Udvarhelyi Híradó, 2005. szeptember (16. évfolyam, 171-192. szám)
2005-09-01 / 171. szám
2 Aktuális ... Udvarhelyi Híradó, 2005. szeptember 1csütörtök „Arra törekszünk, hogy újrakezdjük... “ A Mircse-portán már előre tekintenek (folytatás az 1. oldalról) A Kabátfalva főutcáján lakó Mircséék ismerősökkel együtt takarítanak, 14 éves lányuk, Melinda burkolócsempéket mos és törülget. Sándor és felesége könnyekig meghatódott, amikor elmondtuk, miért jöttünk - a pénz jó helyre ment, hiszen kárukat egyelőre felbecsülni sem merték. A kutyát is a padlásra menekítették A szörnyűség estéjén hárman voltak odahaza. Irénkének aznap véglegesítő vizsgája volt, estefelé ért haza Udvarhelyről, éppen vacsoráztak. „Annyit hallottunk, hogy zúg valami. A férjem kiszaladt, elengedte a kutyát, de már hozta is be, mert látta, hogy olyan hatalmas az ár, hogy azt az állat nem éli túl” - meséli Mircse Irénke. „Valósággal ránk ütötte az ajtót a víz, s egyméteres fákat hozott be - azzal ütöttük fel a sarokban a befalazott padlásfeljárót, s ott mentünk fel, a kutyát is oda vittük.” A mellig érő vízben Sándor egy kanapéról felmászott a csempekályha tetejére, és onnan kezdte törni a fadarabbal a mennyezetet. „Éjszakára, illetve másnap reggelre apadt annyira, hogy le tudtam jönni” - folytatja a családapa. „Éjjel fél egykor az úton egy traktor le tudott menni, s arról kiabáltak, hogy éltek-e, megvagytok, akkor hallottuk, hogy halottak is vannak. Özönvíz volt ez, nem árvíz.” Itt a helyünk, összeszedjük magunkat Irénkének a beszélgetés alatt többször könnybe lábad a szeme. Azt gondolták, az olyan emberek, mint ők, akik több évtizedre terveznek, házat építenek, fákat ültetnek. Ezzel jelzik saját maguknak és közösségüknek, hogy itt szeretnének maradni. „Mi házat is építettünk a férjemmel, gyümölcsfákat is ültettünk, mert úgy gondoltuk, hogy akkor a leányunknak van folytonosság, itthon tud maradni... Soha egy percig nem gondoltunk arra, hogy a jobb megélhetésért továbbálljunk, elmenjünk innen. Mi együtt jártunk itt óvodába, együtt jártunk iskolába, mindketten idevalósiak vagyunk, és úgy gondoltuk, hogy nekünk itt a helyünk.” Amikor annyira kitakarították házukat, Mircse Sándor azonnal visszaköltözött oda, mert közben adományba kaptak egy ágyat is, de az anya és a lány még ott alszanak a férfi édesanyjánál. „Mi most sem gondoljuk egy percig sem, hogy innen elmenjünk. Arra törekszünk, hogy újrakezdjük, hogy összeszedjük magunkat, amennyire csak lehet” - hall- gatjuk a hölgyet a háznak ama helyiségében, amely másfél héttel ezelőtt még egy jól felszerelt konyha volt. Mircséékhez az árvizet követő napokban olyan emberek jöttek segíteni, akiktől meg kellett kérdezniük, hogy hová valódiak. „Mi soha ne kelljen ilyen helyzetben visszaadjuk azt, amit kaptunk az emberektől. Azt az önfeláldozást, amivel segítettek. S ezzel az összefogással nagyon sok új barátunk lett - életre szóló barátságok lesznek ezekből. Homoródszentpéterről hat fiatal volt, Csehétfalváról - én ott tanítok - a lelkész megszervezte, hogy jöjjenek ide, Tarcsafalváról és Szentmihályról is jöttek. Higygyék el, hogy ezt sem elmondani, sem megköszönni nem lehet” - mondja Irénke, majd hozzáteszi, hogy ők mindig olyanok voltak, akik mindenkin segítettek, s ezt most kapták vissza, másoktól. Lapunkon keresztül is köszönetet mondanak mindenkinek, aki bármivel is segítette őket. Bádoghalmaz lett a garázsból Mircséék gazdálkodnak: tizenkét tehenük van. Öröm az ürömben, hogy az árvíz hamarabb jött, mint a csorda, különben faluszerte sokkal nagyobb volna az elpusztult állatok száma. Három és fél vagon szénát vitt el tőlük a víz, de a családfő abban bízik, hogy még szeptemberben lesz valamennyi takarmány az állatok számára. Az udvaron két garázs is volt, az egyik mára egy bádog- és vashalmaz - a víz ereje úgy összegyűrte, hogy ha nem mondanák, nem tudnánk, mi volt. „Ezt a rengeteg gépet mind szét kell szednem alkotóelemeire, ki kell tisztítanom. A műhelyemben minden volt, a szerszámoktól a varrótűig, de mind odalett. Tudja, én mezőgazdasági gépekbe fektettem a pénzemet, amit kerestem, mert úgy gondoltam, hogy jobb, mint ha a bankban tartanám. Szükség is van a gépekre, mert egész nyáron azokkal dolgozunk. Most meg kell várjuk, hogy a lakásunk kiszáradjon, de úgy gondolom, hogy néhány hét múlva már egy szobába berendezkedhetünk lakni” - tervez Mircse Sándor. Házuk mögött egy kis kaszáló és veteményeskert is van, a területen most egy óriási pocsolya látható, benne törmelék, hordalék. Hetvenben csak térdig ért Sándor és Irénke még gyerekek voltak 1970-ben, amikor utoljára volt árvíz a környéken, úgy emlékeznek, hogy akkor csak az útra öntött ki a Nyikó, s nekik térdig ért. „Fönt laktam a Nyikó mellett, de sem 1970-ben, sem ‘75-ben nem volt nagyobb víz. Ezt viszont soha az életben nem fogjuk elfelejteni” - összegez szomorúan a családfő. Nagyon dicsérték a fiatal Szabó László unitárius lelkészt, aki Segesvárról fordult vissza, hogy segítsen abban, amiben tud. Mircséék szerint „Lacika már annyit segített, hogy Kobátfalván mindenkit név szerint ismer”. Távozásunkkor azt látjuk, hogy a család egyik ismerőse az egyik autót tisztítja, Melinda visszatér a csempék mosásához, a családfő pedig szétnéz az udvaron, hogy hol is lehetne folytatni a munkát. Van abból bőven, de Mircséék nem adják fel, összeszorított foggal dolgoznak tovább. Nincs az a természeti csapás, amit ilyen lelki erővel ne lehetne túlélni. Katona Zoltán A debreceniek adományát alulírott nyújtja át Mircsééknek Itt menekült meg a család Így néz ki most a kabátfalvi Mircse-porta Egy doboz egy A Debrecenben szerkesztett Hajdú-Bihari Napló a kelet-magyarországi megye egyetlen napilapja, amely 45-50 ezres példányszámban jelenik meg. Csütörtökön, augusztus 25-én reggel Szabó Katalin, a lap társadalmi rovatának vezetője azzal a kéréssel fordult az Udvarhelyi Híradóhoz (miután internetes oldalunkon tájékozódott az árvízről), hogy nevezzünk meg egy olyan családot, amellyel az elmúlt napon az árvíz sújtotta helyszíneken találkoztunk. Olyat, amelynek szüksége lenne pénzbeli segítségre, mert Katalin a szerkesztőségben gyűjtést szervezett. Mi szerdai terepszemlénk alapján a kabátfalvi Mircse családot választottuk ki, annyira megindított a náluk végzett pusztítás és az ott tapasztalt elszántság. Pár szóban elmondtuk történetüket, és néhány fotót is küldtünk róluk, rajtuk a családfővel és a felszakított padlással. Katalin péntek reggel egy dobozt tett le a Napló szerkesztőségében lévő íróasztalára, és arra kérte kollégáit, hogy név nélkül dobjanak bele ezer forintot. A szerkesztőségben tizenheten dolgoznak. Amikor Szabó Katalin hétfőn kibontotta a dobozt, abban 51.000 forintot talált... A pénzt tegnap reggel utalták át egy udvarhelyi bank kirendeltségébe, a forint öszszegének megfelelő lett a cikk írója déli egy órakor nyújtotta át a Mircse családnak. Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Költő Bálint Alapítási év: 1990. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Aktuális: Bagyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, Máthé László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese Sport Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István Fotó: Balázs Attila * Tördelte Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt * Apróhirdetés: Bombér Melinda A szerkesztőség címe: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro; e-mail: uh@uh.ro; marketing@uh.ro Clőfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. ru- • lOuAt.l -Apróhirdetéseket a BetUen-negyedi HÍDfő-batikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. ' S troeferre/vere/ es terjesztés. Az (X)-szignóval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle hősök közléséről döntsön. Kiadratokat nem érzünk meg, és nem küldünk vissza! Tel.: 0266-218361; E-mail: hirdetes@uh.ro