Udvarhelyi Híradó, 2006. június (17. évfolyam, 105-126. szám)
2006-06-01 / 105. szám
2 Aktuális Vezetékcsere a Betlenfalvi úton Ezen a héten a Betlenfalvi úton látni a villamosságiakat, amint kicserélik a kábeleket, emiatt a közeli városrészekben napközben áramszünet is van, tegnap például a rendőrség előtti villanyrendőr is pihenőt kapott. Amikor a munka úgy kívánja, egy sávon a forgalmat is lezárják Udvarhely ezen fő utcáján. Az Electrica Rt. székelyudvarhelyi kirendeltségének vezetője, Demeter Gábor elmondta, a felújításra azért van szükség, mert a régi, hagyományos vezetékek a terheléstől már nagyon meglazultak, és fennállt a veszélye, hogy a szél összecsapja őket, súlyos rövidzárlatot okozva. Az új, most felhelyezett vezetékek már modernebbek, burkolással, vagyis szigeteléssel rendelkeznek. Demeter kifejtette, ezt a hetet teljesen a Betlenfalvi útnak szentelik a rendelőintézet és a MOL-benzinkút közötti szakaszon, de sorra kerülnek még más utcák is, ezek között a Malom, a Kuvar és az Imecs László utcákat említette a kirendeltségvezető. Összesen mintegy másfél kilométernyi vezeték kicserélésébe fektetnek be. Az utcakép esztétikusabbá tételébe viszont továbbra sem: az új kábelek is felszíniek, Demeter szerint az Electrica Rt.-nek még nincs pénze arra, hogy ezeket a föld alá vigye. Rédai Attila Hat tornaterem felújítását tervezik A polgármesteri hivatal hat udvarhelyi, felújításra szoruló tornaterem ügyében küldött elő megvalósíthatósági tervet a CNI, vagyis az Országos Befektetési Társaság fővárosi igazgatóságához. A listára az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskola, a Bethlen Gábor Általános Iskola, a Tamási Áron Gimnázium, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium, a Móra Ferenc Általános Zsinati körút Június 1-én, csütörtökön 10 órától a plébániatemplomban szentmisével kezdődik a főegyházmegyei zsinati körút udvarhelyi munkanapja. Témája: A szociális-karitatív tevékenység, előadó: Ft. Szász János kanonok, Caritas-igazgató. Jól szerepeltek az elektronikusok Csíkszeredában a megyeközi elektronikai versenyen az udvarhelyi Cimbora Ház csapata megszerezte az első helyet. Egyéniben Cseke Tibor első, Boér László második, Palkó Ferenc harmadik, J az Iskola és a Kós Károly Ipari Szakközépiskola került fel. Mint Szász Jenő polgármester a téma kapcsán kijelentette, ha az elküldött tervekből néhány rövidebb időn belül megvalósul, már az is előrelépésnek számítana. Mindezekben természetesen, mint már városunk megszokhatta, a CNN-é a végső szó. Ugyanakkor a polgármesteri hivatal reménykedik abban, hogy ősszel elkezdődnek a Bányai János Műszaki Kollégiumnál az uszoda és tornaterem munkálatai is. Továbbá, mint tudatták, várrehabilitációs elképzeléseik is vannak, ám előzetes számításaik szerint csak a tervezés nem kevesebb mint négymilliárd lejbe kerülne, így a Székely Támadt-várnál, ha sor is kerül valamilyen munkálatokra, elsősorban csak a legszükségesebb részeket tatarozzák. M. L. F. Iskola épül Bikafalván Kevés állami támogatásból, valamint segélyadományokból épül a bikafalvi iskola. A megyei tanfelügyelőség a napokban felmérte az építés alatt lévő épület elkészítéséhez szükséges befektetéseket. Az építkezés befejezéséhez kiutalt 800 millió lej remélhetőleg elegendő lesz, és őszire elkészül az iskola - számolt be lapunknak Bíró Levente alpolgármester, aki elmondta azt is, hogy a lengyelfalvi iskola felújítására is kapnak pénzt, csupán még azt nem tudni pontosan, hogy mennyit. A hivatal pályázik a Sapardprogram támogatására is, melyből a telekfalvi leszakadt utat, a Sükő és Farcád közti, valamint az ócfalvi árvíz mosta utakat és három hidat szándékoznak felújítani, újraépíteni. A községben a gázhálózat kiépítését folytatni kellene idén is. Előreláthatólag a nyáron Farcádba is eljut a gáz, ahonnan Lengyelfalvára kell majd átvezetni. Ehhez először csövet, gázvezetéket kell beszerezni - mondta az alpolgármester és azután dől el, hogy idén sikerül-e Lengyelfalvára is eljuttatni a gázt. bágyi Udvarhelyi Híradó, 2006. június 1csütörtök Civil társadalom vagy pártpolitika A Korunk folyóirat áprilisi számában Pomogáts Béla A civil társadalom vagy pártpolitika című tanulmánya jelent meg. E témáról beszélgettünk a szerzővel (képünkön). - Hogyan látja az erdélyi civil szféra kialakulását? - Jobbnak, mint a magyarországit. Magyarországon a nyolcvanas években végbement egy nagyon kezdetleges társadalmi fejlődés. Erdélyben viszont a rendszerváltás előtt erre nem volt lehetőség. Mind a magyarországi, mind pedig az erdélyi civil társadalom nem olyan erős és gazdag, mint a nyugatiak. El kell teljen még jó néhány év, amíg egy igazi, európai civil társadalom is is kifejlődik. Nagyon fontos lenne, hogy ezt a fejlődést semmilyen politikai eszközzel ne akadályozzák. - Csak korlátozott mértékben beszélhetünk civil társadalomról? - Közép-Európában mindenütt korlátozott mértékben beszélhetünk erről, hiszen a civil társadalom fejlődésének az az alapja, hogy sok civil szervezet jön létre országosan, akár egy régió keretében, akár egy falusi vagy városi közösségben. Ennek azonban gazdasági feltételei vannak. A civil szervezeteknek meg kell állni a lábukon, működniük kell, programokat kell indítsanak, de erre igazából az egész közép-európai régióban, a volt szovjet blokkban nincs igazán nagy lehetőség. Amikor kialakul egy fejlettebb polgárság, létrejött egy középréteg, amely képes eltartani a civil szervezeteket,, akkor sokkal jobb lesz a helyzet. Ez azonban, véleményem szerint 10-15 év múlva várható. - Erdélyben milyen mértékben részes a pártpolitika a civi szervezetek demoralizálásában? - Ebben a térségben a pártpolitikának döntő szerepe van a társadalom mozgatásában, irányításában, alakításában. Nyilvánvalóan a pártpolitika sokkal nagyobb súllyal telepszik rá a civil társadalomra, mint amennyire szükség volna, vagy ami szabályos lenne. Úgy gondolom, hogy Erdélyben is hasonló helyzetek vannak, mint Magyarországon. Itt is a civil társadalmi szerveződések akkor tudnak igazán kibontakozni, ha hozzákötődnek valamilyen politikai áramlathoz. Ezzel viszont eleve elveszítik a maguk civil társadalmi lényegét. Én ebben látom a fő problémát. - Hogyan lehet ez ellen küzdeni? - A küzdelemnek három feltétele van: az egyik, hogy létesüljön egy olyan erős polgári középréteg, amely el tudja tartani a civil szervezeteket. A másik, hogy a politika megfelelő önmérsékletet tanúsítson. Sajnos, Közép-Európában nem látom ennek készségét. A harmadik pedig, hogy a civil szervezetek merjék a politikávál szemben képviselni érdekeiket. - Mi lenne az értelmiség feladata a civil szervezetek kialakításában és tevékenységében? - Itt vezető szerepe van annak az értelmiségnek, amely nem kötelezte el magát. A tanárok, orvosok, mérnökök, tudósok vezető szerepet kellene ebben betöltsenek, hiszen a civil társadalom fejlődése mindig együtt jár a politikai társadalom fejlődésével. A polgári társadalomban viszont az értelmiségnek vezető szerepe van. - Mit javasol a civil szervezetek vezetőségeinek? - Minél több összejövetelt tartsanak. Meg kell keresni azokat a partnereket, akik egyegy civil szervezeten belül képesek kialakítani a civil szerveződések hálózatát. László Miklós Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év: 1990. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Aktuális: Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, Máttié László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese Sport Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István Fotó: Balázs Attila * Tördetők: Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt * Apróhirdetés: Bombér Melinda A szerkesztőség ríme: 535600 Székelyudvarhely, Bethlen Gábor u. 2. sí. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro; e-mai: vh@eh.ro; nwrketiog@uh.ro előfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. c u^J^icScJuctJ A. Apróhirdetéseket a BetMen-negyedi HÍDFŐ-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. ! ..._ _ . .... AzXl-szignóval ellátott szövegek űzetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség véleményét tükrözik! ! Bethlen Gábor o. i. SZ., hétköznap elbirakozott. Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a beérkezett levelek és másféle írások közléséről döntsön. Kézkalekal Ka orrnak megesem kisvé mijé * Tel.: 0266-218361; E-mail: hirdetes@oh.ro