Udvarhelyi Híradó, 2005. december (16. évfolyam, 236-256. szám)
2005-12-01 / 236. szám
2 Aktuális Elvi döntés született a Török Ernő Sportcsarnokról (folytatás az 1■ oldalról) A székelyudvarhelyi tanács tegnapi rendes ülésén a különfélék között tárgyaltak a képviselők az Udvarhelyi Híradó beadványáról, amelyben lapunk olvasói kérését tolmácsolta arra vonatkozóan, hogy a székelyudvarhelyi sportcsarnoknak nevet kell adni, s ez a név Török Ernőé legyen. A beadványt szerkesztőségünk képviselői ismertették a testülettel, elmondtuk, hogy a névadás már csak azért is aktuális, mert a város majdnem összes közintézménye viseli már valakinek a nevét, aki jellemzi az intézményt, akinek emléke előtt fejet hajthatunk, s akinek példája mindig követhető. Az elmúlt években kiderült, a névadás nem csak divat, a polgárok ezáltal jobban sajátjuknak, közösségi tulajdonuknak éreznek egy-egy létesítményt, és nevelő hatása is óriási. Ismertettük Török Ernő életútját, megvalósításait, az Adjunk nevet a sportcsarnoknak! elnevezésű akció lebonyolításának módját és eredményét, amiből kiderült, hogy az emberek még számunkra is meglepő módon hatalmas fontosságot tulajdonítanak ennek a kérdésnek, hisz közel ötezer szavazat érkezett, s bár szerkesztőségünk először Tamás Ignác nevét javasolta, a szavazók elsöprő fölénnyel inkább Török Ernő neve mellett foglaltak állást. Benedek Árpád Csaba tanácsos üdvözölte a kezdeményezést, és amellett foglalt állást, hogy valóban, névadással és egy rangos sportrendezvénnyel kellene újraindítani az életet a felújított csarnokban, nem pedig koncerttel. Ványolós István abbéli reményének adott hangot, hogy a névadással színesebbé és gazdagabbá válik az udvarhelyi sportélet. Fülöp D. Dénes arra hívta fel a figyelmet, hogy több ezer ember kívánságáról van szó, és ezt a tanácsnak teljesítenie kell, mi több, erkölcsi kötelessége. Borbáth István kifejtette: bár ő személy szerint nem ért egyet azzal, hogy a sportcsarnok egy személy nevét viselje, látván a több ezer véleményt, ezeknek nem mondhat ellent. Szász Jernő polgármester, mint mondta, szintén üdvözli a kezdeményezést, és Török Ernőt is nagyra tartja, de szerinte a végső szót a működtető sportiskola munkaközössége kellene kimondja, a tanács ajánlására, úgy, ahogy ez az oktatási intézmények esetében is történt. Péter Pál ezzel nem értett egyet: úgy vélte, a sportcsarnok nem a sportiskoláé, hanem a székelyudvarhelyi polgároké, akik alapították és felépítették, a végső szó pedig ebben az ügyben a lakosságot képviselő tanácsé. Benedek Árpád Csaba szerint ugyanakkor valószínűtlen, hogy a sportiskola munkaközössége ellent tudna mondani ötezer ember akaratának. A Bodnár László jegyzővel lefolytatott rövid egyeztetés után kiderült, hogy a testület illetékes a névadásra, az eljárás pedig az, hogy szakvéleményezést kell kérni a megyei önkormányzat erre illetékes szakbizottságától, majd megszülethet a végleges tanácsi határozat. Az önkormányzat 19 igen szavazattal elvi döntést hozott arról, hogy a testület egyetért a névjavaslattal, és kikéri a szakbizottság véleményét. A szükséges dokumentáció előkészítésével, a szakmai megalapozással szerkesztőségünket kérték fel, így a névadás folyamata már hivatalos mederbe került. Rédai Attila Kokóval találkoztak az árvízkárosult ________gyermekek (folytatás az 1. oldalról) Húsz, 6 és 18 év közötti hodgyai, bikafalvi és farcádi árvízkárosult gyereket látott vendégül a napokban Budapesten a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, amely a fiataloknak kirándulást szervezett a főváros nevezetességeihez. Az udvarhelyszéki gyerekek részt vettek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Országos Adventi Adománygyűjtő Kampányának indító sajtótájékoztatóján is, ahol ajándékcsomagokat kaptak a szervezet jószolgálati nagyköveteitől, Orbán Viktor feleségétől, dr. Lévai Anikótól és Kovács „Kokó” Istvántól. Id. Kis Beáz, a segélyszervezet PR-referense tegnap elmondta, szombaton további 200 udvarhelyszéki árvízkárosult gyermeket ajándékoznak meg. Kiss Edit Udvarhelyi Híradó, 2005. december 1csütörtök Lemondott tanácsosi tisztségéről Péter Pál A Bethlenben épít bevásárlóközpontot a Plus A székelyudvarhelyi önkormányzat képviselőtestületének tegnap délután kezdődött rendes ülésén döntés született többek közt arról, hogy a város mintegy 1700 négyzetméternyi terület koncesszionálásával beszáll a multinacionális üzletlánc, a Plus Bethlen-negyedi bevásárlóközpont építési tervébe. A létesítmény a Bethlen Gábor 10-12. szám alatti üres területen épülne fel, a katolikus és unitárius templom közötti telken, a Molbenzinkút és a Gyepes, Ifjúság bejárat, Kovácsok utca tömbházainak szomszédságában. A bevásárlóközponthoz nagyméretű parkoló is tartozik majd, ugyanakkor a tervek szerint a közeli játszóteret is felújítják, illetve újjáépítik. Az önkormányzat 1783 négyzetméter terület 49 évre szóló kedvezményes koncesszionálásával száll be a vállalkozásba, bár tegnap ebből még csak 1644 négyzetmétert sikerült a dokumentumokból előkeríteni, utólag azonban még módosítható ez a szám. A Városháza Kincses Elődöt hatalmazza fel két ügyirat jogi képviseletével, amelyeket 2138- as és 2192-es számmal jegyeztek be idén a székelyudvarhelyi bíróságon. A neves jogásszal megkötendő képviseleti szerződést a tanácsnak még jóvá kell hagynia, a felhatalmazást pedig az akkori ülésvezető fogja elárulni. Hogy milyen ügyekről van szó, nyilvánosan nem derült ki. Több megvalósíthatósági tanulmányt is elfogadtak a tegnapi ülésen, a városi kórház tetőterének beépítéséről a sebészeti osztály kiterjesztése, illetve kórbonctani laboratórium létrehozása érdekében, hőközpontok és hőenergia-hálózatok modernizálásáról a Tábor- és a Bethlen-negyedben, közvilágítás kiépítéséről a Lakatosok utca kútmocsári részén és a Lejtő utcában, valamint esővízcsatorna létrehozásáról a Pacsirta utcában. A prefektúra felkérésére visszavonták a 2005/91-es határozatot a Szinfotour iroda vezetőségi tisztségeinek betöltésére létrehozott versenybizottság kinevezéséről, mivel megállapítást nyert, hogy ez a döntés törvénytelen, a tanácsnak nem, hanem a polgármesternek van joga ilyen bizottságot összeállítani. Elhalasztották viszont a döntést annál a határozattervezetnél, amely a város erdeiből kitermelt faanyag felhasználási módjáról lett volna hivatott dönteni. Megszavazták, hogy jövőre különleges szemétadót vezetnek be minden jogi és természetes személy számára, amelynek bevételeit külön alapba gyűjtik, és ezzel az összeggel a jelenlegi hulladéklerakó kötelező felszámolásával kapcsolatos költségeket fedezik. Késő estébe nyúlóan vitatták meg a gazdasági szempontból legérzékenyebb két napirendi pontot, a 2005-ös költségvetés kiigazítását és a 2006-os helyi adók és illetékek meghatározásáról szólókat, ezekre a döntésekre visszatérünk. Az ülés végén Péter Pál RMDSZ- tanácsos a képviselői és köztisztviselői tisztsége közötti összeférhetetlenség miatt benyújtotta lemondását. Péter Pálnak tanácsosi, illetve a környezetvédelmi ügynökségen betöltött osztályvezetői tisztsége között kellett választania, és az utóbbi mellett döntött. Rédai Attila Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Aktuális: Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, Máthé László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese Sport Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István Fotó: Balázs Attila * Tördelők: Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt * Apróhirdetés: Bombér Melinda Előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDfŐ-butikban isvesznek munkanapokon 8-20 óra között. AzXhzignével drótoll szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzőnk meges nem buktunk vissza! A szerkesztőség one: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sz. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlop: www.vh.ro; e-moil: uh@uh.ro; morketing@vh.ro Hirdetésfelvétel és terjesztés: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Tel.: 0266-218361; E-mail: hirdetes@vh.ro