az önkormányzati tisztségéből fakadó feladatok teljesítéséről tájékoztatott, majd szólt arról a 12 fontos beruházásról, amelyeket az elmúlt időszakban valósítottak meg. Megemlítette a külföldi támogatásokból és az ACATEL Rt. által fizetett díjakból megvalósított beruházásokat is. 24 olyan fontos javítási munkálatot sorolt fel, amelyeket a városgazdálkodás irányításával valósítottak meg. A beszámoló tartalmazta a szociális problémák, a környezetvédelem, az oktatás, a kultúra, sport stb. keretében kifejtett tevékenységet is. Csáka József alpolgármester ismertette azokat a megnyert pályázatokat, amelyek általa vagy irányításával készültek, valamint szólt a polgármesteri hivatalban eddig végzett modernizálásról és sok más tevékenységről. A továbbiakban a tanácsosok mindegyike is részletesen beszámolt tevékenységéről. Mint elmondták, az eltelt időszakban a szakbizottságok sok határozattervezetet készítettek el, és többen egyénileg is több határozattervezetet nyújtottak be. Majdnem mindenki kihangsúlyozta a kollektív munkát, ami eddigi tevékenységüket jellemezte. A gyűlésen Kolumbán Gábor megyei képviselő is ismertette a tevékenységet. A Betfalváról jelen lévő Bakos Albert és Szakács Domokos megígérte, hogy Betfalva lakossága a nyártól aktívan bekapcsolódik a város előtt álló feladatok végzésébe. Asztalos Ferenc a széki RMDSZ nevében gratulált a választmánynak és a képviselőknek az elmúlt négy évben tanúsított komolyságukért, a közös erőfeszítéssel elért eredményeikért. László Miklós Sok volt a törés 39 személyt szállítottak kórházba töréssel az elmúlt héten a Hargita Megyei Mentőszolgálat egységei. A mentőszolgálat diszpécsere közölte, múlt vasárnaptól tegnapig agyvérzéssel 27, szívinfarktussal 5, különféle szívbetegségekkel 30, traumákkal 23 személyt vittek kórházba. Magas vérnyomással 33, eszméletlen állapotban 7 személyt szállítottak be a mentősök. Gyógyszermérgezés kettő volt, volt azonban egy szén-monoxidmérgezés és egy marószódával való mérgezés is, ez utóbbi esetben egy egyéves kisgyerek ivott marószódás oldatot, és égette össze a száját. Öngyilkossági kísérlet három történt a múlt héten, ebből egy alkalommal fagyálló folyadékkal akart véget vetni az életének egy személy - tájékoztattak a mentősök. (K. E.) Ma módosítják a költségvetést Szerdán délután az állami energetikai hivatal képviselője számon kérte dr. Fehér István kórházigazgatótól, hogy mire költötték el azt a 7,9 milliárd lejt, amit a kórház a fűtéstervre kapott. Az egészségügyi intézmény igazgatója elmondta, hogy ő erről nem sokat tud, így hát a tanácshoz fordult, és ahhoz a megbízott szakemberhez, akire rábízták a fűtéstervet. A tanácsosok kifejtették, hogy a 7,9 milliárd lejt bevételezték a költségvetésbe, de mivel a polgármester költségvetési előterjesztésében nem szerepelt, hogy ezt csak a központi fűtésrendszerre szabad felhasználni, felosztották, és más költségekre is betervezték. A polgármestertől Balázs Piroska független tanácsos számon kérte, hogy miért nem csatolta az előterjesztéshez - ha már nem jött el a költségvetést tárgyaló tanácsülésre - azt a dokumentumot, mely rávilágított volna, hogy ezt a pénzt csak célirányosan, a kórház fűtésrendszerére lehet elkölteni. Szász Jenő azt válaszolta, hogy ő ezt az összeget egyben, a kórház számára terjesztette be a költségvetésbe, a tanács csoportosította át máshová. A tanácsosok kifejtették, hogy azon a költségvetési tanácsülésen a megyei pénzügyi igazgató és a megyei tanács vezetősége is azt tanácsolta, hogy osszák fel ezt az összeget, mivel nem volt az előterjesztéshez csatolva a célirányosságot megjelölő dokumentum. Végül is a tanács felkérte a polgármestert, hogy hétfőre, rendkívüli tanácsülésre terjessze elő a költségvetés-módosítást, és a kórház fűtésrendszere számára csoportosítsanak át 7,9 milliárd lejt. bágyi Udvarhelyi Híradó, 2004. március 1hétfő Oktatáspolitikai fórum Csíkszeredában Második alkalommal szervezték meg Csíkszeredában, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen az oktatáspolitikai fórumot. A pénteken lezajlott, a Sapientia Csíkszeredai kara által szervezett rendezvényen a felsőoktatás és a munkaerőpiac átalakulásának összefüggéseiről, a felsőoktatási reformot megalapozó Bolognai Egyezmény előírásainak bevezetésével kapcsolatos teendőkről, valamint a régió önkormányzatai, a gazdasági szereplők és a felsőoktatási intézmények stratégiai partnerségi lehetőségeiről esett szó. A Felsőfokú képzés a Székelyföldön: tények és trendek címet viselő rendezvényt megnyitó előadásában Lányi Szabolcs, a Sapientia Csíkszeredai karának dékánja hangsúlyozta, fontos az ifjú tudós generációk kiemelése, itthon tartása. Markó Béla, az RMDSZ elnöke az összefogás fontosságát emelte ki, mint mondotta, csak ezáltal valósítható meg a korszerűbb felsőoktatás egy korszerűbb Székelyföldért. A szövetségi elnök ugyanakkor kijelentette, az utóbbi időben dinamikus fejlődés tapasztalható a magyar nyelvű közép- és felsőfokú oktatásban, és kijelentését a magyar nemzetiségű egyetemisták számának a növekedésére vonatkozó adatokkal is alátámasztotta. Verestóy Attila szenátor az egyetemek finanszírozásának kérdését érintve arról beszélt, hogy a felsőfokú intézményeket és hallgatóikat a visszaszerzett közösségi vagyonból is támogatni lehet, így például a közbirtokosságok összefogásával és támogatásával felsőfokú erdészeti képzést lehetne létesíteni. Az oktatáspolitikai fórumon a nap folyamán még számos előadás hangzott el, és kerekasztal-beszélgetést is szerveztek a felsőoktatás kihívásairól a gazdasági átalakulás tükrében témával. Kiss Edit Ha kell, összegyűjtik az aláírásokat Több téren is bírálta az RMDSZ csúcsvezetőségét Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. Pénteki sajtótájékoztatóján ugyanakkor üdvözölte, hogy a Székely Nemzeti Tanács benyújtotta a román parlamentbe a székelyföldi területi autonómia tervezetét. Továbbra is diszkriminatívnak és antidemokratikusnak tartjuk a választási törvénytervezetet-jelentette ki pénteken sajtótájékoztatón a Magyar Polgári Szövetség elnöke, Szász Jenő. Elf mondta: ennek ellenére, ha kell, akkor az MPSZ összegyűjti a törvénytervezzet szerint a helyhatósági és parlag menti választásokon való részvételhez szükséges aláírásokat. Szász Jenő ugyanakkor bírálta az RMDSZ vezetőségét. Kijelentette, hatalmi eszközzel és pozícióval él vissza az RMDSZ csúcsvezetősége, amikor egy ilyen törvényt támogat. A délvidéki magyarok helyzetét példaképp felemlítve az MPSZ elnöke úgy vélte, Romániának van tanulnivalója a demokrácia szempontjából kevésbé érett Szerbiától, ott ugyanis eltörölték a kisebbségek számára a választási küszöböt, és így ismét parlamenti képviselethez juthat a magyarság. Szász Jenő még elmondta, a Magyar Polgári Szövetség üdvözli a Székely Nemzeti Tanács lépését, hogy benyújtották a román parlamentbe a Székelyföld területi autonómiájának statútumtervezetét. Az MPSZ elnöke ugyanakkor súlyosnak nevezte, hogy még egyetlen román politikai erő sem nyilvánított véleményt a statútumtervezettel kapcsolatosan, azonban az RMDSZ már elítélte azt. „Még egyetlen román politikai erő sem emelt kifogást, sem államfő, sem miniszterelnök, sem politikai pártok, még a Nagy- Románia párt sem mondott véleményt az autonómia-elképzelésről, de az RMDSZ már elítélte a székelyföldi magyarság autonómiatörekvéseit” - mondotta Szász, aki szerint ez mindent elmond arról a hozzáállásról, ami az elmúlt 14 évben az erdélyi magyarság politikai elitjét jellemezte. Szász Jenő még bejelentette, az MPSZ azt tervezi, hogy az erdélyi magyarság legfontosabb problémáit kifejtve egy memorandumot készít el, amellyel az európai közvéleményhez fordulnak, eljuttatják azt az Európai Parlamentbe és az Európa Tanács valamennyi illetékeséhez annak érdekében, hogy „Európából érkező külföldi segítséget is kapjunk céljaink eléréséhez”. Az MPSZ elnöke ugyanis úgy vélte, bűn nem kihasználni a közösségi ügyek támogatása érdekében azt az európai hátszelet, ami az Európai Parlament külügyi bizottsága által a román kormánynak mutatott sárga lap nyomán keletkezett. Kiss Edit Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990 Megjelenik munkanapokon Kiadó: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Barabás Blanka, Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, László Miklós (Székelykeresztúr), Máthé László Ferenc, Rédai Attila, Sólyom Erika Tördelők: Fülöp Lóránt, Sala Irma, Seres Zoltán * Apróhirdetés, reklám: Bombér Melinda Előfizetni az Udvarhelyi Híradó tapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet.Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HZDfő-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! A szerkesztőség címe: 535600 Székeiyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro;www.udvarhelyihirado.ro ■ E-mail: uh@uh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: marketing@vh.ro