Udvarhelyi Híradó, 2005. május (16. évfolyam, 84-104. szám)
2005-05-03 / 84. szám
2 Aktuális ....... * Lezárult az udvarhelyi Út és Híd Rt. privatizációja A Viaduct nyerte a pályázatot (folytatás az 1. oldalról) A privatizálási versenytárgyaláson kétféle feltételrendszernek kellett megfelelnie a jelentkezőknek, voltak a forgalomra, szakmai referenciákra vonatkozó megkötések. A győztes kihirdetése előtt első lépcsőben műszaki jellegű vonatkozásokat vettek figyelembe, ezeknek mindhárom jelentkező maximálisan megfelelt, tájékoztatott Petres Sándor, Hargita megye tanácsának alelnöke. A nyertes kilétét így egyedül a letett pénzügyi ajánlat nagysága döntötte el, magyarán a Viaductnak úgy sikerült megvásárolnia a részvénytársaságot, hogy a legnagyobb összeget ajánlotta érte: 15,1 milliárd lett. Petres sikeresként könyvelte el a tranzakciót, elmondván, az önkormányzat kasszájába befolyt összeg valamivel még nagyobb is, mint amire számítottak, még ha nem is éri el azt az értéket, amit egy bákói cég fizetett ki a gyergyói útépítőegységért. Annak a privatizációnak azért megvannak a maga árnyoldalai is: eleve kudarcként fogható fel, hogy nem sikerült a megyében tartani a gyergyói rt. irányítását, ugyanakkor az a cég a privatizáció után nagyjából el is tűnt a megye életéből, hisz az új tulajdonosnak nagyobb léptékű feladatai és elképzelései vannak, mint a megyei utak foldozgatása és hótalanítása, amire az önkormányzat pályázatokat szokott kiírni. Az alelnök elmondta: neki is „ megvan a magánvéleménye a gyergyói privatizáció jellegé- ről, de ez nem számíthatott, ds egyedül az átláthatóság és a korrektség lehetett döntő. Az udvarhelyi privatizációnál szerződésbe foglalt követelmény, hogy bár a nyertes is udvarhelyi, egyelőre a két cég különálló entitásként kell működjön egy ideig, a továbbiakban azonban a Viaduct tulajdonosai döntik el, mi a szándékuk az rt.-vel, egybeolvasztják-e a két jogi személyiséget, mint ahogy ez logikusan következhetne. A Viaduct által az önkormányzatnak kifizetendő 15,1 milliárd lej sorsáról hivatalosan még csak ezután születhet határozat, de Petres szerint ezt az összeget is hasonlóképpen költik el, mint a gyergyói cégeladásból származó pénzt: egy része általános jellegű bevételként a megye költségvetését gazdagítja, egy második részéből az önkormányzat által létrehozandó, úgynevezett gyors beavatkozású, új útügyi cég felállítását segítik elő, a harmadik részt pedig ingatlanokba fektetik be. Fizikavalkád Bögözben A rendezvény főszervezője, Székely Zoltán lapunknak elmondta, hogy a vetélkedő célja többek közt az ismeretszerzés, a tantárgyak közti összefüggések tudatosítása, vagyis a világ jelenségei, törvényei közti összefüggések feltárása, láttatása volt. „Arra szeretnénk felhívni a gyerekek figyelmét, hogy a természetben, az életben minden mindennel összefügg: nemcsak a kémiának, földrajznak, biológiának, de az irodalomnak, a képzőművészetnek, a sportnak és a történelemnek is van «némi köze» a fizikához” -vázolta Székely. A versenyen az elméleti vetélkedők - fogalmazás, tudományos dolgozatok készítése - mellett gyakorlatiak is voltak, így például a rajzverseny. Az összesített versenyben első helyen végeztek a homoródalmási Fizikalandorok csapatnévvel bejelentkezett diákok, míg a második helyet az agyagfalvi Izzófejek, a harmadikat pedig a székelyszentkirályi Üstökösök szerezték meg. A Fizikavalkád vetélkedőt hagyományteremtő szándékkal szervezték, és ezután minden évben meg szeretnék rendezni. A tábortűz körüli közös énekléssel, interaktív játékokkal és kiértékeléssel zárult versenynap újbóli megszervezésére minden részt vevő diák és tanár lelkesen mondott igent. bágyi (folytatás az 1. oldalról) Udvarhelyi Hjfradó, 2005. május 3., kedd Pro Hargita-díj Berszán atyának A megyei tanács döntése szerint a gyimesfelsőloki Berszán atya kapja az idei Pro Hargita-díjat. Az Árpádházi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumot létrehozó Berszán Lajos (képünkön) május 12-én veszi át a rangos kitüntetést. A közelgő Megyenapok alkalmával a Hargita Megyei Önkormányzat idén is kiosztja a Pro Hargita-díjat. A rangos kitüntetés odaítéléséről évről évre az önkormányzat képviselőtestülete dönt. A megyei tanács pénteki határozata szerint a Hargita megyéért-díj oklevelét és a megye címerével ellátott aranygyűrűt idén Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános, címzetes kanonok kapja meg. A Berszán atyaként ismert plébános hozta létre 1994-ben Gyimesfelsőlokon a ma már több száz, zömmel csángó gyerek oktatását biztosító Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnáziumot. Berszán atyának május 12-én , délelőtt Gyimesfelsőlokon ad ■ tják át a Pro Hargita-díjat. “ugyanott kerül sor a Megyenapok alkalmával a legtisztább települések díjazására és a szakmai szervezetek javaslata alapján öt életműdíj átadására is - tájékoztatott Sárig Csilla, a megyei tanács elnöki kabinetjének vezetője. Kiss Edit Fittyet hánynak az autósok a védelmi övezetekre (folytatás az 1. oldalról) Nagyon sok helyen viszont nincs tábla kifüggesztve, így nem is tudjuk, hány épület kerül ilyen besorolásba, hogy mondjuk Udvarhelyen melyek azok, amelyek körül láthatatlan védelmi záróvonal húzódik. A közszolgáltatási vállalat kazánházainál már fordult elő olyan eset, hogy az egyik ablak kitörött és ráesett az ott parkoló gépjárműre. Ilyenkor minden felelősség az autó tulajdonosát terheli. De például a Bethlen-negyedi tapasztalat azt bizonyítja, hogy a legtöbb autótulajdonos vállalja ezt a kockázatot, mondván, hogy nincs máshol parkolóhely. Varga Edit ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a kazánokat bekeríteni nem tudják, az autókat „elküldeni“ nem lehet, ők mindössze annyit tehetnek, hogy kiteszik a táblát. A védelmi övezet igazából nem azért szükségeltetik, mert az adott hely mondjuk robbanásveszélyes, hanem inkább azt a célt szolgálja, hogy különböző munkagépekkel, ha szükség van erre, könnyebben meg tudják közelíteni a helyet. mtf- Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1390. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Szerkesztségi tagok: Aktuális: Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, Máthé László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese * Sport Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István * Fotó: Balázs Attila * Tördelak: Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt * Apróhirdetés: Bombér Melinda | A szerkesztőség címe: I S35600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340!! Honlap: www.uh.ro; e-mail: uh@uh.ro; marketing@uh.ro döfhetni az Udvarhelyi Híradó bpkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a rethlin-negyedi HÍDfO-butikban is felvesznek munkanapokon 0-20 óra között. AzXl-szigimal ekélett szövegek Hieleti reklámok, közlemények. A megjelent nősök nem feltétlenel a szerkesztőség véleményét tükrözik, írekesztőségünk bentartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle rések közléséről döntsön, kézből okot nem ölünk meg, és nem küldőnk vissza. Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: hirdetes@eh.ro