Udvarhelyi Híradó, 2004. december (15. évfolyam, 236-256. szám)
2004-12-01 / 236. szám
2 Aktuális Választási csalást emlegetnek Továbbra is csak részleges eredményeket tettek közzé (folytatás az 1. oldalról) A Pro Democraţia Egyesület visszavonja megfigyelőit, és nem vesz részt az államfőválasztás második fordulójának monitorizációjában, mivel túl megengedőnek tartja a választásokat szabályozó törvénye A tegnap esti, országos részleges eredmények 6, 55 százalékos feldolgozottságnál Elnökjelöltek két, közölte Cristian Pârvulescu elnök. Nyilatkozata szerint döntésükben a választási jogszabályok hiányossága, a választási kampánnyal és a szavazási folyamattal kapcsolatos számos szabálytalanság játszott szerepet. Az egyesület úgy véli, az elkövetett választási csalás mértéke 2 és 5 százalék közötti, így az eredményeket befolyásolhatja. „Ilfov megye minden várakozást felülmúlt a törvénytelenségek tekintetében” - mondta Pârvulescu, aki szerint ennek egyik bizonyítéka az országos átlagnál néhány százalékkal magasabb választási részvétel. „A két legfőbb választási csalás a »kirándulás«, illetve a mozgóurnás módszer, de az előbbihez jóval nagyobb mértékben folyamodtak - jelentette ki a Pro Democraţia elnöke, majd kérdésre válaszolva hozzátette, mindezekért a politikai osztály egészét, a hatalmat és az ellenzéket egyaránt terheli a felelősség, mert mindannyian hozzájárultak a rossz választási törvény elfogadásához. A Pro Democraţia Egyesület az ország 32 megyéjében mintegy 3.300 megfigyelőt delegált vasárnap. A liberális-demokrata szövetség elnökjelöltje, Traian Basescu a vasárnapi választások megsemmisítését kérte tegnap, a Központi Választási Iroda tagjainak lemondásával együtt. Indoklása szerint a választási folyamatot „jelentősen befolyásolták”. Ami az RMDSZ-t illeti, a Szövetség operatív tanácsának tegnapi ülésén számba vették a kialakult helyzetet: bár bejutottak a parlamentbe, kevesebb képviselővel és szenátorral fognak rendelkezni, mint eddig, tájékoztatott Nagy Zsolt ügyvezető elnök. Az elvesztett mandátumok arányosak azzal, hogy az RMDSZ 2000-ben a mostaninál valamivel jobb, 6,8 százalékos eredményt ért el. Nagy Zsolt szerint a végleges választási eredmények nyilvánosságra hozatala előtt annyit tudnak, hogy Hargita megyében öt helyett csak négy képviselővel fog rendelkezni az RMDSZ, Kovászna megyében marad az eddigi három, Biharban két RMDSZ-képviselő lesz az eddigi három helyett, s Szatmárban is elveszett egy mandátum, három helyett két magyar képviselője lesz a megyének. Az elnök elmondta, szóba került a kormányalakítási tárgyalások kérdése is, de a végleges eredmények ismerete előtt még nem lehet ilyen megbeszélésekbe bocsátkozni. A megyénkbeli románság egyébként nagy örömmel nyugtázta, hogy 1989 óta először román nemzetiségű képviselőjük lesz, a PSD+PUR jelöltje, Mircea Dúsa volt prefektus személyében. A kormányzópárt képviselőházi listájára 13.588 szavazat érkezett, ez nem volt elég a mandátum megszerzéséhez, de élvezik az újraosztás előnyeit. Dúsa az állami hírügynökségnek kijelentette: történelmi pillanat ez a Hargita megyei románok számára. „A románok, de egyes magyarok is megértették, hogy más szervezet is képviselheti őket a parlamentben, mint az RMDSZ. Úgy vélem, ők a közigazgatásban összegyűjtött tapasztalatomat értékelték. A románok kezükbe vették sorsukat, megértve, hogy csak úgy lesz képviseletük, ha elmennek szavazni, de én nemzetiségtől függetlenül a polgárok érdekeit fogom képviselni” - fogalmazott a jelölt. Nicolae Văcăroiu, a Szenátus elnökének közlése szerint a jelenlegi parlamentnek december 13-án jár le a mandátuma, így ezen a napon kell összeüljön az új törvényhozás. December 18-áig érvényesítik a bejutott képviselők és szenátorok mandátumát, a köztársasági elnök által megbízott új miniszterelnök pedig december 29-én vagy 30-án ismerteti programját a plénumban, amelynek feladata a kormány beiktatása. Szavazat Százalék Năstase 4235223 40,97 Băsescu 3500073 33,86 Tudor 1299693 12,57 Markó 530998 5,14 Ciuhandu 195745 1,89 Becali 182768 1,77 Szenátus Szavazat Százalék PSD+PUR 3760560 37,16 PNL-PD 3209073 31,71 PRM 1379789 13,63 RMDSZ 633735 6,26 PNG 239106 2,36 PNŢCD 193318 1,91 Képviselőház Szavazat Százalék PSD+PUR 3692608 36,64 PNPD 3150301 31,26 PRM 1302724 12,93 RMDSZ 624717 6,20 PNG 225171 2,23 PNŢCD 185501 1,84 A Pro Democraţia Egyesület úgy véli, az elkövetett választási csalás mértéke 2 és 5 százalék közötti Keresztúron is a tulipánt választották 2004. november 28-án, a parlamenti választások alkalmával Székelykeresztúron a 8.821 szavazati joggal rendelkező állampolgár közül 5067- en mentek el szavazni, vagyis a választópolgárok több mint 57 százaléka. A kisvárosban az államelnökjelöltek közül 4174-en szavaztak Markó Bélára, míg 893-an más pártok jelöltjeire. A szenátori listán az RMDSZ-re 4408-an, míg a többi 15 párt jelöltjeire 659- en voksoltak. Utóbbiak közül a legtöbb szavazatot, 183-at az AP kapta. A PNL-PD 102, míg a PSD+PUR 88 szavazattal lett gazdagabb. Még 11 párt jelöltjei kaptak 1-21 közötti szavazatot. Mint ismeretes, 32 politikai párt és érdekképviselet indított jelölteket a parlamentbe. A keresztúri választók ha nem is mindegyikre, de elég sok párt jelöltjeire szavaztak. Legtöbben, 4338-an az RMDSZ jelöltjeire voksoltak, további 629-en pedig más pártokéra. Ezek közül az AP 208, a PSD+PUR 83, a Romák 82, a PNL-PD 65, az NRP pedig 16 szavazattal lett gazdagabb. A többi pártra leadott voksok 1-16 között voltak. 2004. november 28-án az RMDSZ szenátorjelöltjeire a szavazók 86,99 százaléka adta le voksát. Az RMDSZ képviselőjelöltjeire a szavazáson részt vevők 85,41 százaléka szavazott. 629-en más pártok képviselőjelöltjeire voksoltak, és ezek közül legtöbben az AP jelöltjeire. László Miklós Udvarhelyi Híradó, 2004. december 1., szerda Csak érdeklődtek a barompiacon Tegnap az újranyílt barompiacon több volt az érdeklődő, mint a vásárló. Pedig áruból akadt bőven kínálat. A szezonnak megfelelően ezekben a hetekben a legkeresettebb barompiaci árucikk a sertés. A nyolchetes malacok ára 1 millió lej körül mozgott, a tízhetesekért pedig már 1,7 milliót kértek. A 30-35 kilogrammos süldők ára 2,8 millió lej körül alakult, míg a nagyobb, 130-150 kilogrammos disznók élősúlyban számolt kilogrammonkénti ára átlagosan 70.000 lej volt. A tegnapi piacon az árak szinten maradását bizonyították a „szemesek“ is. A szemes törökbúza vékája 80-90.000 lej körül alakult, míg a bőrölt kilogrammjáért 12.000 lejt kértek. A búza, árpa, zab, korpa vékájának ára 70-75.000 lej körül mozgott. mtf Újabb, rendőrautó okozta baleset Hétfőn este közúti balesetet okozott az udvarhelyi közlekedésrendészet Volkswagen Vento márkájú járőrkocsija. M. G. rendőrbiztos a járőrkocsival közlekedve a Bethlen utcában nem tartotta be a szabályos követési távolságot, és beleszaladt egy Dacia Novába. A helybéli, 43 éves D. V. által vezetett Dacia egy gyalogátjáró előtt hirtelen fékezett, hogy elsőbbséget adjon a gyalogosoknak, a rendőrautó pedig így szaladt bele a Daciába. A rendőrség szerint a baleset során mintegy 7 millió lejnyi anyagi kár keletkezett. A rendőr ellen adminisztratív kivizsgálás indult. K.E. Rédai Attila Ünnepi „zárvatartás” Ma, december elsején, Románia nemzeti ünnepére való tekintettel, a közhivatalok zárva tartanak. Ugyancsak zárva tart a posta, és a villamossági szolgáltatónál is csak a sürgősségi eseteket látják el. A bíróság, valamint a telekkönyvi hivatal is szünetel, melynek következményeként a közjegyzői hivatalok nagy része sem fogad ma ügyfeleket. Az autóbuszjáratok működnek, kivéve az iskolajáratokat. A megyei főispáni hivatalnál lapunknak elmondták, hogy Románia nemzeti ünnepén az állami hivatalokban nincs munkanap, de a magánvállalkozások maguk döntik el, hogy dolgoznak-e, és aki nem ünnepel, azt nem büntetik meg. Az élelmiszerüzletek nagy része nyitva tart. bágyi Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Aktuális: Bágyi Bencze Jakab, Kiss Edit, Máthé László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese, Katona Zoltán * Sport: Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István * Fotó: Balázs Attila * Tordáék: Fülöp Lóránt, Seres Zoltán * Apróhirdetés: Bombér Melinda * Reklám: Titán Rajmond - tel: 0745-230430 előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesütmnél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDfő-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. Díj AzXhzignóval ellátott szövegekezetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ! Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és moslék írások közléséről döntsön. Kézirtést nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza! A szerkesztőség címe: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor 11.2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.nh.ro; email: uh@nh.ro; marketing@nh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; e-mail: hirdetes@nh.ro